Marchisio: "El tudom képzelni a jövőt a Juvénál"

marchisio_claudio_taps.jpgTorinó hercege, Claudio Marchisio a közelmúltban jelentette be visszavonulását, s a Juventus szurkolóinak körében nagy népszerűségnek örvendő középpályás a DAZN munkatársának adott hosszabb nyilatkozatot, amely során természetesen szó esett a mostani csapatról is.

"Vannak pillanatok, amikor úgy gondolom, hogy edző is válhat belőlem, mert a labdarúgás volt az életem, s gyakran azon kapom magamat, hogy a mérkőzéseket elemzem a csapattársaimmal. A mérkőzések elemzése azonban nem jelenti, hogy tudnám is, hogyan legyek edző." - mondta a folytatással kapcsolatosan Marchisio.

"Simone Inzaghi igazán meglepett az edzői kvalitásaival, mivel jó teljesítményt nyújt a Laziónál. A szabály szerint a csatárokból nem lesznek nagy edzők."

Természetesen az sem elképzelhetetlen, hogy Marchisio idővel a Juventus igazgatóságában talál majd munkát.

"El tudom képzelni a jövőt a Juvénál, azonban ez nem jelenti, hogy valóban bekövetkezik majd. Spekulálok, hogy könnyebben megértsem, mit tartogat számomra a jövő.

Szívesen játszottam volna Ronaldóval. Az ember döntései az életben sajnos nem kötődnek össze az érkező játékosokkal. Lenyűgözött Rodrigo Bentancur és Paulo Dybala is. Úgy gondolom, hogy Dybala a legjobb négy-öt 10-es egyike a Juventus történetében.

Soha sem voltam igazán képes visszafogni magamat, különösképpen akkor, amikor fiatal voltam. Rengeteg buta dolgot csináltam. Ezek közül a legnagyobb 18-19 éves korom körül történt. Az első csapattal edzettem Fabio Capello edzősége alatt, s úgy döntöttem, hogy az autóban alszom egy átbulizott éjszaka után.

Reggel Del Piero autójának hangjára ébredtem. Az autóban aludtam, mert nem lett volna szerencsés hazamenni. Alex megdicsért a pontosságom miatt, de nem tudta, hogy az autóban aludtam."

Hosszú pályafutása alatt Marchisio számos szakemberrel együtt dolgozhatott a torinói klubnál..

"Az első fontos edzőm Didier Deschamps volt. Fiatal voltam, ő pedig hitt bennem egy olyan nehéz évben, mint az, amit a Serie B-ben töltöttünk. Ciro Ferrara adott nekem identitást a pályán, az ő irányítása alatt váltam góllövő középpályássá, ami utána még éveken keresztül voltam.

Antonio Conte nagyon fontos volt mindannyiunk számára. Visszahozta a Juventus lelkét. Conte győzelemre vezetett bennünket a pályán, de mindenekelőtt győzelemre vezetett bennünket a saját fejünkben.

Hiányzik a játék. Hiányzik a tavasszal nyírt gyep illata, hiányzanak a reflektorok, a közönség, de még az is, hogy egy új mezt húzok magamra. Hiányzik a gólszerzés izgalma, mikor észre sem veszed, mennyi oxigént veszítesz. A gólöröm többet kivesz az emberből, mint a hosszú sprint, ami ahhoz kell, hogy gólt szerezzen."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4715472374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2020.02.13. 12:06:22

Isten áldása ez az ember egy juventinonak :)
Várunk vissza!!!
Az autós sztori meg jól esett így az ebédem mellé :)

pedronegroo 2020.02.13. 12:39:02

@Il Principino: De hogy ez az autóban alvás legyen a legmeredekebb sztorija, na nem már!! :) Én az oviban durvább dolgokat csináltam :) persze nem is lettem profi sportoló! :)

Rai1 2020.02.13. 13:28:53

Nekem is hiányzik! Igazi juve szív .

Alex8610 2020.02.13. 15:36:56

Del Piero...Istenem bárcsak ő is hazatérne egyszer...

del pipi 2020.02.13. 16:10:13

@pedronegroo: Neked most is durva sztoriid vannak PL: hogy mit ebédelsz lábedzés előtt...úristen...én is szeretnék egy ilyen bakancslistát...én is szeretnék egy kicsit Pedro lenn! :))))) Marchisio pedig egy nagy kedvenc marad és kész!

pedronegroo 2020.02.13. 17:28:37

@del pipi: Na-na csak semmi fingós sztori, a minőségi humort kedveljük! :))

del pipi 2020.02.13. 18:56:35

@pedronegroo: Tudod én a Sarri féle Nápolyi humort hozom nem az ilyen intellektuel Allegriseket, már ha érted mire gondolok! :)

Grinta 2020.02.13. 19:54:49

Mindenkit nem lehet benyomni posztra.Először gondolja ki mit akar,képezze magát,aztán beszélhetünk róla.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása