Cassano: „Icarditól szabadulnia kellene az Internek”
Cassano: „Icarditól szabadulnia kellene az Internek”

Antonio Cassano szerint Romelu Lukaku 85 millió eurós ára őrületesen magas, az Internek pedig el kellene gondolkodnia egy Mauro Icardi - Gonzalo Higuaín cserén. Az AS Roma, Milan, Inter és Sampdoria csapatát is megjárt csatár számos témát érintett a Sky Sport Italia műsorában. „Az Inter első…

Elemzés: Inter elleni meccs
Elemzés: Inter elleni meccs

Ahogy minden Derby d’Italia alkalmával lenni szokott, most is csak a győzelem volt elfogadható és sikerült is diadalt aratni, még ha büntetők is döntöttek. Annak ellenére, hogy egy felkészülési mérkőzésről beszélünk, teli volt érzelmekkel, ugyanis most először találkozott ellenfélként Antonio Conte…

A Juventus ragaszkodik Demiralhoz
A Juventus ragaszkodik Demiralhoz

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus úgy döntött, hogy mindenképpen keretében tartja a csapat frissen igazolt védőjátékosát, Merih Demiralt. A zebramezesek a jelenlegi mercato során 18 millió euro fejében igazolta le a Sassuolótól a török válogatott játékost, akiért a sajtóban megjelenő…

Már csak eladni kell
Már csak eladni kell

Az átigazolási időszakból még csak nagyjából három hét telt, de az micsoda három hét volt! Váratlanul visszajött Buffon, ez már önmagában parádés dolog. Ha egész évben nem csinál mást, csak a kispadon ücsörög, akkor is szívmelengető lesz látni. De azért nyilván megdönti majd Maldini rekordját, ami a…

A Tottenham Hotspur bejelentkezett Dybaláért
A Tottenham Hotspur bejelentkezett Dybaláért

A legújabb sajtóhírek szerint a Tottenham Hotspur kapcsolatba lépett a Juventusszal, s az angol klub kész klubrekordot jelentő 90 milliós ajánlatot tenni a zebramezesek argentin támadójáért, Paulo Dybaláért. Az első pletykák tegnap este röppentek fel az angol sajtóban, s a Daily Mail ma további…

Sarri: "Időre van szükség a mentalitás megváltoztatásához"
Sarri: "Időre van szükség a mentalitás megváltoztatásához"

A Juventus számára újabb mérkőzéssel folytatódott a felkészülés, az ázsiai túra következő állomásaként a torinóiak Nanjingban játszottak 1:1-es döntetlent az Inter ellen, majd végül büntetőpárbajban szerezték meg a győzelmet. Ez volt az első alkalom, hogy Matthijs de Ligt a kezdőcsapatban kapott…

Commisso: „Juve-szurkoló voltam, de Chiesa nálunk marad!”
Commisso: „Juve-szurkoló voltam, de Chiesa nálunk marad!”

A Fiorentina elnöke, Rocco Commisso ismét letette voksát Federico Chiesa maradása mellett, miközben a Juventustól európai sikert vár. A klubtulajdonos a Sky Sport Italia számára nyilatkozott, amikor a csapat új szerelését bemutatva New Yorkba vitte csapatát turnézni. „Azért akartam idehozni a…

Bernardeschi: „Jobb szélsőként számít rám a mester”
Bernardeschi: „Jobb szélsőként számít rám a mester”

Federico Bernardeschi kész jobb szélsőként segíteni csapatát, miután a mester ezen a poszton kívánja bevetni a futballistát. Az olasz futballista számos poszton játszott Massimiliano Allegri vezetése alatt, ám végül sehol nem sikerült megvetnie annyira a lábát, hogy stabil kezdőemberré…

Conte: „Soha nem álltam közel a visszatéréshez”
Conte: „Soha nem álltam közel a visszatéréshez”

Antonio Conte a szerdai, International Champions Cup keretében rendezett, Juventus elleni meccs előtt több dologról beszélt, például tájékoztatással szolgált az őt a nyáron a Juventushoz való visszatéréshez kapcsolódó pletykákról. Az aktuális pletykák szerint napokban a mester igencsak…

Chiesa a Juventushoz igazolna
Chiesa a Juventushoz igazolna

Annak ellenére, hogy a Fiorentina mindent megtesz, hogy Firenzében tartsa Federico Chiesát, az olasz sajtó szerint a szélső a Juventus kötelékében tervezi jövőjét. A Fiorentina új tulajdonosa, Rocco Commisso egyik legelső megnyilvánulása volt, amikor azt nyilatkozta, Chiesa nem eladó, s a klub a…

Az Arsenal 35 milliót ajánlhat Keanért
Az Arsenal 35 milliót ajánlhat Keanért

Az Arsenal továbbra is elszántan üldözi az Juventus ifjú csillagát, Moise Keant, s ennek érdekében 35 millió eurót ajánl, azonban a Juventus ragaszkodik ahhoz, hogy visszavásárlási opciója maradjon a támadóra. A Tuttosport értesülései szerint az Ágyúsok az elmúlt napok során egyre élénkülő…

Matuidi a Monacónál folytathatja
Matuidi a Monacónál folytathatja

Az olasz és a francia sajtó értesülései szerint az AS Monaco továbbra is szeretné megszerezni a Juventus középpályását, Blaise Matuidit, s ugyan a PSG, a Manchester United és az Everton is érdeklődik iránta, a torinói klub kizárólag 25 millió euróért hajlandó megválni a játékostól.  Olasz részről a…

Icardi a Juve helyett a Napoliban köthet ki
Icardi a Juve helyett a Napoliban köthet ki

Az Internazionale csatára, Mauro Icardi a legfrissebb hírek szerint most már nyitott arra, hogy csatlakozzon a Napoli együtteséhez. A támadóval kapcsolatban eddig a Juventust emlegették a legvalószínűbb célállomásként. A torinóiaknál a felkészülés során szabadon maradt a kilences mez (Higuaín, akit…

Elemzés: Tottenham elleni meccs
Elemzés: Tottenham elleni meccs

Hosszú idő után végre ismét Juventus meccsre készülhettünk, egy új edzővel, frissen igazolt játékosokkal. Sajnos győzelmet nem aratott az olasz gárda, de nem hinném, hogy emiatt bárki is komolyabban bánkódna. Ugyan egy ilyen felkészülési mérkőzésen olyan sok érdemleges dolog nem történik, de…

Bizonyítványosztás: Alex Sandro
Bizonyítványosztás: Alex Sandro

A védelem utolsó tagja sem maradhat bizonyítvány nélkül, azaz Alex Sandro is értékelésre kerül. Azt leszögezhetjük, hogy a tavalyi teljesítményéhez képest fejlődött, de még így sem lehetünk vele maradéktalanul elégedettek. Mondhatni, csak minden második meccsen tudott kiemelkedőt nyújtani, ami még…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása