Stam: "Fontos, hogy de Ligt a Juvénál maradjon"

de_ligt_matthijs_golorom.jpgAz egykori holland válogatott Jaap Stam, aki játékosként ugyancsak megfordult Olaszországban, úgy véli, hogy Matthijs de Ligtnek hosszabb távon is a Juventus kötelékében kell maradnia, ha posztja legnagyobbjai közé kíván emelkedni.

"Az első néhány hónapjáról a Serie A-ban pozitív a véleményem." - kezdte az AC Milan és a Lazio együtteseinál is megforduló Stam a TuttoJuve munkatársának nyilatkozva.

"Érte egy kis kritika, de fel kell ismernie, hogyan illeszkedjen be egy eltérő játékstílusba. Még fiatal, Matthijs pedig egy nagy klubnál van, ahol sokkal nagyobb a nyomás annál, mint amihez hozzászokott. Az ellenfelek minősége, amelyekkel szembekerül is sokkal magasabb, mint Hollandiában.

A Juventus nagy összeget fordított a leigazolására, egyesek azt mondanák, hogy túl sokat, azonban véleményem szerint eddig jól teljesített. Ez a tapasztalat még nagyobb önbizalmat adott neki. Egyszerűen csak meg kell tanulnia olaszul, hogy jobban tudjon kommunikálni a csapattársaival."

De Ligt döntésének fontos oka volt, hogy a Juventusnál olyan nagyszerű védőktől tanulhat, mint Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci.

"Top védők, igazi győztesek, s hozzá vannak szokva a legnagyobb mérkőzésekhez. A legjobb belső védők Olaszországban, akik rengeteget taníthatnak neki a védekezés művészetéről. A Juventusnál sokkal inkább csapatmunkáról van szó, mint az Ajaxnál, ahol az egy az egy elleni szituációkon volt a hangsúly.

Úgy gondolom, fontos, hogy De Ligt hosszú éveken keresztül a Juvénál maradjon, mert ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődjön azáltal, hogy a legjobbakkal dolgozik, megtanuljon együtt élni a nyomással a fontos Bajnokok Ligája és olasz bajnoki mérkőzéseken."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr815623840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2020.04.19. 12:41:29

Egyet értek juvenal kell maradnia demirallal, nagy védő páros lesznek

senky 2020.04.19. 14:16:59

@jeneiPALI: Ugy van ,helyes .A jovot kell epiteni fiatalokkal ! es NEM valamikori ,,voltak''-al .Normalis korulmenyek kozt a jatszo csapat atlageletkora 23-25 ev kozt kene legyen,akkor van jatekkedv,jatek akaras ; bizonyitasi vagy ; fiatalos lendulet ; fiatalos erobedobas ; kevesbe faradnak ; jobban birjak az iramot,a megterhelest ; ellenallobbak ;..... ; ..... ; ....... !

JuventusFanatikus 2020.04.19. 15:06:38

@senky: Legyél szíves mondani egy BL-esélyes csapatot, ahol 23 és 25 év közötti az átlagéletkor.

dobor norbert 2020.04.19. 15:30:52

@JuventusFanatikus: Hagyjátok már ezt a lény! FÖLDÖNKÍVÜLI.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása