A klubok puhatolóznak egy Can - Paredes csere kapcsán

parades_leandro_roma.jpgA sajtóban közölt pletykák szerint a Juventus és a Paris Saint-Germain megkezdte a tárgyalásokat két játékosuk kapcsán, így Leandro Paredes visszatérhet Olaszországba, míg Emre Can szerencsét próbálhat Párizsban.

A La Gazzetta dello Sport cikke szerint a két klub képviselői kapcsolatban vannak egy esetleges csereügylet kapcsán, és mindkét játékos értéke megközelítőleg 40 és 45 millió euró közé tehető, így egy közvetlen csere is kivitelzhető.

Emre Can kapcsán már ősz óta a távozásról lehet olvasni, a napilap szerint pedig a PSG mestere, Thomas Tuchel nagyra tartja a Liverpool egykori játékosát.

A német válogatott csak két alkalommal kapott idén lehetőséget, és nem egyszer elmondta, hogy egyáltalán nem boldog a torinói helyzet miatt.

Leandro Paredes 2019 januárjában érkezett Párizsba Szentpétervárról, és mindösszesen 15 meccsen kapott lehetőséget az adott naptári évben.

Az argentin középpályás a csere nyomán visszatérhetne az olasz pontvadászatba, ami ismerős számára, hiszen az AS Roma mezében 54 meccset játszott le, mielőtt Oroszországba szerződött volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4315368702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frenky441 2019.12.28. 10:45:24

Valaki meg tudná nekem indokolni hogy Can tényleg ennyivel gyengébb képességű játékos mint Khedira, Rabiot, Matuidi (főleg)Bentacour, Ramsey vagy Pjanic, mert szerintem nem.
Lenne más akit előbb adnék el, bőven van!!!

del pipi 2019.12.28. 11:30:30

@frenky441: Talán fejben vannak a gondok nála...

JuventusFanatikus 2019.12.28. 11:40:09

@frenky441: A stílusával van a probléma, nem a képességeivel. Ezzel az össze-vissza futkározok a labda után stílussal a Premier Leaguben sokra viszi, de Olaszországban, különösen Sarrinál, ahol a védekezésben különösen fegyelmezettnek kell lenni a zónavédekezés miatt, nem lehet fel-alá futkosni, mint a mérgezett egér. Ehhez a játékhoz az eszét is tudnia kellene használni, nem csak a fizikai erejét.

frenky441 2019.12.28. 11:54:51

@JuventusFanatikus: @del pipi:
Lehet hogy igazatok van, de azt azért ne hogy megmagyarázzátok hogy Matuidi jobb játékos, vagy Khedira aki szerintem jobb képességű de minek ha folyamatosan sérült akár csak Ramsey. Ők tényleg hasztalan játékosok.

Juvegaspy 2019.12.28. 12:03:07

@frenky441: Can hanyszor volt hasznos?
Tovabba a hisztije sem volt elonyos a reszerol

juve28adam 2019.12.28. 12:09:39

Tőlem mehetne a csere, Parades teljesen jó csereember lehetne, viszont annál nem tartom többre Őt sem!

rockitbaby 2019.12.28. 12:15:38

@frenky441: Nem kell itt magyarázni, eléggé beszédes dolog a Napoli elleni meccs. Khedira a pályán, 3-0 az állás. Emre Can beáll a helyére és egy öngól kell, hogy 4-3-ra nyerjünk. Tökéletesen megmutatja ez, hogy mennyivel fegyelmezetlenebb Emre, mint a többiek.

rockitbaby 2019.12.28. 12:21:43

@juve28adam: Paredes angol kifejezéssel élve deep-lying midfielder. Ez olasz környezetben regista lenne nagyjából. Ezzel a cserével megkockáztatom, mi járnánk jól. Jönne végre egy valóban a védelem előtt játszó középpályás annak a helyére, akinek nálunk nincs posztja és szerepe sem.

Szóval, szerintem ez nem feltétlen csereember kategóriás üzlet lenne. Gondolj bele. Ha valóban egy regista lenne a védelem előtt, Pjanic mehetne vissza az eredeti helyére és ekkor talán végre ki lehetne hozni belőle azt, amit tud. Ezzel a cserével gyakorlatilag két játékost nyerünk.

peti78 2019.12.28. 12:43:59

@rockitbaby: ok de amit írtál az 442

peti78 2019.12.28. 12:46:04

@frenky441: fegyelmezetség játekinteligencia tekintetében össze se lehet hasonlítani cant és matuidit

Juvegaspy 2019.12.28. 12:56:39

Can Paredes csere +Vidal plusz Tonalit lefixalni.
Haaland lenne a hab a tortan. Januári mercatonak ezt ala is irnam

Watakuki 2019.12.28. 13:23:07

@Juvegaspy: sosem igazol egy csapat sem ennyit télen. Csoda, ha ezt a cserét letudjuk, különben egy Osvaldo/Matri/Rincon szintű igazolásnál nem érdemes többet várni.

Kmarcika 2019.12.28. 14:51:17

@peti78: meg Matuidiről mindig lenyilatkozzák, hogy szeretik a társak és fontos az öltözői jelenléte.
Emellett csak egy világbajnok játékos.
Forza Matuidi :)

Bár lassan én is eladnám :D

peti78 2019.12.28. 15:49:21

@rockitbaby: paredes+ pjanic+ jobb közép+ bal közép az 4 középpályás
Paredes es pjanic is csak középen tud játszani

Il Principino 2019.12.28. 15:49:23

Paredes is csak egy töltelék lesz mint Rincón,Pereyra,de tiszta lappal indulhatna Sarrinál legalább.
Sosem tartottam Juve szintű játékosnak de csak beteljesülhet ez a "szerelem" is.
Jön a január jöhetnek a Darmian pletykák is :)

rockitbaby 2019.12.28. 16:01:14

@peti78: Pjanic Allegri előtt sosem játszott középen. Minden egy három tagú középpálya általában bal oldalán. Mint nálunk Pogba.

De ha mindenképp számára idegen posztra kényszeríted a bosnyákot, Paredes irányítót is tud játszani, szóval a jelenlegi 4-3-1-2 semiképp nem sérülne vele. Csak nyernénk egy Bernardeschinél jobb, Ramsey-nél egészségesebb középpályást, aki ILLIK Sarri taktikájaba.

JuventusFanatikus 2019.12.28. 16:11:53

@Il Principino: Paredes azért klasszisokkal jobb játékos, mint az általad megemlítettek, a jelenlegi kp-ra konkrétan erősítést jelentene, míg egy rendes középpályán lenne csere.

pott70 2019.12.28. 16:18:17

Hernanessel mi van?A Próféta nem érne rá esetleg?

Il Principino 2019.12.28. 16:20:44

@JuventusFanatikus: ha te mondod,de majd az idő eldönti ha úgy alakul hogy zebrában folytatja..Mindenesetre sokat sejtető hogy nem kapkodnak/kapkodtak utána a nagycsapatok!Jelenlegi kp.-ra minőségi előrelépést nem vele érjük el sztem,ilyen kvalitásúak most is vannak ott..De majd kiderül ugye.

JuventusFanatikus 2019.12.28. 16:42:29

@pott70: Nem egy poszt Paredes és Hernanes:) Egyébként a Sao Paulónál van, a tavalyi szezonban 25 meccsen játszott, az ideiben még nem lépett pályára.

Andras74 2019.12.28. 17:09:45

@Juvegaspy: aztán a bilibe lógott a kezed......

pott70 2019.12.28. 17:11:02

@JuventusFanatikus: A Juve középpályája kb minden poszton erősítésre szorul!
Egy jó Hernanes mindig nagy segítség lehetne!Vagy kettő...:))))))))

Juvegaspy 2019.12.28. 17:22:23

@Andras74: @Watakuki: benne van hogy kicsit fifasra sikerult a gondolatmenet.. De valahogy akkir sem tunik lehetetlennek

senky 2019.12.28. 18:51:20

@peti78: Persze ,hisz can kisse bekepzelt es nem anyita torteto nem anyira odaadoan harcias nem onfelakdozo jatekos .

vizi8 2019.12.28. 19:53:18

Szerintem Can mint szűrőt kéne játszani Pjanic helyett. Abban verhetetlen lenne, a támadás építés pedig az előtte játszók jobban el tudnák látni.

rockitbaby 2019.12.28. 19:55:19

@vizi8: Próbáltuk Pjanic helyén játszatni, de katasztrófa lett belőle. A szokásosnál is fejetlenebb volt.

peti78 2019.12.28. 20:42:49

@senky: amit mondasz az mind igaz alázatos játékos és ha kell meghal a pályán csak nem elég inteligens az olasz középpályás focihoz

Grinta 2019.12.28. 21:24:15

Háttal a mezőnynek nem tud focizni,van ilyen,nem ilyen típusú játékos,csupán ezért nem lehet abba a pozícióba tenni.Ez pusztán nem mutatja meg a minőségét.Az hogy taktikailag nem elég jó-azt nem fogadom el.Azzal a játékossal ugyanis nem játszat(na Allegri) olyan pozíciót,hogy visszalép a védelem tengelyébe abban a pillanatban amikor kell.Labdakihozatalnál.Azt Érezni kell,nem nagyon tanítható.
Angol futballkultúránál több van benne,a harcos,küzdő stílusjegyeket magán hordozza-most ide Sarrihoz nem illik-ezt el tudom fogadni.

Andras74 2019.12.28. 21:29:59

@Juvegaspy: semmi jónak nem vok elrontója!

Grinta 2019.12.28. 21:46:53

És akit nem tudunk "használni" annál mindenképpen jobb számunkra egy olyan játékos,aki nem rendszeridegen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása