A Brescia meghatározta Tonali árát

tonali_sandro_golorom.jpgAz olasz calciomercato.com beszámolója szerint a Brescia vezetése meghatározta igencsak keresett fiatal játékosának, Sandro Tonalinak a kivásárlási árát.

Az értesülések szerint a Brescia elnöke, Massimo Cellino már tájékoztatta a két legjelentősebb érdeklődő és legvalószínűbb célpontot jelentő klub, a Juventus és az Inter képviselőit, hogy a futballista legalább 55-60 millióba fog kerülni a következő átigazolási időszakban.

A fiatal olaszért természetesen mások is érdeklődnek, így például a Napoli és az AC Milan is, ami nem meglepő, és várhatóan pár hónap múlva szintet fog lépni a futballista a Serie A egyik jelnetősebb klubjához csatlakozva.

Sandro Tonali 2021-ig érvényes szerződéssel rendelkezik, az összes kiírást tekintve idén 23 alkalommal lépett pályára a lombardiai klub színeiben, összesen 2040 játékpercet gyűjtve.

Ezen idő alatt a középpályás egy gólt és négy gólpasszt jegyzett, és a legkülönfélébb futballistákkal hasonlították őt össze, így lett a 19 évesen egyszerre a következő Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso. A játékos mindazonáltal a válogatottban is bemutatkozott már, háromszor ölthette magára a nemzeti csapat mezét Roberto Mancini irányítása alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6815472122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2020.02.13. 10:44:43

Ez egy jó kérdés. Én amondó vagyok,hogy ha Tonali a Juvét és csakis a Juvét akarja akkor meg lehet szerezni olcsóbban is. Mert ha lejár jövőre a szerződése akkor akár jöhet ingyen is. De azt is el tudom képzelni hogy kijelenti hogy nem akar a következő szezonban a másodosztályban játszani és kénytelen lesz nyomottabb áron eladni a Brescia.

Camoranesi90 2020.02.13. 10:55:11

Klasszikus regista, ilyenünk nekünk évek óta nincs, és a piac sem bővelkedik hasonló playerekből.

Én elhoznám, kerül amibe kerül, és ne várjunk 2021 nyaráig, mert az ingyenes játékosok Marotta specialitásai.

Lehet hogy neki is kellene majd beilleszkedési idő, de egy jó regista akármelyik középpályás felállás alapja, és visszautalva az előző cikkhez, Pjanicot jó lenne már olyan szerepben látni, ahol otthonosan és boldogan mozog, mert így nem sok értelme van csapágyasra játszatni...

kovta23 2020.02.13. 11:22:16

@Camoranesi90: Szerintem ez csak is Tonalin múlik. Ha neki nem álma a Juve akkor teljesen mindegy hogy mikor akarjuk hozni.
Pjanic minden poszton szenved évek óta,bárki is játszon mellette. Én eladnám őt. Róma szintű csapatba való.

Contelegend 2020.02.13. 11:53:57

@kovta23: Tonali-nak a legjobb választás a Milan lenne, ott köré lehetne építeni a középpályát, és elég fiatal hozzá, hogy miután továbbfejlődött, még eligazolhasson ahova akar. Ráadásul óriási Milan drukker az apja és Ő is.
Viszont az Inter-ben vele egykorú olasz középpályásokkal tudna játszani, és az édesanyja szíve is megenyhülne, aki meg Inter drukker. És sanszosabb , hogy az Inter-ben többet is játszana, mert egy az egyben Brozo posztja az övé, tökéletesen beleillene a rendszerbe, és valószínű túl nőne a horváton.
Nem tartom valószínűnek, hogy a Juventus megtudja győzni, ha csak nem a pénz diktál Tonali-nak. Ezt arra alapozom, hogy kizártnak tartom a lehetőségét , hogy többet játszon a Juve-ban ( a zebrák céljai miatt) , mint az előbb említett két csapatban.
Vagy Pjanic helyére megkockáztatnátok? Mert akkor az tökös húzás és úgy már van értelme, de efelől vannak kétségeim.

JuventusFanatikus 2020.02.13. 11:59:18

@Contelegend: Se Tonalinak a Milanra, se a Milannak Tonalira nincs szüksége. A Rossonerinek ott van Bennacer, míg Tonali érdekébe mondom, abba a játékostemetőbe inkább ne menjen:D Ha hozzánk érkezik, akkor mindenképp Pjanić helyett jönne.

2020.02.13. 12:04:19

@Contelegend: Ha leigazoljuk 60 millióért, akkor játszani fog. Ez nem is kérdés.
Én Pjanic eladását is el tudom képzelni (még ha nem is örülnék neki), de szerintem mezzalaként sem lenne hülyeség játszatni. Az is lehet, hogy au lesz majd a végleges posztja, mert még nagyon fiatal. És oda is bőven beférne elnézve a középpályánkat. Nem látom, hogy miért játszana nálunk kevesebbet, az egész középpályán csak Bentancur nyújt valami értékelhetőt, illetve Pjanicnak a szezon elején volt 5-6 jó meccse.

Contelegend 2020.02.13. 12:06:47

@JuventusFanatikus: Azért egy normális értékrendel rendelkező srác nem azt fogja nézni, hogy jelenleg a Milan micsoda játékostemető, hanem azt, hogy mennyit tud játszani, ott ahol jól is érzi magát, és mennyit tud hozzátenni a csapat felemelkedéséhez. Az Inter az élő példa rá, hogy 2 év alatt óriási változások tudnak bekövetkezni pár jó döntéssel.
Szerkezetileg persze nálatok, vagy nálunk lenne a legjobb helyen, de engem nagyon megfog lepni, ha a Juve-t választja. És nem, nem azért mondom, mert én mindenáron azt szeretném, hogy az Inter-t válassza. Menjen oda ahol jó neki, de komolyan eltudod képzelni, hogy Pjanic helyett Őt rakjátok a kezdőbe?
Mondjuk az mellettetek szól, hogy lassan már óriási presztizs kérdés lesz, hogy egy épkézláb olasz focista legyen a Juve-ban , mert lassan nincs semmi olasz identitása a klubnak. ( Ez inkább az olasz focisták kritikája mint a Juve átigazolási politikájáé)

Il Principino 2020.02.13. 12:10:00

@Contelegend: épp azért kell a Juventusba jönnie,hogy ne kelljen választania a szülei kedvencei közt :)
Itt ikon válhat belőle,és itt is köré lehet építeni a csapatot,és valószínű játszana eleget!

kovta23 2020.02.13. 12:10:02

@Contelegend: Milan lenne a legrosszabb választás. Egy cél nélküli,tervek nélküli összetákolt banda ahol évről évre tesznek tönkre karriereket. Az Inter célja ugyanaz mint a Juvéé. A triplázás,csak még talán nincsenek azon a szinten. Tonalit én megnézném Pjanic helyén,de csak akkor ha nem Matuidi vagy Sami játszik mellette. A Juve rákfenéje a középpálya. Ahol nálam eladó Ramsey,Sami,Matuidi és Pjanic. Fiatal lendületes játékosok kellenek akik motiváltak. Jorginho,Keita,Valverde, Tonali...

JuventusFanatikus 2020.02.13. 12:15:54

@Contelegend: De a Milan, aki FFP problémákkal küzd, arra posztra már van egy nagyon tehetséges fiatal játékosa, aki azon kevesek egyike, aki nem vall kudarcot, az a csapat miért adna ki 60 milliót Tonaliért? Jelenleg a Juventusnak égető szüksége van egy registára, míg az inter és a Milan ezen a poszton teljesen megvan. Sem a klubok, sem a játékos szempontjából nem látom azt, hogy miért ne a Juvét válassza, ha komoly szerepet szánnának neki, egy 60 millióért leigazolt játékos esetében pedig ez nem is lehetne kérdés.

Contelegend 2020.02.13. 12:25:59

@JuventusFanatikus: @Pjanista: @Il Principino: @kovta23:
Na jó de én arra alapozom, hogy nálatok Pogba féle neveket említenek, ezért gondolom úgy, hogy nálatok kevésbé kapna lehetőséget, mert nem gondolom hogy a kp-ra fő célpont lenne Ő. Nálunk a mi szintünkön viszont igen.
És lehet, hogy most Pjanic temetve van de szerintem Ő sem felejtett el focizni.
Ráadásul titeket is köt az ffp lassan, nem gondolom , hogy mindenki belefog férni a keretbe akit akartok.
Nézzük csak, kell nektek egy jobb védő, lehetőleg jobb mint Danilo vagy Cuadrado, ez elég nagy prioritás a mai fociban, és épp emiatt a kevésbé jó játékosoknak is borsos az ára ezen a poszton.
Kell egy csatár, talán Icardi? Mindenesetre egy ilyen deal-t nem lehet megúszni 70-80m alatt.
Kp-ra egy nagy név, Pogba? 70-80-90-100m?
Viszont kit tudtok eladni? Pjanic? Ha így folytatja nagyon fog zuhanni az ára, raádásul Ő is már 29 , nem a jövő embere, és ilyen fizukkal ezeket a játékosokat nagyon nehéz eladni olyan klubba, aki fizet is érte annyit amennyit a Juve vár, és a játékosnak is szimpatikus.
Matuidi féle játékosokat szóba sem hozok, szerintem értük filléreket lehet kapni.
Higuain? 30-40 körül mozdítani lehetett volna szerintem nyáron, senki nem kapkodott érte, az értéke csak csökken.
Aki piacképes az Dybala, mind marketing mind a teljesítmény tekintetében, de az Ő eladása megint azt vonná maga után, hogy azért érdemes lenne pótolni.
Szóval a Juvenak szerintem nehéz dolga lesz az eladásokkal.
Nem mondom, nekünk is, tele vagyunk selejt szarokkal, és ezeket sokszor leírtam, de Nainggolan, Perisic úgyis repül, az ő bértömegük pedig nem akkora, hogy nehéz legyen őket elküldeni a picsába, míg Joao Mario-t már fixen megveszik. Icardi-t meg vagy elviszi a PSG vagy Ti vagy bárki, a többi selejt meg csak utat talál magának. A mi céljaink és szintünk ezekkel a transzferekkel eléggé balanszban vannak, és most tértünk rá egy felfelé ívelő útra, míg Ti egy halomra nyert , elképesztő időszak után kicsit lejtmenetbe kerültetek.
Nem eredmények tekintetében értem, hanem a vezetőség és a döntések, valamint a kényszerhelyzetek miatt amikkel tisztában vagytok, és a keretre is ráfér egy nagy frissítés mind motivációs mind életkori célzattal. Csak míg nekünk egy scudetto lehet a nagy cél 1-2 éven belül , addig nektek továbbra is Európa trónja, ami más szintet von maga után anyagilag.
Ha innen közelítem meg a Tonali transzfert, úgy gondolom, nem biztos, hogy belefér Ő nektek, csak ha vezető szerepet szántok neki, és én utóbbival kapcsolatban vagyok szkeptikus.
Nekünk is csak úgy fér bele, hogy max 2-3 játékost fogunk vele együtt igazolni a nyáron, úgy hogy mindenkit sikerül elpasszolni akit akarunk, de ha nekünk Ő a fő cél, akkor megfogjuk szerezni szerintem.

JeetTrader 2020.02.13. 12:32:19

Én azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben pont profitálhatnánk belőle. Egy kis beilleszkedés után Pjanic helyett sztem simán betudna állni. Pláne ha lesz megint sérülés. Pjanic mehetne a "helyére" vagy pihenni a kispadra egyet, hogy összekapja magát. Lenne végre értelmes csere, de egyben versenyhelyzet is ami pozitívan hathatna a lelkesedésre.

Fiatal, teperni fog...közben meg rengeteget fejlődhetne.

Én nagyon szeretném őt nálunk látni. Kell a fiatalítás és a jó olasz játékos!

Mondok egy vicceset: vezetőség idehozza Guardiolat, vele jön Aguero, meg De Bruyne és hozzuk Tonalit (alacsony a kamatkörnyezet, hitelt kell felvenni:D). Na erre csettintenék én is egyet... :D:D...bocs kellett egy kis álmodozás... :)

JeetTrader 2020.02.13. 12:36:11

@Contelegend: Te egy nagyon jól gondolkodó, szimpatikus Interes vagy! :) Respect!

2020.02.13. 12:48:22

@Contelegend: Szélsővédőt szerintem max ingyen igazolunk, mert mostanra már talán mindenkinek egyértelművé vált, hogy a középpálya a legnagyobb probléma, és sokkal sürgetőbb ennek a megoldása. Eladások pedig bőven lesznek: Emre Can, Bernardeschi, Rugani, Ramsey, akár Pjanic. De amilyen balfaszok vagyunk még tuti Demiraltól is megszabadulunk, mert ő még eladható. :) És még kölcsönben a Genoanál van Romero, engem meglepne ha ő maradna nálunk, nekem egyáltalán nem meggyőző. Szerintem rajta is gyorsan túladunk.

2020.02.13. 12:51:37

Ja és ne felejtsük el, hogy szélsővédőnek visszajöhet Pellegrini, tehát baloldalra igazolni sem kell. Szerintem jobb oldalon még kihúzunk egy évet a Danilo, DS, Cuadrado trióval. Vagy jön Meunier ingyen.

Contelegend 2020.02.13. 13:00:11

@Pjanista: Mit gondolsz, ezeket a játékosokat kb mennyiért lehet eladni? Reálisan, kíváncsi vagyok a véleményedre, én nem nagyon tudok nyilatkozni a dologról, mert azért annyi Juve meccset nem láttam idén, viszont a piaci helyzetet mindig figyelem . Ramsey-t kíváncsi leszek , hova tudjátok eladni. Kapott egy giga fizut, "ingyen" jött, a vevő csapat sem hülye. 10 millát sehol sem fog kapni, és ha ennyi játéklehetőséget kap, és ilyen szinten játszik, egy angol klub hogy vegye Őt meg? Ez az átka az ingyen igazolásoknak, ezért tartok kicsit Marotta ilyen ténykedéseitől, de egyelőre nálunk még nincs gond ezzel.
Idevehetjük még Costa-t is aki szintén 29, és annyit sérült amennyit játszik.. nagyon nehéz ezeket a játékosokat komoly pénzért eladni, ráadásul nincs arra sem garancia , hogy mindenkit eltudtok adni akit akartok. Higuaín erre jó példa.
Mondjuk ez a témakör nálunk is meredek, de szerencsére akiket elkell adni nem rendelkeznek egyáltalán nagy bértömeggel, és hajlandóak kiscsapatba is elmenni. Gondolok itt Biraghi féle játékosokra. Míg Nainggolan ha jól tudom belesz vonva a Barella deal-be, így Sensi-t kell még kifizetni, de az sem egy nagy összeg. Perisic-től tartok, Ő lehet a nyakunkon marad, most tört el a lába, meg ilyen ballasztok mint Candreva, de szerencsére Ő és a hozzá hasonló játékosok tűrik a padot.

Contelegend 2020.02.13. 13:04:12

@JeetTrader: Örülök, bár vannak akik elküldenének a k. anyámba bármit írok , pedig nincs rossz szándék :D

del pipi 2020.02.13. 13:06:44

Hát nem szarral gurigáznak, viszont Tonali simán megéri ezt a pénzt ő belőle lehet valaki a szimatom azt súgja.

Il Principino 2020.02.13. 13:30:12

@Contelegend: nekem az a meglepő,hogy egy interes mit keres a legnagyobb "ellenség" blogján?! :)
Engem speciel nem zavarsz,vannak normális gondolataid,de talán jobb beszélgető partnereket találnál interes oldalakon..

Rikoo 2020.02.13. 13:34:00

@Contelegend: Azt elfelejted, hogy akik szerinted gigászi fizetéssel rendelkeznek, azoknak fel is szabadul ez a pénz, ha távoznak és átigazolási összegre lehet átcsoportosítani. FFP szempontjából pedig a fiatal játékosokat befektetésként is el lehet könyvelni.
Tonali fő célpont, csakúgy mint Pogba.
A középpályán sok távozó lehet a nyáron. Matuidinek lejár a szerződése és továbbra sincs semmi hivatalos hír arról, hogy meghosszabbítanák.
Ramsey jó eséllyel tovább is áll majd nyáron. Pl csapatok közül 6-7 komolyabb érdeklődő van, többek közt MU és Everton. 30 millió körüli átigazolási összegekről írnak, de szerintem max. 25 lesz, csakúgy mint Emre Can esetében.
Khedirát sem hiszem, hogy nagyon marasztalná a vezetőség, egyébként is létszámfeletti ő is. Bruttó 14 milliós évi fizetés szabadulhat fel.
Douglas Costáért biztosan lesz érdeklődő több országból is. Minőségi játékos, nem mindig érdekli a klubokat, hogy ki mennyire sérülékeny. Más ligában lehet, hogy nem lesz az.
Lukaku is megváltozott az Interben.
Higuaín és a csatárkérdés az nehéz ügy.
Az új olasz törvény a Juventust is segíti, nemcsak az Intert ne felejtsd el.
Illetve azért csak történt egy 330-340 milliós tőkeemelés, ami nyilván a játékoskeret értékesebbé tételére is hatással lesz majd, mivel végülis a játék mellett egy nagy piac ez az egész sportág.

Rikoo 2020.02.13. 13:37:40

Illetve ne felejtsük el, hogy Pogba leigazolásában az Adidas is komolyan szerepelt vállalhat, mivel a márka legnagyobb arcainak egyike a francia, külön termékkollekcióval.
Ő is hatalmas reklámpotenciállal rendelkezik, ami szintén nagyon jól jöhet majd üzlet szempontjából a Juventusnak.

Rikoo 2020.02.13. 13:42:56

Egyébként az Internek is sűrgős lenne Tonali leigazolása, mivel 100% hogy kifizetik Brozovic kivásárlási árát a nyáron, ha addig nem sikerül eltűntetni azt. Most is olvastam, hogy egy csomó klub megfigyelőt küldött miatta a Derbyre, a Liverpool már teljesen komolyan tervez a leigazolásával.

JuventusFanatikus 2020.02.13. 13:53:20

@Rikoo: Mennyi Brozo kivásárlási ára?

pedronegroo 2020.02.13. 14:21:33

@JuventusFanatikus: 60 milla és Zidane listájára is felkerült a horvát játékos.

Leram7 2020.02.13. 14:23:47

Nagyon sokba kerül.

Nagy kérdőjel, de én bekockáztatnám. Szerintem hozzánk fog jönni. Ugyanis az inter kp-ja kb teljes Eriksen érkezésvel.

A Milan nem engedheti meg magának.

A napoli kiscsapat lett idén.

Szóval maradtunk mi vagy külföld.

JuventusFanatikus 2020.02.13. 14:31:10

@Rikoo: @pedronegroo: Ez nagyon rossz hír, mert ezt az összeget egyből tudnák küldeni Tonalira... Mondjuk, ha Mi repülnénk rá Brozóra, az megint más, de nekünk Tonali kell.
Köszi az infót, srácok!

Contelegend 2020.02.13. 14:58:40

@JuventusFanatikus: Ja mellesleg erre is alapoztam Tonali-t. Brozo-t egyre többet hozzák hírbe a Real-al is többek közt. Legkésőbb júliusban minden kiderül.

2020.02.13. 15:58:13

@Contelegend: A Barcelonás pletykákból kiindulva Bernardeschiért minimum 30 milliót szeretnénk. Costát ki is felejtettem. Ő a sérülékenysége miatt jó kérdés, hogy mennyit érhet, de tippre szerintem őt is 30 környékén engednénk el. E mellé még biztosan jön 25 millió Can-ért, Ramsey-ért 15-öt is aláírnék, és ha még beáldozzuk Pjanicot is, akkor már bőven 100 millió felett lesznek az eladások. Persze a poszttalan Kulusevskire elherdált 35 milliót sajnos le is vonhatjuk...

Ramsey egyébként szerintem egy angol középcsapatnál (Everton, Wolves) fog kikötni, akiknél van pénz bőven. De nyilván Ramsey sem hülye, és ő sem fog ragaszkodni ehhez a fizetéséhez, ha látja, hogy innen lépnie kell.

Drotkoszoru 2020.02.13. 16:08:37

@Contelegend: "10 millát sehol sem fog kapni" Valóban nem fog. Annál is inkább, mivel a Juventusnál is "csak" 7 millió €-t keres évente (nyilván ez nettóban értendő).

Contelegend 2020.02.13. 16:16:17

@Drotkoszoru: Tényleg? nem 10? én arra emlékeztem és azért jegyeztem meg mert sokkolt a dolog.

Contelegend 2020.02.13. 16:19:40

@Pjanista: Aha , én is kb hasonlóan látom mint Te, mondjuk az a Barca - Berna dolog minimum érdekes, nem tudom miért kéne Ő nekik, de az árát reálisnak látom. Costa-val is egyet értek, azért 25 körül biztos lehet számítani érte.
Alapvetően nem gondolom, hogy lenne gond nálatok anyagiak terén majd az igazolásokkal de megkell húzni a nadrágszíjat kicsit és biztos , hogy sokat kell majd alkuldozni.
Meg alapból ez a szélsővédő kérdés dolog nálunk is nagy fejtörést fog okozni. Bár mi beérnénk kevésbé kvalifikált játékosokkal is mint Ti.

Bodnar Daniel 2020.02.13. 17:48:57

Én hülye vagyok a Juventushoz, ezért hozzá sem szólok. :D

De egy biztos, az hogy egy játékos hol köt ki, milliónyi dolog befolyásolja. Ha az anyja kedvenc Tarr Béla filmje a Torinói Ló vagy a kedvenc doksija a Mélytengeri Dögevők az sem befolyásolja sokat az akkori aktuális piaci helyzetet.

Lehet viszi majd a Dortumund... :D Ha már ismét összefutottam kedvenc interes cimborámmal, minden rosszindulat nélkül megkérdezném, hogy az Eriksen biznisznek is kb. mennyire volt logikus előjele. Persze szimpatikus és szerintem csábító is most a Conte projekt, de egy nagyon ügyes sportigazgatói manőver volt az alapja mindennek.

Nem hiszem, hogy az odensei sportakadémián arról álmodozott, hogy az Inter játékosa lesz. Mondjuk valszeg arról sem, hogy a Tottenham-é. De kíváncsian várom, ha van valami sztorid róla. Hátha van annyi infód, mint a Juve belügyeiről.

Contelegend 2020.02.13. 19:25:58

@Bodnar Daniel: Szerintem meg befolyásoló tényező lehet bizonyos mértékig a család és a saját "hitvallása" bizonyos mértékig , valamint a nyilatkozataiban is azt veszi ki az ember hogy úton útfélen a Milan-t és az Inter-t hozza szóba.
Ha Brozo távozik nincs kérdés hova igazol , ha nem távozik akkor a 3 lehetséges állomás az Inter, Milan, Juve.
Gazdaságilag ebből a trióból egyelőre a nerazzurri és a bianconero csapat tudja biztosan megengedni a leigazolását, és nem utolsó szempont az olaszosodó keret az Inter-ben, Conte-val.
Úgy gondolom az arany középút mi vagyunk a számára , de elfogadom ha máshogy látod, látjátok. Szerintem a mi projektünkbe jobban beleillik, de ha mi mennénk a BL címért akkor nem élvezne akkora prioritást az ő leigazolása mert ez esetben egy Kanté kaliberű játékost igyekeznénk elcsábítani.
Nem mondtam semmi olyat ami azt sugallja hogy mindennel tisztában vagyok főleg nem belügyekkel , csak találgatok.
Ezért is mondom júliusban minden kiderül.
Ha nálatok köt ki , sok sikert kívánok neki , hozzon olyan döntést ami számára a legszimpatikusabb és legkedvezőbb.
DE! Sokan nem hittek Lukaku és Eriksen igazolásban sem ( tudom tudom ahogy mindenkinek Lukakunak is csak b opció volt az Inter a Juve után , nem arról volt szó hogy próbáltuk a lehető legnyomottabb áron elhozni, Eriksen meg nem olyan jó , ezért senki sem akarta rajtunk kívül, csak a PSG és MU :P )
úgyhogy nem tartom lehetetlennek hogy vele kapcsolatban mi jövünk ki győztesen. Ha már Kulusevski , akit nagyon nagyra tartok nálatok köt ki, duplán rá fognak repülni Marotta-ék.
Itt aki nagyon jól fog járni az egyértelműen a Brescia csapata.
Inkább mondd el a te véleményed ahelyett hogy odaszúrkálgatunk egymásnak :) ( én nem sértődöm meg remélem te sem ) kíváncsi vagyok mert az én álláspontom is lehet befolyásolni.

JuventusFanatikus 2020.02.13. 20:08:40

@Contelegend: "Ha Brozo távozik nincs kérdés hova igazol"
Azért ne legyél Te ebben olyan biztos, mert az internek nincs beleszólása abba, hogy a horvát eligazolhat-e, vagy nem. Aztán nem biztos, hogy Tonali annyira odalenne az interért, biztos lehetőség ide, vagy oda.

Contelegend 2020.02.13. 20:23:16

@JuventusFanatikus: ebben igazat adok természetesen :)

Bodnar Daniel 2020.02.13. 22:10:13

@Contelegend: Nekem a véleményem az, hogy logikusan nézve a dolgot pártállástól függetlenül a Juve a legcsábítóbb döntés bármelyik játékos számára, aki Olaszországba jön, vagy van kérdés nélkül. Mint ahogy az Inter is volt már ilyen szituban a 2010 előtti évek elején és a Milan is. Ez valóban csak időbeliség kérdése.

Persze az is tiszta, hogy ezek a dolgok átrendeződnek idővel mindig. Bár most ahogy már 30 milliószor leírtam a Juventuson kívül nincs Olasz tulajdonban lévő ÉS tőkeerős ÉS saját stadionnal ÉS nemzetközi szinten versenyképes csapat. Egy vagy két dolog lehet ül más kluboknál is, de amíg ezek a dolgok nem állnak össze, addig minden így marad. És ezt nem csak én írom ide ebbe a mezőbe, hanem a játékosok is pontosan tudják.

Azért szúrkálok, mert szubjektív véleményeket írni és felületes mélységekbe való lubickolásra bárki képes, bármikor. Azért vannak a csapatoknak külön szurkoló közösségei, mert az adott csapat szurkolói valóban mélyen és behatóan ismerik, ha mást nem is, de a történelmét és az identitását az adott klubnak bárki másnál. Én ezért sértődök meg és háborodok fel minden alkalommal, mikor látlak kommentelni. Ezeket tényként írom ide, ezzel nem tudsz mit tenni, mint ahogy én sem, mert néznem kell, amíg itt vagy. Ez van. Nem én alakítom a blogot. Azt merem remélni, hogy a Juventus szurkolói közösség teszi ezt.

Ebből fakadóan, mikor úgy beszélsz az egy éve éppen csak valamerre alakuló csapatodról (ami mellesleg az egyik legnagyobb morális ellentéte a mi csapatunknak), mintha már most azonos szinten lenne a Juventusszal, akik kő kemény 8 évet toltak a buliba, az eléggé bicsaklik minden egyes alkalommal. És hatvan milliószor leírom, hogy nincs kiskapu, nincs kerülő út, és lottó ötös. Valóban jól néz ki most a Conte - Marrotta koprodukció, de ne felejtsd el, hogy az egész parti lufit egyedül Conte fújta fel odáig, hogy elemelkedjen a földtől. És remélem azzal is képben vagy, hogy Conte általában nem zárja a bulikat napfelkeltébe befejeződő illedelmes koktél búcsúval.

Nézd, én örülök, hogy az Internek most adott a gép egy jó kör. Simán benne van több is. De ez egyenlőre egy tündérmese és nem kemény munkára épülő rendszer eredménye. Persze azt is tudjuk, hogy Conte első szezonja olyan baszott erős, hogy gyakran lendületből meg is nyeri a kiírást. Nem gondolom, hogy nem bajnok esélyes az Inter. Azt gondolom, hogy fölösleges azért idejönni, hogy komolyan vegyenek mint Inter szurkoló.

Feltételezem pont annyival tudsz többet az Inter történelméről, identitásáról mint én a Juventuszéról. De nekem ezt senkinek nem kell bizonygatni a saját szurkolói közösségünkön kívül, sőt még nick name mögé sem kell bújnom, főleg nem egy egy ex-juventuszos edző nevét beleértve.

Azt írtad nem vagy sértődős, szóval ennek most hasznát fogod venni. :D Vedd ezt egy álláspontnak a részemről. Nem ismerlek és fogalmam sincs milyen ember vagy. Lehet jó, lehet rossz, de ez nem erről szól. Ez egy Juventusz szurkolói közösségi oldal. Ez a Juventuszról.

Nyilván azt a szívességet nem fogod megtenni nekem, hogy ne hozd be az Intert mint közösségi téma, mert PONTOSAN ERRŐL BESZÉLEK, hogy nem vagy Juve szurkoló. Szóval fővök tovább a levembe. Jó szórakozást kívánok és örülök, ha örömödet leled ebben a rejtélyes kontextusban. Még annyit írok le, hogy úgy érzem magam mint mikor Bronx-ba tartottam ha jól emlékszem a 4-es metróra átszállva Manhattan-ben és csak én voltam az egyedüli fehér.... :D Nekem vicces volt, de eléggé feszülté tettem az utazótársaimat. Mondjuk nem raboltak ki és végülis csak meg tudtam tekinteni a Yankee Stadiumot, ami nagy élmény volt.

Szóval azt mondanám, hogy nem tartom eredendően sátáninak az itt létedet, csak kényelmetlen. De majd megszokom. Valószínűleg nem is fogok semilyen mértékben reagálni. Viszont nem kívánok semmi rosszat tényleg. Jó szórakozást mégegyszer. :)

Contelegend 2020.02.13. 23:36:54

@Bodnar Daniel:
Váó, összeszedett , és normális gondolatok! Megleptél, és köszönöm is , hogy válaszoltál, bár nagy részét nem kérdeztem, legalább kiderült számomra, hogy abból az 5 emberből akinek nem tetszik a jelenlétem, Te vagy az egyik, aki legalább megtudja fogalmazni a gondolatai miértjét.
Had válaszoljak neked. Többször leírtam, hogy én más csapatok fórumain is jelen vagyok, és szeretek informálódni a calcio-val kapcsolatban mindenről, és mivel ez egy igényes, és termékeny fórum, itt sokszor találok olyan hasznos olvasnivalót, amit esetenként a saját fórumokon nem. Ez mondjuk azért is lehetséges, mert mi jóval kevesebben vagyunk mint Tim kisebb a piac :). Más felől megközelítve, lehetne szó arról, hogy kommentelés nélkül olvasok, de az ember társas lény, így a kommunikáció mint olyan számomra fontos, és több szurkolótársaddal lehet jókat vitázni, sőt, a kommentekből megtudni új dolgokat.
A sértődésed nem értem. Ha azon háborodsz fel, hogy nem ismerem a Juventus történelmét és identitását, ki kell ábrándítsalak. Imádom a Calcio-t az olasz kultúrát, könyvek sora van a polcomon csak az olasz futballal kapcsolatban az 1970-es évektől kezdve.Épp ezért nem a Juventus-nak szurkolok, tisztában vagyok a rég és közel múltjával ,és mert az Inter történelmét és identitását is ismerem, természetesen mélyebben és behatóbban, mint a többi csapatét.
De hol jön ez ide? Úgy értem, miért fontos egyáltalán, hogy ismerjem? Ha nem ismerném sem jelentettem ki soha olyat a Juve-ról ami azt predesztinálná, hogy én ítélkezem szeretett csapatod felett ebből a megközelítésből. Más felől, azokhoz a témákhoz amiket én boncolgatok a Juve-val kapcsolatban nem is szükséges , hogy ismerjem.
Téged nagyon zavarhat, hogy most "tündérmese" zajlik az Inter-nél, mert többször kihangsúlyozod, hogy Conte milyen, épp csak 1 éve van változás stb, mindezt azért mert én egy lapon merem említeni a Juve-val az Inter-t.
Csak egy olyan kommentet mutass ahol ez megtörtént.
Bármelyik kommentelő társad aki semlegesen vagy pozitivan áll hozzám alá tudja támasztani, hogy mindig kihangsúlyozom, a Juve és az Inter céljai teljesen mások. Az Inter-é 1-2 éven belül a scudetto, míg a Juve-nak folyamatosan a BL, így elég nehéz rám fogni azt, hogy én összehasonlítom a két csapat. Egyrészt , Isten őrizz az összehasonlítástól, másrészt a Juve egy olyan projektet hozott tető alá az elmúlt 10 évben ami páratlan olaszországban , ahogy írod. De visszakanyarodva mondandód elejére, senkit nem érdekel a saját stadion a játékosok közül, míg a nemzetközi kupákban is a győzelmeket számlálják, és e téren, talán a sors akarata miatt, a Juve-nak abszolút balszerencséje van. Az igaz, hogy BL győzelemre az elkövetkező években a calcio-n továbbra is nektek van a legnagyobb esélyetek. Az , hogy milyen tulajdonban van egy klub, meg teljesen mindegy a mai fociban. Legyen tőkeerős, legyen pénz, és komoly szakmai háttér. Jelenleg az Inter , ha a többiben nem is, utóbbiban ugyanott tart mint a Juve. Lehet csúfolódni de a kínaiak nem szarral gurigáznak.
Pár évet lehúztam olaszországban, nem mintha ez fontos lenne, de egy fanatikus szurolónak totálisan mindegy, kinek a tulajdonában van a csapat, viszont a hazai játékosokat Ők is szeretik a csapatukban, ennyit szívesen elárulok.
Ül a hasonlatod, de úgy gondolom ha egy ember normálisan viselkedik az ember társaival, akkor azt kell alapul venni, nem a nemi, faji identitását, hovatovább, szurkolói hovatartozását.
Ez a hungaroolaszoskodás mindig bicskanyitogató számomra. Magyar emberek ( élőben nyilván nem, mert a beszariság nagy úr) fórumokon olyan trágárul beszélnek egymással, mert az egyik csalónak a másik hullarablónak bélyegzi szeretett csapatát, mintha 1899-ben és 1908-ban ők tették volna az összes pénzt a csapatba, és az első téglát a stadionokba.
Miről beszélünk?! A foci egy sport, és mint sport nem arról kéne szólnia, hogy ki tudja jobban kirekeszteni a másikat, azért mert ellenkező szurkolótáborba tartozik. Az ultramozgalmak is inkább szólnak a feszültség levezetéséről , de nem hiszem, hogy ép elmével rendelkező ember élvezi azt ha széttörheti egy EMBER fejét, azért mert más gondolatai vannak.
Persze mindenkinek szíve joga ítélkezni is, egy szurkolót azonosítani minden rosszal ami sérelemként ér szeretett csapatoddal kapcsolatban, és mindenkinek joga van felületesen arctalanul idegeskedni azon, hogy vannak más gondolattal rendelkező egyének is a földön, mint saját maga.
Nem feltétlen rád gondolok itt minden esetben csak ez itt is észlelhetően ki tud csúcsosodni, mintha az egész calciopolirol én tehetnék vagy az interisták, nem pedig a Juventus amiért meg nem engedett eszközöket használt, ahogy az Inter-nél is hányingerem van azoktól, akik nem ismerik el azokat a szégyenfoltokat, amiket az Inter berkein belül elkövettek.
Olaszországon belül ezek a sunyi módszerek egyébként is minden körben használatosak, minden oldalról.
És képzeld, elsősorban ember vagyok, nem szurkoló :)Talán így már kevésbé lesz kényelmetlen neked a dolog

ZecH 2020.02.15. 08:23:10

@Contelegend: Bocs h kiragadok csupan 1 mondatot, de ha pont azert szurkolsz az internek es nem a Juventusnak, mert ismered mindket csapat tortelemmet es identitasat akkor mar mindent ertek :) Ez azert sokmindenre enged kovetkeztetni. Pl biztos vagyok benne hogy liberalis de minimum baloldali felfogasod van. Az idegent tobbre tartod a honinal. Csak mert a ket csapat alapidentitasaba ez van kodolva... Mert ha azt mondtad volna, hogy te a triplazo csapatba szerettel bele (vagy mittudomen mi masert lehet az interert rajongni) akkor ertem, de pont a tortenelmi dolgokat es identitast hoztad fel... igazam van ugye Cafolj meg ha nem! ;)

Contelegend 2020.02.15. 13:35:50

@ZecH: is is is, a szimpátia a sikerekkel csak egyre mélyült, egyébként nem tartom többre az idegent a honinál, de van abban valami amit mondasz.

ZecH 2020.02.15. 18:48:50

@Contelegend: Meg a HR-es szakmaban is lennenek eselyeim akkor. Koszonom a valaszod. Erdekes figura vagy egyebkent. Alapvetoen egyetertek azokkal a dolgokkal amiket kepviselsz itt, mert tenyleg intelligensen teszed es tudod hol a hatar, de azzal is amiket a Bodnar Dani kollega leirt... ambivalens erzes.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása