Conte: "Tudtuk, hogy nem vagyunk egy szinten a Juventusszal"

conte_antonio_inter_visszateres.jpgA Juventus talán a Sarri-időszak legjobb teljesítményét nyújtva iskolázta le az Allianz Stadiumba látogató Intert, így Antonio Conte torinói visszatérése nem sikerült túl fényesre, s a látottak alapján valószínűleg nem bánta, hogy a csapatok üres lelátók előtt játszottak.

"A mérkőzés nagyon kiegyenlített volt a gólig, a második félidőt pedig sokkal jobban kezdtük, mint ők, azonban Ramsey gólja megváltoztatott mindent, legfőképpen pszichológiai tekintetben. Ez lökést adott az önbizalmuknak és letörte a miénket, mi pedig képtelenek voltunk felállni onnan." - mondta Conte a mérkőzés lefújását követően a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Nem számítva a Sampdoria elleni elmaradt mérkőzést, a Juventus és köztünk hat pont a különbség. Ez éppen a két vereség, a San Siróban és itt. Próbáltuk tartani velük a lépést, de tanulnunk kell a vereségből, s le kell vonnunk a következtetéseket a két csapat közötti különbségből, hogy fejlődhessünk jellem, minőség és erő tekintetében is. Ennek a vereségnek segítenie kell abban, hogy fejlődjünk, s megértsük, hogy milyen távol vagyunk.

Nem szabad, hogy ez zavart okozzon nekünk, mert tudtuk, hogy szakadék van köztünk, s mindkét mérkőzést elveszítettük ellenük. Az eredmények világosan beszélnek, ők kettőt nyertek, mi nulla pontot szereztünk.

Fejlődnünk kell jellem terén, ha versenyben akarunk lenni a legmagasabb szinten. Ez jellem kérdése is, hiszen vannak játékosok, akiknek erősebb a személyiségük és mások, akiknek kevésbé. Ebben a tekintetben mindannyiunktól többre lesz szükség, s elszántabbnak kell lennünk. 

Egy olyan Juventusról beszélünk, amely nyolc szezon óta évről évre erősödött, minőségi játékosokkal erősített, akik már rengeteg tapasztalttal és trófeával rendelkeznek. Ez a projekt csak hét hónappal ezelőtt kezdődött, s próbáljuk a lehető legjobbat nyújtani a keret tekintetében, azonban nem lehet bennünket egy olyan csapathoz hasonlítani, amely nyolc éve uralja az olasz labdarúgást. Ilyen mérkőzéseket játszunk, s olyan célokat tűzünk ki, amelyek magasabbak, mint az előző szezonokban. 

Tégláról téglára, évről évre kell építenünk a projektet, hogy tapasztalat, minőség és jellem terén eljussunk a Juventus szintjére. Mindenki mást nagyon messze látok pillanatnyilag a Juvétól."

Hatalmas a bizonytalanság Olaszországban, a Juventus-Inter rangadót az eredeti menetrend szerint egy héttel korábban játszották volna, s egyelőre kérdéses, folytatódhat-e, s ha igen, milyen forgatókönyv szerint folytatódhat az olasz bajnoki szezon.

"Mindannyiunknak van családja, így természetes az aggodalom. Nehéz úgy tenni, mintha nem lenne semmi. Bizonyos dolgokat nehéz kezelni, mert hallathatjuk a hangunkat, de ez egy kényes helyzet. Mindannyian emberi lények vagyunk, vannak szeretteink, s bízom benne, hogy a döntések célja az lesz, hogy kivétel nélkül mindenkit megóvjanak. A hatóságok meghozzák a döntéseket, mi pedig csak elfogadhatjuk a javaslataikat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3715511764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.03.09. 11:10:13

Elfogyott a lendület, továbbá kevés a minőségi játékos a keretben. Kíváncsian várom hogy van e még bennük Kraft egy jó tavaszi szerepléshez.

dobor norbert 2020.03.09. 11:36:58

Minden világos és érthető. Így kell egy vesztes mérkőzés után beszélni!

Rocky80 2020.03.09. 11:45:17

Korrekt értékelés.

Azért egy kicsit még mindig szeretünk Conte... Csak ne vállaltad volna el őket.

Habár, ha azt nézzük hogy jó riválisokkal mi is még erősebbek lehetünk; akkor ennek így kellett történnie.

venember83 2020.03.09. 11:47:04

@Rocky80: plusz ennél már csak szimpatikusabb döntést hozhat. Lejjebb már nem lehet süllyedni, bianconero nézőpontból.

Jamal Jamal 2020.03.09. 11:58:55

Na jellem...persze...egy dögevőtől elvárni felesleges.

Conte meg a jellem, na az Föld-Tesla roadster távolság. Mindig csak távolodik, néha pedig van olyan érzésed (pl. ez a nyilatkozat) hogy közelebb kerülne. De nem, "pénz, pénz, pina - ez az élet regulája".

@venember83:így-így. Like!

Rocky80 2020.03.09. 11:59:15

@venember83: :D

Na de muszáj ezt? Az a kérdés!

Leram7 2020.03.09. 12:32:55

Szerintem az inter kerete sokkal mélyebb, mint a miénk, sokkal több Conte opciója és lehetősége, viszont nem olyan jók a játékosok.

A Lazio-nak kéne most pontokat veszítenie.

babo0410 2020.03.09. 14:09:06

@dobor norbert: Ő szerintem akárhogyan is váltak el Agnelliékkel, nem fogja a klubot köpködni soha. Ő igazi Juventino, és szerintem még az internél is az marad. Én kicsit csalódtam, hogy elvállalta az intert, de ettől még nagyon tisztelem. De azt kívánni Conténak, hogy legyen bajnok, nem fogom amíg mi a 4. csillagot meg nem kapjuk, ő meg az internél ül. :)

babo0410 2020.03.09. 14:10:17

@Leram7: A Lazio csak ne bukdácsoljon. Nyerjenek csak amíg az inter nagyon le nem szakad. :)

Attilio79 2020.03.09. 14:36:01

Conte a lárifári!
A Juventusnál is stábcsere történt, a szezont mindkét csapat a nulláról kezdte...
A csapata erősödött a tavalyihoz képest, mindent megkapott, amit lehetett, jövőre lehet még több pénzt költeniük újabb játékosokra... :)

del pipi 2020.03.09. 16:59:46

@babo0410: Pedig ha folytatódik a hétvégén akkor beleszaladnak az Atalantába, remélem.

senky 2020.03.09. 17:43:28

@Rocky80: ,,Azért egy kicsit még mindig szeretünk Conte... Csak ne vállaltad volna el őket.'' Hat NEM kedvelt... Ha a juves szereplese utan,kb 10 ev mulva kerul az Interhez ugy ... szerintem nem lett volna ellenszenves,de igy ... NEM sok Juves kedveli

babo0410 2020.03.09. 19:28:06

@del pipi: Mondjuk ott az Atalsnta nyerjen, és az inter is veszítsen. Az lenne a legjobb forgatókönyv.

el.Flaco 2020.03.09. 22:48:40

@babo0410: Egy igazi Juventino soha az életben nem vállalta volna ez az Inter irányítását.
Conte profi, ezt elismerem, de szimpatikus ezután a döntés után nekem már sosem lesz. Remélem semmit sem nyer a hullarablókkal.

Joseph Toser 2020.03.11. 18:34:20

Sziasztok!

Őszintén megmondom,hogy féltem az intertől, hogy MOST megfogják a Juvét. Amit eddig mutattak....főleg az utolsó néhány mérkőzés teljesítménye alapján!

DE,NEM!

Annyit nem értek, hogy HA így tud játszani a Csapat,akkor a szezon 70%-ában miért nem tudja ezt a teljesítményt nyújtani?! Persze.. sok összetevő van, de csak 70%.. vagy sok?
A maradék 30%-ban lehet lazsálni(döntetlent) játszani... Nyilván a BL mérkőzésekre kell a klasszis teljesítmény,DE azt megalapozza a szezonban játszott 70%-os teljesítmény!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása