Dybala: "Csak a Juventust akartam"

dybala_paulo_golorom_milan_ellen.jpgPaulo Dybala 2015 nyarán csatlakozott a Juventushoz, s az argentin támadó most felidézte a pillanatot, amikor a torinói klub megjelent az életében.

"Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna." - mondta a nagy napról Dybala a klub hivatalos honlapjának adott videointerjú során.

"Otthon voltam Palermóban az édesanyámmal és másokkal. Arról beszéltünk, mit hozhat a jövő, a csapatokról, amelyeket választhatok, hiszen már akkor is számos klub, edző és egyéb ember hívott, azonban nem akartam elutasítani senkit sem, ahogyan nem akartam igent vagy nemet sem mondani, mert úgy éreztem, hogy előbb vagy utóbb érkezni fog az a hívás a Juvétól.

Egy nap, ebéd után az ügynököm hívott, s azt mondta, hogy egy órán belül hívni fog a Juventus igazgatója. Beszéltem Fabióval, ő pedig elmondta, hogy mindent megtesz, ami csak lehetséges, hogy csatlakozzak a Juventushoz.

Miután leraktam a telefont, szaladtam anyámhoz, megöleltem, s azt mondtam neki, hogy nem akarok máshová igazolni."

A 26 esztendős Dybala azóta 216 tétmérkőzésen viselte a Juventus mezét, ezalatt pedig 96 találatot jegyzett és 36 gólpassz fűződik nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815600328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.04.09. 10:16:58

Szép történet, és el is hiszem neki, elvégre már tanúbizonyságot tett arról, hogy hűséges a klubhoz, és szerintem nem csak tavalyi nyáron érkezett érte komoly ajánlat. Természetesen meg akarunk tőle szabadulni, mint hűséges játékosoktól, úgy általában...:/

rockitbaby 2020.04.09. 10:57:38

@JuventusFanatikus: Sanszosan márbaz eslő szezonja után, de legkésőbb az ominózus Barca elleni 3-0 után. Én nem bánom, hogy maradt, kellenek az ilyenek a csapatba és talán a vezetők is így gondolják. Elvégre a kettő érinthetetlen egyike.

Lanzafame 2020.04.09. 11:01:38

Dybala kikaparta magát a toitoi mélyéről, mert kb. oda jutott volt tavaly tavasszal. Remélem ebben Sarrinak is nagy szerepe volt :)

2020.04.09. 11:03:04

Örülök neki, hogy maradt, nagy kedvenc.

GGábr81 2020.04.09. 14:21:54

Én szeretem a kiscsávót. Kicsi Pali!

senky 2020.04.09. 18:37:26

Hogy a tavaly gyengusabb volt, az a volt edzo hibalya . Nem engedte bizonyitani .Inkabb a pipit jatszottatta Ronaldoval a csatarsorba es Costat tologatta elobre-aki NEM 90 perces jatekos ! De CSAK ,cserejatekoskent,az utolso 20-25 percben ,a Dybi+Roni altal elfarasztott vedokkel volt sikere .

del pipi 2020.04.09. 18:58:11

@senky: Hallod Pipi vagyok! Engem ugyan nem játszatott Allegri, de ha Pipitára gondolsz akkor őt sem. Már ha érted a Juventus-ban való történéseknek az összefüggéseit, hehe!

JuventusFanatikus 2020.04.09. 21:05:53

@senky: Az nem probléma, hogy Dybala sem lő gólokat?

alexGicamo 2020.04.10. 11:01:09

Számomra ő nagyon szimpatikus és a játékát is szeretem . Bár nem értek a lovakhoz, érzésem szerint , neki a szabadabb szerepkör való és hogy legyen tere a megindulásokhoz, plusz egy olyan kreatív csapattárs, akivel jól össze tudnak játszani . Ha mindez adott, akkor az már fél siker ! :-)

del pipi 2020.04.10. 12:57:01

@alexGicamo: Igaz! És azért ez jelen esetben Hig akit a was passieren in deine kopf kolléga annyira szeret! :))))))

senky 2020.04.10. 18:26:54

@alexGicamo: Erdekes ,hogy hogy nincs tere pipptanak ? Miert nem szerez teret ,helyet , labdat es ...nehany csel ...kapurarugas es ... KENE csak KENE golerzeke es kondicioja legyen_ most a kedveloi, biztos erre felhaborodnak, hogy ,,igenis van kondija es golerzeke '',de ha VOLNA, akkor jobban kuzdene a bizonyitasert es rugna a golokat,de o NEM,lejart a szavatossaga,elromlott,kiment divatbol ._ es NEM birja az iramot mint a nalla IDOSEBB Ronaldo ! Ne csak a SEMMIERT kapja a fizujat es varja tatott szajjal hogy ,,a sult galamb belerepuljon a szajaba " vagyis az ellenfel vedelme felrealljon ,ot pedig a kolegak kiszolgaljak ..... Valamikor jo volt, de CSAK volt,most szinte ZERO !

del pipi 2020.04.11. 07:35:38

@senky: Ne arról beszélj óriási Juve szurkolóként hogy mi van Hig-el, hanem arról hogy tavaly őt erőltette Alegri Dybala helyett és ezért volt Dybalának szar szezonja. Na ezt magyarázd meg hogy ez hogy pattant ki a fejedből, a nagy Hig utálatod közepette!

dobor norbert 2020.04.11. 09:05:58

@del pipi: Testvérem!Ne erölködj! Én már mondtam neki,h üljön le eggyes. De most már évismétlés lesz ebből úgy látom.

alexGicamo 2020.04.11. 10:05:26

@senky: Nem értelek ! Te most Gonzaloról beszélsz ?

del pipi 2020.04.11. 12:28:02

@dobor norbert: De nem is nagyon akar leülni az anyám kenyerit. És igazából figyelmen kívül hagy minden olyan dolgot amit össze lehet párosítani az értelemmel. Csak a propaganda! De azért aranyos! :)
@alexGicamo: Majd én válaszolok helyette: igen folyamatosan Pipitáról beszél. Az teljesen nem érdekelte hogy te Palikáról beszélsz. De azért tényleg ari! :)

alexGicamo 2020.04.11. 12:43:12

@del pipi: Köszi a " jelmagyarázatot " ! :-)

gomorra21 2020.04.11. 13:37:19

@del pipi: @alexGicamo: ahogy Móricka folyton a p*nára gondol, itt néhányan csak a "kedvenc", fikázni való játékosukra tudnak gondolni.
(Mondjuk Móricka még mindig sokkal érthetőbb.)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása