A Juve feláldozná Alex Sandrót Icardiért?

icardi_mauro_orul_psg_mezben.jpgNapról napra egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Paris Saint-Germain csak egy megálló lehet Mauro Icardi számára, aki nyáron ismét klubot válthat.

A huszonhét éves csatár, aki kölcsönben van a párizsi klubnál az Intertől, gyorsan megtalálta a góllövő cipőjét a francia fővárosban, és úgy tűnt, hogy megtalálta a helyét a csapatban, ám mostanra szinte bizonyos lett, hogy mindez csak ideiglenes fellángolás volt.

A csatár nem szerepel a PSG hosszú távú terveiben, amit jól mutat, hogy egyetlen percet sem kapott a Borussia Dortmund elleni BL-meccsen.

Ezért természetesen felvetődik a kérdés, hogy mi lesz vele. Nos, a PSG számára egyik opció, hogy hagyja lejárni a kölcsönszerződést, ebben az esetben pedig átadja a labdát az Inter vezetőségének, hogy keressenek ők másik környezetet a zűrős múlttal rendelkező futballistának.

Egy másik opció, hogy a párizsi klub aktiválja a játékos kivásárlási záradékát, ami 70 millió euró átutalását jelenti, aztán felhasználja a csatárt megfelelő erősítés megszerzéséhez.

Mauro Icardi és családja, vagyis felesége egyértelműen Olaszországot preferálja, a futballista el is hagyta Párizst, és Comóban kívánják átvészelni a világjárványt. Wanda Icardi nemrégiben egy interjúban megerősítette, hogy Olaszország az otthonuk, s itt képzelik el a jövőt.

Amennyiben a PSG a csatár játékjogának a megszerzése mellett dönt, az egyik legkézenfekvőbb továbbértékesítési célpont a Juventus lehet. Az argentin futballistát már nem egyszer hírbe hozták a piemonti klubbal, de nyilván nem lenne egyszerű megegyezni az Interrel a csatár ügyében, mivel a milánóiak nem kívánják erősíteni legnagyobb ellenfelüket.

A PSG-nek is keserű pirula lenyelésével érhetne fel az üzletelés a Juventusszal, hiszen az észak-olasz klub ingyen igazolt nem egy játékost a párizsiaktól, ám a Tuttosport szerint a Juventus kész elengedni Alex Sandrót azért, hogy Mauro Icardi bianconero mezbe öltözhessen, ez pedig jó érv lehet a PSG képviselői számára. A francia klubnak szüksége lehet egy megfelelő emberre a védelem bal szélére, Juan Bernat mellé, miután Layvin Kurzawa nyáron várhatóan elhagyja a klubot.

Természetesen Alex Sandro mellett egyéb nevek is felmerültek egy esetleges csereügylet kapcsán, így Franciaországba igazolhat a pletykák szerint Miralem Pjanić és/vagy Mattia De Sciglio is.

Amennyiben a PSG-nek sikerül több játékost is bevonnia az Icardi-transzferbe, az akár jó is lehet mindkét fél számára, hiszen a Juventusnak csökkentenie kell a bérekre fordított keretét, és várhatóan egy középpályás is érkezni fog a nyáron, akinek helyet kell biztosítani, például Miralem Pjanić elengedésével.

A csereügyletek általában nehezen kivitelezhetők a klubok között, mivel nehéz megegyzésre jutni a játékosok árát tekintve, ám a jelenlegi, járványsújtott helyzetben könnyen meglehet, hogy a rendelkezésre álló kevesebb tőke miatt az átigazolások jelentős hányada csereügyletekként fog megvalósulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5415602032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.04.10. 09:23:17

Ismét egy olyan játékos, aki másnak nem kell. Szuper....

2020.04.10. 09:32:00

Helyes, engedjük el az egyetlen normális szélsővédőnket is!

venember83 2020.04.10. 09:36:45

@Holloka: jön érte másik kiváló ár/érték arányú (értsd: lejárt szerződésű) játékos. Most majd mindent rá lehet fogni a nemzetközi helyzetre, pénzügyi problémákra, járványra stb.

JuventusFanatikus 2020.04.10. 09:44:55

@venember83: Ugyan, minek? Danilo és De Sciglio ezt is megoldja!

GGábr81 2020.04.10. 11:36:34

Böszme vagy te fiam. Üzenném annak akinek ez a ragyogó ötlet kipattant az okos kis fejéből. Max Hugival szőrén elcserélni. :)

bombahoppa 2020.04.10. 11:53:18

@alexGicamo: Köszönöm. Az Icardival szembeni zsigeri elutasításomból szökkent szárba az ihlet egy tavaly augusztusi kocogásom közben.

alexGicamo 2020.04.10. 11:55:17

@bombahoppa: Ez szenzációs ! Csak így tovább ! :-)

Juventino86 2020.04.10. 12:16:56

Akármekkora féreg Icardi, a csapat erősödne vele. Sandrót viszont nem adnám oda, ő a egyetlen jó szélső hátvédünk. De Sciglio és Pjanic mehetnek, de továbbra is főként a középpályára kellene igazolni. Pjanic sajna formán kívül játszott, de ha őt elengedjük, akkor mindenképpen egy rutinos klasszissal kellene pótolni.

del pipi 2020.04.10. 13:06:40

@bombahoppa: Kicsit erősen túlmisztifikált a cucc! :) Ha te így érzed a te dolgod. Én most is tartom akkor kellet volna jönnie amikor Ronaldo jött. Természetesen Roni helyett, én pedig nagyon várom hogy zebra legyen!

bombahoppa 2020.04.10. 13:12:01

@del pipi: Az egész blog erősen fiktív :)

Viszont Icardi nekem egyáltalán nem gyere be, hiába gólérzékeny, ha morális fertő.

Andras74 2020.04.10. 13:35:47

@Juventino86: kettejükért felőlem jöhetne.....

del pipi 2020.04.10. 13:36:15

@bombahoppa: Még nálunk nem játszott, mondjuk én azt sem tudom hogy mi az igaz azokból ami alapján sokan utálják. Persze majd elválik jön vagy nem. Max te szomorkás leszel én meg majd kérek egy kávét! :)))))

Andras74 2020.04.10. 13:36:28

@Juventino86: .........feltéve, hogy Hugi megy vissza Dél-Amerikába....

Andras74 2020.04.10. 13:37:52

@del pipi: szerintem olyan nagyon nem tudnánk vele rosszul járni, főleg, ha Pjanic és Síró mennek helyette... Még a bérét is ke lehetne így gazdálkodni.
Sandro azért nálam erős lenne.

gomorra21 2020.04.10. 14:36:50

@del pipi: egyetértünk, ismét. Ahogy Higuain is visszavett nálunk az arcából, Icardi is lenyugodna, épp csak az öreg olaszoknak kellene elbeszélgetniük vele. A Dybusz-Icardi duóban minden meglenne, ami egy jó támadópároshoz kell.

Akik meg gyűlölik a rühes Icardit, azoknak csak azt javaslom, képzeljétek el, hogy Juve-inter van, remegnek a falak, gyűlnek az üres sörösüvegek, és ez a tenyérbemászó kis köcsög Icardi, akit minden labdaérintésnél fütyülnek a dögevők, a 89. percben megeteti Handanovicot, majd cinikusan vigyorog a sápadt, megrottyant, kijózanító pofonba beleszaladt interesek arcába. Kell ennél több? Odaszalad Chiello, és üvöltve megöleli ezt a kis senkiházit, Agnelli és Nedved smárolnak, Sarri elpattint egy jointot. Aztán fellépek a blogra, ahol egymás után jönnek az orgazmus közepett megfogalmazott, Igen, Mauro!!!!! Ne hagyd abba!!!! bejegyzések.

Lehet menni a kasszához, Sandrót nem adjuk, de valami okos dealben benne vagyok;)

JuventusFanatikus 2020.04.10. 14:51:00

@gomorra21: Nem tudom melyik az undorítóbb, Nêdved és Agnelli smarolása, vagy Icardi Juventus mezben:D
Röviden csak annyit szeretnék, hogy Higuaín és Icardi messze nem egyforma viselkedést tekintve. Gonzalo csak szimplán idegbeteg.

Bodnar Daniel 2020.04.10. 16:01:21

@JuventusFanatikus: A legundorítóbb az lenne, ha Del Neri smárolna Lichtsteinerrel Inter mezben...

gomorra21 2020.04.10. 16:26:46

@JuventusFanatikus: csak engedd, hogy megtörténjed, élveznéd mind a kettőt;)

Amúgy csak a pontosság kedvéért: Nedvěd nevén a másik "e" betűn van a háček, és nem háztető, hanem kicsi "v" betű formájú.

JuventusFanatikus 2020.04.10. 16:45:44

@Bodnar Daniel: Jó, annyira ne menjünk bele, én nagyon vizuális típus vagyok, úgyhogy amint elolvastam, már összeállt a fejemben a kép:D
@gomorra21: Hát, akkor legyen:D
Tudom, hogy rosszul írtam, csak nagyon siettem haza, mert öttől kijárasi tilalom van, aztán nincs kedvem a börtönbe kuksolni húsvétkor:D
Ennyit tud a mobilom, na:D

rockitbaby 2020.04.10. 17:28:59

@JuventusFanatikus: Csak korlátozás, nem tilalom ;) Így még be lehet rugni, csak vagy 9ig tedd meg, vagy 12 után :D

JuventusFanatikus 2020.04.10. 17:34:23

@rockitbaby: Más országban élünk, nálunk tilalom van egész hétvégén:)

senky 2020.04.10. 18:36:05

@bombahoppa: Inkabb legyen ,,ferto'' es SOK golt rugjon a Juve javara ,erdekeben ,mint csendes, gol-termektelen folosleges penznyelo pipita.

senky 2020.04.10. 18:44:51

@Juventino86: Igazad van ,vele csak erosodne a csatarsor, Alex meg maradjon, de meg kene egy utokepes szelsohatved ,peldaul a Milantol elvagyodo Romagnolli vagy a Psg-tol L.Kurzava

senky 2020.04.10. 18:47:37

Icardiert meg mehet mas,de NEM a Juve csapatanak nagyon fontos alap jatekosai .

2020.04.10. 19:12:37

@senky: Romagnoli mondjuk akkor szélsőhátvéd, mikor én a Juve topcsatára

coronita12 2020.04.11. 00:33:35

Ez max akkor lenne jó ha átálnánk 3-5-2 re.

del pipi 2020.04.11. 07:49:28

@gomorra21: :))))))) Már párszor én is elképzeltem hogy az Inter ellen győztes gólt rúg, aztán kiszalad a kapu mögé macskaarccal hallgatózni. :))))))

venember83 2020.04.11. 07:57:25

@del pipi: van időnk sok mindent elképzelni így foci és kvázi külvilág nélkül.

bomberhopper 2020.04.11. 10:59:00

Egyébként (a blog érdemeinek elismerése mellett, amit természetesen nem tudunk eléggé megköszönni) gáz ez a nyitókép. Kék-fekete mez. Itt.

Követeljük a cserét, válogatott mez vagy PSG, mindegy.

venember83 2020.04.11. 12:17:18

@bomberhopper: majd egyszer én is kérek tőled egy szívességet... Addig is áldjon meg a húsvéti nyúl! Meg bárány!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása