Kiszemelt: Kaio Jorge

jorge_kaio.jpgA Juventus már gondol a Cristiano Ronaldo utáni időkre is. Eddig Erling Braut Håland volt a fő kiszemelt, de sajnos nem sikerült őt megszerezni, úgyhogy Fabio Paratici egy másik ifjú csatártehetséget kezdett el figyelni, név szerint Kaio Jorge Pinto Ramost.

Eddig egyedül a Santos mezét viselte klubszinten, és már volt alkalma párszor a felnőttek között is bemutatkozni. 2018-ban debütált a Série A-ban, a következő szezonban már három mérkőzésen is lehetőséghez jutott, a napokban pedig a Copa Libertadoresben mutatta meg tudását, ugyanis csereként pályára lépve győztes gólt szerzett az argentin Defensa y Justicia nevezetű gárda ellen. 

Eddig mindössze a brazil U17-es együttesben játszhatott, de ott igencsak maradandót alkotott. 2019-ben megnyerték az U17-es világbajnokságot, amiből a brazil csatár bőven kivette a részét, ugyanis öt gólt szerzett, ezzel a teljesítménnyel pedig kiérdemelte a bronzcipőt. 

Adatai: 

  • Kor: 18 év
  • Nemzetiség: brazil
  • Magasság: 176 centiméter
  • Poszt: csatár
  • Erősebbik láb: jobb
  • Szerződés hossza: 2021.12.31.
  • Értéke: 8 millió euró (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Ő egy tipikus brazil középcsatár, aki nagyon jó barátságban van a labdával. Nagyszerű technikai adottságokkal van megáldva, kiváló lövőtechnikája van, a szabadrúgásokat és a büntetőket is bátran elvállalja. Kiválóan érkezik a kapu elé, gyors és a fizikai erejére sem igazán lehet panasz. Nem tartozik a magas futballisták közé, de ennek ellenére jól tud fejelni. A trükköket sem veti meg, legyen szó egy ollózásról, sarkazásról, egy remek cselről, de szerencsére ezeket a mozdulatokat csak akkor húzza elő a tarsolyból, mikor tényleg szükséges. Összességében egy teljesen komplett középcsatár, aki meg tudná állni a helyét a modern labdarúgásban, és a szakértők szerint hatalmas tehetséggel van megáldva, biztosra veszik, hogy nagy karriert fut be.

A Juve az utóbbi időben nem igazán fordított komoly figyelmet a dél-amerikai játékosokra, ellenben a Real Madriddal. Most úgy néz ki, hogy Paraticit érdekli Kaio Jorge, legalábbis erről számol be Romeo Agresti. Természetesen a Bianconeri nincs ezzel egyedül, mert még rengeteg élklub szeretné megkaparintani a brazil tehetséget, de egyik együttes sincs könnyű helyzetben, ugyanis a csatár szerződésében egy 50 millió eurós kivásárlási záradék található, ami nem is kérdéses, hogy elképesztően nagy összeg egy olyan labdarúgóért, aki még a brazil bajnokságban is csak csereként jut szerephez. Arról nem is beszélve, hogy komoly rizikó Dél-Amerikából tehetségeket igazolni, pláne igaz ez a Juventusra, ahol nagyon kevés tehetség vált be. 

Igaz, hogy Kaio Jorge nagyon ígéretes, és a jövőben szüksége lesz a Juventusnak egy ilyen csatárra, de egyelőre még nagyon messze áll attól, hogy bármi keresnivalója is legyen Torinóban. Először bizonyítson hazájában, aztán lehet róla beszélni, de véleményem szerint az olasz rekordbajnok számára nem lenne jó döntés komoly összegért leigazolni ezt a srácot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9515505042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2020.03.05. 21:03:12

Nehéz megállapítani a brazil tehetségeket, hogy kiből mi lehet.
Vinícius Jr. még be sem mutatkozott a felnőttben mikor szinte rekordösszegért leigazolta a Real Madrid.(bónuszokkal)
Rodrygo talán más eset, de ő sem feltétlenül volt kiemelkedő Brazíliában, Reinier dettó.
Ezek a játékosok a tipikus példái annak, mikor a játékosokban lévő potenciált kell megfizetni és nem azt, hogy a jelenben hol tartanak.

Andras74 2020.03.06. 06:46:39

Sajnos, előbb-utóbb egy ilyen rizikót is be kell majd vállalni. DE NEM MOST!

JuventusFanatikus 2020.03.06. 10:37:53

Schira szerint Paratici egy millió euróért kölcsönvenné a srácot, és lenne rá egy 14 millió eurós kötelező opció. Az, hogy nincs európai útlevele, az nehezíti a dolgokat, de Paratici már tárgyalásokat kezdett Kaio anyjával, aki egyben az ügynöke is.

Milito20 2020.03.06. 10:48:46

@JuventusFanatikus: Hat ha ennyiert el tudna hozni az varazslat lenne.

rockitbaby 2020.03.06. 13:23:57

@Rikoo: Azért a mi nyári egyik fő célpontunk, Tonali, is még egyelőre ebbe a kategóriába tartozik. Még inkább a benne rejlő potenciált kell majd a leendő klubjának kifizetni.

@Andras74: Hát, azért Tonali sem sokkal tart előrébb, még nála is rizikó a leigazolás, főleg a Cellino által kért összegért. De Ligt is komoly kockázat volt 85 millióért, és sokakat még mindig nek győzte meg, hogy megérte. De említhetném Demiralt is 18 millióért fél év Serie A tapasztalattal. De vele kapcsolatban azért nagyjából konszenzusra jutott a rajingók tábora, ő mindenképp megérte. Rabiot fél év totális kihagyás után még az előbbieknél is kockázatosabb döntés volt. Tavaly nyáron roppant komoly kockázatokat vállalt a vezetőség, nem kell messzire menni, Sarri is ebbe a kategóriába tartozik.

Drotkoszoru 2020.03.06. 15:36:06

@rockitbaby: Tonali lehúzott már másfél szezont (ebből egy teljes) a Serie B-ben, illetve kb. 2/3-ot a Serie A-ban is. Ezzel szemben Kaio Jorge össz-vissz ötször lépett pályára a felnőttek között tétmeccsen (arról meg már ne is beszéljünk, hogy az olasz és a brazil bajnokság köszönőviszonyban sincs egymással). Egyáltalán nem lehet párhuzamba állítani a két játékost ezen a téren. A brazil lényegesen nagyobb zsákbamacska (ettől függetlenül természetesen akár be is válhat, de a rizikó nem ugyanakkora).

JuventusFanatikus 2020.03.06. 15:50:48

@Drotkoszoru: Ez 100%-ig így van!

Természetesen Kaio is nyilatkozott, nagyon örül annak, hogy a Juventus megkereste, mert szeretne Európában futballozni, de jelenleg csak a Santosra koncentrál.

senky 2020.03.06. 16:10:52

,,Eddig Erling Braut Håland volt a fő kiszemelt, de sajnos nem sikerült őt megszerezni'' Miert ? Ez talan nem furcsa ? ? ? Azonkivul ott lenne Jadon Sancho Mbappe Neymar Ben Yedder .....Mar REG lapatra kellet volna tenni a hig semmit

senky 2020.03.06. 16:27:08

@Drotkoszoru: Hat szerintem tobb plussz van benne , espedig : - fiatal ; -meg nem nagy az imadzsa es a fizuja ; - ezert tobb energiaval ,fiatalos lendulettel fog jatszani,hogy emelje mindket ertekszintjet !; - jobban odateszi majd magat a jatekban ; - nem lesz nagy a koltsege ;- Ha tobb golt rug mint a hig ,akkor is JOBBAN MEGERI ot jatszatni mint a masik hig semmit ; - uzlet riziko nelkul nincs ,de akkor is INKABB olcsobb fiatalokra kolteni -hisz a JOVO a tet ! es igy meg penz is marad - ahelyett hogy az oregekre blaziroznank akiknek mar ugy is mindegy hogy jatszodnak , teljesitenek vagy sem, de TUL DRAGA a fentartasuk .

Spud3674 2020.03.06. 16:36:21

@senky: Az egyik hozzászólásodban Neymart, Mbappét emlegeted, a következőben meg olcsó fiatalokat.

Most akkor hogy is van ez?

rockitbaby 2020.03.06. 16:43:32

@Drotkoszoru: Én nem azt írtam, hogy ugyanott tartabak, hanem azt, hogy Tonali is kockazatos, főleg ha valóban 60 millió felett fog váltani, továbbá azt is, hogy hiába a mostani évadbeli tapasztalata, nala is a benne rejlő potenciál az, amit meg kell fizetni. A játekos még nem ér 80 milliót, de benne van a lehetség, hogy pár év múlva többet is.

Drotkoszoru 2020.03.06. 16:44:17

@senky: "Hat szerintem tobb plussz van benne , espedig : - fiatal"

Mindezt úgy mondod, mintha Tonali olyan kurva idős lenne a 19 évével. :DD Hozzáteszem: én csak a két játékost hasonlítottam össze kockázati szempontból, Higanyról szó se esett. A brazil leigazolása egyértelműen rizikósabb, ettől még, mint mondtam: beválhat. Az meg, hogy "nem lesz nagy költsége" majd kiderül. Az 1 milliós kölcsönvétel és 14 milliós opció szerintem is megérhet egy próbát. Az 50 millió €-s kivásárlási ár viszont rendkívül túlzó egy 18 éves gyerekért, akinek van 5 tétmeccse a felnőttek között Brazíliában. Idővel persze kiderül, hogy ki viszi el és mennyiért.

Drotkoszoru 2020.03.06. 16:47:17

@rockitbaby: Nem is fog szerintem 80 millió €-t kisajtolni belőle Cellino, pláne ha kiesik a Brescia a Serie A-ból (amire jó esély mutatkozik). Sokkal kockázatosabb a brazil gyerek 50 millióért (ha már ennyi a kivásárlási ára), mint Tonali mondjuk 60-ért.

rockitbaby 2020.03.06. 17:55:14

@Drotkoszoru: De én még mindig nem ezt mondtam, hanem azt, hogy mindkettő kockázatos. Azt nem, hogy melyik mennyivel több, vagy kevesebb.

Tonali annyiban jelent szerintem hasonló nagyságot, mert rá lenne bízva a csapat irányítása. Ő diktálná a tempót, neki kell levezényelni a védekezésből támadásba átmenetet, és vissza. Mindezt úgy, hogy abban lehetőség szerint ne legyen hiba, elcsúszás stb. És az is más kávéház, ahol mi játszunk és ahol a Brescia. Ha lassan veszi fel a ritmust, az megint ilyen döcögést eredményez. Láthatjuk, hogy Pjanic most mennyire nem kapja el a fonalat, a gépezet meg döcög.

Óriási teher lesz Tonalin, ha érkezik, amivel nem biztos, hogy meg fog tudni birkózni. Persze nem akarom, hogy ez így legyen, de azért azt látni kell, hogy a játékunk szempomtjából kiemelkedően fontos posztról van szó.

senky 2020.03.07. 06:43:53

@Spud3674: Bizonyitottak hogy ERDEMES volna megvenni oket,. hisz igazi golrugok ! De a hig semmi helyet kinek nagy az eltartasi koltsege ,vagy azokat akik RUGJAK a golokat es megerik a fizut, vagy olcsobb de fiatal csatarokat alkalmazni SEMMI esetre SEM tovabb tartani az eredmenytelen jatekosokat .

Spud3674 2020.03.07. 06:51:44

@senky: Egy Neymar vagy Mbappe cirka 200 millió euró körül lenne és akkor a fizetésüket még nem is említettem. Ez teljesen irreális a jelen helyzetben.

Arról nemis beszélve, hogy nem kizárólag Higuain hibája, hogy nem jönnek a gólok, a probléma máshol van. Tulajdonképpen Ronaldo az egyetlen, aki szállítja a gólokat.

Másrészt próbáltunk megszabadulni Higuaintól, de nem igazán jött össze. Mindig olvasom, hogy miért nem adjuk el ezt vagy azt, de ez nem így működik sajnos...

senky 2020.03.07. 08:39:34

Spud3674 : Hat nem ertek egyet : _1-,, Arról nem is beszélve, hogy nem kizárólag Higuain hibája, hogy nem jönnek a gólok, a probléma máshol van. '' Kerdem en HOL ? ? ? Hisz ahogy a PSG-nel MINDEN csatar Mbappe,Neymar Cavanni Icardi TUD 15-21 kozt golokat rugni akkor higu MIERT NEM tud ? ? ? Vele van a PROBLEMA !
_2- ,,Másrészt próbáltunk megszabadulni Higuaintól, de nem igazán jött össze. Mindig olvasom, hogy miért nem adjuk el ezt vagy azt, de ez nem így működik sajnos...'' Hat ha csak minibal ertekert is kolcsonbe ment volna NWEM kellene fizetni ,igy IS a koltsegek CSOKKENTEK volna .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása