Eriksen az Internél köthet ki

eriksen_christian_felfele_mutat.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a jelenlegi állás szerint az Inter nyerheti a versenyfutást a Tottenham Hotspur középpályásának ügyében, s Christian Eriksen akár már januárban Olaszországba költözhet.

A Calciomercato úgy tudja, a dán válogatott játékos tájékoztatta jelenlegi munkaadóját, hogy már a téli átigazolási időszakban távozni kíván Londonból, s kérőkben nincs hiány, hiszen az Inter mellett a Juventus és a Real Madrid is komolyan érdeklődik a játékos iránt.

Eriksen jelenlegi szerződése nyáron jár le a Tottenham Hotspur-nél, s a játékos rendre visszautasította az angol klub szerződéshosszabbítási ajánlatait.

A 27 esztendős támadó középpályás 2013-ban az Ajax együttesétől igazolt a Tottenham-hez, amely mintegy 13.5 millió eurót fizetett a játékjogáért az Ajaxnak.

Eriksen azóta 299 mérkőzésen viselte a londoni csapat mezét, ezalatt 69 találatot és 89 gólpasszt jegyzett. A jelenlegi szezon során 3 találat és 3 gólpassz fűződik nevéhez a 22 mérkőzésen, amelyen pályára lépett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5715379008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZED! 2020.01.01. 16:23:15

Ha az Inter elhappolja előlünk, akkor valóban mehet Paratici a csába..

Juvegaspy 2020.01.01. 16:31:03

Ne idegeljetek mar igy 1.en

JuventusFanatikus 2020.01.01. 16:39:35

Majd biztos pont az interhez megy....

Sztovicska 2020.01.01. 16:48:19

Azért az vicc hogy vidal után még ő is oda Pogba esetleg nem megy utánuk?

babo0410 2020.01.01. 17:01:51

Ha az inter elhappolja elölünk, az azt fogja igazolni, hogy Marottának és Conténak sokkal jobb a meggyőzőereje, mint a Paratici, Sarri duónak.
Az a baj, hogy Conte olyan személyiség, aki valóban meg tud győzni játékosokat, szeret is beszélni velük. Viszont ugyanezt Paraticiről és Sarriról nem tudom. Remélem ők is ugyanolyan jók ebben, mint Marotta és Conte.
Remélem azért nem igazol az interhez Eriksen. És nehezen is tudom elképzelni, ha a Real is nagyon akarja, akkor ne oda igazoljon. Viszont a gond az, hogy az inter most versenyben tud lenni velünk a bajnoki címért, és láttuk, hogy a csapatuk nem rossz sajnos, csak a pad rövid. Ezért szerintem nem lenne nehezebb most nekik odacsábítani játékosokat, mint hozzánk. BL-re kellene nekik 2-3 igazán jó játékos, ebből lehetne Eriksen az egyik most télen, és nyáron lehet erősíteni. Az a baj, hogy az inter nagyon nagy ellenfelünk lehet. Mind a bajnokságban, mind a BL-ben.

venember83 2020.01.01. 17:04:31

Eriksen már megmutatta a BL-döntőben mennyire meghatározó (értsd: súlytalan) játékos. Hadd vigye Beppe, vagy szerintetek Sami, Ramsey, Rabiot és Can mellé kellene még egy "ingyenigazolás"? Úgyis úgy bevált mindegyik...

Rikoo 2020.01.01. 17:15:07

@venember83: Éppenséggel a kiskirály Dybala is megmutatta mennyire súlytalan játékos, mert ő volt a nagy BL rangadók egyik legrosszabb játékosa folyamatosan.
Illetve ne felejtsük el, hogy a Liverpool játékosai is mennyire súlytalanok voltak az első döntőjükben a Real Madrid ellen, a következőn pedig simán nyertek.
Ne egy-két meccsből induljunk ki, hanem hogy milyen képességű az adott játékos és mennyire motiválható.

Grinta 2020.01.01. 17:37:38

Azt gondolom januárban esélytelen a távozása.Különben José nem kezdetné.Semmilyen meccsen.Nyáron lehet ebből zinter is,van ott olyan személy,aki pontosan tudja hogyan kell becserkészni lejáró szerződésű labdarúgót.Nem tudom abba a rendszerbe mennyire illene-mert végeredményben ez a fontos!?Három belső védő,felfutó szárny,két csatár-nem látom itt Eriksen helyét.Majd Legend megmondja mi is a szociális helyzet arrafelé ezen a téren ; )

Ádám.84 2020.01.01. 17:37:50

@JuventusFanatikus: én is nehezen tudom elképzelni, ettől függetlenül nagyon nagy szükség volna rá a Juve mostani kp-jához, mindenképpen meg kéne szerezni, szóval bárhová megy, csalódás lesz.

@venember83: nos sorban, Khedirától pont semmit nem vártam; Ramseytől sem rettegtem, mondjuk a minimális elvárást is alulmúlja eddig; Rabiotot még ne írjuk le szerintem, tőle még várok javulást, ő bevállalható kockázat volt szerintem; Cantól sem vártam sokat, de ennél talán kicsit többet, ő is bevállalható volt, most már viszont mehet is.

Il Principino 2020.01.01. 17:57:30

Eléggé kellene ő nekünk,pláne ilyen formában lejáró szerződéssel.
Ramsey sokat nem fog hozzátenni a sikerekhez,mert továbbra is sokat lesz sérült sztem.
@venember83: korábban majd mindegyik ingyen emberke bevált,Luciot kivéve..A bl döntőkben sajnos nála nagyobb nevek is súlytalanabbak voltak a Juventusban az elmúlt 24 évben.

peti78 2020.01.01. 19:01:57

A hányadik támadóközeppalyásunk lenne eriksen 4. vagy 5. kicsit sok 1 posztra... Ezenkívül jó kis játékos erősítés lehetne...

majerjohny 2020.01.01. 19:20:04

Semmi baj, nekünk itt marad Khedira, Matuidi, Can! Kell ennél több !?

ZecH 2020.01.01. 20:45:08

Ez egy nagyon szar vicc igy ev elejere...

Attilio79 2020.01.01. 20:51:27

Egyik szemem sör a másik pálinka.
Eriksen jelenleg jó formában van, mégis jobban örülnék egy Tonali igazolásnak most. Tonali ellenünk is megmutatta, hogy kemény játékos.
Jelenleg a középpályánk sem formában, sem tudásban nem üti meg a mércét, viszont Paredesekkel sem lesz jobb a helyzetünk...
Nem tudom ki(k) jelentene megoldást, de Rakitic és/vagy Vidal talán...

Grinta 2020.01.01. 20:58:58

@Attilio79: Az az igazság,hogy el kell dönteni mit akarunk.Ha Dybalával komolyan számolunk..akkor Eriksent el lehet engedni.De akkor Tonali kell, a hátrébb pozícióba.
Ha Dybalaval nem számolunk(ezt most jelenleg nehezen hihető)..na akkor kell Eriksen.
Én így látom,de nyilván nem szentháromság.
Mindenkit nem lehet ugyanis megvenni.

Attilio79 2020.01.01. 21:03:03

@Grinta:
Dybala kihagyhatatlan, véleményem szerint ő az, aki hozta az őszt, ahhoz képest, hogy milyen formában volt eddig.
Tonalira óriási szükségünk lenne véleményem szerint...

coronita12 2020.01.01. 21:16:14

@babo0410: Az inter kiesett a bl bol

Zolika74 2020.01.02. 10:55:58

Remélem és bízom benne, hogy Sarri nemsokára el küldik nem ide való bárki bármit mond, az se érdekel ha Bl-t nyerünk vele!
Soha nem volt, és nem is lesz Juve szintű edző!!
Remélem nem sokáig lesz itt!!!
Forza Juve

hurbiny3k 2020.01.02. 11:42:01

Sarrizni kéne itt is egy jóízűt.. Oh wait.. :D

venember83 2020.01.02. 12:03:26

@Zolika74: egy BL-győzelem sem érne akkor többet két elbukott BL-döntőnél?

Zolika74 2020.01.02. 14:29:28

@venember83: de többet érne, de őszintén kinézed ebből az emberből, mert eddig amit akart semmi nem úgy van, egy dög esetleg a több paszos játék semmi más!

Zolika74 2020.01.02. 14:30:31

@del pipi: nem ide való, semmi más!!
Persze ez csak saját vélemény!!

del pipi 2020.01.02. 15:54:27

@Zolika74: Azt vágom öregem hogy saját vélemény, de azért olyan hülyeséget ne mondj már hogy az sem érdekel hogy BL-t nyerünk. Itt még a legnagyobb Sarri fan club tagjai is besírnának ha megnyernénk, ezért inkább mond azt hogy nem szimpi, az sokkal becsületesebb.

dobor norbert 2020.01.02. 16:34:28

@Zolika74: Kolléga úr! Tisztelem a véleményed! De nekem mindegy,h kivel és hogyan,de Bl-t akarok a Csapatomnak!

gomorra21 2020.01.02. 17:09:18

@Zolika74: "eddig amit akart semmi nem úgy van, egy dög esetleg a több paszos játék semmi más!"
Ez milyen dialektusban van írva? Kipcsak?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása