Ismét Guardioláról álmodozik az Öreg Hölgy

guardiola_pep_city_padjan.jpgAngol lapok szerint a Juventus nyáron ismét kísérletet fog tenni a Manchester City mesterének, Pep Guardiolának a megszerzésére, ő válthatja Maurizio Sarrit a padon.

Az inkább megbízhatatlanságáról híres The Sun szerint a bianconero klub elnöke, Andrea Agnelli szerint a katalán szakember jelenti az ideális megoldást a klub számára.

A nyáron már felmerült Pep Guardiola neve, akkoriban angol lapok arról írtak, hogy egy esetleges átigazolási embargó esetén a Barcelonával óriási sikereket elért mester kész elhagyni a Manchester City padját, és már megállapodott a Juventusszal, azonban végül az FFP megsértése miatt nem kapott semmilyen átigazolási tilalmat a manchesteri klub.

A Juve vezetősége a nyáron arról beszélt, hogy Maurizio Sarri jelentette az első számú opciót a padra, bár ezt sokan igencsak kétkedve fogadták.

A Manchester City jelenleg kisebb hullámvölgyhöz érkezett, a számos sérülés miatt a bajnokságot már elengedték a játékosok, egyetlen opció a sikeres szezonra a BL-győzelem maradt, ám az európai porond eddig is kemény diót jelentett az angol klub számára.

Pep Guardiola jól beszéli az olaszt, hiszen a Roma és a Brescia játékosa is volt, illetve jó kapcsolatot ápol több mesterrel, így például Arrigo Sacchival és Maurizio Sarrival, továbbá BL-győzelmeket is szerzett még a katalán sztárcsapat padján 2009-ben és 2011-ben.

Az Öreg Hölgy vezetősége számára ez komoly vonzerőt jelenthet, hiszen a piemonti klub 1996 óta nem emelhette magasba a BL-trófeát, azóta csak elbukott BL-döntőkkel büszkélkedhet a torinói klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3215468784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.02.11. 10:43:44

Én valószínűnek tartom, hogy Ő, ezzel a kerettel, még annyira sem lenne képes, mint most Sarri, és ezzel nem a spanyolt minősítem.

venember83 2020.02.11. 10:49:01

@JuventusFanatikus: kapna új keretet, védelmet, középpályát és csatársort, plusz új igazgatóságot, csak Torinóban filozofáljon a futballról, Andrea Agnelli lesz a mecénása.

Jamal Jamal 2020.02.11. 10:56:57

@venember83: Nedved pedig az átigazolásokért felelős mentora. Elmennek a kékosztrigába, esznek egy nagyot, mindenki mindenkivel tol egyet és nagyobb lesz az egyetértés hogy kit is kellene megvenni.
Én azt mondom hogy: muff!

JuventusFanatikus 2020.02.11. 11:05:00

@venember83: Szerintem legalább a stadiont nevezzük át Guardiola Stadiumra, a címerrel és a Juventus névvel is kellene kezdeni valamit, hogy tetszen a spanyolnak. De szeretnék Guardiola lenni... Pedig filozófálni én is tudok a fociról, aztán engem mégsem keres meg a Juve...:/:P

The king of alibis 2020.02.11. 11:23:54

Ha jön vele még 1 milliárd euró igazolásokra, akkor áldásom rá

pedronegroo 2020.02.11. 11:29:00

Ő se tudna félév alatt csodát csinálni, akkor majd neki is félév után keressük az utódját??

delpi0823 2020.02.11. 11:41:47

@pedronegroo: Ahhoz hogy o ide jojjon le kene cserelni a felkeretet,szoval biztos hogy nem fog jonni.Meg felesleges is lenne adni egy edzonek 20-25millios fizetest,mert vele se lenne garantalt a bl gyozelem.A bayernnel se sikerult blt nyerni neki,es az a keret valljuk be oszinten kicsit komolyabb jatekerot kepviselt mint a mienk sajnos,es eddig meg a cityvel se alkotott maradandot a blben.

pedronegroo 2020.02.11. 11:51:39

@delpi0823: Miért Sarri focijához nem kéne lecserélni a fél keretet?? Amúgy szerintem se fog jönni, CR nagyon nem illik az Ő filozófiájához!

Il Principino 2020.02.11. 12:18:27

Már alig várom,hogy jöjjön Gagyiola,lesz itt minden kérem szépen tiki-taka bl gyözelem stb.
Sőt még Messi is miatta fog ideszerződni,hisz áll a bál a katalányoknál.
A Juventus és Guardiola olyan messze áll kompatibilitásban,mint hogy én a KisGrófó homoszexuális élettársa legyek :D

kidelpiero 2020.02.11. 12:35:03

Nem tartom kiemelkedő edzőnek, a Barca óta sehol nem alkotott maradandót. A Bayern is óriási hibát követett el a szerződtetésével...

juve28adam 2020.02.11. 12:42:15

Már látom lelki szemeim előtt ahogy magyarázza Matuidinek a "tiki-takát"...

Grinta 2020.02.11. 12:55:00

Pont Guardiolán gondolkoztam a múltkor,nem hoznám Sarri helyett.Pedig Ő volt a numero edzőkérdésben a Juvénál nyáron,bármit is mondanak.Lehet felszabadul nyáron-valószínű-jobb edző is összességében mint Sarri,mégse hoznám.Ha esetleg nem nyerünk bajnokságot,azt se lehet 100-at sorozatban,akkor sem.Választottunk egy edzőt,nézzük meg a következő szezonban is.Egyszer elbukik a Juventus is,és nem csupán edzőkérdés egy ilyen dolog (sem).
Inkább hoznék De Bruynét,mint Pep-et jelenleg.

Andras74 2020.02.11. 12:57:51

@venember83: azért a fél csapatot nem kellene lecserélni.
Jöjjön a szükséges erősítés, menjen a felesleg, de ne ész nélkül!

Andras74 2020.02.11. 12:59:41

@pedronegroo: szerintem csodára nincs is szükség. Ésszerű erősítésre és megfelelő formációra annál inkább. Nekem mindegy, hogy ki irányít, ha azt jó csinálja.

The king of alibis 2020.02.11. 13:42:46

Inkább Pocchettino

Juve - kompatibilis edzőnek tartom

m.martin91 2020.02.11. 13:48:06

Ha el is megy a City-től, nem hiszem, hogy a Juventus valós opciót jelenthet számára. Itt nincs annyi pénz, amennyihez hozzászokott. Inkább a PSG-t tudnám elképzelni ebben az esetben. Mi pedig Pochettinóban gondolkodhatnánk.

Alex8610 2020.02.11. 14:21:48

Na annyit emlegettem hogy csak lett cikk belole.Nala viszont ahogy irtam nem fog mukodni hogy abbol foz ami van.O benyujtja majd a kereseit aztan lehet igazolni.Kb a fel keretet elkuldene alapbol.

venember83 2020.02.11. 14:47:17

@The king of alibis: ebben egyetértünk, Juve-kompatibilis. De nem ilyen kell. Hanem aki nyer is BL-döntőt. Elbukott döntő már van elég az Öreg Hölgy önéletrajzában.

venember83 2020.02.11. 14:54:50

@Alex8610: nem tudom, mióta emlegeted, de a cikk reggel 6 óta várta az élesedést. :)

senky 2020.02.11. 16:50:14

@The king of alibis: Kivanxsi vagyok ,hany es mely posztok hianyossagainak a betoltesere volna eleg az 1 mlard ,ahova meg beleszol az emberi hanyados szorzok osszesege-tudas, jatek kedv, mindent beleado gyozni akaras !,csapatszellem,csapat (es NEM egyeni) erdek,a megfelelo ket elu kard hasznalata _A-JO teljesitmenyert-PREMIUM PLUSZfizetes / _B-GYENGE jatekert SEMMITTEVESERT-BUNTETES jovedelem LEVONASOK .CSAK MAGUKAT tehetnek rolla hogy a ketelu kard melyik elet valasztottak !

Grinta 2020.02.11. 16:58:14

@senky: pontosan!nb2es futballisták a ........ már +8

del pipi 2020.02.11. 17:38:50

@Jamal Jamal: Hallod te lovag aki azt mondja hogy NI!!! Te nagyon hülye vagy! :))))))) @Il Principino: Azért na! Egy jó Kis Grofó? Azért nem az nem pite! :)@Grinta: Miiiii VAAAAAAN? www.youtube.com/watch?v=6XgujcgLp1c

dobor norbert 2020.02.11. 17:56:57

@Grinta: Látom Te érted,h mit szeretne az úr! Kérlek segíts,mert mi nem vagyunk ennyire képzettek! Köszi!

György Érsek 2020.02.11. 18:00:07

Allegri lenne a legjobb, de sürgősen. Sarti keze alatt teljesen szét esik a Júve. Már most sem lehet ráismerni a csapatra. Semmi tűz, semmi lelkesedés. Allegri ezt nem tűrné öt percig sem.

Grinta 2020.02.11. 18:24:28

@del pipi @György Érsek: : Lekerülnének a kabátok a fogasról,ízibe! : D

delpi0823 2020.02.11. 18:27:24

@pedronegroo: Az ovehez is lekene,csak Sarri bologat mindenre amit a vezetoseg mond,Guardiolaval meg ezt nem tudnak megcsinalni.

del pipi 2020.02.11. 18:27:36

@Grinta: Az tuti! :) MIIIII VAAAAAAAAN?

epaska 2020.02.11. 19:15:09

Ehhez a szedett-vedett kerethez jöhetne bárki, senki nem jelentene megoldást. A Juventusnál nem az aktuális edzőnek igazolnak, ez a legnagyobb probléma.
Szinte minden valamire való edző 4-3-3at játszat,amire a Juve teljesen alkalmatlan. Gólerős, gyors, agilis szélső 1 sincs a keretben. Dybalának nincs helye.
Mit kezdene itt Guardiola? Nincs annyira hülye, hogy elvállalja...

Andras74 2020.02.11. 21:45:44

@epaska: ez a keret azért bőven nem szedett-vedett!

Grinta 2020.02.11. 21:59:02

@epaska: Én azt jó dolognak tartom,hogy egy klubnál nem maximum három szezonokat lehúzó edzőknek igazolnak,kényük kedvük szerint.@Andras74: Szedett vedett-et szerintem nem a minőségre érti a kolléga,hanem arra hogy mindenből van egy kicsi.De majd elmondja Ő

Lanzafame 2020.02.11. 23:26:21

Ez lehet, hogy nem lesz népszerű, de Guardiola és a filozófiája minden, ami a Juventus soha nem volt. A tili-tolis, sokszor öncélú labdatartás, ez a spanyolra áthangolt holland futball szuper lehet más topligákban, de nem hiszem, hogy működne a Juventusnál és olasz csapatok ellen.

Teljesen idegen, de aztán lehet, pont ezért lenne egy szép kihívás. Mondjuk Sarri kicsiben ugyanezzel küszködik.

epaska 2020.02.12. 01:06:16

@Andras74: Nem a keret minőségére gondoltam, hanem arra, hogy nincs szélsőnk, a kp pedig sehová nem kellő emberekből áll. Bernardeschi mint szélső kevés, de nagyon kevés Costa is, jó képességű, látványos de nem extra. Nem is stabil kezdő egyik sem mert alkalmatlanok erre. Nem vagyunk meg a posztokon...

2020.02.11. 10:30 |

Címkék: pletyka edző