A Juventus Blog álomkezdője: A középső középhátvéd

scirea_gaetano_csapatkapitany.pngKomoly versengés volt Gentile, Thuram és Barzagli között, a Tanár Úr hamar vezetést szerzett, a szavazatok körülbelül 51 százalékát ő birtokolta, majd a végére két vetélytársa egyre több voksot gyűjtött, így Andrea Barzagli végül "csak" 46.3 százalékkal győzött, mögötte második lett Lilian Thuram 27.2 százalékkal, a dobogó harmadik helyét pedig Claudio Gentile foglalja el 26.5 százalékkal. Így a háromvédős rendszer jobb oldalán Barza lesz, most a középső hátvéd megszavazására kerül a sor.

Gaetano Scirea: A Juventus legnagyobb ikonjainak egyike, aki minden tekintetben méltó volt arra, hogy képviselje a Bianconerit. Mind emberileg, mind pedig a pályán egy nagyszerű ember volt, egy hihetetlenül remek játékos. Minden igazán fontos trófeát megnyert karrierje során, a világbajnokságot, a BEK-et, a KEK-et, hétszer az olasz bajnokságot, kétszer a Coppa Italiát, az UEFA-kupát, az UEFA-szuperkupát és az világkupát is. Mindössze két együttest szolgált, az Atalantát és a Juventust. 1974-ben igazolta le a Juve, mindössze 21 éves volt az olasz labdarúgó. 550 mérkőzésen öltötte fel magára a zebracsíkos mezt, ezen meccseken pedig nem kevesebb, mint 32 találatot szerzett. A Squadra Azzurrát 79 mérkőzés erejéig szolgálta, már első Juventusnál töltött szezonja után beválogatták. Elképesztő játékos volt, általában söprögetőként számítottak rá edzői, de játszott középső védőt is. Mai fejjel elég érdekes megnézni egy videót róla, ugyanis olyan labdakezelési technikája volt, olyan gólokat lőtt, olyan passzokat  osztott ki, olyan cseleket csinált meg, amire a mai védők közül nem sokan képesek. Olyan elképesztő intelligenciával futballozott és olyan pontossággal, hogy azt szavakba önteni nem igazán lehet. Karrierje során egyetlen piros lapot sem kapott, hihetetlen precizitással szerelt mindig és nagyon ritkán hibázott. Mikor hibázott is, nem hagyta nyugodtan a lelkiismerete, és mindenképp rendbe szerette volna hozni bakiját, volt rá eset, hogy góllal törölte ki a szurkolók emlékezetéből a hibáját. Egy nagyon szerény, kissé visszahúzódó ember volt, aki nem kereste a rivaldafényt. Soha egy rossz szóval nem illette csapattársait, mindig inkább saját magában kereste a hibát. Sajnos, már régóta nincs köztünk. 14 évet töltött Torinóban, míg vissza nem vonult, azonban továbbra is az Öreg Hölgyet szolgálta, pályaedzőként. Dino Zofftól azt a feladatot kapta, hogy élőben tekintse meg a Gornik Zabrze együttesét, amely gárda az UEFA-kupában a Juventus ellenfele volt. Gaetano repülővel utazott Lengyelországba, a meccset még aznap meg is tekintette, és a lengyel gárda vezetőivel vacsorázott este, majd nyugovóra tért egy szállodában. Másnap autóval indultak vissza a reptérre, siettek, hogy Scirea elérje a repülőgépet, azonban a sofőr hibázott. Rossz, borús, esős idő volt azon a vasárnapi napon, két kamiont akart megelőzni egy Fiat 125-ös autóval, azonban szemben jött egy másik gépjármű, amibe beleszaladtak. A balesetet túlélték, azonban a kocsi hátuljában lévő négy kanna benzin lángra kapott, és már nem volt menekvés. A négy személy közül mindössze egy élte túl a balesetet, aki időben ki tudott ugrani a járműből. Gaetano Scirea 36 esztendősen, 1989. szeptember. 3.-án hunyt el.

ferrara_ciro_feltett_kezekkel.jpgCiro Ferrara: Ahogy a fentebb említett legenda, úgy ő is mindössze két együttest szolgált karrierje során, a Napolit és a Juventust. A déli együttesnél kezdte karrierjét, amelyet 321 mérkőzés erejéig szolgált, a sikerekhez pedig 15 góllal és két gólpasszal járult hozzá, majd 1994-ben 5 millió euróért leigazolta a Juventus. Nevelőegyüttesénél több trófeát is megnyerhetett, többek közt két Scudettót, egy Coppa Italiát, egy Supercoppa Italianát és egy UEFA-kupát. Torinóba költözése után a gyűjteménye bővült egy Bajnokok Ligája trófeával, öt olasz bajnoki címmel, egy olasz kupával, négy olasz szuperkupával, egy UEFA-szuperkupával és egy világkupával. 359 összecsapáson harcolt Bianconero színekben, 2005-ig, 11 éven át. Kemény védő hírében állt, aki mégis eleganciával végezte el feladatát. Rengeteg jó tulajdonsága volt, ezért fordulhatott az elő, hogy a védelem bármely pontján lehetett rá számítani, és akár zónavédekezést, akár emberfogást alkalmazott a csapata, ő helyt tudott állni. Atletikus testalkatának köszönhetően nem volt könnyű feladat vele szemben párharcot nyerni, történjen az a földön, vagy a levegőben. A labdával sem bánt rosszul, a támadásokba is be tudott kapcsolódni, ráadásul a szögleteknél életveszélyt jelentett az ellenfél számára, azonban mégis a szerelésekben és a becsúszásokban volt igazán erős. Minden idők egyik legjobban szerelő játékosaként tartják számon, aki keményen, de nagyon pontosan meg tudta szerezni a játékszert. Több neves futballista is említést tett arról, hogy Ciro Ferrara ellen játszani korántsem egy leányálom. Egykori csapattársa, Diego Maradona utált ellene játszani edzésen, mert az olasz bekk, mindig el tudta tőle csenni a játékszert. Zbigniew Boniek elmondása szerint Ferrara a legjobb védő, aki ellen valaha is játszott, míg Ryan Giggs a Montero-Ferrara duót nevezte a legkeményebb védelemnek, amivel karrierje során szembenézett. Ciro erős személyiség volt a pályán és az öltözőben is, azonban egy igazi mókamester hírében is áll, imádott a társakkal bohóckodni, viccet mesélni nekik. Sok legenda esik abba a hibába, hogy nem tud ellenállni imádott klubjának, és komoly tapasztalat nélkül elvállal egy olyan állást az adott egyesületnél, amiben nem tud igazán érvényesülni, így járt a 74-szeres olasz válogatott védő is. Első klubja vezetőedzőként a Juventus lett, ahol nem egész egy szezont töltött el, és sajnos nem váltotta meg a világot. A kudarc után az U21-es talján nemzeti csapat kispadján foglalt helyet, ahol már jobb eredményeket ért el, majd következett a Sampdoria és a Wuhan Zall, 2016 óta pedig nincs csapata.

cannavaro_fabio_2006-os_juventus_mezben.jpgFabio Cannavaro: Ahogy példaképe, Ferrara, úgy ő is Nápoly szülötte, és a város legnevesebb együttesénél is kezdte el karrierjét, amely csapatnak már kiskora óta szurkol. Együtt edzhetett Maradonával, akire felnézett ifjú korában, azonban már az elején Ferrara megjegyezte neki viccesen, hogy Fabio keressen magának egy labdát, ha szeretne edzeni, mert Maradonától nem lehet elvenni a játékszert. A fiatal srác már akkor sem volt önbizalom híján, és egy kemény becsúszással szerelte az argentin világsztárt. Mindenki csodálkozott, hogy ezt hogyan képzelte a piszkosul fiatal játékos, azonban Diego Maradonának tetszett az olasz bátorsága, és az edzés végén odaadta neki a cipőit. Érdekes módon, Fabio nem is védőként kezdte, ő Tardellihez hasonló középpályásnak tartotta magát, azonban edzői azt mondták, hogy alacsony termete ellenére védőként kell játszania, így került ő arra a posztra, amit egyáltalán nem is bánt. 1995-ben a Parma kicsengetett 6.7 millió eurót a 21 esztendős bekkért, aki már 68 alkalommal játszott a Partenopeinél. Hét esztendővel később, 287 pármai meccsel a lábában az Interhez szerződött 23 millió euróért. Meglepő választás volt, ugyanis az Inter akkor egy igazi játékostemetőnek számított, azonban Cannavaro minden bizonnyal bízott az új projektben. Bizony, rosszul tette, mert nagyon nem jött be számára a váltás, 2004-ben mégis 10 millió euróért leigazolta a Juventus, ahol csúcsformában játszott. Egykori csapattársaival, Buffonnal és Thurammal elképesztő védelmet alkottak, a 30 esztendős olasz konkrétan kihagyhatatlan tagja volt a Zebráknak. Mindössze két esztendőt töltött Torinóban, ugyanis a Calciopoli-botránykor ő sem tartott ki az Öreg Hölgy mellett. Egy remek VB után, ahol emberfeletti teljesítménnyel segítette az Azzurrit a világbajnoki címhez, követte mesterét, Fabio Capellót a Real Madridhoz. Cannavaro azzal védekezett, hogy az érte kapott pénzből legalább a többiek maradhattak, de tudta ő is jól, hogy amit tett, az helytelen volt. Ahogy a 2006 nyarán távozott Juventus-futballisták nagy része, úgy ő is megbukott új klubjában, hiába nyerte papíron az aranylabdát a Habfehéreknél. 2009-ben olyanra szánta el magát, amire addig nem volt példa, az "árulás" után visszatért Torinóba, ingyen igazolhatóként. A Juventinók tüntettek ellene, pedig ő próbált valamelyest javítani a helyzetén, de csak rontott azon, ugyanis már 35 esztendősen nem számított igazán hasznos játékosnak. Látta, hogy ez nem fog működni, így összesen 128 Bianconero-mezben töltött mérkőzés után elment levezetni az Al-Ahli Dubaihoz, majd az indiai Bengal Tuskersnél fejezte be karrierjét 2012-ben.  Játékstílusát tekintve szinte utánozhatatlan, nem véletlen kapta a "védők Maradonája" becenevet. Mindössze 176 centiméter magassága ellenére mégis megoldotta azt, hogy legyen esélye a magasabb csatárokkal való fejpárbajokban, ha kellett az ellenfél nyakába mászott, de mindent megtett azért, hogy a labdát megszerezze. Hihetetlen magabiztos volt, hatalmas becsúszásokat eszközölt, akár métereket is repült, hogy blokkoljon, nagyon akrobatikus volt, ha muszáj volt, akár ollózva is tisztázott, konkrétan egy áthatolhatatlan falt képezett. A pályán a csapata érdekében minden tőle telhetőt megtett, egy igazi hadvezér volt, aki játékintelligenciájának köszönhetően a védelem bármely pontján megállta a helyét szükség esetén, és akármilyen taktikai utasítást kapott, ő teljesítette,  ráadásul technikailag is képzett játékost volt. Egy igazi energiabomba hírében állt, akit Ronaldinho a legjobb védőnek nevezett, aki ellen valaha is pályára lépett. Bár, ez nem csak a brazil cselgép szerint van így, elvégre a 136-szoros olasz válogatott a világon az egyetlen igazi védő, aki az aranylabdát és a FIFA által kiosztott legjobb férfi játékosnak járó díjat is megkapta, és 2006-ban értelemszerűen ő lett Olaszország legjobb labdarúgója is. Vitrinjében található egy világbajnoki cím, két Scudetto, két spanyol bajnoki cím, egy spanyol szuperkupa, egy olasz szuperkupa, két Coppa Italia, egy UEFA-kupa és kétszeres U21-es EB győztes. Edzőként leginkább az arab országokban és Kínában vállalt munkát, jelenleg a Guangzhou Evergrande Taobao trénere, amely csapat stábjában helyet kap testvére, Paolo is.

A döntés ezúttal sem könnyű, ugyanis én hatalmas csodálója vagyok Fabio Cannavarónak, akit a saját álomcsapatomba mindenféleképp beleraknék, és, ha minden idők legerősebb Juventusát állítanánk össze, akkor is bérelt helye lenne, azonban most a Juventus Blog álomkezdőjét rakjuk össze, és egyszerűen nem hagyna békén a lelkiismeret, ha egy hűtlen játékosra szavaznék a klub egyik legnagyobb legendája helyett. Én Gaetano Scireára voksolok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4715591726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2020.04.04. 21:07:25

Iszonyatosan nehéz döntés. Fabio amit a vb-n művelt az örökre belém égett. Szerelmese voltam. Így döntöttem a javára, de 10- ből 10-szer különböző módon döntenék, ennyire nehéz.

DegerFaCan 2020.04.04. 21:28:17

Gyerekkorom kedvenc játékosa ellen nem vagyok képes tenni elnézést :( egyszerűen zseniális védő volt és a legboldogabb voltam amikor hozzánk jött

del pipi 2020.04.04. 21:34:24

Scirea szerintem abban a csapatban játszott amit először láttam az ominózus BEK döntő Brüsszelben, de nem hazudok rá is ugyanannyira emlékszem mint az előző két régebbi úriemberre. Cannavaro nagyon jó volt, de ő is lepattant a Calciopollinál, ez nem volt szimpatikus. Nálam az egyik etalon Ferrara a Juvénál, szóval én rá szavaztam!

pedronegroo 2020.04.04. 21:42:55

Ez eddig a legnehezebb!!!

2020.04.04. 21:43:48

Mivel a védekező szellem közelebb áll hozzám a pályán, hatalmas kedvenceim a védők és főleg a kapusok, főleg, ha fekete-fehér mezben és szívvel alkotnak zseniálisat. Cannavaro a történelem egyik, ha nem a legnagyobb védője, viszont itt most tényleg a Mi legendáinkról van szó, így a voksom Scirea mellett szól ezúttal! Már csak azért is, mert amikor nagyapám, aki tatabányán játszott védőt, megtudta, hogy érdekel a foci, és kezdtem Juventino-nak érezni magam, az első, akit megemlített, Ő volt a korszakos zseni védők közül. Isten nyugosztalja!

niccolo 2020.04.04. 22:17:18

Fabio lehet akármilyen jó játékos,de nálam nem Juventino! SCIREA!

Attilio79 2020.04.05. 10:03:50

@del pipi: Hasonlóképp Ferrarara szavaztam, Scirea és ő az etalon!
Cannavaro Interes múltja nem tetszik... ;)

Lanzafame 2020.04.05. 10:42:39

Szerintem Cannavaróra hiba úgy gondolni, mint egy Juve-ikonra, aki leköpte a klubot 2006-ban.

Egyrészt csak két év után lépett le, másrészt csúcson volt 2006-ban, rámozdult a BL-re, ami megnyerésére nálunk nem volt reális esély hosszú évekig, plusz hajtott az aranylabdára is a vb után.

Ja és legalább nem hazai riválishoz igazolt egyesekkel ellentétben.

babo0410 2020.04.05. 16:53:44

Scirea nem lehet kérdés. Kíváncsi vagyok, ha nem három védős a rendszer, és Chiello is ott van, vajon hogyan alakul a verseny? Nálam Scirea hatalmas kedvenc.

JuventusFanatikus 2020.04.05. 16:56:56

@babo0410: Az nem fordulhatott volna elő, mert Chiellini bal lábas, míg Scirea jobbos, így mindenképp Giorgio lett volna bal oldalt, míg Gaetano jobb oldalt.:)

Edy77 2020.04.05. 17:03:32

@babo0410: 4 védős rendszerben a (mint már kiderült) Gentile-Shirea-Chiellini-zambrotta négyes lett volna a legnagyobb esélyes szerintem

Edy77 2020.04.05. 17:04:29

Zambrotta persze, csak néha nem működik a shift :)

JuventusFanatikus 2020.04.05. 17:08:24

@Edy77: Gentile nem nyert Thurammal szemben, úgyhogy a francia lenne elvileg azon a poszton, persze, ha Torricelli meg nem előzte volna mindkettőt:) Ha jól számoltam, akkor Ő az egyetlen komoly áldozata ennek a felállásnak.:)

Attilio79 2020.04.05. 19:00:04

Lesz még èrdekes kèrdés Baggio, Schillachi, Ravanelli, Del Piero, Trezeguet, Platini, Nedved, Rossi stb. esetében.
Mondjuk a középpálya is érdekes lehet...
Birindelli, Montero benne lesz a lehetőségekbe?

JuventusFanatikus 2020.04.05. 19:02:43

@Attilio79: Órák-percek kérdése és kiderül:D

Joseph Toser 2020.04.06. 00:17:04

Ciro Ferarra....

Cannavarot jelöltem volna ,de a " vetélytársai " sokkal jobban megérdemlik a jelölést!
Nehéz volt dönteni...DE a jelöltemmel kezdetem a hozzászólást! :-)))

Edy77 2020.04.06. 17:43:34

@JuventusFanatikus: Tudatosult bennem, hogy Barza nyert, majd két perccel később
leírom, hogy Gentile...
Ez már karantén elhülyülés lesz :)

alexGicamo 2020.04.07. 05:02:21

Scirea
Bár őt nem volt szerencsém látni játszani, de mindaz, amit tudunk róla, amit letett az asztalra,arra azt mondom, hogy nincs több kérdésem !
Persze nem volt olyan könnyű dönteni ..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása