D’Amico: „de Ligt helyett a középpályát kellett volna megerősíteni”

d_amico_vincenzo_studioban_szakertoskodik.jpgVincenzo D’Amico szerint a Juventusnak a nyáron a Matthijs de Ligt ügyletre fordított források helyett inkább valódi erősítést jelentő középpályásokat kellett volna szerződtetnie, Aaron Ramsey-re és Adrien Rabiot-ra pedig nincs szüksége a klubnak.

Emre Can téli távozását követően a sajtóban további két szabadon érkező futballista neve merült fel negatív reflektorfényben, miután mindeddig mindkét játékos elmaradt attól, amit a torinói vezetőség várt tőlük.

„Adrien Rabiot és Aaron Ramsey két olyan futballista, akire egyszerűen nincs szüksége a klubnak.” - mondta az aktív éveinek jó részét a Laziónál töltő, az 1973-74-es szezonban a római sasokkal bajnokságot megnyerő egykori játékos, Vincenzo D’Amico a TMW Radio műsorában.

„A klub rengeteget költött Matthijs de Ligt megszerzésére, de ehelyett ezt a pénzt felhasználhatta volna a középpálya fejlesztésére.

Nem értem, hogy lehet az, hogy a vezetőség egy korszak végét látta, de nem fektetett be eleget a keret fejlesztésébe.”

Természetesen a szerdai meccs is felmerült, amelyen Maurizio Sarri első, és játék szempontjából igencsak keserű vereségét szenvedte el a BL-ben a Juventus edzőjeként.

„A problémát talán Cristiano Ronaldo jelenti. Ő adott módon futballozik, de Maurizio Sarrinak olyan futballistára lenne szüksége, aki jobban igazítható az általa játszatni kívánt futballstílushoz?

Nem gondolom, hogy Maurizio Sarrit nyáron elbocsátanák, de sok múlik a nyár tekintetében azon, hogy Pep Guardiolát mennyire viseli meg az európai klubtornákból való kizárás.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815494968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.02.28. 09:21:45

Örülök hogy "CR-problémámat" más is megerősíti :) amúgy még a napokban az exjuvés "dzsákkeríni" is hasonlóan nyilatkozott az ügyben. És igen, nem csak ez a problémánk ha nem sajnos sokkal összetettebb és többrétű, tisztában vagyok vele még mielőtt betámadna valaki. :) A problémákat már nagyjából ismerjük, már csak a megoldást mondja meg valaki!

del pipi 2020.02.28. 09:38:12

@pedronegroo: Tehát nem a De Ligtet nem kellet volna megvenni, hanem sajnos CR-t, de ha már viszont CR-t meg kellet venni akkor kellet volna mellé jó néhány segítő is. Egyértelmű hogy az úgynevezett Sarriball vele nem működhet. Túlzottan ő van a középpontban, és ezért igazán váratlan húzásokat sem várhatunk a csapattól játékban, és nem CR ellen beszéltem csak a csapat mellet ezredszer. A csapat szón van a hangsúly!

rockitbaby 2020.02.28. 09:39:21

@pedronegroo: Megoldás? Hát ez egy trükkös dolog, mert CR7 gyakorlatilag fix és moudíthatatlan, így inkább kellene a taktikát igazítani. A keret és a középpálya nem.olyan rossz, mint amit mutat. 3 ével ezelőtti Allegri meg tudná oldani, de Sarri erre úgy tűnik képtelen. Nem tud motiválni.

Gatyába kell rázni ezt a társaságot, ezt viszont per pillanat ilyen Conte-Klopp fele motivátor, ordibátor tudná. Így én azt mondom, hogy menjünk biztosra. Sarri-ra nagy ez az ing, Allegri legalább a vedekezést rendben tartotta, ami jelenleg is gond. Vele sem lett volna szebb játék minap este, de hogy gólt nem kaptunk volna, az biztos. Irtó ciki lenne visszahozni, mert azzal nyíltan felvállalnánk, hogy tévedtünk, de jelen pillanatban talán más megoldás nincs.

del pipi 2020.02.28. 09:49:33

@rockitbaby: Allegri vissza se jönne, ő sértett! És meg is értem. Arra pedig egy zsák pénzt tennék hogy nem ő a megoldás.

simoni 2020.02.28. 09:50:35

De Ligt ára borsos volt, de az ő leigazolása legalább a jövőnek szólt. A védelemre is nagyon ráfért már a fiatalítás.

A mondat inkább úgy hangzik helyesen, hogy "CR és Higuain helyett a középpályát kellett volna megerősíteni". Ezek az igazolások abszolút a jelennek szóltak, nem segítik a klub eredményességét hosszabb távon (és úgy néz ki, hogy még rövid távon sem). Ugyanakkor horribilis pénzt vittek el, aminek negatív hatásai mostanában kezdenek kiütközni.

Ha ezt a közel 200 milliót a középpályára költjük, akkor nem itt tartanánk, abban biztos vagyok.

Leram7 2020.02.28. 09:52:56

Részben igaza van. Sőt inkább azt mondom, hogy Ligt még oké, de Romero 28-ért már nem kellett volna. Demiral viszont nagy vétel volt.

venember83 2020.02.28. 09:53:15

De Ligt és Demiral szerintem kellett, mert kevés és öreg volt a minőség a védelem közepén, a kp-t viszont nem most (hanem 2-3 éve minimum) és nem ezekkel a játekosokkal kellett volna megerősíteni. Azt mondják, hogy nincs ingyenebéd. Lassan talán Torinóban is rájönnek.

Apuleius 2020.02.28. 10:10:51

@pedronegroo: Van igazság ebben a "CR7-problémában", már a legelején látszott, hogy ez egy olyan lépés, amelynek vannak komoly árnyoldalai is. Ugyanakkor ha arról beszélünk, hogy a probléma egyik gyökerét az a kérdés jelenti, hogy CR7 mennyire kompatibilis a Sarriballal, akkor tulajdonképpen legalább ugyanennyire életszerű az a megközelítés, ha éppen megfordítjuk a dolgokat, s inkább "Sarri-problémáról" beszélünk. CR7 már egy évvel korábban itt volt, a vezetőség részéről vajon mennyire volt okos döntés olyan edzőt szerződtetni, aki nem igazán kompatibilis a kihagyhatatlan CR7-tel, s akinek a felfogásához abszolúte nem passzol az adott játékoskeret. Ez a szégyenteljes középpálya (azon túl, hogy méltatlan egy Juvenushoz) tökéletesen alkalmatlan egy labdatartásra és rövid, gyors passzokra épülő labdarúgás megvalósítására (Ezzel most nem vitatkozni akartam a véleményeddel, inkább csak továbbgondoltam a gondolatodat).

JuventusFanatikus 2020.02.28. 10:25:47

Nem mond butaságot, még, ha kicsit túloz is.
Ramsey leigazolása rossz döntésnek tartottam már akkor is, eddig úgy néz ki, hogy tényleg az.
Rabiot már inkább határeset, de az Ő esetében is inkább a "nem"-re szavaztam, pont olyan miatt, amit szerdán művelt. Fontos meccseken, ha a csapatnak nem megy a szekér, akkor a legrosszabbak között van, mentálisan gyenge. Nem tudom, hogy mekkora hatással volt rá a fütyülés, de, ha ez is közrejátszott, akkor baj van. Nem rossz játékos, jobbnak tartom, mint honfitársát, de egy normális középpályán nem igazán szabadna, hogy alapember legyen. Szerencsére a balhés énje még nem került elő.
CR leigazolását még nehéz értékelni, majd mikor befejezte a Juventusnál. Annyi biztos, hogy minden edző dolgát megnehezítené, Sarri szerintem még aránylag jól kezeli, de ez valamilyen szinten gátat is szab, hogy megvalósíthassa a Sarriballt, de nem CR a legfőbb probléma, ez kihangsúlyozom
De Ligt leigazolása semmiképp nem rossz döntés, szükségünk volt rá! A középpályát nem idén nyáron tolták, hanem ez évek hosszas munkája volt.

pedronegroo 2020.02.28. 10:27:47

@del pipi: @Apuleius: @rockitbaby: A lényeg hogy sajnos CR7 és Sarri nem kompatibilisek egymással. :( De szerintem Allegrivel se volt kompatibilis zselé.... akkor???

De talán már úton van a "megoldás", azt írják Pjanic kikerül a pikszisből és már készen áll a várva várt nagy coming back is és az Inter ellen már összeáll a tuti kp: Matuidi-Bentancur-KHEDIRA(szigorúan csak nagy betűvel!)

Apuleius 2020.02.28. 10:45:34

@pedronegroo: Igazából nincs "akkor", súlyos kompatibilitási gondok vannak, s szerintem ez túlmutat Sarrin és Ronaldón is. Tény, hogy CR7 Allegrinél sem volt igazán kihasználva, csak az a gond, hogy pillanatnyilag két edzőt fizetünk párhuzamosan ugyanazért a nézhetetlen és lélektelen gyötrelemért.

A Khedira-Matuidi páros biztosan nagy élmény lesz, nyáron meg csak találunk valakit, akinek lejár a szerződése :-)

pedronegroo 2020.02.28. 10:59:33

@Apuleius: Ezt mindig elfelejtem, hogy papíron még Allegri is "alkalmazott". Lehet e miatt se tudnánk hozni Sarri helyett egy harmadik edzőt, mert lehet három edzőt már tilt a versenyhivatal. :)

rockitbaby 2020.02.28. 11:18:50

@del pipi: Nem azt írtam, hogy fix. Csak talán és a problémáink egy részét - védekezés -, azt ellenben tuti megoldaná.

Ez a keret egyébként nagyjából egy edző elképzeléseihez sem passzol, de még talán a három védős taktikák lennének ehhez a legközelebb. Meg lenne oldva Bonucci bénázása, mert van mellette még kettő, tudva hosszú indításokkal operálni, megoldva a középpályás kreativitás teljes hiányát, a három védő és középpályás talán elég kell, hogy legyen a védekezés stabilizálásához, Dybala mehetne vissza secunda puntanak, CR7 mellé, Cuad védekezésbeli hiányosságai kevésbé jönnének ki. Stb.

JeetTrader 2020.02.28. 11:27:43

Lehetne itt Sarriballozni CR-rel is. Igazából ő beleillik sztem ebbe. Csak a középpályánk nem. Sztem is kellett de Ligt és Demiral is. Viszont most már a középpálya rendbetétele mindennél égetőbb probléma. Ha véfre meglenne a jó kapocs a támadók és védők között egy harcos mentalitással, akkor meg fog jelenni a Sarriball....

Il Principino 2020.02.28. 11:28:27

De Ligt leigazolása már csak azért is helytálló volt így utólag,mert Chiellini és Demiral is fél évre kidőlt..Ruganit ismerjük,Leo-t még most is sokan rühellik...
Mi lett volna a biztosíték arra is,hogy ha azt a pénzt egy középpályásba fektetjük pl.: James vagy Isco akkor valamelyikük is beválik?Nyilván utólag könnyen okoskodik az ipse,Rambo és Rabiot leigazolásával melyik szurkoló volt elégedetlen?Sztem mindenki örült nekik és teljesen mást várt tőlük,mint ami lett perpill,mivel Khedira és Matuidi után felüdülés volt a nevüket hallani :)
Ha ment volna nyáron normálisan az eladás,akkor januárban is lett volna pénz az utólagos kp igazolásra!De még januárban is diszkontáron kellett jótékonykodni a korábbi balf@szkodások miatt.Másodlagos téma az edző személye is,aki megkapja a világ talán legjobb játékosát és nem tud vele mit kezdeni..Egyénenként klasszis játékosaink vannak,de mint csapat ilyen összetételben nagyon döcögősen tud muzsikálni sajnos!

rockitbaby 2020.02.28. 11:38:15

@del pipi: További pletyi: ha vasárnap kikapunk hazai pályán az Intertől - jelen állapotunkban erre nagyon komoly esély van -, akkor pár olasz lap szerint kirúghatjuk Sarrit és visszahívjuk Allegrit.

venember83 2020.02.28. 12:02:57

@rockitbaby: kizárt, én vissza nem hívom Allegrit!!! Sőt, Sarri számát sem tudom, hogy SMS-ben kirúgjam. Sajnálom.

Alex8610 2020.02.28. 12:06:42

@rockitbaby: Es ha nyogvenyelosen gyozunk de fejlodes nem lesz es 3het mulva kizugunk a BLbol? Nem tudom mi lenne most a jo megoldas.Nem lenne rossz egy csoportos elbeszelgetes Agnelli meg a csapat kozott.Meg talan van ido valtoztatni ha nagy a baj.

Juventino86 2020.02.28. 12:29:42

Nyár óta ezt mondom. Azt a rengeteg pénzt jobban is el lehetett volna költeni. Paratici nem nőtt fel a feladatához.@rockitbaby: Én olasz oldalakon olvastam, hogy Sarrinak nagyon rossz a kapcsolata a csapattal, és hogy nagyon inog már a kispad. Allegri sokkal jobb lenne.

pedronegroo 2020.02.28. 12:33:03

@venember83: Pedig ez Maxi-nak kapóra jönne, nem kellene azzal a fránya angol igeidőkkel szarakodnia! :)

rockitbaby 2020.02.28. 12:33:40

@venember83: He, he

@Alex8610: Hát, jó kérdés a mi lesz ha. De a csapat jelen állapotában nem képes a fordításra szerintem. Tavaly valami egész hasonlót csinaltunk, szinte másoljuk az előző évadot, de akkor mégis más volt. Ott benne volt, most ebben a lelkiállapotban kizártnak tartom. Nem tudom, mi lenne a megoldás. Talán tényleg meg kell várni a vasárnapi meccset. Ha ott is lélektelen lesz a csapat, akkor mivel egy embert könnyebb elküldeni, mint 20+, menni fog az edző. Egy meccse can Sarrinak és kényelmetlenül kevés ideje vasárnap estig.

del pipi 2020.02.28. 13:26:23

@venember83: :)))))
@pedronegroo: Azaz! :)
@rockitbaby: Hápikacsa! És kérlek ezzel ne idegesíts már fel hogy nem tudunk fordítani. Azért ne essünk már a ló túloldalára, mert ha azt mondod ezen még átszenvedjük magunk(az első játék alapján) de a 8 között már bajban lehetünk akkor arra azt mondom az simán lehet. Csak jelzem beszélgetek. :)

The king of alibis 2020.02.28. 13:36:47

De Ligt mellett a középpâlyàt is meg kellett volna erősíteni

delpi0823 2020.02.28. 13:39:16

@pedronegroo: A Cr problema hamarosan megoldodik van egy olyan erzesem,plane ha kiesunk egy lyon ellen.Sztem a nyaron lelep,bar olyan sok opciot nem latok a szamara hogy hova tudna igazolni.Mert o meg mindig aranylabdaban gondolkozik.(sztem akarhova igazol o mar nem lesz aranylabdas sztem).

rockitbaby 2020.02.28. 13:53:35

@del pipi: Nekem olyan érzesem van, látva ezt az ötlettelen, kedvtelen és szanaszét brigádot, én komolyan veszélyben érzem már most a továbbjutást. Persze CR7 megint húzhat egy nagyot, de azért a helyében nekem már tele lenne a hócipőm ezekkel, higy rajta kívük alog akad olyan, aki akarna is.

delpi0823 2020.02.28. 13:54:11

@pedronegroo: Amugy a csapatnak is jot tenne sztem ha Cr tavozna,vele se meg nelkule se eselyes ez a csapat a blre,csak ezt a vezetoseg ugye nem akarja belatni.Egy uj csapatot kellene epiteni mert tele vagyunk 30+os jatekosokkal es 30hoz kozeliekkel.Csak az a baj hogy a vezetoseg tovabbra is ilyen willianekben gondolkozik..........

pedronegroo 2020.02.28. 13:56:58

@Apuleius: Ha már említetted a nyarat és ugye a középpályát akkor tessék: Matic ügynöke már kopogtat Paratici ajtaján! Kérdés hogy Marotta padovánja ellen tud e majd állni annak a csábításnak, ami a lejáró szerződésű futballisták iránt táplál.

pedronegroo 2020.02.28. 14:00:16

@delpi0823: Akkor várjuk a nyarat! :) CR38/0 meg bizonyosan talál magának új csapatot, Ő minden edző álma, 35 évesen is a világ legjobbja, még 40 évesen is fitten lesz mert annyit edz és a 30 milliós bérét is bármelyik klub örömmel kicsengeti. Nehéz lesz megtartani!

Juventino86 2020.02.28. 18:02:12

Azért Aouar és Bruno Guimares rendesen beárazták a középpályánkat. Nem mondom, hogy pont őket kellene megvenni - bár meg lehetne fontolni - de nagyon kell nyáron az erősítés.

ZecH 2020.02.28. 18:29:07

Ja, CR problema :D Jelenleg kb csak vele nincs problema. De ha lehet kuldjuk el. Atyauristen. Micsoda zsenialitas. Nelkule es egy komolyabb frissites nelkul a 4. BL helyet celkent meg is jelolhetjuk mar szeptemberben. Ugye nem gondoljatok komolyan hogy barmire is eselyunk lenne nelkule?!? Nagyon azt latom a Lyon elleni meccs ugy kisutotte egyket ember ertelmi kepessegeit, hogy azota nehezen talalja a kapcsolatot a folddel. Kitartast, mar jon az orvosi segitseg!

senky 2020.02.28. 19:54:28

Lampard ahogy eszrevette ,,Szükség van tehát erősítésekre és egyesekről kiderül, hogy nem alkalmasak a nagyobb célok elérésére. Ahogy fogalmazott a meccs után: “sokat tanultam a játékosaimról.”
A csapatban akadnak, akik iránt mutatkozik piaci érdeklődés, de a teljesítményük láttán a Chelsea-nél nem akarják mindenáron megtartani őket '' Ezert angol sajtóhírek szerint komoly játékosmozgások várhatóak a Cehlsea-nél a nyáron .
Es a Juvenal ...? ? ? Nincs jol lato jo szemu vezetoseg mert SEMMIT SEM vesznek eszre es NEM is reagalnak szuksegesen, kellokeppen . Miert nem ...? ? ? Maradjanak jok ,a rosszakat pedig KI KELL seperni a csapatbol es nem csak a ma-ra ,hanem a holnapokra IS kene gondolni,epiteni

simoni 2020.02.28. 21:12:59

@ZecH: Szerintem meg van vele probléma. Óriási anyagi teher a klubnak, amit azért vállaltunk, hogy BL-t nyerjünk. A kisült agyammal kérdem: mennyivel kerültünk közelebb ehhez CR által?

Mit nyertünk akkor vele? Jó hatással van a csapatjátékra? Megvan egyáltalán a minőség a keretben, hogy ki tudjuk aknázni a képességeit, ha már ennyit fizetünk érte? Akinek van valami lövése a focihoz, az komolyan gondolta egy pillanatig is, hogy majd a jelenléte varázsütésre klasszissá változtatja a Khedira-féle kutyaütőket, hogy aztán azok kiszolgálják, ahogy kell?

De a legnagyobb gond az egésszel, hogy CR abszolút nem a jövő (nagyon optimistán nézve 2 év van benne még a legmagasabb szinten). A céljainkhoz nem visz közelebb, viszont elveszi a helyet egy feltörekvő fiatal elől, aki viszont igen. Nem megnyugtatóbb lenne a jövőre gondolva egy Dybala-Haaland duót nézegetni elöl?

Annyiban igazad van, hogy jelen helyzetben már semmi értelme nem lenne CR-t elküldeni. Az elb@szás már megtörtént, amikor leigazoltuk. Jelen helyzetben a csapat eredményessége az ő formájától függ. Nincs a keretben más, aki a helyére tudna lépni, és nincs olyan csapatjátékunk sem, ami pótolni tudná a hiányát. A sz*r akkor fog igazán beütni, ha megunja a kínlódást, és nyáron lelécel.

Andras74 2020.02.28. 23:01:35

@del pipi: pillanatnyilag alig van szabad edző. Most már meg kell várni legalább a szezon végét, ha aktív edzőt szeretnénk.
Simeone szerintem illene a kerethez, ha esetleg Sarrit elküldenék. De leghamarabb nyáron.

Andras74 2020.02.28. 23:10:11

@rockitbaby: ne kapjunk ki! Szerintem Allegri nem jönne vissza 4 hónapra. Egy ilyen döntés újabb éveket jelentene, minimum 2-t. Mellette meg Sarrit kéne fizetni. Sok ez a klubnak.
Allegri júni 30 után mehet külföldre, addig pihen.

Andras74 2020.02.28. 23:14:37

@del pipi: ha nem megyünk tovább a bl-ben, akkor le kell vágni az összes játékos lábát, a fizetésüket pedig nekem utalni, h keressek egy jó agyturkászt!
Sarrit pedig karóba kell akkor húzni!

Andras74 2020.02.28. 23:16:22

@The king of alibis: nem tudom, h mire jutna olasz honban!?
Mitől jobb, mint Sarri?

ZecH 2020.02.29. 07:23:29

@simoni: Pontositsunk. Azt irtam "jelenleg" kb csak vele nincs problema. Cafold meg! Aztan. Mennyivel kerultunk kozelebb vele a BLhez? Sokkal! A korulotte levok minosegerol ugye nem o tehet? vagy igen? esetleg a Reistagot is o gyujtutta fel? Ezt is cafold meg!

Az akik ezt az egesz koncepciot elbasztak a vezetoseg, nem CR. Lehetett volna mit alakitani a csapaton, de nem tettek, ugy gondoltak ez is eleg. Kajak azt gondolod, hogy attol tehetsegtelen es lelektelen masik 6-8 jatekos, mert CR elbassza a csapatot a jelenletevel? Azt meg ugyan megintcsak meseld mar el nekem melyik fiatal elol veszi el a helyet? Tudtommal Haalandot nem igazoltuk le. Persze biztos errol is o tehet...

Komolyan nem ertem itt paran miert kuzdenek ilyen latvanyosan a jelenleg legjobb jatekosunk ellen. Nem tudjatok bebizonyitani hogy rossz hatassal van a csapatjatekra, megis folyton ezzel jottok. De kerdezem milyen csapatjatek? Az ellen 16osaig csak ivelgetessel vagy vak labdakkal jutunk el, mire CR-re lehetne kijatszani minden ziccert. De nincs is ilyen kulonben nem lone Ramsey is golt pl. Alaptalan baromsag. Vagdaloztok mert epp nem tudtok mit kezdeni a kialakult helyzettel, azzal hogy hamarosan lekapcsolajak a villanyt es jon 2-3-4-5 szezon sotetseg, atalakulas. De errol sem CR tehet... hanem az osszes tobbi fasz akik olyan rohadt okosnak gondoltak magukat es azt hittek egy fecske megoldja a BLt nekunk. Hat ez nem igy lett. Bele kene torodni.

del pipi 2020.02.29. 07:27:43

@Andras74: Igen, ezt mondtam én is, egyetértek hogy erre a szezonra már egye meg a vezetőség amit főzött. Nagy varázslatot senki nem fog csinálni, Pochettino-nak én is örültem volna nyáron, de az eltelt idő tükrében ha Sarrinak nem sikerül akkor én is Inzahgi-t látnám szívesen. Viszont az új edző ha nem kap néhány minőségi embert a keretbe akkor nagyon tőle se kell várni a csodát. Sarri ha megbukik, főként ezért! Nézzük meg mi jön most!

del pipi 2020.02.29. 07:40:48

@ZecH: Még egyszer! Nem CR ellen hanem a csapat mellett! Nem őt kellet volna azon a nyáron elhozni, hanem Icardit és két jó KP-T. Abban meg igaza van @simoni: kollégának hogy amióta itt van Roni azóta nincs nagyon csapat kinézete a Juvénak. Az pedig egyértelmű hogy a jelenlegi állás szerint vele van a legkevesebb probléma. De túlzottan CR központú a csapat, mindent neki kell! Nem tudunk semmi váratlant húzni, nekem túl erőltetett! Sarrit is lehet szidni de lehet hogy neki is a Roniba törik bele a bicskája mint az elődjének. Ismétlem: erről az egészről egyáltalán nem Ronaldo tehet, nekünk meg jelenleg az a remény marad hogy ha már csapatilag nem is tudunk olyan igazán Juventusos lenni akkor hátha az egyéniségek tudnak dönteni. Csak a véleményem, no attack! :)

rockitbaby 2020.02.29. 09:19:15

@Andras74: Jelenleg két edzőt is fizetünk, így nem hiszem, hogy olyan akkor gondot jelentene visszahívni. Nyilván nem ülne le 4 hónapra, de ha Sarri menni fog, nem is 4 hónapra fogunk edzőt keresni. Az sem véletlen, hogy minimum 5 játékost el akart küldeni Allegri is a pletykák szerint - köztük Mandzukicot is -, mert látta, hogy ez a keret ilyen Real Madrid féle összeomlás lehet a vége.

Alap, hogy én sem szeretném, hogy kikapjunk, de most erre van nagyobb esély. Az, ahol az Intert van és ahol mi - szöges ellentéte mindenben a két klub -, nem sok jó előjellel szolgál a zárt kapus vasárnapra. Persze az is igaz, hogy mi általában ilyenkor szoktunk valóban tudásunk szerint játszani, mikor senki sem várja, de ez a Juventus most nincs olyan szinten, mint a tavalyi ATMA ellen fordító. Nincs összhang, sem játékosok, sem játékosok és edző között. Nem nagyon látni a tüzet a fiúkban, és a bankárból lett edző úrtól nem várhatunk Conte féle motiválást sem. Pedig most pont egy ilyen hajszárítózásra lenne szükség.

ZecH 2020.02.29. 09:34:07

@del pipi: De hogy erted hogy a csapat mellett? A Juventus FC-re gondolsz vagy arra a 11emberre akik jelenleg alkotjak a palyan. A Juventus mellett vagyok en is de a jelenlegi csapat egy rakas szar tetszik nem tetszik es nem bassza el CR egy masodpercre sem. Sandro, Bonucci, Danilo, Matuidi, Pjanic, Ramsey, Rabiot, Berna a surubben jatszok kozul na ok basszak el. Hozzajuk csatlakozik Cuadrado az osszes elbaszott beadasaval es Dybala is amikor az esetek 95%ban kapasbol vagy igazitasbol rendre 40meterrel folemelle lovi a helyzeteket. Ezt a csapatot baratom CR semmilyen szempontbol nem bassza el. Eselye sincs ra. Mert olyan impotens az egesz tarsasag hogy fajdalom. Es sajnos nem ertek egyet azzal sem hogy egyenisegek tudnak csak donteni, szimplan azert mert nincsenek egyenisegek. Costa sportemberi hulladek allapotban van fizikalisan, hol van mar a Loko elleni szlalom??? Cuadrado hagyjuk mit muvel mostanaban. Dybala rendre rossz donteseket hoz a kapu elott. Higany nincs formaban es nem is jatszik tul sokat. Ki az az egyeniseg aki meg meccset tud eldonteni?? Nincsenek egyenisegek. Csak CR van. Es ez sem az o hibaja.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 10:11:50

@del pipi: Azaz, még csak Icardi hiányzott volna ebbe a lélektelen csapatba, szépen is néznénk ki...

rockitbaby 2020.02.29. 10:24:26

@JuventusFanatikus: Hát lehet itt maszatolni, én sem akartam őt Juventus mezben látni, de a bajnokságban 18 meccs 11 gól/ 2 gólpassz, a BL-ben meg 6 meccs 5 gól nem rossz mutatók. Az megint más kérdés, hogy CR7 alá tudna vagy akarna e dolgozni. De per pillanat úgy áll a csapat, ha nincs CR7, nem nagyon van gól. Lőtt gól legalábbis. Kapott így is, úgy is van.

simoni 2020.02.29. 10:25:19

@ZecH: "Pontositsunk. Azt irtam "jelenleg" kb csak vele nincs problema. Cafold meg!"
Ezen nincs mit megcáfolni, mert ezzel teljesen egyetértek. Olvass vissza, az utolsó bekezdésem erről szólt.

"Mennyivel kerultunk kozelebb vele a BLhez? Sokkal!"
Ezt mire alapozod? CR előtt volt két döntőnk, tavaly viszont a legjobb négy sem jött össze, idén a legjobb nyolc is necces, ahogy a dolgok kinéznek.

"A korulotte levok minosegerol ugye nem o tehet? vagy igen? esetleg a Reistagot is o gyujtutta fel? Ezt is cafold meg!"
Természetesen nem CR tehet erről személy szerint. Hanem Agnelli (és valószínűleg Paratici), akik úgy gondolták, hogy jó ötlet CR-t leigazolni. Te is írod, hogy "azt hittek egy fecske megoldja a BLt nekunk".

"Az akik ezt az egesz koncepciot elbasztak a vezetoseg, nem CR. Lehetett volna mit alakitani a csapaton, de nem tettek, ugy gondoltak ez is eleg."
Pontosan.

"Kajak azt gondolod, hogy attol tehetsegtelen es lelektelen masik 6-8 jatekos, mert CR elbassza a csapatot a jelenletevel?"
CR aurájától nyilván senki nem lesz se tehetségesebb, se tehetségtelenebb. Ugyanakkor azt sem látom, hogy a jelenléte felfelé húzná a többiek teljesítményét. CR nem igazán vezéregyéniség ebből a szempontból. Nem mintha ezt számon kérném rajta, csak megállapítottam, mint tényt. Ami viszont már kevésbé egyértelmű, hogy a csapat egységére, moráljára milyen hatást gyakorol a jelenléte. Külön kasztot képez a csapaton belül, kivételezett elbánásban részesül (l. a hisztijét ősszel, amikor a lecserélése után sértődötten bevonult az öltözőbe). Más játékosokat ennél jóval kevesebbért büntettek korábban. A kettős mérce ritkán szül jó vért. Ahogy a bértárgyalásoknál is elégedetlenséget szülhet a tény, hogy 3-4x annyit tesz zsebre mint a többi legjobban kereső.

"Azt meg ugyan megintcsak meseld mar el nekem melyik fiatal elol veszi el a helyet? Tudtommal Haalandot nem igazoltuk le. Persze biztos errol is o tehet..."
Pl. pont Haaland elől. És nyilván személyesen nem, viszont áttételesen nagyon is tehet róla. Egyrészt CR-nek bérelt helye van a csapatban, szerinted mennyit játszana Haaland, ha elhoztuk volna? Nyilván nem hülye az ügynöke idehozni, hogy padozzon, amíg CR visszavonul... Másrészt Haaland leigazolására pénzügyileg + az FFP probléma miatt sem lett volna lehetősége a klubnak. Miért állt elő ez a helyzet? Ezt alaposan kitárgyaltuk már párszor, úgyhogy nem megyek bele. Ajánlom figyelmedbe ezt a friss elemzést a klub gazdasági helyzetéről (különös tekintettel az utolsó táblázatra): bianconeri.taccs.hu/2020/02/06/1-resz-mennyibe-kerul-egy-jatekos/.

"Nem tudjatok bebizonyitani hogy rossz hatassal van a csapatjatekra, megis folyton ezzel jottok. De kerdezem milyen csapatjatek?"
Az a gond, hogy kb. nincs is csapatjáték. Azon kívül nem látszik az egységesség, az összetartás, hogy küzdenének egymásért és a klubért a srácok. Allegri nem tudta megoldani, és egyelőre úgy néz ki, Sarri sem. Sokat lehetne vitatkozni, hogy kinek mennyi szerepe van ebben, de az biztos, hogy nagyon fejnehéz ez a csapat CR-rel, tehát valami köze azért csak van ehhez.

"...hanem az osszes tobbi fasz akik olyan rohadt okosnak gondoltak magukat es azt hittek egy fecske megoldja a BLt nekunk. Hat ez nem igy lett. Bele kene torodni."
Így van, és én pontosan ezt értem CR-probléma alatt. A jelenlegi helyzetet nem CR okozza, de jó részben CR miatt alakult ki. És valóban, ezzel már nincs mit csinálni, ha egyszer már így alakult. A vezetőségnek kell belátni a hibát és korrigálni, ahogy a lehetőségek engedik.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 10:28:57

@rockitbaby: Egy dolog, hogy valaki a pályán is jól játszik, egy másik, szintén fontos szempont, hogy emberileg is Juventushoz méltó legyen, Icardi pedig ennek a kritériumnak nem felel meg. Ez Marotta idejében fontos szempont volt, Paratici óta szerintem már nem az.

ZecH 2020.02.29. 10:48:07

@simoni: Nagyjabol egy dologrol beszelunk. En ugy gondolom, hogy hiba nem CR leigazolasa meg nem is a megadott horror fizetese, hanem hogy mellole hagytuk kihalni a csapatot. Igen jatszottunk elotte nelkule 2 dontot de milyen nevekkel? Milyen csapattal? Ha a 2017es dontos csapatot kapta volna CR maga melle akkor most is vastag kolbasszal a gatyaban mehetnenk a BLben. Es igen akkor meg Khedira is jobb futballista volt. A mostani csapat nem csak lelketlen, de keves tudasban is a Bajnokok Ligajahoz. Igy mar nincs CRnek megfelelo pozitiv hatasa, csak a negativumok jonnek ki, de tovabbra sem azert mert o rosszabb lett az evekkel vagy megvaltozott hanem azert mert korulotte minden tonkrement.

Haaland kapcsan nem ertunk egyet. Nem ugyanaz a poszt, jatszhattak volna ok egyutt. Nalam sokkal okosabb kollegak is elmondtak hogy a Juve nem arrol hires hogy 19eveseket jatszat rendszeresen, azokat kolcsonadni szokta. Igy tul sok ertelme tenyleg nem lett volna a leigazolasanak, talan ebbol a szempontbol kellene valtoztatni a rossz beidegzodeseken!

del pipi 2020.02.29. 11:32:09

@ZecH: Érthető voltam, én nem tudok olyan sokat írni erről.
@JuventusFanatikus: Ezt a véleményemet tartom elég régóta, ez nem változik.

rockitbaby 2020.02.29. 11:33:05

@JuventusFanatikus: Nyilván, nem is erre akartam kilyukadni. Hanem arra, hogy CR7 nélkül gyakorlatilag alig lenne gólunk és még vele is sokkal kevesebbet lőttünk, mint tavaly az ultradefenzív Allegri alatt. Holott a cél valószínűleg nem ez lett volna Sarri kinevezésével. Több kapott, kevesebb lőtt gól egy látványos, sok gólra törekedő stílusú edzővel a keret hiányosságait is figyelembe véve is kevés.

simoni 2020.02.29. 12:05:27

@ZecH: CR-t valóban akkor lett volna logikus leigazolni, ha egy Pirlo-Vidal-Pogba-Marchisio szintű középpályával tudtuk volna megtámogatni. A 2018/19-es szezonnak, amikor érkezett, viszont egy Pjanics-Can/Benta-Khedira-Matuidi sorral vágtunk neki, ami elé egy CR-t odatenni - hát... próbálok enyhén fogalmazni - butaság volt. Szóval az nem igazán áll, hogy hagytuk a csapatot kihalni mellőle, mert eleve nem is volt meg a megfelelő minőség. (Azóta pedig sikerült még a jobbszélt is lerohasztani, Sandrot csapágyasra hajtani, mert nincs épkézláb cseréje, és azt is látjuk, hogy az ingyenigazolások mennyire váltották meg a világot.)

Szóval ahhoz, hogy ezt a középpályát felhúzzuk olyan szintre, hogy pariban legyen CR-rel minőségileg, ahhoz alsó hangon kellene vagy 200m juró. Erre abszolút nincs keret jelenleg, és ennek az egyik fő oka pont a CR-biznisz.

Sakk-matt. Ezért nem tudom én ezt az egész CR-ügyletet másként értelmezni, mint hiba.

Talán a tőkeemelés miatt nyáron nagyobb lesz a mozgástér, viszont megvallom őszintén nem vagyok túl bizakodó, hogy a vezetőség képes lesz nagyobb tudatossággal igazolni. (A Kulusevski-féle eszetlen pénzszórás sajnos nem ebbe az irányba mutat továbbra sem.)

Sunny21 2020.02.29. 19:04:35

@simoni: Nézd, ha meg Kulusevskit leigazolja az inter és beválik, akkor meg mi vagyunk a legnagyobb balfékek. Eljött az ideje a csapat szétverésének, és újjáépítésének.
Demiral, de Ligt, Kulu, reméljük Tonali, ez irányba mutat. Én egyikőjüket sem bánom. Persze, az is lehet, hogy befürdünk velük.
Jovic vagy Hazard jó igazolás lett? Horror összegekért? Piatek? :D Biztos lesznek rossz igazolások is, de hátha Ők beválnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása