Sarri: „Az edzéseket látva magabiztos vagyok”

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_2.jpgMaurizio Sarri szerint a Juventus Európa egyik legjobb támadópotenciáljával rendelkező csapattal ütközik meg szombaton az Olimpico gyepén.

„Jelenleg igencsak erős csapatnak tűnik a Lazio. Az elmúlt hat meccsen 18 pontot gyűjtöttek, ezért nagyon jó sorozatot tudhatnak maguk mögött.

Erős csapat ellen lépünk pályára, amelyik nagyszerű minőséget képvisel.

Ők a legjobbak az ellenfél kapuja előtti 25 méteren végrehajtott passzok tekintetében, talán európai szinten is. Erre az adatra szükségünk van ahhoz, hogy végrehajtsuk a szükséges beállításokat a mi csapatunkban. Nehéz ellenfél ellen nehéz mérkőzésre számítok.”

Mindennek ellenére természetesen a mester azt várja, hogy csapata megfelelő reakciót mutasson a Sassuolo elleni 2-2 után.

„Az edzéseket látva magabiztos vagyok. Mindenképpen a pályán kell válasszal szolgálnunk. Az összes pont fontos számunkra, így az összes meccs is fontos. Megértem, hogy zsurnalisztikai szempontból egyes meccsek kiemelésre érdemesek, de megismételném: az összes meccs fontos. A pontok száma a kulcsfontosságú.”

A 60 éves mester reméli, hogy az Inter mögött elfoglalt második hely motivációként szolgál csapata számára, és a pénteki sajtótájékoztatón arról kérdezték a mestert, hogy pozitív hatása lenne-e annak, ha négypontosra növelné az előnyét a milánói klub a Roma ellen az azóta már lejátszott, és gól nélküli döntetlenként zárult meccsen.

„Remélem. Stimulálhat minket, ha egy csapat előttünk van a tabellán. Nagyszerű motivációs forrásként szolgálhat.”

Sami Khedira és Aaron Ramsey nem utazott Rómába sérülés miatt, míg Federico Bernardeschi idén elismerések helyett inkább csak kritikával szembesült háttérbe szorult helyzete és korántsem kimagasló teljesítménye miatt.

„Nem vagyok boldog, de vannak időszakok, amikor az ilyesmi bizony előfordul egy szezon során. Azonban Adrien Rabiot nagyszerűen érzi magát, a csapattal edzett és felépült mostanra.

Heves reakcióra számítok az ellenféltől, mivel pozitív sorozatot tudhatnak maguk mögött. Az a feladatunk, hogy kitartsunk, aztán átvegyük a meccs irányítását, és távol tartsuk az ellenfelet a saját tizenhatosunktól.

Federico Bernardeschi érzékeny srác, és ez igazán nyilvánvaló akkor, amikor idegenben lépünk pályára. A teljesítménye eltér akkor, ha biztonságos környezetben, hazai pályán játszik. Mindazonáltal ő fontos játékos, nem szabad hagynia, hogy bármi vagy bárki befolyásolja azt. Az én feladatom, hogy támaszként szolgáljak, nem az, hogy teszteljem őt.

Megpróbáljuk Federico Bernardeschit játszatni, amíg nem számíthatunk Douglas Costára, mivel a brazil nélkül nehéz elképzelni a háromcsatáros játékot.”

Sami Khedira három hónapig biztos nem lép pályára a térdműtétje után, vajon ez lehet Emre Can lehetősége a bizonyításra?

„Emre Can játszott pár meccsen, nem egy keretből száműzött játékosról beszélünk. Egyszerűen csak a BL-keretből hiányzik, ez azonban mentálisan komoly ütés volt számára. Viszont azt tudja, hogy a bajnokságban pályára léphet, ha jól teljesít.

Sami Khedira nagyszerű személyiséggel rendelkezik, a térdének az állapota viszont rosszabbodott az elmúlt 10 napban, és így nem maradt más opciót, mint a műtét. Most pedig segítenünk kell a többieknek, hogy javuljanak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr415341966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.12.07. 10:24:03

Amikor azt írom hogy néhány ember nettó emberhátrányt jelent, akkor azt utólag írom. Lehet azt mondani hogy utólag mindenki okos, ami így is van! De én megnézem a meccset telibe és minden kis apróságot megfigyelek amolyan Eagle Eye-ként. De amikor jön a meccsnap és látom az összeállítást akkor mindig úgy vagyok vele hogy remélem ez a mai összeállítás ott lesz a szeren, végül is az edző van velük egész héten, ő látja hogy mozogna a fiúk. Különben is Sarri cáfoljon rám!

rockitbaby 2019.12.07. 10:35:14

Ha nyerünk, leszakítjuk a követőket, mert 15 forduló után 8 pont az sok - második Interrel számolva. Ezt a meccset pedig mindegy, hogyan, de be kell húzni. Úgy tűnik Conte fiai nem sok pontot akarnak elhullajtani, így nekünk nem marad más, mint úgy hozni pontokat, hogy olyanokat verünk meg, akiket ők nem. Így a Roma elleni meccs is létfontosságú lesz. Úgy vélem, hogy ez a Lazio komoly gondot okozhat bárkinek, ha van hozzá kedvük, így nem csak nekünk lesz nehéz, de majd az Internek is. Itt lehet pontokat hozni.

Sarri és úgy általánosságban véve a csapat akkor teljesít a legjobban, mikor kell. Rangadókon, komoly meccseken mindig felpörögtünk, és most sem várok mást. Ha sikerül Immobile-t kivenni a játékból, gyakorlatilag jók vagyunk. A védőink jó formában vannak, a csatársorból háromból kettő is kifejezetten jól teljesít, a középpálya lesz a kérdéses. Itt fog a meccs eldőlni.

del pipi 2019.12.07. 10:46:22

@rockitbaby: Pontosan én is így számolok! Ez amúgy eléggé három esélyes meccs de én azt gondolom hogy profin megoldjuk.

Rocky80 2019.12.07. 12:15:51

Minden szem Bernán. Rangadóra fel!

Leram7 2019.12.07. 12:20:33

Sarri nagy hibái:

- Can mellőzése, Khedira javára (ezzel 2 játékost buktunk)
- 1 formációs a csapat
- Bernardeschi rossz poszton játszik
- Az új igazolások közül nem épített be senkit (De Ligt kényszerből)
- Mandzukicnak esélyt sem adott (a jelenlegi szar támadójátéknál lehet ki letett volna próbálni, ha már fizetést adunk neki)
- CR szélső poszton szerepel csatár helyett
- CR önbizalma elment

Kíváncsi vagyok a lazio elleni meccsre és talán egy bátrabban focizó csapat ellen jobban tudunk érvényesülni. Szemmel látható, hogy sok a gond a csapat táján és Sarri a nyilatkozataival folyamatosan cáfolja a konfliktust, de szerintem nincs minden rendben házon belül.

del pipi 2019.12.07. 13:18:08

@Leram7: De miért nem emeled ki azt is amiben jó a kis Sarri? Miért csak a rossz? Ez így már megint full negatív! Szerintem CR-nek nen az a feladata kajakra hogy a szélen agonizáljon, hanem helyezkedjen minél közelebb a kapuhoz, és nyerjen már meg egy kibebaszott 1az1-et, és akkor az önbizalom is visszajön. Mandzut kedvelem de ez a kávé már lefőtt, hála istennek hogy nem vesz el több percet Dybalától aki szemmel láthatóan újra élvezi a futballt. Berna pedig a saját szerencséjének kovácsa, megkapja bőven a játék perceket, és már bocs az Olasz nemzeti csapatának a 10-es játékosának azért fel kéne magát találnia. Szerintem ha vége lesz ennek az évnek május június körül kiderül hogy hol van a helye. Az első kettőben igazat adok, mégis jól állunk idáig.

Il Principino 2019.12.07. 13:57:00

Nehéz lesz,de most vissza előzhetünk!
Szarul néz ki a tabella,pláne hogy a sinter az első--pfuujjj

GGábr81 2019.12.07. 15:51:30

@rockitbaby: na jó, de akkor nekünk saját magunkat kell megverni. Bár az úgy nézem menni is fog lassan.

gomorra21 2019.12.07. 17:15:53

@del pipi: én az 1es pontban sem adok igazat @Leram7: kollégának. Can egy buta játékos ehhez a focihoz, a Napoli elleni 4-3nál a nápolyi comeback kb. a Khedira Can cserének volt köszönhető, mert Khedira sokkal harciasabb volt, mint Allegri alatt, de közben ésszel játszott, Can pedig alapvető helyezkedési problémákkal küzdött. Pedig akkor még nem dőlt el a szűkített BL keret. Szóval mondhatjuk, hogy Emre ott kijátszotta magát a stabil csapatból. Cannál sokkal nagyobb potenciál van Bentancurban, aki az "egészséges" Khedirát is szemmel láthatóan elkezdte kiszorítani, Khedira kiesésével pedig egyértelműen ő lesz a legtöbbet játszó középpályás a jobb oldalon, aminek nagyon örülök. Aki szerint Khedira túl sok meccset játszik, az nem tudom, milyen tévét néz, mert az utóbbi időben az uruguayi átvette a helyét.
Az új igazolások beépítésének hiányát sem igazán értem az összegzésben, ha már itt tartunk. Danilo és Ramsey állandóan sérült. Danilo posztján amúgy is van egy remek, átképzett Cuadrado, aki nálam a Dani Alves szintet kezdi hozni, helyette bárkit beépíteni netto hülyeség lenne. Egy tejfelesszájú védő beépítése önmagában nagy érdem. Akár Allegritől, akár Sarritól bőven elképzelhető lett volna Bonucci mellett Rugani erőltetése.
Igazából Rabiot az egyedüli kérdőjel, szerintem neki nagyon nagy magabiztosságot adhatna, hogy Cannal ellentétben a BL keret tagja, szóval élvezi az edző bizalmát; de a felkészülési meccseket leszámítva én éles meccsen eddig nem igazán láttam tőle meggyőző teljesítményt. Nem tudom, hogy ez a félév kihagyás miatt van, vagy Sarri valóban rosszul nyúlna hozzá, de sokkal több kell tőle, hogy számítani lehessen rá, sőt, provokatívan mondhatnám, több kell ahhoz, hogy Matuidit kiszorítsa. Ha a 3 tagú középpályán Pjanic az agy, Benta pedig az ifjú titán, akkor felőlem mehet balra a rutin, mert Matuidi labda nélküli mozgása, és fáradhatatlansága a csapat összjátékát nézve nem lebecsülendő, Rabiot-nak pedig ehhez fogható karakteres jelenlétet még nem sikerült felmutatnia. Drukkolok neki, hogy összejöjjön, mert nagy szükség lenne rá.

del pipi 2019.12.07. 20:09:34

@gomorra21: Hát mit mondjak? Ez is egy szemszög, ráadásul igaz is! De én arra hajaztam hogy összességében a Juve szempontjából a Can jobb játékos, nem egy korábbi Khediranál , de az utóbbi pár meccsen ő volt az egyik emberhátrányunk, tényleg!

alexGicamo 2019.12.08. 09:28:33

Nagyon szimpatikus, ahogy bevédte Bernárdot !
Minden sérültjátékosunknak jobbulást !
Erőt , egészséget !
FORZA JUVE PER SEMPRE !

del pipi 2019.12.08. 09:45:22

@gomorra21: Na ez tegnap nem volt igaz!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása