Sarri: „Ez nem elég egy BL-meccsen”

sarri_maurizio_palya_mellett_uvolt.jpgMaurizio Sarri rendkívül dühös volt a Juventus lyoni egygólos vereségét követően, és arról beszélt, hogy nem tudja, miért nem járatja a csapat elég gyorsan a labdát.

A Juventus meglepetésveresége mellé csúnya mutatók is társulnak, mivel a Groupama Stadium gyepén az Öreg Hölgy játékosai egyszer sem találták el a kaput.

„Nehéz megmagyarázni a miérteket, de az első félidőben túl lassan járattuk a labdát, nem volt mozgás a játékosok részéről, így természetes, hogy az ellenfél le fog támadni, visszaszerzi a labdát, s akár gólt is fog szerezni.” - mondta Maurizio Sarri a Sky Sport Italia munkatársának.

„Nem voltunk elég határozottak és agresszívek a támadások során, és 15 percig a védekezésünkre is ez volt jellemző. Sajnos nem voltunk szerencsések, és Matthijs de Ligt ápolásakor gólt kaptunk.

A második félidő jobb volt, de őszintén annyit mondhatok, hogy ez egyszerűen nem elég egy Bajnokok Ligája-meccsen. Nem tudom, hogy miért, de nem tudom meggyőzni a játékosokat a labda gyors járatásának a fontosságáról. Ez alapvető lenne, továbbra is dolgozni fogunk ezen, és előbb-utóbb ezt az elképzelést majd a fejükbe verjük.

Folyamatosan beszéltem a srácokkal, és sok játékosnál volt megfigyelhető, hogy túl lassan járatják a labdát, és egyszerűen rossz pozíciókba kerültek. A tegnap volt edzésünk, és a labda kétszer olyan gyorsan mozgott, mint ma este. Ennek fordítva kellene lennie. Mostanában sok olyan dolgot csinálunk, ami ellentétes az edzéseinkkel.”

A mester egyértelműen egyre kevésbé tud türelmes lenni a kerettel.

„Amikor a labda lassan jár, elveszítjük a pozíciókat, lehetővé tesszük, hogy az ellenfél utolérjen, agresszíven letámadjon, majd vissza is nyerje a labdát. Nem is gondolnám, hogy olyan komolyan letámadott volna a Lyon. Egyszerűen lassan mozogtunk, soha nem variáltuk a tempót, és ilyen esetben nem valószínű, hogy bármit is létre tudunk hozni.

Nem értem, hogy miért nem járt kétszer gyorsabban a labda a meccsen, ahogyan az edzésen történt.”

A Juventus dominált a második félidőben, de ennek ellenére csak Paulo Dybala lesgólját tudta felmutatni a támadórészleg.

„A második félidő jobb volt, mivel valamivel gyorsabban járt a labda, valamivel több mozgás volt labda nélküli játékosoktól, és így odaszegezhettük az ellenfelet a kapujához, különösen a meccs utolsó részében.

Olyasmikre vagyunk hivatottak, amik teljesen eltérőek attól, amit ma láthattunk. Nem szeretem a 60 méteres hosszú passzokat, mivel ezzel semmit nem lehet elérni, ha az ellenfél hátát töri a háló, jobb felvinni a labdát, aztán próbálkozni kiugratásokkal.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr615493610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2020.02.27. 09:17:34

Már 2 hete is arról pletykáltak hogy a (egyes)játékosok nem követik Sarri utasításait, a tegnapi első félidő is ezt támasztotta alá, magyarán a bagós már megbukott. Ha az Inter ellen is ez lesz akkor én már hétfőn nem szeretném Sarrit a csapatnál látni mert szerintem semmi értelme és felesleges ezt elhúzni nyárig.

2020.02.27. 09:20:15

@pedronegroo: Valszeg a Lyon elleni visszavágóig marad még a padon fixen. Viszont, ha az Inter ellen is kikapunk és kiesünk a BL-ben, remélem lesz annyi Agnelliben h behívja ezt a bagós szerencsétlent és kivágja.

Cannavaro 2020.02.27. 09:24:54

Én örültem, Sarri kinevezésének, és most is örülök, hogy itt van, de ha a játékosokkal nem bír, nem marasztalnám! Jelenleg úgy áll a dolog, hogy az Intertől, kapunk 3-4 et, ha addig nem változik a játékosok hozzá állása! Viszont most nagyot csalódtam a csapatban... Nem gondoltam, hogy képesek szándékosan megbuktatni egy edzőt! Ezt, én személy szerint undorítónak tartom, bármelyik csapattól!

spaolo1981 2020.02.27. 09:26:42

Az egy dolog, hogy én nem értem, miért akkor kezdünk el valami focira emlékeztető dolgot művelni a pályán, amikor már ég a ház, de ha a Mester sem érti, az már erős. A nyilatkozata alapján mintha nem lenne nagy tekintélye az öltözőben.
A másik ami érthetetlen számomra, hogy egy zakó után (Napoli, Verona, Lazio) megy a nyilatkozat, hogy jót tett nekünk a vereség, most összekapjuk magunkat fejben stb...aztán nem változik semmi.
Van egy olyan érzésem, hogy Allegri azért is távozott, mert hiába toporzékolt, ordibált, dobálta a zakóját a játékosok egyszerűen már nem hallgatták rá. Rohadtul bele lehet ám fásulni ebbe.

pedronegroo 2020.02.27. 09:36:31

@hellan: Szerintem a visszavágót a bagós nélkül is behúznánk!

6utbolcse 2020.02.27. 09:41:48

"nem tudom meggyőzni a játékosokat a labda gyors járatásának a fontosságáról"
Pont ez az amit szajkózok,vannak berögződések amiket iszonyatosan nehéz megváltoztatni a játékosaink fejébe. Lehet rossz példát hozok,de dolgoztam kereskedelmben és az egyik munkatársam váltani szeretett volna,azaz másik céghez menni ugyan azt a munkakört csinálni. Azért nem vették fel mert az volt a tapasztalatuk a vezetőknek,hogy sokkal könyebb egy "újoncot" betanítani,mint egy régi motorosból kigyomlálni a rossz beidegződéseket.
Persze focistkról van szó,ugyan azt a munkát végzik évek óta,de eltérőben más a stílus. Valahol az edző hibája,hogy nem tudja átültetni ezt,de az is biztos hogy vannak erre már alkalmatlan játékosok is. Lehet tényleg le kéne cserélni a fél csapatot?? Ez a realitás talaján elképzelhetetlen anyagi okok miatt,nyilván edző csere is szükségeltetik,ha a mester nincs annyira karakteres,hogy átadja a filozófiáját a primadonnáinknak.

del pipi 2020.02.27. 09:59:48

Első körben el kéne felejteni a 4-3-3-at, nincs hozzá semmink.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:03:44

Tökéletesen ez látszott a pályán is, mikor muszáj volt focizni, akkor hirtelen úgy kezdtünk el játszani, ahogy Sarri szerette volna. Egy biztos, nyáron azokat a játékosokat, akik nem tesznek eleget az edző kérésének, azokat mindenképp ki kell rakni! Ha marad Sarri, ha nem, az ilyen embereknek nincs maradásuk, és abban is biztos vagyok, hogy Leonardo Bonuccival az élen kellene kezdeni a gyomlálást, akit szerintem Miralem Pjanićnak kellene, hogy kövessen.

del pipi 2020.02.27. 10:09:48

@JuventusFanatikus: Sajnos én is ezt látom. Ez egy nagyon rossz beidegződés a múltból.

Rikoo 2020.02.27. 10:28:19

@JuventusFanatikus: Na én ezt nagyon megfordítanám. A 70. percig kb. ugyanaz a szenvedélytelen játék volt a pályán ami az egész Sarri időszakot jellemzi. Az utolsó 20 percben volt látható az a csapat amit mi ismerünk az elmúlt évekből, akik tudnak küzdeni. Akkor sem játszottak jól, de legalább küzdöttek. Sarri ezt soha nem fogja tudni átadni, mivel nem ilyen ember.

2020.02.27. 10:34:09

Akkor sem küldeném el Sarrit, ha egy kupát sem nyernénk idén. El kell kezdeni az Ő igényeinek megfelelően kialakítani a keretet, mert akkor is ugyanitt lennénk, ha nyáron Guardiolát nevezték volna ki. Oldják meg a helyzetet Paraticiék, mert az Ő hibájuk a kialakult helyzet. Idehoztak egy "koncepció edzőt", és Allegri játékosaival várnak eredményt + szép játékot.

@JuventusFanatikus: Ezzel még várnék, mert ősszel úgy tűnt, hogy ez a két játékos fejlődött a legtöbbet Sarri alatt. Mostanra pedig teljesen visszaestek és ha azt nézzük, hogy ők játszották a legtöbbet a csapatból, talán nem is annyira meglepő. Bonucci viszont ettől függetlenül bármikor mehetne felőlem, mert ő fejben is egy gyökér. De azért remélem, hogy még visszatalálnak az őszi formájukhoz.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:36:30

@Rikoo: Szerintem nincs igazán mit ezen forgatni:) Az utóbbi időben is játszottunk nagyon gyengén, de ennyire, mint tegnap, hogy tényleg semmi nem látszódott meg Sarri taktikája, még sose. Akár visszamentünk az időbe, stílusban ez teljesen Allegri futballja.
A hetvenedik percben nem csak azért javultunk, mert akkor kezdtek el annyira küzdeni, hanem Dybala kiszabadult onnan középről, és mindjárt több elképzelés volt, és elkezdtünk úgy játszani, ahogy szerintem a Mister szerette volna. Az látszik, mintha egyáltalán nem bíznának Sarri felfogásában, taktikájában, ezért nyomják ezt az impotens szart, már bocsánat.

Rikoo 2020.02.27. 10:38:36

Az egész olasz sajtó arról szól, hogy Sarri elvesztette a csapatot, ami talán meg sem volt neki.
Bonucci és Matuidi komolyan összvesztek a meccs előtt, Sarri semmiről sem tud, mivel ott sem volt a bemelegítésnél...

Rikoo 2020.02.27. 10:49:38

@JuventusFanatikus: Egyértelmű, hogy nem bíznak benne. Ronaldonak elvileg kapcsolata sincs az edzővel.

pedronegroo 2020.02.27. 10:51:27

@Rikoo: Bonucci volt a cséká tegnap és a bemelegítéskor azt kérte a társaktól hogy azt is végezzék magas koncentrációval és ekkor tett szemrehányást a franciának. Ezt próbálja most a sajtó felfújni.

Keniíi 2020.02.27. 10:58:30

@Rikoo : Én most írok először erre a blog-ra, pedig már több éve követem. Régen csak a te észrevételeiddel tudtam, szinte azonosulni. Most viszont azt látom, hogy te totál nem léptél tovább Allegrin, nézd vissza a meccseinket tavalyról az Ajax ellen, vagy akár melyik BL-meccsünkből vagy akár bajnokiról. Szerinted jobb volt a játék, pedig ugyanezt a fostalicska játékot mutattok mint most 70 percen keresztül és ez csakis Pjanic meg Bonu hibája.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 10:58:54

@Rikoo: Az tiszta sor, hogy nincs Sarri kezében az öltöző. Írtó nagy baj van ezzel a kerettel, már a második edző nem bír velük.

Keniíi 2020.02.27. 11:02:02

Ezzel az edzőbuktatós megoldással ugyanazon a nullán leszünk mint a PSG meg a United, láthatjuk h megy nekik....

Rikoo 2020.02.27. 11:03:12

@pedronegroo: De miért van az, hogy Bonucci körül vannak mindig a problémák?
Chiellonak és Buffonnak senki nem szól vissza. De gyanítom CR is sokkal nagyobb hatással van a keretre, mint Bonucci.
Nem elég, hogy folyamatosan a leggyengébben teljesítő játékosok között van, de még a keret "árulója" is. Nem csoda, hogy nem tisztelik, soha nem volt vezéregyéniség.
Ő nem fog olyan szeretetben visszavonulni, mint Barza és Chiello, de erről csakis ő tehet és a kavarásai.

Rikoo 2020.02.27. 11:08:48

@Keniíi: Ebben igazad van, én még mindig nem tudom túltenni magam dolgokon. Folyamatosan változik a keret és már Allegri sincs.
Viszont nem lehet csak két játékosra ráhúzni a vizeslepedőt, mintahogy Sarrira sem egyedül.
Én továbbra is tartom, hogy jelenleg ő a legnagyobb hibás, de a kereten belül is komoly problémák vannak, nincsenek vezérek a csapatban, csak CR aki szinte egész szezonban húzza a csapatot, de ő kevés. Gigi már csak cserekapus, Chiello pedig eddig sérült volt.
Conte és Allegri sokkal harsányabb volt, mint Sarri. Úgy néz ki a Juventusnak ilyen edzők kellenek.

Keniíi 2020.02.27. 11:10:36

@Rikoo: Nem sarri a legnagyobb probléma a csapatnál, hanem Bonu Pjanic, illetve Paratici Nedved páros. Allegriről váltani kellett és nem tartom rossz edzőnek, a játéka nekem kifejezetten tetszik, csak a Juventust nem értem, hogy ide hoztak egy olyan edzőt aki 180fokos fordulatba teszi a csapatot és nincs meg hozzá a középpálya. A juventusnál Sarrinál jelenleg sokkal égetőbb problémák vannak

Keniíi 2020.02.27. 11:12:02

@Rikoo: Allegriről váltani kellett és Sarrit nem tartom rossz edzőnek.

6utbolcse 2020.02.27. 11:16:18

@pedronegroo: A bl döntő félidejében is látszott mennyit ér Bonu "agresszív" hozzáállása vagy buzditása a csapattársaihoz. Most meccs előtt kezdte,látjuk mennyit ér ez Európában. Bár most csak verbális pofozkodás volt.

Rikoo 2020.02.27. 11:23:37

@Keniíi: Nem rossz edző az tény. De ide kevés az, hogy valaki nem rossz edző.
Erre a kispadra nagyon nehéz kompatibilis embert választani, de amíg nincs meg ez az edző, addig ne küldjük el azt az embert aki igenis alkalmas a pozícióra.
Mint fentebb olvashatjuk Sarrira nem hallgat a csapat és itt van minden probléma forrása. Allegri nem véletlenül akart tisztogatást végezni a kereten belül mostmár legalább tudjuk.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 11:23:59

@Pjanista: Teljesen úgy van, ahogy az első bekezdésben leírtad. Ha azt akarjuk, hogy legyen szép és eredményes játék, majd később Guardiolával számolunk, akkor maradnia kell Sarrinak, de komoly nagytakarítást kell tartani a keretben. Ha elküldjük Sarrit és most nyáron Guardiolát hozzuk, akkor szerintem az egy elképesztően nagy mellényúlás lesz, és jó esély lesz pár kupaszegény évre.

6utbolcse 2020.02.27. 11:31:23

@Rikoo: Nagyon tiszteletre méltó dolog beismerni,hogy nem tetted túl magad Allegrin. Nem mindenki képes erre. Ez érződik szezonkezdet óta Nálad és Babonál,csak azt gondolom Te reálisabban látod a helyzetet vagy ész érveket tudsz felhozni a csapat játékával szemben. Mindenestre érdekes az,hogy a 70 percnyi lötyögést szerinted Sarris,szerintünk meg Allegris és az utolsó 20 perc fordítva ugyan ez. Végül is ahány ember,annyi féle nézőpont.

Rikoo 2020.02.27. 11:37:13

@6utbolcse: Az utolsó percekben küzdött a csapat, ez eddig ebben a szezonban talán egyszer sem volt jellemző rájuk, így nem mondhatom, hogy ez Sarrira jellemző küzdés volt.

pedronegroo 2020.02.27. 11:43:17

@Rikoo: @6utbolcse: Bonu egy fasz lehet erre már több eset is rámutatott, de azért nagyon nehéz innen megítélni hogy adott szituban mennyire volt igaza vagy nem. Szerintem Ő csak szeretne vezér lenni meg alapvetően jót akar, feltüzelni a srácokat meg stb., de ezt nem megfelelő stílussal teszi arról nem beszélve hogy először a saját teljesítményét kellene példa értékűvé tenni.
@Keniíi: edzőt mindig könnyebb lecserélni mint a keretet. A Bayern öltözője egymás után két edzőt is megbuktatott, Ancelotti, Kovac és most egy nevesincs edzővel pedig elég jól el vannak.

Contelegend 2020.02.27. 11:57:49

‘In Italy there would have been two penalties for us, on Ronaldo and on Dybala,’ continued Sarri. ‘In Europe there is a different meter and we must adapt.’

Ezen azért felnevettem :D hamar adaptálódott a pali, pedig régen még Nápolyból szidta a Juve-t a sok penalty miatt :D , de legalább következetes.

Rocky80 2020.02.27. 12:00:17

Bonucci: kutyából nem lesz szalonna...

Ugatni meg az ugasson aki példát tud mutatni és tekintélye van. Úgy látszik neki nincs. Hogy a picskuba lehet ő a csk nálunk? Nem tudom megemészteni!...

Mindenki el van ájulva Európában hogy ilyen bő keretet még nem látott; erre egy szájbatekert Lyonnal nem bírunk legalább ikszelni idegenben...

@JuventusFanatikus: lesz elemzés?

MdewC 2020.02.27. 12:01:06

@JuventusFanatikus: teljesen egyet értek. A harmadik ember, ha már itt tartunk, Berna. Annak srácnak nincs hely a csapatban, sajnos tudása sem.

Bonu
Pjanic
Berna
Higu
Sami

Nálam a kötelező távozók, de nyugodtan lehet bővíteni a listát.

Sarri alkalmatlan, a keret alkalmatlan és az akarás is alkalmatlan BL győzelemre. Egy iparos atm is hatékonyabb, fele olyan nevekkel.

Contelegend 2020.02.27. 12:01:20

@JuventusFanatikus: Többen lehetnek Sarri ellen Bonuccinál és Pjanicnál, máskülönben nem értem ezt a produkciót. Ez a Juve ilyenre nem képes, szerintem direkt félgőzzel mentek.
Visszavágón én 3-0-t tippelek, Sarri ide vagy oda.

Rocky80 2020.02.27. 12:02:13

A képhez: ezt a szenvedélyt szeretném látni most már mester, mert ég a ház.

Il Principino 2020.02.27. 12:05:22

Én nem 2 játékoson verném el a port!!!
És nem is csak Sarrin.
Itt mindenki sáros ki kevésbé,ki jobban.
Ez a csapat jelenleg nem bl esélyes ez tény!!!Amíg a hozzáállás nem változik nem is lesz.Leo és Pjanic védelmében annyit,hogy ők nagyon ritkán pihentek,Miralemröl nem tudjuk milyen állapotban van a sérülése után.
A keret fele azt sem tudja mi a posztja,mert igazából nincs.,(Cuad,Berna,Rambo,Pjanic,Dybala stb. esete)
Sandro már belefásult a robotolásba,Dybala akar de néha játszik néha nem,néha itt néha más poszton..
Rohadtul nincs állandóság,teljesen más amikor becsukott szemmel is tudod hol a másik,hova mozog..
A kapitány a szezon elején kidőlt,ahhoz képest még jól is állunk.Utána a szezon felfedezettje is (Merih) is sajnos.
3 játékosnak voltak beilleszkedési gondjai és még most sem az igaziak(Rabiot,Rambo,Ligt)
Mandzu kiszavazva már az elején,aki legalább küzdött.Emrétől alig várták hogy megszabaduljunak,érdekes BvB-nél jó.Hatalmas a káosz a feljebbi szinteken is,eladni bagóért tudnak,vagy még úgy sem.A csapat teljesítménye hullámzó.Ha nem változik a keret Sarri stílusára akkor másik edző kell.
Én Paraticinek és Nedvednek köszönném meg először a munkáját,Sarri meg maradjon nyárig,egy esetleges edzőváltás sem biztos hogy pozitívan sülne el,lehet többet ártana.Igazából az mákunk,hogy mindenhol állunk,nincs igazi ok elküldeni Sarrit,nyáron megkapjuk a teljes képet,utána nagy változásokat várok.A bl visszavágó egy teljesen más meccs lesz abban biztos vagyok!Sztem továbbjutunk, a bajok utána lesznek.

6utbolcse 2020.02.27. 12:05:31

@Rikoo: Igen,de a küzdeni akarás mellett megjelent a tempóváltás és az a gyors rövidpasszos játék,amit szeretne Sarri is a fejükbe verni és a meccseken látni,de nem tudja kiírtani az előző években hozzászokott nyomasztóan lassú labdajáratást a játékosaink fejéből. Azzal értek el eredményeket x éven keresztül és lehet tudatalatt azt gondolják,hogy ha nem megy nekünk a "Sarrismo",akkor csináljuk azt ami bevállt idáig. Tulajdonképpen,ahogy írtad több rétű a probléma,nem lehet az edző személyét kipécézni.

6utbolcse 2020.02.27. 12:06:52

@pedronegroo: Ez teljes mértékben így van ahogy megfogalmaztad.

MdewC 2020.02.27. 12:10:25

@MdewC: 1 mentsége van Bonunak, hogy sztem ő játszott idén a legtöbbet, plusz megkapott magamellé két újoncot, meg Ruganit és lehet nem volt a legjobb a védelem, de nem is szartuk össze magunkat.

Ennyi mentsége van.

venember83 2020.02.27. 12:26:31

@Rikoo: furcsa Allegrinek tulajdonítani a küzdeni akarást. Én azért emlékszem az utolsó év végére, amikor már scudetto kb. megvolt. Az is Allegri alatt volt még bőven. Valószínűleg meg is alapozta a vezetőség döntését az edzőváltás szükségszerűségéről.

Andras74 2020.02.27. 12:29:05

@del pipi: szólhatnál az öregnek, h szemben megyünk az autópályán! Ne a dudát nyomja, hanem forduljon meg!

JuventusFanatikus 2020.02.27. 12:57:44

@Rocky80: Mindenképp szeretném megírni, igaz a látottakkal újat nem fogok mondani (ezért is nem volt mostanában elemzés, mert ugyanaz a gyenge játék volt látható, semmi újdonság), de muszáj kiírnom magamból ezt a bánatot. Időm nem nagyon van rá, de megpróbálom valahogy.:)
@MdewC: Nálam nincs semmi mentsége Bonuccinak. Nem arról van szó, mint Pjanićnál, hogy kényszer miatt nyomja végig az egész szezont. Bonucci szinte mindegyik szezonját végigjátssza, hozzá van állva, és szerintem egyáltalán nem bánja, hogy ennyit játszik.

Rikoo 2020.02.27. 13:01:25

@venember83: Én meg emlékszem elég sok évre mikor küzdött a csapat Allegri alatt és mondok olyat ami meglepő, még a játék is szép volt.
Mint írtam korábban, nem véletlenül akart nagy változásokat a keretben, ő látta hogy belülről mi a probléma, nem mi.
A vezetőség más mellett döntött, most ennek az eredményét látjuk.
Mind1, ha már így alakult akkor várjuk meg a következő meccseket, legalábbis a két milánói csapat ellenit. Két győzelem talán teljes irányváltást eredményezhetne és az utolsó 3 hónapban képesek lesznek egymásért küzdeni a srácok. Reméljük a legjobbakat.

MdewC 2020.02.27. 13:10:26

@Rikoo: én sem látom, hogy küzdenének egymásért, csapatért.

@JF: csak megemlítettem, de értelek. Jól van lakva a csapat, bár a BL győzelmeket nem látom.

str11 2020.02.27. 13:58:38

Ha iden nyaron nem kap a vezetoseg eszbe, ugy jarunk mint az inter vagy a silany(jo nem olyan melyen, de papa scudetto vagy 2 evre).

delpi0823 2020.02.27. 14:06:46

@Il Principino: Ritkan mondok ilyet de lehet jobban jarnank ha a lyon ellen kiesnenk,mert akkor talan a vezetoseg is elgondolkozna hogy hoppa itt valami baj van a kerettel.Mert ha tovabbjutunk megkapunk egy cityt,vagy bayernt es ugy esunk ki,akkor nem sok valtozas lesz abban biztos vagyok.Mert akkor majd ugy gondolkoznak na kiestunk, de nem baj, mert a vilag egyik legerosebb csapatatol kaptunk ki,ellenben a lyon ellen semmi kifogast nem talalhatnanak.Azert azt eszre kene venniuk hogy tele vagyunk 30+os es 30hoz kozelito jatekosokhoz,ez hosszu tavon nagyon keves lesz.Es akkor agyfaszt kapok mikor hon egy pletyka es tovabbra is ilyen willianeken gondolkoznak.......

Mitya10 2020.02.27. 14:28:10

@Rikoo: Allegri a büdös èletben nem jàtszatott szèp focit. Azt meg màr 1x elmondtam ha Sarrinak is lenne 1 Pirlo-Vidal-Pogba triòja ugue te sem gondolod komolyan h velük nem működne jobban az egèsz? Nem azt mondom h Sarri makulàtlan de komolyan vicc h lassan màrcius ès mèg mindig tèma Allegri ès nem tiszta mindenkinek h neki repülnie kellett... Tegnap se Matuidi se Khedira nem volt mi mindig ezt vàrtuk h fuuu a Rabiot-Pjanic-Benta hàrmas de jò lesz. Az marhàra xD Rabiot lassùsàga ès ahogy jàtszik nem lep meg , elsők közt mondtam h BL győzelemre törő csapatba èdeskevès. Ramseytől többet vàrtam de ő is kuka. 1 szò mint szàz. Vannak akik szerint ez nem a fifa h a fèl keretet csak ùgy le lehet cserèlni. Jelzem kène 2 szèlső vèdő + 3 minősègi kp + 1 közèpcsatàr. Bravò Paratici :)

senky 2020.02.27. 14:59:52

@hellan: OK kivagja de a ROSSZ jatekosokkal MI lesz ? ? ? A legROSSZABB a bal oldal ellentete -hisz az NEM jobb !-,a kozeppalyasok teljesitmenye GYENGE ! a csatarsor szuneten volt ? ? ?

senky 2020.02.27. 15:04:35

@Cannavaro: Sok minden fugg a hozzaallasatol . Ha szemeben mondja,a tobbiek elot hogy gyenge meg ok ,de mikor higut es bentat pjanit TUL ertekeli akkor .... es NEM aszerint allitsa ossze a csapatot mint valamikopr KOVACS ISTVAN az AJaxnal akkor ...

senky 2020.02.27. 15:13:31

@MdewC: Meg hozzatennem benta, costa ki tobbet serult mint jatszik ,a szelso vedok ,...

vizi8 2020.02.27. 15:37:44

Ez kicsit összetett, de Sarri tekintélye nulla, ami nagyban abból van hogy nincs alternatíva ha nem megy a szekér, nem tud menet közben váltani, ez a mai fociban alapfeltétel, sajna be kell látni egydimenziós edző. Plusz amit látni néhány játékos már a pályán sem tekinti edzőnek, vagy csak ennyit tud ezt nehéz megmondani, mert eddig tudtak focizni.
De a játék képe sem mutat semmi elképzelést mit szeretne ez a csapat játszani, olyan mintha kapkodnának ehhez-és ahhoz. Egy nagy katyvasz a játék, egyéni képességekben nem nagyon van kivetnivaló, ha ott játszik ahol tud, de nem lett belőlük csapat.

senky 2020.02.27. 16:00:09

@delpi0823: Hat a frissites fiatalitas szerintem keson indult el,hogy igy eloregedtt a csapat. NEM ingyen es NEM lerobbant (higu) jatekosokkal kene uj csapatot epiteni hanem FRISSITENI FIATALITANI kene allamndoan !

senky 2020.02.27. 16:09:49

Ha talan olvastatok volna, Kovacs Istvan edzoi tevekenysegerol az Ajaxnal az volt a super!Sokat kovetelt de VOLT tekintelye a jatekosok elot,mivel az edzes befejezesekor szolt a jatekosoknak hogy szabadok, ok, a jatekosok kertek meg, hogy mivel maradni szeretnenek tovabb edzeni,felkerik,maradjon veluk es ha tevednek,igazitsa ki oket !

senky 2020.02.27. 16:14:28

@vizi8: Azert kene szabad kezu duplacsavar . HA : _-teljesit + penz jar ..._-ha NEM akkor LEVONASOK a fizetesbol .

simoni 2020.02.27. 16:39:07

Elég nehezen emésztem a tegnapi produkciót. Meg voltam róla győződve, hogy a BL-ben nagyobb hőfokon fognak égni a srácok, és nem a bajnokikon megszokott lagymatag játékot fogjuk látni. Tévedtem.

Ha igaz, amit Sarri mond, akkor a mentális és hozzáállásbeli problémák súlyosabbak, mint sejtettük.

Annyi biztos, hogy túl kényelmes felfogásban kezdtük a meccset, egyértelmű esélyesként alaposan alábecsülve az ellenfelet (bár erre a hibára sajnos mindig is hajlamos volt a csapat). Szóval szerintem a Lyon alaposan meglepte a srácokat azzal, hogy nem szándékozták a papírforma szerinti alárendelt szerepet játszani. És ezen még a bekapott gól sem igazán változtatott, csak az utolsó 20 percben toltuk a megfelelő intenzitással. Ez azért is érthetetlen, mert egy esetleges újabb bekapott gól sem lett volna tragédia (a 2-1 is sokkal jobb eredmény, mint az 1-0). Röviden és tömören: úgy néz ki, hogy kurvára el van kényelmesedve a társaság.

Mi lehet az oka ennek? Valószínűleg többrétű a probléma. Benne van a jóllakottság. Talán megszoktuk az utóbbi években, hogy általában 20 perc foci is elég a győzelemhez/továbbjutáshoz (l. pl. Tottenham 2 éve). Benne van az, hogy szinte már csak zsoldosokból áll a csapat. Buffonon, Chiellinin kívül nincsenek már juventinók, akik a klubért hajtanak. Aztán nincs küdző, hajtó, robotoló vezéregyéniség a pályán, aki a kiélezett helyzetben képes hozni a legjobb formáját. Akiben ennek a szikrája még megvolt, azt leépítettük (Mandzsu), akitől meg várnánk ezt (CR), az meg abszolút nem ez a típus. Benne van, hogy Sarri (akárcsak Allegri), nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Nem tudja feltüzelni, motiválni a társaságot, amikor leülnek.

Ennek a keretnek most egy Contére vagy Simeonéra lenne szüksége, aki p*csán rúgja őket, és a szart is kihajtja belőlük - legyenek akármekkora fizetésű sztárok is az illetők. Ilyen edző pedig nem elérhető most a piacon, úgyhogy idény közben nincs értelme már váltani szerintem. Pochettino vagy Allegri sem tudna ebből a keretből minőségileg többet kifacsarni. A BL-ben, ha tovább megyünk, akkor egy Bayern, City vagy Pool szinte biztosan megálló lesz akármilyen edzővel, de a scudettóra sem jelentenének nagyobb garanciát.

Nyáron a vezetőségnek lépnie kell. Ha továbbra is a látványos, támadófoci a cél, akkor első lépésként be kell ismerni, hogy a jelenlegi keret erre nem alkalmas. A kerékkötőktől meg kell szabadulni, és az edző elképzelései alapján tudatos és ésszerű igazolásokat végrehajtani. Majd türelemmel(!) kivárni, amíg az edző összecsiszolja a csapatot. (Ez Guardiolának sem fog menni fél szezon alatt!)

A másik opció, hogy Sarri lapát, és kerítünk valakit, aki képes a jelenlegi garnitúrából kihozni a maximumot. Akkor viszont marad a nézőriasztó játék, és a cél max. a scudettó. (Allegri már megmutatta, hogy mi a maximum, amire ez a keret képes, és az messze van a BL-favorit minőségtől.)

Személy szerint az első úton mennék - még akkor is, ha ez a reform áldozatokkal, és átmeneti eredménytelenséggel járna -, viszont aligha lesz meg ehhez a bátorság, és a rövidtávú üzleti érdekek miatt a második fog megvalósulni.

Drotkoszoru 2020.02.27. 16:39:17

@Mitya10: "Allegri a büdös èletben nem jàtszatott szèp focit."

Ez mondjuk ilyen formában nem igaz (és akkor még finom voltam). Nyugodtan nézd vissza a 2014-2015-ös szezon meccseit (főleg miután átálltunk a gyémánt középpályára, 2014. novembere környékén); de akár mondhatnám a 2016-2017-es szezont is, mikor 2017. januárjában átváltott a csapat a 4-2-3-1-es formációra, amivel bajnokságot, kupát nyertünk és BL döntőig jutottunk. Pedig akkor már nem volt a keretben a Vidal, Pirlo, Pogba trió (ha már az volt az érved, hogy velük könnyű), de Marchisio is sérült volt a szezon nagy részében; mégis tudtunk szépen játszani egy Khedira, Pjanic kettőssel a középpálya tengelyében. A 2015-2016-os szezont pocsékul kezdtünk, de a Torino elleni utolsó pillanatos győzelemmel megindultunk, utána szerintem a játék is rendben volt (elég a Bayern elleni balszerencsés BL kiesésre gondolni). A 2017-2018-as idény őszén szintén látványos, sok gólos meccseket játszottunk (Genoa elleni 4-2, Cagliari, Chievo elleni 3-0, Torino elleni 4-0, Atalanta elleni 2-2, Udinese elleni 6-2, Spal elleni 4-1, stb.), de aztán a Sampdoriától elszenvedett 3-2-es vereség után Allegri a 4-2-3-1-ről 4-3-3-ra módosította a felállást, mivel túl sok gólt kaptunk. A terve bejött, mivel a következő 15 bajnokiból 14-et megnyertünk (1 döntetlen becsúszott az Inter ellen), illetve a Samp elleni fiaskó utáni 16 bajnokin 1 (!) gólt kaptunk összesen. A védelmet stabilizálta (Bonucci és Dani Alves távozása után erre szükség is volt), cserébe viszont a játékunk kevésbé volt látványos és szórakoztató, ezt elismerem. Ettől függetlenül abban a szezonban is mentünk egy nagyot tavasszal Madridban (3-0-as torinói vereségből jöttünk vissza, szintén ezzel a 4-3-3-as hadrenddel, miközben a 4-2-3-1-el Torinóban felmosta velünk a padlót a Real). A 2018-2019-es szezont is jól kezdtük, szerintem a játék is rendben volt a Manchester United elleni hazai 2-1-es vereségig (ahol egyébként 4-5 góllal kellett volna nyernünk a helyzetek alapján). Ott valami elszakadt, utána már csak fellángolásai voltak a Juvénak (pl. Atma elleni visszavágó), de az tény, hogy a játékunk sokszor gyenge volt 2019 tavaszán. Ettől függetlenül az óriási torzítás és a legkevésbé sem reális, hogy Allegri az itt töltött 5 éve alatt sose játszatott szép játékot. Maradjunk annyiban, hogy a regnálása 2/3-ában játékminőségben is hoztuk legalább ezt a szintet, amit most, eredményekben meg aztán pláne; bár előbbi nyilván szubjektív, és az idő sokat szépít vagy torzít mindenkinél. :)

Andras74 2020.02.27. 17:06:14

@Drotkoszoru: ez egy nagyon korrekt összefoglalás!

dobor norbert 2020.02.27. 17:19:31

@Drotkoszoru: Gartulálok! Szép és korrekt!

del pipi 2020.02.27. 17:33:01

@Mitya10: Pont annyi kéne amit leírtál! Adom! Viszont az Allegri alatt is volt jó foci, olyan Juvés, nekem az utolsó évvel van csak bajom.

JuventusFanatikus 2020.02.27. 17:38:41

@Rocky80: Mégsem lesz elemzés, sajnos holnap nem érek rá befejezni, úgyhogy nem kezdek bele. Maximum válaszolok a kérdésekre, ha érdekel a véleményem.

del pipi 2020.02.27. 17:46:06

@JuventusFanatikus: Vágom én! Már megkezdted az alapozást májusra, biztos elloptad a Chievo alapozó edzéstervét! :)

FeriGjuve 2020.02.27. 17:56:47

@JuventusFanatikus: Pjanic engem is kezd dühíteni.

Sunny21 2020.02.27. 19:13:50

Sokan írják itt, hogy ha a Lyon (vagy éppen a Verona) ellen ezt nyújtjuk, akkor mit akarunk egy pool egy city vagy bayern ellen.
Bánom, hogy nem őket kaptuk, mert akkor nem ezt kényelmes brigádot láthattuk volna. Lehet, hogy sokkal jobb teljesítményt tettek volna az asztalra egy Liverpool ellen. Megint lebecsülték az ellent, sokadszorra.
Ez volt a mélypont, innen már felfelé vezet az út, ebben most valamiért biztos vagyok! Triplázás lesz még ebből ;)

del pipi 2020.02.27. 19:34:08

@Sunny21: Remélem igazad lesz! :)

Sunny21 2020.02.27. 19:39:14

@del pipi: Úgy lesz ahogy mondtam!!! :)

Mitya10 2020.02.27. 20:37:07

@Drotkoszoru: Mivel ennyit fàradoztàl miattam le a kalappal elötted :D Nyìlvàn 5 èv alatt volt jò meccse ink csak butàn fogalmaztam DE nekem Allegri mindig is az eredmènyes ès nem a làtvànyos foci hìve lesz. Tehàt az eredmènyeit nem vitatom de az h leìrod hàny meccset nyert zsinòrban szèp jàtèkot ugyan nem takart. Azt elfogadom ha neked tetszett amit tőle kaptàl de ez màr ink nèzőpont kèrdèse kinek mi. Nekem hànyinger volt az a sok ìvelgetès Mandzura :) Őszintèn szòlva meg a Pjanic + Khedira kombòtòl nem is tudom h maradt benned annyi szèp emlèk. Irigyellek :D Az utolsò èvèben meg szimplàn pròbàlta megutàltatni a futballt azokkal akik esetleg szeretik :) Tehàt Allegrizhetünk majd mèg 2022 ben is csak minek? BL t sajnos vele sem nyertünk a bajnoksàgot meg mèg nem buktuk el most sem tehàt annyira huuu de nagyot nem estünk visszàbb. Mondom igenis azzal a 3 assal akiket leìrtam olyan Sarri ball lenne h beszarnàl. Nyakamat rà. Peace!

Mitya10 2020.02.27. 20:39:42

@del pipi: Igen igen erős voltam h soha nem volt jò meccsünk vele de na màr a tököm tele van Allegrivel ès a követőivel xD Allegri itt lenne akk a Lazio nem menne ilyen idènyt vagy mi? Nem vàgom komolyan. Jelenleg a "Taktikussal" is max ugyanitt tartanànk... Viszont a tegnapot valòban elbaxtàk mind az edző mind a jàtèkosok ez sem vitàs.

Grinta 2020.02.27. 21:26:48

Lehet itt edzőzni,igen,van is benne igazság.De azért egy játékosban legyen már annyi belső motiváció-hogy ne fussák le,ne forgassák széjjel,harcoljon,küzdjön,futballozzon,segítse a társát.Tegnap ebből egy sem valósult meg.

Andras74 2020.02.28. 06:52:43

@Grinta: oké, ezt én is így látom, de miért nem lehetett megtartani az 5 (8) évig jól működő védekezést, amíg nem működik a góllövés?

del pipi 2020.02.28. 07:44:09

@Andras74: Ami most már egy kicsit kezd zavarni hogy minden harmadik meccsen kikapunk, ebben mindenkinek meg van a felelőssége.

del pipi 2020.02.28. 07:58:14

@Mitya10: KB az zavar téged is ami engem, hogy páran azt gondolják hogy ha most rögtön lecserélnék Sarrit Allegrire akkor már minden rendben lenne, pedig ez nem ilyen egyszerű sajnos.

Lanzafame 2020.02.28. 09:24:17

@JuventusFanatikus: Szívemből szólsz. Nem érdekel sem az életkor, sem a tekintély, aki fék, arra nincs szükség.

Andras74 2020.02.28. 10:23:47

@del pipi: ráadásul mindig kapunk gólt.
Egy azonnali edzőcsere ezt nem oldaná meg, de át kellene szervezni a védekezést. Abba kell hagyni ezt a fejetlen letámadást!

Andras74 2020.02.28. 10:26:03

@del pipi: ez most nem segítene!
Legyen akár 3-5-2 v bármi, de ennyi kapott góllal nem lehet címeket nyerni!
Ezt mondom amúgy kb szeptember óta, h ezt kéne sos orvosolni!

del pipi 2020.02.28. 10:35:25

@Andras74: Nem tudom, most nem akarok okoskodni, de még a következő két meccset megakarom nézni. Amit tisztán látok és azt mondom hogy sajnos, ha Pjanic nincs a pályán akkor jobb a csapat. Ettől független én is megnéznék egy 3-5-2-őt. Érdekes lehetne.

pedronegroo 2020.02.28. 10:44:58

@Andras74: @del pipi: A serie a élmezőny rajtunk kívül, Inter, Lazio, Atalanta mind 3-5-2-őt tolnak, de egyelőre még mi vezetjük a tabellát. Persze lehet hogy 3 védős felállásban már több ponttal vezetnénk, de felesleges rajta agyalni, a Bagós kategorikusan kijelentette már, hogy nem játszik a 3 védős felállás nála...

del pipi 2020.02.28. 11:10:00

@pedronegroo: Hát ez az, remélem neki lesz igaza, de hogy ez a 4-3-3.......?

Andras74 2020.02.28. 13:19:00

@pedronegroo: nem azt mondtam, h pont 3-5-2 a jó felállás, hanem azt, h vmit váltani kéne, mert nem bír el a csapat ennyi kapott gólt.

Nem alkalmas arra a keret, h a félpályán védekezzen. Ez elég nyilvánvaló. Erre kéne megoldást találni. Ezen a szinten egy edzőnek ezt meg kéne tudni oldani!
Vagy súgjanak neki stb. Nekem mindegy.

Várjuk meg, mi lesz vasárnap. Ott el fog dőlni a szezonunk, így v úgy.

A bl úgyis azon múlik, kit dob a gép.

pedronegroo 2020.02.28. 13:44:37

@Andras74: Igen, értem. Sarri állítólag egy nagyon makacs ember meg babonás is... szerintem ez az egyik legrosszabb kombó... nem nagyon reménykedhetünk szemléletváltásban.

A bekapott gólok száma meg igen csak relatív, a bajnokságban csak kettővel kaptunk többet mint a legjobb védelem, a BL csoportkörben meg kaptunk 4 gólt, a PSG 2 kapott góllal lett a legjobb védelem. Mindezt hoztuk Chiello nélkül a félnótás Bonuval és új emberekkel a védelem tengelyében.

Andras74 2020.02.28. 14:25:43

@pedronegroo: a védekezést önmagával kell összehasonlítani, az előző évekkel. Ne ragadjunk le a védőknél - sérülés mindig volt, van, lesz, eltiltás is -, hanem a védekezés egészét nézzük! Na, ott a nagy bibi! Hiába akarják velem holnap lefuttatni a maratont, ha csak lesétálni vok képes! Kinek a dolga ezt felmérni???

pedronegroo 2020.02.28. 14:31:07

@Andras74: Ok, csak ugye tavaly még védekező focit játszottunk idén meg támadunk mint állat(legalábbis ez a terv) így nem fair a kettőt összehasonlítani, azért kíváncsian várom ha esetleg Chiello stabilan visszatér a kezdőbe akkor hogyan alakulnak a számok!

Lesétálod a maratont? Te kis optimista, csak szeretnéd ha menne(én is)! :)

Andras74 2020.02.28. 17:24:51

@pedronegroo: olyan nagyon támadunk, h kevesebb gólt lövünk, mint tavaly! Már megérte!

Igen, pár nap alatt simán lesétálom!

Drotkoszoru 2020.02.28. 18:04:44

@Mitya10: "Tehàt az eredmènyeit nem vitatom de az h leìrod hàny meccset nyert zsinòrban szèp jàtèkot ugyan nem takart."

Nem az eredményeit firtattam, sőt: annál a résznél külön ki is emeltem, hogy bár zsinórban jöttek a győzelmek és stabilizálta a védelmet, de ez a látvány rovására ment (2017-2018-as szezon). Valahol nagyon elcsúsztál a szövegem értelmezésén, mert pontosan leírtam feketén-fehéren, és fel is soroltam azokat az időszakokat, amikor az eredmények mellett a játékunk is rendben volt. A kedvedért akkor újra: szerintem a 2014-2015-ös idényben szépen játszottunk, főleg miután 2014. novemberében (egy Olimpiakosz elleni 3-2-es győzelem során) átálltunk a 4-1-2-1-2-es szisztémára. A 2015-2016-os szezonban a torinói derbiig (2015. október 31-én) szenvedtünk, Cuadrado győztes gólja után viszont szárnyra kapott a csapat és szerintem a játékunk is teljesen korrekt volt. A 2016-2017-es szezonban kikaptunk a Fiorentinától 2-1-re, utána cserélte le Maxi a 3-5-2-t a 4-2-3-1-re, 2017. január 22-én, egy Lazio elleni 2-0-s siker során. Utána egész tavasszal szépen játszottunk ebben a hadrendben. "Őszintèn szòlva meg a Pjanic + Khedira kombòtòl nem is tudom h maradt benned annyi szèp emlèk. Irigyellek :D " Nem ettől a kettőstől estem hasra, és azt se mondtam, hogy olyan nagyra tartanám ezt a duót (főleg Samit); csupán megjegyeztem, hogy még ezzel a párossal is a középpálya tengelyében képes volt konstans (!) szép játékot játszatni Allegri; mert bizony jól játszottunk egész tavasszal. Magyarán az sem állja meg a helyét, hogy Allegrinek könnyű dolga volt, és a 2014-2015-ös szezonban csak azért volt képes jól játszani a csapat, mert olyan játékosai voltak a középpályán, mint Vidal, Pirlo, Pogba vagy Marchisio (te érveltél ugye ezzel). Gyakorlatilag egyikre sem számíthatott akkor már, mégis pofás játékot toltunk. Folytatva az eredeti gondolatot: 2017 őszén szintén jól játszottunk (addig amíg át nem álltunk a 4-3-3-ra); de a 2018 ősze is teljesen rendben volt az MU elleni hazai vereségig (2018. november 7.). Az általam felsoroltak nem 1-1 meccset takarnak (még ha hoztam is fel példákat egyes idényekből), hanem konkrét szezonokat, félszezonokat, illetve hosszabb időszakokat. Emellett felsoroltam azokat a periódusokat is, amikor szerintem gyengén játszottunk (2015-2016-os szezonkezdet, 2018 és 2019 tavasza), szóval nem csak egy oldalról vizsgáltam.

"Tehàt Allegrizhetünk majd mèg 2022 ben is csak minek?"

Én személy szerint nem terveztem még 2 év múlva is Allegrizni (maximum, ha újra ő lesz a vezetőedzőnk), és most sem én hoztam fel eredendően, hanem te írtál róla és a csapatról valótlant, amire csupán reflektáltam. Ha már számon kéred másokon, hogy "Allegri követők", és hogy mennyire eleged van belőlük, akkor nem ártana első körben tükörbe nézni, mert te legalább annyira vagy Allegri fóbiás. Lerí az írásodból, hogy utálod és emiatt a legkevésbé sem tudod reálisan értékelni. Abban igazad van, hogy a bajnokságot még nem buktuk el (sőt: jelen pillanatban a tabella élén vagyunk), illetve a Lyon ellen is van még visszaút, szóval a szezon még nem ment el. Abban szintén igazat adok @del pipi-nek, hogyha ma leültetnék Allegrit, varázsütésre ő sem oldaná meg minden problémánkat. Más kérdés, hogy amúgy sem vállal el nyárig semmilyen munkát, így nagyon agyalni sem érdemes rajta.

"Mondom igenis azzal a 3 assal akiket leìrtam olyan Sarri ball lenne h beszarnàl. Nyakamat rà. Peace!"

Jó, hát ez meg olyan, hogyha nagyanyámnak kipufogója lenne, ő lenne a távolsági busz. Pirlo (és Marchisio) már visszavonult, Vidal közel sem ugyanaz, aki nálunk volt, Pogba meg egész szezonban sérült. Ilyen ad hoc kijelentéseket meg én is tudok pufogtatni, hogyha Allegrinek tavaly lett volna egy ugyanolyan középpályás sora, mint 2015-ben, akkor tuti BL-t nyerünk! De nem volt, így semmi értelme, mert nem lehet bizonyítani. Ahogy Sarri esetében is csak találgatunk, hogy mennyire patent lenne ez a foci, ha világklasszis középpályásai lennének. Adott a jelenlegi keret, amiből a lehető legtöbbet kell kihozni. Tisztában volt vele Sarri is, mikor aláírta a szerződését, hogy a filozófiáját úgy kell megvalósítania, hogy nem lesz a középpályán egy Vidal, Pirlo, Pogba (de még egy Allan, Jorginho, Hamsík) kaliberű hármas (se). Mégis elvállalta, pedig nem tartott senki pisztolyt a fejéhez. Érdekes módon tavaly Allegrinél nem volt kifogás a gyenge játékra, hogy ez a középpálya teljesen alkalmatlan a gyors, kombinatív játékra; míg Sarrinál elnézőbbek vagytok erre hivatkozva, holott ugyanazt a középpályát örökölte, + kapott még mellé egy Rabiot-t és egy Ramseyt. Elég ellentmondásos kettős mérce ez így.

epaska 2020.02.28. 21:32:17

Én azok közé tartozok,akik védik Sarrit, de nálam is kezd betelni a pohár. Sarrit hibáztatni 100%-ban nem lehet. Ez a lélektelen játék volt már tavaly is Allegri alatt. Sokkal nagyobb gondok vannak. Nem gondolnám, hogy alkalmatlan a posztra, mert amikor akarnak tudnak focizni a játékosaink. Így volt ez Allegri alatt is, sokan tévesen nagy motivátornak állitják be őt, de vele is csak akkor volt küzdés, ha tüzet kellett oltani. Tavaly már ő sem tudott mit kezdeni a csapat moráljával. Visszatérve a jelenre, a Lyon ellen is ment a játék 20 percre,amikor égett a pofájuk az eredmény miatt, vagy ment a szezon elején a Napoli, Atleti vagy az inter ellen. Ezeken a meccseken volt ami motiválta a játékosokat. Úgy gondolom, hogy az inter ellen is oda fogják tenni magukat a fiúk. A probléma, amire én gondolok, az CR brutálisan magas fizetése. Elképesztő összeget tesz zsebre, ami igen csak szúrhatja a szemét a játékosoknak. Pl. melóban kurvára ba$$za a csőröm, hogy a nálam kevesebb tapasztalattal rendelkező kolegina azért kap magasabb fizut,mert barack van a lábai között. Joggal szarnak bele az egészbe. Kedvelem CR-t, viszont én úgy látom, hogy ő a probléma gyökere. Érdekes, hogy ez a lélektelen semmi szinte vele együtt érkezett. Üzleti szinten lehet, hogy megérte idehozni, de ha szétcseszi a CSAPATOT, akkor ez sem lesz igaz.
Ne bántsátok Sarrit. Más sem fogja tudni ezt rendbehozni...

Rocky80 2020.02.29. 09:53:17

@epaska: lehet, hogy elképesztő összeget tesz el, de olyan teljesítményt is rak le az asztalra az elmúlt hetekben...

Szinte egyedül rajta látni az akaratot és a klasszis szintű focit. A világ két legnagyobb játékosából az egyik, ötszörös aranylabdás, valamint a legnagyobb marketing név a focisták közül; szerinted akkor annyit kapjon mint Pjanic?

A fanyalgás meg irigykedés helyett be lehet állni mögé és utána lehet csinálni, hogy nagyobb fizut kapjanak ők is, illetve hogy a teljesítményük-hozzáállásuk miatt kihagyhatatlanok legyenek.

Ha kap a klub egy ilyen csodafegyvert akit nem tud használni; akkor a fegyver a probléma? (most abba ne menjünk bele hogy miért vették meg ha ilyen csapat van). Ha már itt van, akkor igenis rá kell hegyezni a csapatot, mert ha kiszolgálják, még mindig gyilkos.
Helyette mi van? Az öreg is játszatni akarja az elképzelését ami működött a Napolinál, holott egész más anyaggal dolgozhat.
Summa summarum: inkább össze kellene tennünk a kezünket hogy egy ilyen extraklasszist láthatunk hetente és itt van hogy segítsen nekünk és életben tart minket. Használjuk ki! :-)

Rocky80 2020.02.29. 10:04:39

Itt van Sarri, 6X évesen megkapta a lehetőséget hogy a világ 10 legnagyobb klubjában dolgozhat, ez karrierjének csúcspontja. Ez tény.
Nem bántom én, csak annyit kérek, mérje fel a csapat és az egyének kvalitásait, majd egy kifejezetten ránk szabott taktikával álljon ki a meccsekre ami:
-elsősorban eredményes;
-másodsorban lehetőség szerint szép is.

Természetesen ha a kitalált taktika nem megfelelő, akkor tudjon változtatni rajta az eredményesség megtartása mellett.

Ennyi a feladat, olyan lehetetlen? :-) Szinte ugyanazt kell csinálni mint bármelyik csapatnál - az eredménykényszert kivéve.

Természetesen nem utasíthatta vissza ezt az ajánlatot amikor kapta, megértem.
Én azt nem értem, hogy biztos a megfelelő taktikát játszatja a megfelelő emberekkel és csapatkapitánnyal?

Andras74 2020.02.29. 12:31:54

@Rocky80: a kérdéseidre a válasz: nem.....

Andras74 2020.02.29. 12:34:44

Tegyük fel a kérdést, h ki bizonyított idáig:

CR a játékos karrierje során?

Sarri az edzői karrierje során?

Ki az, akin látszik, h tesz a csapatért?

A belét kihajtó CR?

A változtatni nem akaró/képtelen Sarri?

Jól látszik, h ki miatt vagyunk hullámvölgyben.....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása