90 milliós bércsökkentésbe egyeztek bele a Juve játékosai

agnelli_andrea_juve_logoval.jpgA Juventus játékosai több havi bérükről mondtak le a jelenlegi helyzetben, így a klub ezzel az intézkedéssel megközelítőleg 90 millió eurós megtakarítást tud elérni a jelen mostoha időszakban.

A klub hivatalos közleménye szerint a Juventus keretének a játékosai eltekintenek bérük kifizetésétől március, április, május és június hónapokban, azonban bizonyos feltételekhez kötött módon bérük bizonyos hányadát átutalhatja a klub, amennyiben a szezon mégis folytatódna.

„Mivel az aktuális globális egészségügyi vészhelyzet nem teszi lehetővé sporttevékenységek folytatását, a Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megegyezésre jutott a felnőtt csapat játékosaival és edzőjével az aktuális szezon további bérkifizetéseinek az ügyében.

A megegyezés értelmében a bérek a 2020. március, április, május és június havi illetmények összegével csökkennek. Az elkövetkezendő hetekben egyéni megegyezéseket fog aláírni a klub a játékosokkal és a személyzettel, amint azt az aktuális előírások megkövetelik.

A megállapodás gazdasági és pénzügyi hatásai megközelítőleg plusz 90 millió euróra tehetők a 2019/2020-es pénzügyi évre.

Amennyiben az idei szezon meccseinek átütemezésére sor kerül, a klub jóhiszeműen egyeztetni fog a játékosokkal és az edzőkkel a kártérítések adott körülményeknek megfelelő és arányos növelése kapcsán a hivatalos kiírások folytatása és befejezése esetén.

A Juventus szeretne köszönetet mondani a játékosoknak és az edzőnek, amiért elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot a komoly kihívásokkal tűzdelt aktuális időszakban.”

A bianconero csapat a Serie A együttesei között elsőként jelent be ilyen intézkedést, bár az Olasz Labdarúgó-Szövetség azt ígérte, hogy hétfőre tervet dolgoz ki a bérek kifizetésére és esetleges átütemezésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4615568524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.03.29. 10:24:22

Igaz, ez elvárható volt tőlük, de le a kalappal előttük!

babo0410 2020.03.29. 13:30:12

El se tudom ezt hinni! Szép gesztus. Köszönet fiúk!

rockitbaby 2020.03.29. 13:39:47

Lehet most kifejezetten rosszindulatúnak tűnök majd, de roppant kíváncsi vagyok, hogy ez egyhangú döntés volt-e a játékosok részéről, vagy csak páran gondolták így, a többiek meg nem akarták, hogy negatív felhangot üssenek meg velük kapcsolatban?

A gesztus ettől persze szép, de valahogy számomra alapvetőnek is tűnik. Azért kapják - kisarkítva - a nem is alacsony bérüket, hogy ( legjobb tudásuk szerint ) játszanak. Nyílván rajtuk kívül álló okból nem tehetik ezt meg, de mivel ez sem különbözik a többi munkahelytől, így ha nem dolgozol, bérre sem nagyon kellene igényt tartani.

Jozef26 2020.03.29. 14:01:24

Ezt hívják fizetés nélküli (kényszer)szabadságnak.

venember83 2020.03.29. 15:17:03

@rockitbaby: ez is egyike azon kérdéseknek, amelyre nem fogunk választ kapni. Akad épp elég ezekből mostanában. De igazándiból mindegy, nem? Nem személyként kell értékelned őket (nem az élettársad, barátod, rokonod stb.), hanem egyszerű játékosként.

venember83 2020.03.29. 15:41:34

@rockitbaby: de ha már felmerült a kérdés, épp most élesedett egy cikk, amiben erről is beszél Douglas Costa.

pedronegroo 2020.03.29. 16:06:30

@rockitbaby: Chiello vette fel a kapcsolatot a többiekkel ez üggyel kapcsolatban, mindenki azonnal igent mondott.

90 milla nem kis pénz, hogy mindenki értse az 315 millió guriga WC papír!

rockitbaby 2020.03.29. 16:35:38

@venember83: Én nem azért szerettem meg a csapatot, mert egyszerű játékosaink voltak. Én az olyan szó szerint lovagok miatt, mint ADP vagy Nedved, netán Buffon. Olyanok miatt, akik a rosszban sem hagyják ott szívük öreg hölgyét. Így bizonyos értelemben igenis fontos, kitől indulhatott. Persze, ha tippelnem kellett volna, akkor Capitano és Buffon lett volna a kér befutó.

@pedronegroo: Köszi az infót!

Rocky80 2020.03.29. 16:37:06

@pedronegroo: kiszámolnád lisztben is? Köszönöm!

Dybali 2020.03.29. 17:51:57

@pedronegroo: 10 guriga már van, mert a munkáltatóm adott. Sosem tudtam mit kellene gyűjteni, de a vírus segített. Most már tudom. Bár mostanában nehéz hozzájutni. Esetleg tudja valaki, hogy mit csinálnak az emberek vele?

pedronegroo 2020.03.29. 19:57:33

@Rocky80: Gluténérzékeny vagyok!

@Dybali: Mi már szalvétát használunk... Nemtom mire vásárolták fel, talán a WC papír lesz az új valuta vagy legszarabb esetben annyit fog érni a pénzünk és akár tényleg kaphatjuk wc papirban is a fizut. Amúgy Te a fizu helyett kaptad? :)

JuventusFanatikus 2020.03.29. 20:38:24

@pedronegroo: @Dybali: Bezzeg régen az öregek csutkát használtak papír helyett:D

Dybali 2020.03.29. 21:04:27

@pedronegroo: :) Nem, én azért kaptam, mert szombaton is bementem dolgozni, de később...... Ki tudja? A következő fizetés talán wc papír lesz, csak nem tudom, hogy utalják el. Remélem addig nem fajul a helyzet, hogy az automaták is wc papírral egyenértékű papírt adjanak ki.

pedronegroo 2020.03.30. 08:59:35

@JuventusFanatikus: Csutkát? Azt nem ismerem, kettő vagy három rétegű?? :)

JuventusFanatikus 2020.03.30. 09:07:23

@pedronegroo: Neeem, azt finomságban mérik, mint a smirgli papírt, ugyanis a csutka az a kukorica cső, miután lemorzsolták róla a szemeket.:D

pedronegroo 2020.03.30. 10:03:28

@JuventusFanatikus: Azta, én ezt nem akarom tudni!!! Viszont ajánlom azoknak akik szerint bezzeg régen minden jobb volt meg azoknak akik felvásárolták az összes toalett papírt!!! :)

rockitbaby 2020.03.30. 15:05:13

@JuventusFanatikus: Amíg van víz, akár meg is lehet mosni ;)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása