Szczęsny helye betonbiztos

szczesny_wojciech_orom.jpgHárom év telt el Wojciech Szczęsny leigazolása óta, a Juventus vezetősége pedig úgy gondolja, az egyik legjobb igazolás volt a lengyel hálóőr megszerzése. Amint Fabrizio Romano jelenti, 2017 nyarán Fabio Paratici úgy döntött, hogy kihasználja az adódó lehetőséget.

Az AS Roma akkor úgy döntött, hogy pénzügyi okokból nem él Wojciech Szczęsny kölcsönszerződésének a véglegesítésével, így az ágyúsokkal egyezkedésbe kezdett a bianconero vezetőség. Mivel a kapusra Londonban nem tartottak igényt, és a jó teljesítménye ellenére Rómában sem számoltak vele, a kedvező körülményeket kihasználva 12 millió euró plusz 3 millió euró bónuszok fejében érkezett Torinóba a kapus, akkor még Gigi Buffon mögé a padra.

Az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján egyértelműen kiváló üzletet kötött a vezetőség. Londonban hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték a kapus teljesítményét, aztán a Roma mezében már többször bizonyított, a bajnokság egyik legjobb hálóőre volt, mostanra pedig betonbiztos helye van a Juventusnál.

A pletykák szerint a Juventus nem egyszer érdeklődött az elmúlt években Gigio Donnarumma ügyében, ám végül a pletykák szintjén maradtak a tárgyalások, a felek konkrétumokba nem bonyolódtak.

Wojciech Szczęsny még februárban meghosszabbította a szerződését a piemonti klubbal 2024-ig. A vezetőség jelenleg a kapust 60 millió euró fölé taksálja, így a 12 millió eurós befektetés igencsak nagyszerűnek tűnik, főleg mivel 29 évesen még számos szezon van Tek kezeiben és lábaiban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr115590242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2020.04.04. 11:44:18

Buffon lassan kiöregszik, fog kelleni az utánpótlás. Sajnos Perint én is többre becsültem. Valaki hamarosan fog kelleni, lehetőleg olasz és tehetséges legyen...

JuventusFanatikus 2020.04.04. 12:21:15

@Attilio79: Perin csak kölcsön van adva, úgyhogy Ő még éppenséggel visszatérhet, ha akar, de Gigi biztos, hogy bevállal még egy szezont.

Lanzafame 2020.04.04. 12:57:00

Pogba után az évtized talán legjobb üzlete

Attilio79 2020.04.05. 10:00:55

@JuventusFanatikus: Ezt értem, de Perin engem Peruzzira-1re emlékeztet, jó-jó, de nem elég, valahogy nincs meg a kémia...
Perin 19-20 lehetett, amikor lenyilatkozta, hogy a Juventus a kedvenc csapata és szeretnè elérni a csapatot, tehát a klubhűség, elhivatottság meg lenne, mégsem érzem a kémiát vele kapcsolatban...

JuventusFanatikus 2020.04.05. 10:09:34

@Attilio79: Cserekapusnak bőven jó, sőt, jóval jobb, mint, hogy a padot koptassa, csak a sérülések miatt nem igazán lehet rá számítani. A tudását pedig folyamatosan bizonyítja, ha nem is éri el Szczęsny-szintjét, a Juventuson és az interen kívül szinte bármely csapatban lenne helye.

Attilio79 2020.04.05. 12:13:41

@JuventusFanatikus: Az igaz, hogy padra jó lehetne, de Gigi nyugdíjazása után jobban örülnék Donnarumának...

JuventusFanatikus 2020.04.05. 12:17:59

@Attilio79: Én majd a lengyel "nyugdíjazása" után örülnék csak Gigiónak:D

Attilio79 2020.04.05. 14:41:25

@JuventusFanatikus: Igen, de akkor már lehet, hogy a Realban vagy a Barcaban fogja védeni a kaput.
Jó lenne megszerezni Tonalit is, talán fontosabb, mint Pogbát, főleg nem de Ligt árán, ahogyan azt pletykálják...

JuventusFanatikus 2020.04.05. 14:51:46

@Attilio79: Az legyen a legnagyobb baj, addig berobban más jó és fiatal kapus. Őrültség lenne lecserélni Szczęsnyt egy jelenleg gyengébb képességű kapusra.

Attilio79 2020.04.05. 18:49:45

@JuventusFanatikus: Ebben egyetértünk, nem is Szcses helyére kellene Gigio, hanem Buffonèra...

JuventusFanatikus 2020.04.05. 18:52:00

@Attilio79: Akkor úgy gondolsz rá, mint cserekapusra? Ez teljesen kizárt, senkinek nem érné meg. Gigio minimum hat milliót keresne, annyiért nem érdemes padoztatni, egyébként is, miért padozna, mikor más csapatban kezdő lehetne? A lengyel sem öreg, még jó pár év van benne.

Joseph Toser 2020.04.06. 01:15:37

Ha a lengyel tudja ezt a szintet hozni még vagy 5 évig,akkor egy Perin simán jó a cserepadra!

Nem kell Donnarumma kezdő kapus fizetéssel,főleg a padra.. még nem teheti meg a Juve ezt a luxust!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása