A Roma elleni mérkőzés

coppa_italia.jpgA Juventus továbbra is hibátlan teljesítménnyel robog tovább az új esztendőben, s az Udinese megsemmisítése után következő ellenfelét, az AS Romát fogadja az Allianz Stadiumban az Olasz Kupa idei kiírásában.

A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzés dönt, a győztes az AC Milan-Torino FC párharc továbbjutójával mérkőzik majd meg, az elődöntőben pedig már idegenben és hazai pályán is megmérkőznek egymással a felek.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd a lábadozó Giorgio Chiellini és Sami Khedira, míg Merih Demiral az AS Roma elleni mérkőzésen szenvedett szalagszakadást, így számára le is zárult a jelenlegi szezon. A zebramezesek csapatában ismét ott lehet majd Rodrigo Bentancur, aki a Szuperkupa-döntőn jutott a kiállítás sorsára.

A két csapat igencsak friss emlékeket őrizhet egymásról, hiszen a Juventus január 12-én, a bajnokság tizenkilencedik fordulójában látogatott a fővárosi együttes otthonába, ahol Merih Demiral szerzett gyors vezetést a címvédőnek. Percekkel később Cristiano Ronaldo büntetőből duplázta meg az előnyt, az AS Roma erejéből már csak a szépítésre futotta egy Diego Perotti által értékesített tizenegyesből.

Az összecsapás talán nem is annyira a játék szépsége és az izgalmak miatt marad majd emlékezetes, hanem azért, mert mindkét csapat súlyos sérülés miatt elveszített egy ifjú tehetséget. A Juventus játékosai közül Merih Demiral, a rómaiaknál pedig Nicolò Zaniolo szenvedett keresztszalag-szakadást.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Coccolo

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Pjaca, Higuaín, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9215420936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2020.01.22. 21:40:24

@Kukszi: nem biztos hogy ez a legjobb megfogalmazás, mert Matuidi is stabilan hozza amit tud, kockázatmentesen, csak az sokkal kevesebb mint mondjuk amit Rabiot tud ugyanígy hozni

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:40:30

@Watakuki: Hmmm... Mintha olvastam már volna egy hasonlót:D

del pipi 2020.01.22. 21:40:41

@pedronegroo: Hát ha így megy akkor még az is lehet amit te mondtál, K.O.!

GGábr81 2020.01.22. 21:40:53

Mikor állunk már vissza?

dobor norbert 2020.01.22. 21:42:24

@babo0410: Kolléga úr!Szerinted most se játszunk jól? Az ellenfél gyenge?Írd már le kérlek,h mit szeretnél még látni!Mi tesz Téged maradéktalanul boldoggá?

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:42:39

@steven.h: Húha, Matuidi és a kockázatmentesség:P A labdaátvételei, passzai azért egy kis kockázatot csak jelentenek: D

Juventino86 2020.01.22. 21:42:45

Erre vártunk szerintem régóta. :) Nagycsapatként domináljuk a meccset, esélye nincs az ellenfélnek kibontakozni. Jó a 4-3-3 is, mert van mögötte egy erős középpálya. Rabiot most már elég stabil, Benta is jól nyomja, Pjanic se rossz. Matuidi és Ramsey abszolút nem hiányzik, mint ahogy ebben a felállásban Dybala hiányát is elbírja a csapat.

pott70 2020.01.22. 21:42:57

@pedronegroo: Egyébként tök igazad van,én is akartam már írni,elég volt ebből az akarat gyenge össze-vissza futkosásból,teljes szervezetlenségből!Minimum a csapat felét el kell zavarni,de legelőször a kókler Sarrit!

Juventino86 2020.01.22. 21:43:44

Jaaaa, és igazolni kell szélső védőt. Legalább kölcsönben!!!!!

Andras74 2020.01.22. 21:43:56

Rabiot és Benta egyre jobb lesz. Fiatalok, erősek. Costa meg kurva gyors, és fifikás.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:44:08

@Juventino86: A második félidőben figyelj jobban Kolléga, ez közel sem 4-3-3:)
@del pipi: 4-0 lesz!!

Kukszi 2020.01.22. 21:44:17

@steven.h: nem is gondoltam rá, de így hogy mondod, bele gondolva Igaz!

Sunny21 2020.01.22. 21:44:21

@babo0410: ez az atleti iszonyat gyenge, ez az udinese iszonyat gyenge, ez a roma iszonyat gyenge.... Miért kell mindig hozzátenned ezeket?? Egyszer csak dícsérd meg a csapatot. Csak úgy! DE nélkül..

Juventino86 2020.01.22. 21:45:25

@JuventusFanatikus: Nem 4-3-3? Costa a szélen van inkább, nem a két csatár mögött játszik.

del pipi 2020.01.22. 21:45:46

@JuventusFanatikus: @Watakuki: Basszus én is olvastam már valahol,érdekes! :)

Sunny21 2020.01.22. 21:46:03

@dobor norbert: ja, most látom már megelőztél :)

pedronegroo 2020.01.22. 21:46:14

@Watakuki: Még csak január van és máris edzőt akarunk buktatni! Ez elfogadhatatlan!! Semmi védekezés csak támadás, meg lesz ennek a böjtje!

@del pipi: hát nem ez a sarrizmus lényege? :)

Leram7 2020.01.22. 21:46:15

Nem tudom eldönteni, hogy a Roma a rossz vagy mi vagyunk jók. Talán mindkettő.

CR megint gólt, Benta jó, hogy visszatért és KP is elég stabil.

Most a védelem miatt kell aggódni picit.

A forma jó előjel napoli ellen.

giorgio007 2020.01.22. 21:46:18

@Kukszi: Igen igen, stabilan jól teljesít. Remélem sokáig velünk marad.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:46:50

@Juventino86: Semmiképp nem az, ez 4-3-1-2, Costa a jobb oldali középpályás, míg a csatárok mögött Bentancur játszik.

Juventino86 2020.01.22. 21:47:02

@JuventusFanatikus: Szóval szerintem ez támadásban mindenképp 4-3-3, attól függetlenül, hogy Costa néha bejön a szélről. Védekezésben 4-4-2. Vagy én látom rosszul? :D

Nathas 2020.01.22. 21:47:16

@babo0410: szerintem engedd el :-D

Kissé idegen ez az összeállítás, de a 3 gól elég :-) Én a CR - Sandro párost már kapnám is le, rájuk fér egy kis pihenés.

Rugani egészen stabil, bár nem feszegetik nagyon a határait.

Ez a Pau Lopez egy egészen jó kapus, valahogy a Roma mindig megtalálja a megfelelő portásokat.

Juventino86 2020.01.22. 21:47:43

@JuventusFanatikus: Szerintem Bentancur jobboldali mezzalát játszik, és fellép a támadásokkal, illetve befut az üres területekre.

Cannavaro 2020.01.22. 21:48:10

@dobor norbert: Babo akkor lenne boldog, ha Allegri ülne a padon... Szerintem! Én viszont, a kötelet raknám már nyakamba, ha még egy szezont lenyomott volna itt!:D FORZA FOCI, FORZA SARRI!!! És leginkább FORZA JUVE!! ;)

danimester1 2020.01.22. 21:48:11

Ilyen tükörsima félidőt nem mostanában toltunk.(ennyit számít a kp.-n Bentancur és Costa!!)Remélem így folytatjuk és nem lesz sérülés mert félek hogy a bolhások hentelni fognak.2.félidőben még 3 gól és mindenki happy.Bernardeschi és Can kaphatna egy kis lehetőséget,pláne ha utóbbit nevezni akarjuk a Bl keretbe.Köszi a kéziseknek hogy a Sport tv így a mi meccsünket adja!Ezúton is gratulálok nekik!Forza Juve!

del pipi 2020.01.22. 21:48:42

@JuventusFanatikus: De ha több én abba is belemegyek! :)

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:49:54

@Juventino86: Az álláspontomban határozottan biztos vagyok.

Kukszi 2020.01.22. 21:50:24

@giorgio007: nem azt mondod hogy extra de hoz egy jó átlagos szintet már. (Èn többre értékelem a játékát mint De Sciglionak).
Cuadradonál jobban védekezik de ő meg dinamikusabb nála.

epaska 2020.01.22. 21:50:48

Szar ez a Sarri.
Sarritakarodj!!!!

del pipi 2020.01.22. 21:51:54

@danimester1: ÁÁÁÁ! Te mondod hogy bolhások! Összekevertelek bocs!

Juventino86 2020.01.22. 21:52:25

@JuventusFanatikus: Figyelj majd meg, de én is figyelek. Ez 4-3-3, csak Benta fellép a támadásokkal a jobboldali mezzala posztjáról. A hivatalos honlap is 4-3-3-at írt. De én is megfigyelem, hátha én tévedek. :)

JuventusFanatikus 2020.01.22. 21:56:22

@Juventino86: Mostmár ne figyelj, mert váltottunk 4-3-3-ra, ekkora mázlid a világon nincs :D Legalább megnyugodtam, hogy eddig tényleg 4-3-1-2 volt, mert ez a mostani egyáltalán nem hasonlít rá.

Nathas 2020.01.22. 21:56:53

Rabiot szerintem lusta, nem teper eléggé.

Nathas 2020.01.22. 21:57:53

Na itt is van: a gól előtt is csak tessék - lássék ment az emberrel

Kukszi 2020.01.22. 21:59:02

Nem kéne elkényelmesedni!
Buffon peches :/
Higanynak nem volt szerencséje a fejessel Ündernek meg igen a lövéssel...
.

kovta23 2020.01.22. 21:59:16

@Nathas: Ez hogy hogy nem öngól? Ha nem üti be Buffon az életbe nem megy be.

letepem 2020.01.22. 22:02:53

Ünderről miért mondta múltkor a kommentátor, hogy nagyon nincs önbizalma? Amikor láttam Roma meccset mindig egész jól játszott. Hozzáteszem nem szoktam Roma meccseket nézni. Most sajnos egész jól játszik...

Nathas 2020.01.22. 22:07:52

@kovta23: kegyelemből :-)

@Kukszi: igen, nem kéne belealudni!

babo0410 2020.01.22. 22:09:54

@dobor norbert: Allegri alatt így játszanánk, a blog 90% a 3 ól ellenére hisztizne. Nagyon visszaálltunk. Engem nem zavar, mert ha így is 3 gólt rúgunk, akkor nekem jó ez a játék is. Csak ne kezdjünk el hülyeségeket írogatni, ahogy egyesek, hogy micsoda taktika, hogy felőröltük őket, egyebek. Inkább örüljünk, hogy ennyi játék is bőven elég. Nekem ez jobban tetszik, mintha eszetlenül támadnánk, és simán kiesnénk.

KINGovHELL 2020.01.22. 22:14:26

@babo0410: Én leginkább olvasom a blogot és ritkán írok, de úgy tűnik, neked az a lényeg, hogy ellent mondj a többségnek. :D

steven.h 2020.01.22. 22:19:13

Még a végén Rugani is összekapja magát?!

Rivendell 2020.01.22. 22:21:02

Higany nagyon akar,de semmi szerencséje ma....Rabiot nekem viszont nagyon tetszik,kegyetlenul nagyot fejlodott az év elejéhez képest,megérte elhozni

giorgio007 2020.01.22. 22:25:18

Pfűűüvazz.... Matuidi a pályán, ebből baj lesz.

danimester1 2020.01.22. 22:26:20

Santon dögevőből lett bolhás ?Ez az a Santon nem?

Nathas 2020.01.22. 22:30:32

@danimester1: még Zaniolo és kb 25 millió euro mellé csapták Ragyáért cserébe :-)

babo0410 2020.01.22. 22:33:18

@Sunny21: Mert pokoli gyenge. Dícsértem a csapatot. De attól még igaz, hogy gyenge a Roma. Legutóbb hatalmas esélyük volt nyerni, sokkal több gólszerzési lehetőségük volt, nem ment. Msot si olyan egálban van a két csapat, ráadásul mi nem is pörgünk teljes fokozaton, sokat engedjük játszani a Romát, Ennek ellenére megint nem nagyon megy nekik.
Most hétvégén a Lazio nagyon csúnyán el fogja verni őket. Ha nyer a Roma, az a Lazionak lesz cinkes.
Mondjuk ránk nézve is cinkes lesz, ha mi meg a Napolival nem fogunk bírni. Ők is igen gyengék idén. Idén talán rajtunk kívül a Lazio, az Atalanta és a zinter jó. Meg talán a Parma van jó formában. De a többi csapat?

danimester1 2020.01.22. 22:34:47

@juve28adam: @Nathas: köszi!
Gondolkodtam honnan ismerős...Szerencs a tv még szagot nem ad...

Milito20 2020.01.22. 22:39:09

@babo0410: Tavaly a rém gyenge csapatok ellen is megizzadtunk gyakran, kapuralövés nélkül lehozott félidők még ősszel stb...

Andras74 2020.01.22. 22:43:16

Ennyi kellett ma.
7végén is lesz forduló.

Kukszi 2020.01.22. 22:45:06

Bentancur nálam ma 10/10
Ronaldo és Rabiot is jól nyomta, Rugani kellemes meglepetés.
Higany nagyon akart és végig brusztolta csak nem volt szerencséje ma.
Buffon extra!!
Costa YouTube-on Quaresma videókat nézett meccs előtt, olyan külső passzokat tolt.
Cuadradot és Matuidit csak a labda zavarja meg...

danimester1 2020.01.22. 22:46:09

Szép volt fiúk!!A jövő héti a milan-toro győztese lesz az ellenfelük a döntőbe jutásért.Szerintem idén nyerhető a kupa egy relatíve könnyű ágon.A hétvégén meg ütni kell a kukásokat nincs mese!Nyertek a lazio ellen aztán a végén elhiszik hogy! aztán dehogy!

babo0410 2020.01.22. 22:46:34

@Milito20: Én izzadságot nem láttam tavaly egyáltalán. Pont ugyanilyen volt a játékunk, mint ma. Csak ez a Roma pokolian gyenge. Összesen volt 9 kapuralövésünk, tavaly semmivel se volt kevesebb a meccseinken. Maximum nem volt Roni ilyen jó formában. Ha tavaly már így játszik, nem lett volna annyi gond az ellen kapuja előtt. Mondjuk az se lett volna baj, ha Dybala is többet játszik. De a mainál semmivel sem voltak szenvedősebbek a meccseink.

babo0410 2020.01.22. 22:48:30

És természetesen gratulálok a csapatnak, azért ennél nehezebb meccsre számítottam, végén egy szép kis edzőmeccs lett, sima győzelemmel. Nagyon örülök ennek. Szép volt srácok!

ZecH 2020.01.22. 22:51:24

@babo0410: Te tutira masik tevet nezel... Tavaly minden meccsen szenvedni kellett, igaz osszel is nagyreszt meg ugy volt, de azota lehet elvezni a meccseinket. Jo nezni. Nem akarok eret vagni... ha te ezt nem latod barat, cserelj szemuveget!

2020.01.22. 22:54:10

@babo0410: Nem mondok semmit inkább erre, gratulálok a Csapatnak!

Benta ismét nagyszerű volt, Rugani-n őszintén meglepődtem, most tényleg jó volt! Gigi azért védett két nagyot ;)
Forza Juve!

GGábr81 2020.01.22. 22:54:20

Mit szúr ez a Hugi? Ez a cucc nekem is kell, ez még most is fut. Sietett a srác mindenhova. Bekur a gólon kívül is nagyot játszott. Roni egy gól gép már sokszor leírtam, még a Reálba is, hogy kész kifújt már csak a neve van, de elképesztő, hogy meg tud újulni. Costa ha ilgy játszik, akkor kell marad, sehova. És akkor ül egy Dybusz a kispadon. Valahogy nem lehet, hogy a DC CR GH PD négyes egyszerre a pályán legyen?

JuventusFanatikus 2020.01.22. 22:54:44

@ZecH: Hagyjad Kolléga, olvass inkább egy kis Szőnyit:D:P

Kukszi 2020.01.22. 22:56:00

@babo0410: Ezzel a résszel nem értek egyet amit írtál, mert egyàltalan nem ilyen volt tavaly a játéka a csapatnak mint most.
Élvezhetőbb kis passzos játékot tudnak most játszani. Letámadás sokkal agresszívebb. Nem azt mondom hogy a tavalyi gyengébb minőségű volt csak nem volt ennyire látványos.
Máshogy tudja kezelni a játékosokat a két edző ez szembe tűnő azt gondolom. Sarri javára ez.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 22:57:55

@GGábr81: 4-2-3-1-be össze lehet hozni ezt a négyest, de csak Fifában:P

Nathas 2020.01.22. 23:03:45

"De a mainál semmivel sem voltak szenvedősebbek a meccseink." :-D:-D:-D

del pipi 2020.01.23. 05:23:23

@babo0410: Úristen öregem! Most olvasom amit utánam írtál, te meg vagy betegedve több helyen! Láttam hogy hülyeségeket írtam, hát segítek neked. Amikor nincs nálad a labda mert azt egész meccsen csak nyomozod, és ha véletlenül megszerzed de csak másodpercekre mert aztán már megint nincs nálad, folyamatos nyomás alatt még gólokat is kapsz, hát Babo akkor bizony te fel vagy őrölve! Ehhez a sportághoz valószínűleg vak és a gyengénlátók táborát erősíted, ne hasonlítsd már össze a tavalyi csapatot azzal ami idén játszik, mert nem lehet. Tényleg mindenki gyenge? Nem mi vagyunk erősek? És azt hiszed hogy nem értik itt a kollégák azt a sok rejtett negatív szart amit beleszősz a mondataidba? Te tényleg csak a jó népet idegesíted bazzeg! Vagy csak az a baj hogy kezd Sarri munkája beérni? Nem bírt idáig rád cáfolni? Bazzeg még az Allegri fan klub is csendben lett, mert ők is érzik hogy nem aktuális Sarrit piszkálni, mert nem csak hogy szebb játékkal de még győzünk is. Most megyek dolgozni kíváncsi vagyok milyen válasz vár rám ha haza jövök.

Sztovicska 2020.01.23. 07:52:41

@del pipi: komolyan nem értelek titeket :D. Nem értem hogy miért reagáltok ezekre a dolgokra. Mindenféle bántás nélkül meg abszolút no offense, de ő tipikusan az a kommentelő aki vágyik arra hogy rosszul játszunk és lehessen fikázni a csapatot, de főleg Sarrit, Cr-t, Higuaint stb. Most hogy tényleg jól játszunk és nincs fikáznivaló így belebeszél olyanokat amik nincsenek is csak hogy lehessen háborogni. Ezzel kár foglalkozni. Főleg hogy alapja sincs. A tavalyi Allegrivel szenvedett a csapat, a kapunk előtt védekeztünk és csak pillanatokra volt nálunk a labda szinte minden meccsen. Sokszor csak a keret minőségének volt köszönhető a győzelem és szenvedés volt nézni azt a hígfost amit mi játéknak neveztünk. Mostanra egy lendületes, technikás, presszingelős élvezetes játékunk van és amig tavaly egy bl meccs előtt abban reménykedtem hogy talán összekaparjuk a győzelmet ma már teljesen nyugodtan ülök le a tv elé. Amikor szebb játékot akartam az elmúlt években kb arra gondoltam mint ami most van. Aki ezt nem látja be az valószinűleg nem is akarja észrevenni

del pipi 2020.01.23. 08:10:47

@Sztovicska: Tudod!? Van amikor eltudom engedni és jókat röhögök, aztán meg vannak napok amikor ökölbe szorul a talpam! Ugyanis itt a fogalmatlanság és a szélmalom harc egyvelegét látjuk megvalósulni. Van baj!

MdewC 2020.01.23. 08:44:07

Most akkor Roni jó, vagy jó? :P :)

del pipi 2020.01.23. 08:58:17

@MdewC: Végül is egész jó,nem? :)

Norbis85 2020.01.23. 10:22:50

Nagyon jó volt a tegnapi meccs. Már várom @Juventusfanatikus: elemzését, gondolom lesz. Ugye lesz??? :)
Benta nagyot játszott ismét, jól állt neki ez a szerepkör, és iszonyú jól is játszott.
Rugani szerintem kifejezetten jó meccset hozott le, nem volt sok dolga, de amikor kellett, nagyon nagyot mentett, és a mezőnyben is sok labdát szerzett. Ha védősor, akkor Bonucci volt tegnap a bizonytalan, nem gondoltam, hogy Rugani jobb lesz nála, de szerintem így volt. Danilo játéka most először tetszett igazán, mióta itt van, kár a sérülésért. Cuad szerintem jól szállt be, ahhoz képest meg pláne, hogy nemrég még beteg volt.
Higuain olyan sprinteket nyomott, hogy el sem hittem, meg a saját 16-osunknál is nagyot mentett, egy pillanatra Mandzukic jutott róla eszembe. Sandro ismét kitett magért.
Ronaldo nem semmi gólt lőtt, nem semmi szögből, bal lábbal, de továbbra is önző, nem kicsit. Gondolkodom rajta, hogy nem kellene-e egy gyűjtést szervezni, amiből vennénk egy szobabringát, amit mondjuk a szögletzászlóhoz minden meccsen kiraknának. Amikor biciklizni támad kedve, kicsit felpattan rá levezetésképp, és amikor ebbe már elég energiát fektetett, a következő labdát lepasszolja a lyukba szépen befutó Bentancurnak pl...

@Juventusfanatikus: most komolyan, Te is Matuidi ellenes vagy, és ennyire? A legkiszámíthatatlanabb játékosunk, nem lehet belőle felkészülni. :) Szerintem egy Jolly Joker. :) Ha felé megy a labda, nem tudodhatja az ellen, hogy melyik lábával nem fogja tudni átvenni, és közben a karja és az arca éppen merre fog csapódni, illetve a fura, eséshez hasonló testcselek, senki sem tudná utána csinálni.

@del pipi: nyugavér, van akin nem lehet segíteni. Szerintem, ha megnyerjük a bajnokságot+ olasz kupát+BL-t, a Kolléga akkor is csak annyit fog mondani, hogy mindenki kaka volt, maga alatt teljesített minden csapat, és amúgy is, CSAK EDZŐMECCS. (Bocsi, csak eddig, amikor szép6szebb játékkal több góllal nyertünk, akkor mindig edzőmeccsnek titulálta.) Jó lesz egy Liverpool elleni 6:0-ás edzőmeccs BL döntőn. :)

JuventusFanatikus 2020.01.23. 10:30:58

@Norbis85: Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor lesz elemzés:)
Matuidi ellenes a fene, de azt nem tartom valós erényének, hogy a játéka biztonságos (azt hiszem erre a szóra reagáltam), ugyanis sűrűn láthatunk tőle labdavesztéseket, akár passz, akár labdaátvétel formájában. Vannak pozitív dolgai is, de szerintem ez nem tartozik közéjük, elég megnézni, hogy például Rabiot mennyivel más hozzá képest.

Norbis85 2020.01.23. 10:58:19

@Juventusfanatikus: értettem, hogy hogy értetted, és abszolút egyet is értek veled., humornak szántam, lehet nem sikerült. :)

Andras74 2020.01.23. 10:58:41

@del pipi: tudod, h én nagyon bírtam Maxit, és nehezen fogadtam el a váltást.
Ettől még mindig azt kívántam és kívánom, h Sarri még nála is eredményesebb legyen!
Mi bajom lehet abból?

.....és valóban. Tényleg nem piszkálom. Ha nem ad rá okot, akkor miért tenném? Neki sem fognak 3 pontnál többet adni egy győzelemért, de annyi pont elég!
Nyerjen meg Vele mindent a Juventus, oszt csókolom!

JuventusFanatikus 2020.01.23. 11:08:54

@Norbis85: Reggel van még, és olvastam pár sort Babótól, így picit elgurult az agyam. Nem esett le teljesen, a második rész az tiszta volt, és hiába szántad humornak, olyan valósághű, hogy máshogy nem is lehet jellemezni Matuidit:P

del pipi 2020.01.23. 11:11:04

@Norbis85: Mondjuk az amit Matuidi csinált az nehezen lehet értékelni, az hogy legalább 5-ször leakart menni Roxtedybe, na most oda a Bernát is be lehetett volna küldeni. Egy kritikám van , az hogy Dybala pihent egy meccset az rendben bár hiányzott bizonyos szituációkban a fantázia, és nem akarok pálcát törni talán még korai, de ha itt sokan valakit flop-nak tartanak akkor az kajakra Ramsey. Tényleg dupla nulla. Oda is mehetett volna Berna , nem lett volna rosszabb az száz! Amúgy nyugis vagyok. hehe!

JuventusFanatikus 2020.01.23. 11:14:25

@del pipi: Ne fantáziáljál Kolléga, volt most elég Dybala nélkül is, hagy pihenjen a kis pukkadós, most megoldottuk nélküle is, majd Nápolyban megmutassa a világnak:D
Szerintem Ramsey három nulla konkrétan, de mi az a Roxtedy?:P

del pipi 2020.01.23. 11:15:33

@Andras74: Például ezért is írtam, egy picit rád, de jó értelemben írtam! Vagytok még többen is de már csak az utolsó keresztes lovag harcol!

del pipi 2020.01.23. 11:20:24

@JuventusFanatikus: Azt is mondtam, hogy nem baj hogy pihent, max szívesebben nézte volna az ember Matuidi csetlése botlása helyett, meg Ramsey 0 játéka helyett. Azért is írtam hogy az egyiket megúszhattuk volna és Berna is játszhatott volna...amúgy én Baboval ellentétben maradéktalanul elégedett vagyok a csapattal. Roxtedy egy figura a Break táncban! :)

Andras74 2020.01.23. 12:15:51

@del pipi: harcoljon a tököm, amikor végre lehet vminek örülni!

Andras74 2020.01.23. 12:18:35

@del pipi: mentségemre szóljon, h a pedofil sem beteg, csak türelmetlen!

Alex8610 2020.01.23. 12:18:37

@del pipi: En meg hirtelen azon filoztam mi koze Matuidinek az orrszarvuhoz a tini nindza teknocokbol. :D

del pipi 2020.01.23. 12:47:06

@Andras74: Hehe! Igaz! :) Esküszöm pont azt akartam kérdezni hogy minek fontos türelmetlenkedni, ne érts félre nálam is van az a pont ahol elengedném Gyuszibá kezét (na nem azt amivel azt a cigicsikket motyorgatja) az én számításom még mindig az egyenes kieséses szakaszra szól. Viszont úgy néz ki hogy egy kicsit előbb kezd összeállni a kép, de ne kiabáljuk el. Jó lenne ha a Lazio is megcsúszna vagy kétszer, én tőlük jobban tartok most mint az Intertől. Az Intert meg megint meg kell verni otthon és addig tartani a különbséget. De azért ez foci...itt minden megtörténhet! :) @Alex8610: Hehe! Ezt nem tudom!

dobor norbert 2020.01.23. 12:50:43

@JuventusFanatikus: Kolléga Úr!
Ez a Bábo-boo eset feszett fejsze nyele. Pedig én türelemmel és megértéssel kezeltem,jó sokáig.
De a tegnapi hozzászólása után,amit szóvá is tettem,nem kívánok vele foglalkozni. Reménytelen eset.Jó munkát az elemzéshez!

del pipi 2020.01.23. 12:57:00

@JuventusFanatikus: Azért azt vágod hogy @dobor norbert: kolléga finoman nyomás alá helyezett az elemzéssel...na de hogy vezette fel?! Nagyon tanár!

dobor norbert 2020.01.23. 13:10:58

@del pipi: Köszönöm!Öreg róka,nem vén róka!

del pipi 2020.01.23. 13:16:44

@dobor norbert:Bocs hogy lebuktattalak! De az öreg hal már nem mindent hall! :)

JuventusFanatikus 2020.01.23. 13:18:35

@dobor norbert: Én megmondtam, hogy csak időt és ideget pazarolsz el ezzel a lehetetlen küldetéssel:/
Köszönöm, meglesz, és, hogy ismét egy kis önreklám legyen, ebben az elemzésben kicsit rajzolgatni is fogok:D

del pipi 2020.01.23. 13:21:07

@JuventusFanatikus: Micsoda? Rajzolni? Neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

JuventusFanatikus 2020.01.23. 13:26:56

@del pipi: Pedig olyan kézügyességem van, hogy beszarsz... a röhögéstől:D

del pipi 2020.01.23. 13:32:14

@JuventusFanatikus: És mit rajzolsz majd? A kis pukkadtat a csere padon? :)

JuventusFanatikus 2020.01.23. 16:04:48

@del pipi: Nem, majd olyat, amit a rossz diákok szoktak a táblára:D

del pipi 2020.01.23. 16:20:10

@JuventusFanatikus: Na most már nagyon várom! :)

Andras74 2020.01.23. 18:41:18

@del pipi: szerintem a bolhások megcsípik 7végén a Laziot. Látod, a Napoli is megfogta őket. Szerintem - sajnos - az izék fognak nyomulni utánunk, de remélem, h jó sok ponttal lemaradva! A Lazio látványosan fog összeomlani. Nem is olyan soká. Annyi mákjuk volt már, h 2 szezonra is sok. Pl Afrika elleni bajnoki, ahol a kanyarban sem voltak.

Joseph Toser 2020.01.24. 03:49:15

@del pipi: " Bazzeg még az Allegri fan klub is csendben lett, mert ők is érzik hogy nem aktuális Sarrit piszkálni, mert nem csak hogy szebb játékkal de még győzünk is "
Én is Allegri fan club-hoz tasrtozom...
Nem ekézem Sarrit,mert nincs miért.. MOST.. hisz szépen fejlődik a Csapat,tavalyhoz képest..Tavalyhoz képest csak javulni lehet... :-)
Egyre szebb és látványosabb játékot játszik a Juve.
HA az átnevelések is beválnak ( Berna, szélsőből-belső kp, Cuad,szélsőből-szélső védő, Remzi irányító válik belőle, Pjanic talán igazi regista lesz..) akkor is Allegri fan maradok,DE Sarri is bekerül a legmagasabb elismerést kapók közé! Igazából,akkor " múlja " felül Allegri-t ,Sarri, HA triplázni fog ( BL-Kupa-Bajnokság)... Játék látvány,szépség, jobb.. védekezésben van még javulni, DE az eyik a másik rovására megy... Sarri játékában a védekezés "gyengébb" a támadó játék szépül,javul, minőségibb.

del pipi 2020.01.24. 07:34:11

@Andras74: Örülnék neki, bár most még nem látom hogy tud nyerni a Roma a Lazio ellen...talán felszívják magukat a városi Derby-re. Idén úgy alakult hogy sok meccset megtudtam nézni, így sok Inter és Lazio meccset is láttam. Már csak azért is mert most érdekesebb a Serie A, ezért jobban képbe vagyok bizonyos csapatokkal és játékosokkal. Figyelj ha mázliról beszélünk akkor te is tudod hogy nekünk is kijutott belőle. Igazad van a Lazionak is de az Inter is az élen jár szerencse ügyében. Látványosan jobb lett ez a két csapat ez nem kérdés, és én még ide sorolnám azt a bírói hátszelet amit kapnak, ugyanis meggyőződésem hogy ki van adva hogy tolják őket, csak hogy a Juve ne nyerjen. Nincs üldözési mániám, egyszerűen ez az érzésem.

del pipi 2020.01.24. 07:38:32

@gipsz ödön: Ezt most magyarázd meg! Mire hajazol? Arra hogy az év elején azt mondtam hogy Benta gyenge? Vállalom! Csak írd meg mire hajazol! :)

del pipi 2020.01.24. 07:56:12

@Joseph Toser: Hi! Az Allegri fan klubbot azért használom mert néhányan nem bírták elengedni Sarri után, pedig egy korszak lezárult, megjegyzem nem is eredménytelen. Mindenki tudja ott váltani kellett, és kétkedve negatívan álltak hozzá, én egyszerűen csak időt adtam Gyuszibának. De ha mondjuk az eredmények nem jöttek volna folyamatosan, azt hiszed én más ember vagyok? Én magam is azt mondanám hogy ez így gyengusz de Allegrit nem sírnám vissza!És Babo sem lennék aki szándékosan az árral szemben kommentál, ha valami szar azt nem fogom isteníteni, amit írtam, amit idéztél tőlem, azt is azért írtam mert már berágtam a fószerre. És ha most rátérünk Sarrira akkor talán abban egyetértünk hogy az látszik körvonalazódni hogy megérte időt adni neki. Ha most vissza idéznénk sok embernek hogy miket írt össze vissza úgy hogy a csóka még el se kezdte a munkát...azért most belepirulnának hogy úristen! Tehát amennyire le lett nézve és becsülve, én mindig észrevettem apró jeleket hogy az emberünk azért nem éppen hülye a futballhoz. És mostanra abból a garnitúrából amit kapott, megvizsgálva a csapat és az egyéni tulajdonságokat, most itt tart. Szerintem is még van hova fejlődni, de az eredmények így vagy úgy jönnek, és a csapat még nincs a lehetőségei csúcsán...reméljük az május lesz. Tisztelettel szeretettel.

Joseph Toser 2020.01.24. 10:19:21

@del pipi: :-)
Igen! Van hova fejlődni,mind játék és egyénileg! DE... látszik a fejlődés,mind játék-Sarri játék felfogás, és nem utolsó sorban egyénileg is... Betancur..Rabiot..Demiral..Sandro...
Már csak tényleg az idő fogja "megmondani" hogy mire lesz képes ez a garnitúra! S ráadásul HA kap olyan játékost-játékosokat Sarri,akiket szeretne mert... akkor mégjobb is lehet,mint Allegri... :-) köszönöm!

del pipi 2020.01.24. 10:43:41

@Joseph Toser: Mindig állok a rendelkezésedre! :) Egyetértünk, így az út felénél! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása