Capello: "Ronaldónak tiszteletet kell tanúsítania"

ronaldo_cristiano_csere_dybalaval.jpgA tegnap esti mérkőzés egyik fontos jelenete volt, amikor lecserélését követően, Cristiano Ronaldo dühösen beviharzott az öltözőbe, majd a mérkőzés lefújása előtt távozott a stadionból.

A találkozó forgatókönyve végül Maurizio Sarrit igazolta, hiszen a csereként beálló Paulo Dybala szerezte a győztes találatot, s a klub egykori mestere, Fabio Capello éles kritikával illette a portugál klasszist.

"Pillanatnyilag nem játszik jól, s jó döntés volt lecserélni. Jellemre volt szükség ehhez a változtatáshoz, de végül a győzelmet hozta Sarrinak." - mondta az esetről Capello a Sky Sport Italia-nak nyilatkozva.

"A tény, hogy nem ült le a kispadra, s néhány keresetlen szava volt Sarrihoz, nem tünteti fel jó színben. Bajnoknak kell lenni akkor is, amikor lecserélik az embert, nem csak akkor, amikor jól mennek a dolgok. Jelen pillanatban nem játszik jól, míg Dybala kiváló formában van.

Az az igazság, hogy az elmúlt három évben Ronaldo nem cselezett ki senkit sem. Emlékszem még arra, amikor kijátszotta a játékosokat, s hátra hagyta őket. Most már nem igazán történik ilyesmi, míg Douglas Costa és Dybala megteszi. 

Sarri helyében odamentem volna hozzá az öltözőben. Elmondtam volna neki, hogy tiszteletet kell tanúsítania a csapattársak iránt, s ha lecserélem, az azért van, mert meg akarom nyerni a mérkőzést."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8415301248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádi93 2019.11.11. 13:07:58

Ez a majom miért érzi úgy minden adanadó alkalommal, hogy bele kell rúgnia egyet Ronaldóba? Mikor pozitív értelemben harsognak a sajtók, mert valami nagyot alakított, akkor csendben van. Mikor rájár a rúd, akkor megszólal.
Ha az edzö a védelmébe veszi, akkor miért kell ennek meg az ellenkezöjét kommunikálnia? Jó ez a klubnak?
Dybala kiváló formában van? Nem gondolom, hogy neki ez a kiváló, de tegyük fel. Tavaly, mikor fordítva volt a helyzet, miért nem láttam sehol Capellót, amint arról magyaráz, hogy Ronaldo kiváló formában van, bezzeg a Dybala?
Mi az, hogy 3 éve nem volt sikeres csele? A góljait nem elözi meg olykor csel? Az Atleti végén hány embert hülyített meg? A Napoli mneccsen ki pörgette-forgatta-kötényezte a védöt? A válogatottban majdnem minden meccsen?
Èn nem tudom mi baja van ennek a faszinak CR-rel, de az biztos, hogy az ilyen patkányságai egyáltalán nem segítenek a jelen helyzeten és biztos vagyok benne, hogy sem Sarri, sem a Juve vezetösége nem díjazza ezt.

Knob 2019.11.11. 13:18:57

@Ádi93: Nagyon remélem, hogy a duzzogva levonulást sem díjazza a vezetőség!

MdewC 2019.11.11. 13:22:38

Más is csinált már ilyet.

Úgylátszik nálunk ez a divat. :)

The king of alibis 2019.11.11. 13:42:49

Ronaldo húzhat haza.
Nincs rá szükség. Nincs arra szükség, hogy miatta mindenki alárendelje a játékát neki. Közben pedig 20 lövésből ha egyszer betalál

Ádi93 2019.11.11. 13:47:55

@Knob: Nyilván nem. De kifelé nem ezt kell kommunikálni, hanem amit Sarrival "mondattak". Ezért nem éppen szerencsés a partvonalról az ellenkezöjét bekiabálni.

Knob 2019.11.11. 14:07:03

@Ádi93: Ezzel a kifelé kommunikációval az a baj, hogy én, mint Juventus szurkoló (nem CR7 szurkoló) elvárom, hogy kifelé is jelezze a vezetőség, hogy ezt nem tűrik és büntessék meg érte, ahogyan már tették ezt másokkal korábban.

Ádi93 2019.11.11. 14:28:20

@Knob: A vezetöségnek pedig nem azt kell mérlegelnie, hogy a szurkolók egy része mit vár el, hanem hogy üzletileg mi éri meg. Ezzel nyilván te is tisztában vagy. Nem csak a Juventusnál, máshol is.

AgliOli 2019.11.11. 14:54:30

@The king of alibis: Sosem szerettem CR-t és tény, hogy megkívánja, hogy mindenki alárendelje magát, de az öltözői és edzés jelenléte azért a csapat előnyére válik, a pofáját Sarrinak kell kezelnie, ha elmegy, az az ő kudarca lesz és a formája már jelentősen nem fog javulni.

Jack Bauer 24 2019.11.11. 15:07:21

Anno Contenál volt olyan, hogy csere után beviharzott az öltözőbe. Onnantól kezdve akit lecseréltek ott kellett ülnie a kispadon. Ezt akkor is díjaztam, most is be lehetne vezetni!

JuventusFanatikus 2019.11.11. 17:00:30

@Ádi93: Ennek a majomnak tökéletesen igaza van! Neki is pont az a baja vele, mint nekem, hogy CR bármit megtehet következmények nélkül, Capello pedig olyan ember, aki szeretne mindenkit kontrollálni. Én is azt várnám el Sarritól, hogy bemenjen az öltözőben, és beszélgessen el Ronaldóval.
@AgliOli: Az öltözői jelenléte jelen esetben nem pozitív, ha ezeket a dolgokat megússza büntetés nélkül, akkor képzelem mit gondolhatnak a többiek. De úgy általában gondolom pozitív hatása van a játékosokra, hogy egy ekkora játékossal játszhatnak.

MdewC 2019.11.11. 17:02:40

Végre van egy bolha, ami miatt lehet b@sztatni CR-t. :D

Ennél nagyobb baj ne legyen. :D

del pipi 2019.11.11. 17:17:41

@JuventusFanatikus: Szegény majom....akár igaza is lehetne ha nem az istenről lenne szó. @MdewC: No para! Nem lesz következmény!

JuventusFanatikus 2019.11.11. 17:23:38

@del pipi: Hogy egy igazi majom nyilatkozatát is olvassuk, ezért be is gépelem, hogy Cassano miként szólt hozzá ehhez az ügyhöz:
Azt nyilatkozta, hogy egy játékos nem is tehetne olyat, hogy idő előtt távozik a stadionból a doppingellenőrzés miatt, mert különben két év eltiltást is kaphat.

Ádi93 2019.11.11. 17:49:33

@JuventusFanatikus: Természetesen értem a látásmódot, ami alapján gondolkoztok a csapat-CR vonalon. Ez a normális én sem állítom az ellenkezöjét, csak annyit, hogy meg kell érteni (sokaknak tök egyszerüen sikerül), hogy Ronaldo nem csupán egy napszámosnak érkezett a csapathoz, hanem egyéb céllal, funkcióval is, ami a csapat jövöjét illeti pénzügyi, marketing szempontokból. Ez egy nagyon komoly szakma, ami ma különlegesen hangsúlyos minden, sztárokat felvonultató területen. Ilyen a futball is.
Munkámból kifolyólag elég sokat foglalkozom ilyen számokkal. Az, hogy a Forbes szerint CR neve egy év alatt milliárd dollár feletti összeget hoz szponzorainak, az, hogy a közösségi média legkövetettebb embere, csak az Instagram 200 millió követöje után, a szponzorált posztjaiból 45 millió eurót keresett...stb ezek az adatok érthetö, ha semmit nem mondanak és jelentenek, egy, a régi jó világhoz szokott, idösebb futballkövetönek, de attól még tény az, hogy a futballban is a pénz beszél és az üzlet az elsödleges.
A logó megváltoztatása sem azért történt, mert a szurkolók így akarták.. söt.
Még azt is megkockáztatnám (és nem gondolom túl nagy kockázatnak), hogy CR szereplése másodlagos az üzleti jelentössége mögött.
Ezt nem értik meg delpipi féle kommentelök, akik nem is akarják megérteni ezt a rendszert és ehelyett szánalmas CR-mentegetönek bélyegez, mert le merem írni a valóságot és az neki nem tetszik.

Pedig hozzá kellene szokni.
Amint megérkezett CR egy teljesen új, modern közösségi média jelenlét indult el a Juvénál, akár az Instát, akár a Youtube oldalukat tekintjük, de a weboldaluk és egyéb felületeik is sokkal letisztultabbak, gyakrabban frissülnek, ráálltak ezerrel erre és a CR felé tanúsított tisztelet e tekintetben több, mint amit a Realtól a 9 év alatt kapott, ha csak azt vesszük, hogy szinte napi szinten jelenítenek meg tartalmat róla.
Sarri(A Juve) böséges nyilatkozatban reagált, villámgyorsan az eset után, hogy az lenne a gond, ha nem duzzogna, meg sérülés,stb... Ezt így is kell.
Persze, majd megbüntetik, meg elbeszélgetés... nyilván.

AgliOli 2019.11.11. 17:57:56

@JuventusFanatikus: Igen! Így értettem... Azt viszont csak most látom, hogy Dybala mellett elfutott pacsi nélkül, ami annak tükrében azért gáz, hogy pont miatta szorult ki a kölök a csapatból. Akkor lett volna nagy tanár, ha megtapsolja a közönséget, pacsizik és leül a padra. Elérte volna, hogy emberileg is felnézzenek rá, de ő azt választotta megint, hogy egy fasz.

Pont tegnap hallottam Wéber Gábor F1 szakkommentátort Hamiltonról beszélni. Azt mondta róla, hogy a viselkedése 10-12 évvel fiatalabb egy 34 éves emberénél... Ezt azzal magyarázza, hogy annyit volt saját magával, a teljesítményével elfoglalva, hogy közben a világ dolgai nem hatottak rá, emberileg nem ért meg. CR-nél is ezt látom... :/

Ádi93 2019.11.11. 18:01:50

Az igazság-tisztelet és egyéb nagy erkölcsi nívók mentén, Capellóval egyetértök vajon mennyire tartják ugyanezen értékítélet alapján helyénvalónak az "Az az igazság, hogy az elmúlt három évben Ronaldo nem cselezett ki senkit sem." mondatot? Ami nem igazság, hanem egy szemét hazugság, amit leközöl így sok média és nem lehet rá reagálni, CR pedig tartja magát annyira, hogy ezekre nem is reagál. Felesleges olaj a tüzre az ilyen capello féle patkánykodás.

Ádi93 2019.11.11. 18:08:37

@AgliOli: Dybala mellett nem futott el pacsi nélkül, tele van a net már a képkockával, ahol megtörtént... Ahogy az edzés elötti bemelegítéskor a térde körül lévö tapaszokról is... csak hát olyan könnyen lehet szítani a tüzet és gerjeszteni a kattintást ezekkel a kreált drámákkal, hogy az hihetetlen.

JuventusFanatikus 2019.11.11. 18:29:06

@Ádi93: Ez nem feltétlen korfüggő, én jóval fiatalabb vagyok, mint Te (ha tényleg '93-as vagy), mégis teljesen máshogy gondolom.
Azt mondod, hogy a Juventus tiszteli a portugált a világhálón, meg ilyesmi, de Ronaldónak nem kell tisztelnie a Juventust? A csapattársait, az edzőjét, a szurkolókat? Ha Ő nem tisztel mást, akkor nem kell azt várni, hogy a drukkerek tisztelni fogják őt.
Sarri azt mondta, amit kellett, nem jelenti azt, hogy ez a valóság. Képzelhetjük mekkora botrány lett volna, ha még a nyilatkozatban is megmondja az általunk vélt valóságot, hogy CR mennyire is szarul játszik, meg pofátlan lépés volt ez tőle.
Bárhogy is, de azért valahogy csak kellene tisztázni Ronaldóval, hogy már nem egy kisgyerek, és ezrek figyelik, imádják, és ilyen példát mutat nekik. Egyszerűen nem lehet szerintem ezt szó nélkül hagyni, hasznosság ide-vagy oda. Bonucci sokkal többet segített a Juventusnak, mint Ronaldo, mégis gond nélkül meg lett büntetve, mikor kiosztotta Allegrit. Nyilván más helyzet, de a lényeget érted.

Capello valószínűleg túlzott, de nem beszél teljesen hülyeséget. Nem az az ember a portugál, mint ami volt. Nem robog el a szélen az ellenfeleket faképnél hagyva. Erre már csak nagyon ritkán képes, egyre több párharcot veszt, a cselei meg úgy feleslegesek, ahogy vannak. Párszor megcsinál egy sorozatot, akkor van mikor hátrébb jut, mint volt. Teljesen más játékos már, ezt be kell látni.

@AgliOli: "Elérte volna, hogy emberileg is felnézzenek rá, de ő azt választotta megint, hogy egy fasz."
Körülbelül ez van:D

AgliOli 2019.11.11. 18:48:08

Hát Ok, de egy ekkora EGO-t nem sok ember tud kezelni...
Sarri sincs köztük, maximum Ferguson, Zidane és persze Conte, aki a nyakán is átmenne... :D

AgliOli 2019.11.11. 18:55:09

@Ádi93: A pacsit aláírom, megtaláltam egy másik kameraállásban.
Tényleg odatette a tenyerét, de ettől függetlenül fenntartom a véleményemet, hogy egy éretélen huszonévesként viselkedik... Puskásról beszéltek spanyol csapattársak, akik az interjú közben 80 évesen felálltak és azt mondták, hogy róla csak állva lehet beszélni. Így gondolom már érted a véleményemet. :)

del pipi 2019.11.11. 18:56:12

@AgliOli: Sarri biztos hogy nem! Láttad tegnap az Agnelli búráját amikor leszedték Ronaldot? Nem volt gyenge! Biztos mondta Sarrinak: Túl sokat tudsz kicsi!

JuventusFanatikus 2019.11.11. 19:01:21

@AgliOli: Szerintem nem sok edző merte volna meghúzni azt, amit Sarri. Conte? Szerintem simán összeveszne Ronaldóval, Ő tényleg nem bírja azt, ha nem Ő a Főnök.

alexGicamo 2019.11.11. 19:40:00

@AgliOli: Kirázott a hideg, miközben a Puskásról írtakat olvastam tőled ! Na, az a nem semmi !
Szerintem, CR sosem fogja elérni azt a szintet, még ha ő a valaha volt egyik legjobb játékos is . Sosem fogják úgy tisztelni őt, mint Puskás Öcsit .

Ádi93 2019.11.11. 19:50:15

@JuventusFanatikus: Nem 93-as vagyok, az a szám mást jelent. Tisztelettel kapcsolatban, Ronaldót tisztelik eléggé a szurkolók értelmesebbik része, efelöl nem kell aggódnod sem neki, sem neked. Már akkor tisztelték, mikor beollózta azt a gólt. Nyilván az elmebetegek meg fújoltak és köpködtek. Ilyenek mindig voltak és lesznek, hidd el, CR-t egy cseppet sem érdekli, hogy kovácsgéza a 2.emelet nyolcból mit fröcsög róla. Aki szereti és követi az pontosan úgy és azért amilyen és amilyen megszállottságot, különcséget mutat.
De, igen, tisztelnie kell és tiszteli is a klubot, rengeteg formában, nyilatkozatban jelenik ez is meg, csak hát nyilván a legstresszesebb pillanatából kell levonni ezeket a nagy következtetéseket és nem akkor amikor higgadtan beszél valamiröl, a csapatról, annak nagyságáról, szurkolóiról, stb. Téged, meg az öt vádlókat is ilyen pillanataikban ítélnék meg, gondolom nem tartanád fair-nek.

Teljesen más játékos, mint a MU-ban volt 20 évesen, természetesen nem vagyok vak, látom és ö is tudja. Ha ezt mondta volna Capello amit ide írtál, nem lenne patkányság, bár akkor sem érteném, hogy minek kell ezt, ebben a helyzetben és miért mindig csak ezekben a helyzetekeben.
Azonban amit mondott és leközölt egymillió újság az aljasság, amire csettint örömében minden delpipi-hez hasonló kárörvendö, megkeseredett hater.

@AgliOli: Persze, hogy értem. Puskás véleményét szívesen meghallgatnám CR-röl, na az az, ami számítana is. Sajnos már nem tehetem.
Az meg, hogy hány évesen viselkedik nem tudom miért lenne érv bármire is mutass nekem egyetlen aktuális Nr1 világsztárt bármelyik korból (nyilván futballban még nem volt ilyen), aki olyan volt mint egy "normális" ember. CR mondta, hogy még ISten sem felelt meg mindenkinek, miért kellene neki erra törekedni?
Miután a világ legkövetettebb embere, nem gondolom, hogy úgy érzi, hogy nem kedvelik elegen :D

De értem amit írsz, hogy ilyen elvárás meg olyan példamutatás, csak az ilyen delpipi féle fröcsögöktöl valami nagyon szánalmas, amikor a magukéban a gerendát se, másokéban meg a szálkát is...

szabo2323 2019.11.11. 20:03:08

Én bízom benne,hogy ez még az előnyünkre is válhat! Ronaldo még keményebben fog majd küzdeni és akarni, kell is egy kis egészséges verseny a támadóknak.

pedronegroo 2019.11.11. 20:32:20

Nagyon remélem hogy Ronaldo tiszteli a Juventust és szezon végén önkritikát gyakorol, megköszöni mindenkinek és továbbáll vagy befejezi nekem az már tökmindegy.

tomi12312323 2019.11.11. 20:42:52

Nem szeretem Capellot, mert Alexet túl sokat jegelte, viszont most minden tiszteletem az övé.
Végre valaki kimondta, hogy CR szar.
Nevetségesnek tartom, hogy egy ilyen erős csapatot alárendeljenek egy ennyire gyenge játékosnak.
Értem én, hogy régen jó volt, meg közösségi média, meg minden de a teljesítménye 0 NULLA 0 NULLA 0 NULLA
Capello meg sem említette a lövéseit, Lichtsteiner lőtt így kb, játékban meg Matuidi szintjén van, emberileg meg Balottelli.
Mindennek ellenére remélem, hogy magára talál és a vezérünk lesz, de ha nem akkor MEG KELL TŐLE SZABADULNI. A Juventus nem rendelheti magát alá CR-nek, nem, nem és nem.

JuventusFanatikus 2019.11.11. 20:54:22

@Ádi93: De mások képesek ilyenkor is normálisan viselkedni, stresszhelyzetben (bár, ha ez olyan nagy stressz lenne számára, akkor már baj van). Ebben a keretben Dybalán és rajta kívül mindenki el tudja viselni a lecserélét, de még a kis argentin sem ment el eddig. Lehet itt védeni, de ez nem egy helyén való tett, szerintem ilyet nem engedhetne meg magának egy ilyen sztár. Szerintem a tisztelet ilyenkor jön elő igazán, nem akkor, mikor az előre átgondolt jópofa szöveget mondja fel, mert akkor persze, hogy korrekt. Nem baj, ez elfelejtődik, majd utána olvashatom megint, hogy mekkora csapatjátékos, meg neki a csapat a lényeg. Az, hát...

JuventusFanatikus 2019.11.11. 20:58:29

@pedronegroo: Én megmondom őszintén, bíztam benne, hogy van benne egy kis önkritika, mikor azt láttam, hogy majdnem sírva fakad a huszonhatodik elpuskázott helyzeténél, de ezek szerint tévedtem. Saját magára kellene, hogy dühös legyen, mert ugye maximalista, nem az edzőt szidni lefelemenet. Ha két lőtt gól után történt volna, még meg is érteném.

pedronegroo 2019.11.11. 21:13:22

@JuventusFanatikus: Holnap már kint lesz az instán hogy edz ezerrel, a következő meccsen pedig a huszonhetedik lövése már akár gól is lehet és újra Ő lesz a király, jöhet az újabb aranylabda mer az neki jár, a muter is megmondta hogy a maffia cseszik ki vele az a baj...

Ádi93 2019.11.11. 21:25:38

@JuventusFanatikus: Nem hinném, hogy akár csak elképzelni tudnád azt a nyomást ami a világ legismertebb emberének abban a 90 percben van a vállán, amikor a dollármilliárdos nevét képviseli élö adásban és küzd, koncentrál, hajt mint a gép, hogy az emberfeletti elvárásoknak megfeleljen, aranylabdát emlegetnek a sajtók, erre meg kiújul egy régi sérülés pont a legrosszabbkor, ami miatt le kénytelen jönni.

Ha szerinted pont ugyanannyi rajta a teher ilyen szempontból, mint a "rajta kívül mindenki"-n, akkor nincs miröl beszélni, nem érted a dolgot. Egyébként Messit meg konkrétan nem merte az edzö lecserélni, mikor sérülése volt, majd utána kidölt pár hétre. De volt, hogy lehívta, csak egyszerüen nem ment le. :D Ha te itt annyit szürsz le, hogy Messi nem tiszteli a Barcát akkor nem nagyon látod át a szituációt, csak ami úgymond a szemed elött van azt látod általános helyzetekhez hasonlítod.

Mit mondott az edzöre? Csak mert azt írod, szidta. Kíváncsi vagyok. Vagy valahol ezt olvastad és készpénznek, ténynek vetted?
Csak azért kérdezem mert a Realban is volt, mikor Zidane lecserélte és motyogott az orra alatt, akkor is körbement a világsajtón, hogy Zidanet a k.anyjába küldte, mire kiderült, hogy az öt fütyülö szurkolókat küldte el melegebb éghajlatra.

Èn meg azt unom olvasni kb 10 éve a tiszteletlen, lába ujjáig nem érö fotelmegmondóktól, hogy a hullámvölgyben mindennek lehordják, a szárnyalásban meg ujjonganak. Na az ilyen embert szereti mindenki távol tartani magától.

Dybala2379 2019.11.11. 21:43:54

Ez az ember az évek folyamán egy golgeppe vált. Az tény, hogy szar formában van most és nem lesz fiatalabb... Így mondjuk nem minden meccsen hanem akkor minden második meccsén találjon "csak" be. Így is 20 gólos szezont tolhat, viszont meg lehet nézni hány helyzetet tudunk kidolgozni rá.. Sokszor 0.. Kapu előtt fejjel, ballal jobbal bármivel képes gólt szerezni, egy erintessel akár. Csak helyzetbe kell hozni, mert ez szerintem nem igazán megy mostanában. Nem tudom mi van vele, meg az egész csapattal, hogy kb. Majdnem mindenki egyszerre van szar formában és 5 méterre nem tudnak pontosan passzolni. Az pedig, hogy néhányan, hogyan is beszélnek erről az emberről az vicc szerintem.

Matteo89 2019.11.11. 22:04:50

Egyébként elég hamar elfelejtik sokan, hogy tavaly a(z) (egyik) legjobbunk volt. Gyakorlatilag miatta volt érdemes megnézni a meccseket. Sőt! Idén sem kezdett rosszul, az utóbbi 3-4 meccse volt gyengébb csupán. Szóval erősnek érzem az olyan kijelentéseket, hogy itt az ideje lelépnie. Fog ő még rengeteg örömöt okozni nekünk, mivel még mindig talán ő a legjobb játékosunk, de abban biztos vagyok, hogy ő a legmotiváltabb, és az egyik legprofibb is a keretben.

JuventusFanatikus 2019.11.11. 22:28:30

@Ádi93: Ő sokkal nagyobb tétnél is ott tud lenni fejben, ezért az, hogy 0-0-nál egy lecserélés neki olyan rohadt nagy stresszhelyzet lenne számára, az akkor nagyon nagy baj.

Látom, itt nem én vagyok fordítva bekötve. Azzal, hogy Messi nem megy le, azzal nem a Barcával tiszteletlen, hanem az edzővel. CR azért volt tiszteletlen a csapattársaival és a klubbal szemben, mert képtelen volt leülni a seggére, és végignézni, végigizgulni a meccset. De Ő inkább szart az egészre, és ott hagyta őket.
Több hír volt a szitkokszavak mormolásáról, ráadásul fentebb elolvashattad, hogy a "majom" Capello is ezt mondta, ha tudsz olvasni a sorok között. Apropó, Te mint a tisztelet megtestesítője, akinek viselkedése tökéletesen olyan, mint a bálványáé (ezt komolyan gondolom), akkor miért majmozol le egy olyan embert, aki sokkal többet elért az életben, mint bármelyikünk? Én Ronaldóra csúnya szót nem írtam, nem kérdőjeleztem meg a nemi hovatartozását, nem hasonlítom sem állathoz, sem nemi szervhez, de én vagyok a tiszteletlen Ronaldóval szemben, mert kritikát fogalmaztam meg felé.
Tudod mit, felhívom mindenki figyelmét, hogy többet senki egy rossz szót se szóljon senkire, és semmire, mert mi senkik vagyunk hozzájuk képest! Csak azt akarom olvasni, hogy ki milyen fantasztikus, mert rosszat leírni tilos! Hallod Pedrito! Szégyelld magad, hogy ilyeneket írsz Mr. Világlegjobbjára!

Na, de én ezt a vitát be is fejezem, mert ennek semmi értelme, ilyen értelmes, és okos emberrel, mint Te nem lehet beszélni a magamfajta primitíveknek. FORZA RONALDOOOOO! SÍÍÍÍÍ!

JuventusFanatikus 2019.11.11. 22:30:50

@Matteo89: Bárcsak minden CR-fan olyan lenne, mint Te! Teljesen érthető amit mondasz. Respect!:)

Ádi93 2019.11.11. 22:48:52

Nem értem min kaptad fel így a vizet, de annyi butaságot, feltételezést hordtál itt össze, hogy reggelig tartana mindet helyreigazítani. Igazából csak el kellene értön olvasni amit írtam. Te nyilván tudod mit mondott CR. Ahogy azt is, hogy miért nem maradt. Azt is tudod, milyen teher van a vállán. mindent nagyon tudsz. Hát mondanod sem kellett volna, hogy a 93-as születésnél jóval fiatalabb vagy, ez sajnos nagyon kitünik a kommunikációdon, olyan 14-15 fele lehetsz. Ami egyébként egy nagyon szép kor, csak hát érthetö, hogy nem megy át amit mondok.

Nem tudom mit hisztériázol az utolsó két bekezdésben, mint egy gyerek, de mindenesetre nem a kritika volt a gond, hanem, hogy nem értetted meg a választ és ugyanazt ismételgeted. Lehet értelmesen is, érvényes kritikát megfogalmazni, ahogy azt az elötted szóló kettö tette, meg lehet úgy is, mint capello, hogy hazudik és aljaskodik közben, olajat öntve a tüzre. Ez nektek tetszik, normális embernek meg nem.

JuventusFanatikus 2019.11.11. 22:55:22

@Ádi93: Mindent IS tudok, ez nem is volt kérdés! A többihez ezúton is gratulálok!

Ádi93 2019.11.11. 23:08:18

Felnösz majd és megérted, hogy a világon semmit nem tudsz, ne aggódj. :)

JuventusFanatikus 2019.11.11. 23:38:06

@Ádi93: Látom, tapasztalatból beszélsz. Nem tudom, egy ideje felnőttem már, és ilyen gondjaim nem akadtak.
Sebaj, de le kell feküdnöm, mert holnap ovi lesz, és ha fáradt vagyok, elalszok legózás közben és nem tudom hallgatni az óvónénit, hogy mit tanít, így nem leszek olyan nagy, okos és elfogulatlan, mint Ádi bácsi!
Jó éjt!

Ádi93 2019.11.11. 23:54:26

Hát ezaz, hogy ez nem gond lenne, hanem éppen a nulladik lépés ahhoz, hogy valóban megérts és átláss dolgokat. persze írhatom ezt neked most... Na mindegy, szóval azért örültem volna, ha nem viszed el ilyen értelmetlen szintre a diskurzust és megpróbálsz érdemben reagálni arra amire egyébként reagálsz. Pl írtál 25 kommentet nekem, de arról egy betűt sem, hogy Capello tanárod részéről mennyire is korrekt amit kiemeltem... mert amúgy erről szólt a kommentem, de mindent írtál, csak ezt nem. Na aludjál.

MdewC 2019.11.12. 00:35:40

Srácok. Irgalmatlanul túl lett ez lihegve és rossz olvasni a sok balf@szkodó kommentet CR-el kapcsolatban.

Juve szurkolóként pláne siralmas. ;))

Idehozták a világ egyik legjobbját (aki most tényleg szar formában van) de türelem az nulla, hisztis primadonnák vagytok, neketek lehet eleget tenni? Kicsit el lett kényeztetve a társaság az elmúlt pár évben. Azt hittem a Juve szurkolókba több türelem és tisztelet szorult.

Lehet savazni és kommentet törölni. :*

JUVE!

Ádi93 2019.11.12. 03:11:06

MdewC Ezek az alakok vajon így fröcsögték volna a korai nagy Juve legendákat is, mikor egy-egy mélyponton voltak? Dehogyis. A világ változott, ezek meg haladnak a kor szellemével, moráljával....jobb híján

pedro, delpipi... az nso gumiszoba fórumán olvastam hasonló elmék köpéseit. Nyomasztó belegondolni, hogy 50 körüli emberek itt tartanak az életben, hogy CR kommentleugatása jelentse a napi megkönnyebbülés érzését.

alexGicamo 2019.11.12. 03:44:03

@JuventusFanatikus: Úgy van ! A tettek számítanak, s nem a szavak !

del pipi 2019.11.12. 05:32:41

@pedronegroo: Ne fröcsögjél már mert a kis Ádi besír a sarokban!@Dybala2379: Én bennem az a kérdés vetődik fel hogy amikor látom a felállást akkor látom hogy hol van a fix helye(most azt hagyjuk hogy meccs közben szabadon változtathatják a helyüket) és miért erőlködik a kaputól 40 méterre a bal szélen, hogy az edző mondja ezt neki vagy ő akarja feltétlenül kioltani saját magát? Mondtam ha ott kérné el a labdát ahol Dybala kapta akkor 30 rúgna.@MdewC: No para!@Ádi93: Hallod Ádi bácsi taníts még minket légyszí, mesélj nekünk! @JuventusFanatikus: Egyébként hozzászólva amiket írtál csak ez jut eszembe: Sííííííí!:)

AgliOli 2019.11.12. 07:28:51

Van aki érti, hogy gáz a viselkedése, van aki nem. Ettől is szép ez a játék. CR szorgalommal érte el, amivel Puskás, Maradona és Messi született... Szerintem ettől ilyen merev minden olyan szituációban, amikor nem az történik, amit ő szeretne. Sarri dolga, hogy egyensúlyt találjon a keret formája és a CR anomália között. Eddig megy neki. Akkor lenne baj, ha nem "vitatkoznánk" mert akkor mindenkinek egyforma véleménye lenne, ez pedig lássuk be, akkor könnyebb, ha minden szar. :D

BL 16 között, a tabella élén...augusztus végén nem hittem volna.
Téma lezárva! :))))

pedronegroo 2019.11.12. 07:31:42

@Ádi93: Nem kell minősítened a véleményünket ettől nem leszel különb! Amúgy érdekes módon korábbi juvelegendákon nem kellett fröcsögnöm, ezt csak CR hozza ki belőlem ez van, amit Ő művel az nem foci. Nálam mondjuk elég magas a mérce az a baj Baggio, Zizu, Pirlo. Természetesen ezt a szintet nem várom el minden játékostól, de CR-nek elvileg ezt a minőséget kellene képviselni és Ő ezt is képzeli magáról de ez rohadt messze van a valóságtól az a baj. Amúgy meg peace meg minden nem érdemes ezen berágni mindenkinek más tetszik én elfogadtam azt is ha valakinek Allegri focija tetszik :) mások vagyunk ennyi :) Szép napot!

tomi1231232 2019.11.12. 09:11:30

Az MU megkereste picsogót, remélem elviszik innen ezt a pojácát.

Azt magyarázza már el nekem valaki, ha Marottát, aki a két hetedik helyet hét bajnoki címre cserélte lehet kancsalozni (ez igaz is rá... csak a "ronaldóvalérkezők" kedvéért)
Akkor ezt a picsogót, aki szemmel láthatóan magát 100X többre tartja szeretett klubunknál, miért nem lehet szidni, pláne amikor ennyire szar.
Ja és mindjárt elsírom magam, mert neki annyira nehéz, mert annyira nagyra tartja saját magát brüüüüühüüüü......
JuventusFanatikus tiszteletre méltó a türelmed.
Ha már itt tartok Messi > Ronáldó; Dybala> Ronaldó
Csak a móka kedvéért :D

tomi1231232 2019.11.12. 09:24:01

@tomi1231232:
Ja és mostanság
Khedira > Ronaldó

Knob 2019.11.12. 09:43:18

Szerintem itt most (és már párszor, jó pár játékos esetében) az a baj, hogy mi (jó páran) a "régi iskolán" nőttünk fel és akkor, abban az iskolában szerettünk bele az Öreg Hölgyünkbe! Nálunk nem merül ki annyiban a foci, hogy sok gólt szerez valaki, vagy sokat tud futni, vagy mondjuk kockás a hasa. Nálunk legenda csak az lehet, aki szívét lelkét kiadja a pályán és még akkor is szeretett klubjánál marad, ha az bajban van, emellett nem celeb, hanem igazi vezér a pályán és azon kívül is.

Na pont ezért nem lesz CR7 soha legenda, mert Ő csak egy celeb, aki sok gólt szerzett a Madridban és van pár aranylabdája, de mondok én valamit. Del Piero kis lábujját sem nyalhatná meg, pedig a Capitano soha nem kapott aranylabdát!

Borzasztó sértő egy lapon emlegetni az igazi legendákkal egy nyálas, képmutató gólzsákot! Mármint nekem sértő, és ez mondjuk pont mindegy, de akkor is!

Knob 2019.11.12. 09:45:28

Ja és az, hogy az Ő góljával nyerünk e vagy sem, pont mindegy, hiszen ezért kapja fizuját. De amikor 2006-ban visszasoroltak bennünket, a Capitano kérte, hogy vegyenek vissza fizujából, mert a klubnak nagyobb szüksége van a pénzre. Na ezt a büdös életben meg nem tenné egy ilyen kis pöcs!

JuventusFanatikus 2019.11.12. 11:48:48

@tomi1231232: Sajnos az én türelmem sem tart örökké, ezt láthattuk:) Mármint CR-el kapcsolatban én most is türelmes vagyok, nem adnám el, meg nem szidom, csak megemlítem, ha nem tudok azonosulni a viselkedésével, és, ha tényleg gyengén játszik, de vannak akik ezt képtelenek észrevenni, hogy miként tekint az adott játékosra a másik fél, mert ha valaki is szájára meri venni CR nevét, az tiszteletlen senki, buta kisgyerek, esetleg nyugdíjas, attól függ melyik korhoz áll közelebb. És ilyen helyzetben, mikor próbálom a másikkal normálisan megbeszélni a dolgokat (nyilván azért bennem is szokott lenni egy kis egészséges csipkelődés, a vitához kell is), majd egyre inkább azt veszem észre, hogy már túl magos lovon ül, akkor egyszerűen előjön belőlem az, hogy elkapjam a lábát, és lerántsam onnét:D

Wizzurah 2019.11.12. 15:05:52

A demencia csak utolér minden öregembert hiába na. Ha már edzői munkásságával nem, legalább valamivel had hivja fel magára a figyelmet ne haragudjunk rá.

Ádi93 2019.11.12. 15:23:20

@Wizzurah: Látod, sokaknak tetszik.

@pedronegroo: Nem kell minősítenem persze, hisz megteszitek azt magatok. CR valóban előhozza az aljasságot, a szemétséget, a komplexusokat és a tiszteletlenséget, frusztrációt mindenkiből, akit ezek feszítenek mélyen. De van akiből semmi nem tud ilyen szintet előhozni, vagy azért mert nem forrongnak ilyen bugyrok benne, vagy mert, ha nem is szimpatizál CR-rel, de tarja magát annyira, hogy megőrzi a méltóságát. akinek van olyan.

Külön vicces, mikor erre azt reagáljátok, hogy "nem lehet kritizálni?" Nem a kritikával van baj, hiszen olyat alig látni az ilyenektől, hogy higgadtan, szakmai szempontból valós kritikákat vonultatnának fel (de van ilyen is hála Istennek), hanem ehelyett óvodás rihegés-röhögés ratyizás, "nem futball amit csinál" és egyéb szánalmas dolgok, amik a kommentelőn kívül senki mást nem minősítenek. biztos nem érted...

Ez ugyanaz, mint ahogy itt csápoltok capello "3 éve nem volt sikeres csele" szövegére, ami pontosan ugyanaz a morál és nívó, amiről írok, amit ti képviseltek. Semmi köze a kritikához, mivel egyszerű hazugság, aljasság, ráadásul olyankor rúgni bele, amikor amúgy is mélyen van és a klub is azon van és úgy kommunikál, hogy segítsen a helyzeten.

De már komolyan remélem, hogy megkapja a háromszázötven eurós büntetését amiért elhagyta a stadiont lefújás előtt, mert érzem, hogy sokak jól tudnának ezután aludni.

del pipi 2019.11.12. 15:25:38

@tomi1231232: Hallod tomi? Te! Ne húzogasd itt az oroszlán bajszát! Még a végén ilyen Pipiféle vagy Pedroféle, vagy Juventusfanatikusfle jobb esetben....leszel!

pedronegroo 2019.11.12. 18:36:56

@Ádi93: Ja-ja, úgy-úgy-úgy full kretének vagyunk!

Amúgy most érkezett a friss hír mely cáfolja Capello állítását! HIVATALOS! A spanyol hatóságok szerint bizonyítást nyert hogy Ronaldo az elmúlt években többször is sikeresen kicselezte az adóhatóságot! Ennyi!

ZecH 2019.11.12. 21:59:14

Ugyanaz a halatlansag es turelmetlenseg meg Ronaldoval szemben, mint amit az ilyen fire06ok nyomnak fordulonkent a csapattal szemben. Rendkivul szomoru ezt latni ahogy elfordulnak tole az emberek, mikozben valoban kb 3-4 meccse rosszabb csak. Ami "rossz" kifejezes amugy mindenkire rohadtul raillik. A sokak altal folyton az egekig ajnarozott Pjanic is olyan gyenge 2 meccs ota hogy szora sem lenne erdemes. Kezdjuk ki ot is? Total szanalmas ne haragudjatok. A legszomorubb hogy kozuletek itt sokakat igazan kedvelek mert jo szurkerek vagytok, es sokszor szorol szora egyezik a velemenyunk, de nem tudom megerteni hogy ha turelmesek vagyunk Sarrival, a csapattal, idot adunk gyakorlatilag barkinek.... kiveve egy embert. Ne haragudjatok meg, de azert ezt remelem ti is erzitek hogy ultra gaz....

ZecH 2019.11.12. 22:12:53

@Knob: Rendkivul komoly parhuzam ez a DP-CR... Ezen bizonyara sokat agyaltal... hogy lehet ezeket a dolgokat osszehasonlitani ember??? Legalabb annyira eroltetettek vagytok CRel meg a szapulasaval kapcsolatban mint amennyire ez az osszemeres eroltetett. Kar volt idehozni DP-t hozza kepest senki meg a kanyarban sincs. A legnagyobb Juve legendaval osszehasonlitva barkint anulalni lehet... pont ennyire fair a nezopontod!!! Remelem erzed mire akarok kilyukadni.......

ZecH 2019.11.12. 22:19:31

@tomi1231232: Aki ezt a fajta stilust uti meg egy jatekossal kapcsolatban, legyen az barki, komoly kisebbsegi komplexussal kuzdhet. Talan feleslegesen toprengek rajta hogy vajon mire vagy ennyire irigy vele kapcsolatban. Tobb a penze, jobb a noje talan a pocse is nagyobb... van miert utalni. veregetsd csak meg a vallad! kiraly csavo vagy. szapuld csak tovabb. Az IQdbol pont ennyire futja....

Ádi93 2019.11.12. 22:24:15

ZecH: Nem, nem érzik, épp ettöl olyan határozottak és gátlástalanok. Pedig elég sok értelmes fórumtárs van, te vagy a 6-ik tegnap óta aki megírta, hogy zavarja ahogy egyesek CR-röl írnak itt.
Szerencsére a pedro, delpipi félék vannak kisebbségben, ami a morális nívót illeti, de igazából nincs olyan fórum, vagy bármilyen közösség ahol ne lenne két-három ilyen egymás vállát veregetö vihogó, tiszteletlen alak, akik közben ezt menönek, viccesnek gondolják (50 évesen akár), miközben rajtuk kívül senki nem nevet, hanem inkább kínosnak érzi ezt.
Èrdekes, mert delpipi például nem tünik teljesen hülyének, de valamiért ezt a képet akarja mutatni magáról.

ZecH 2019.11.12. 22:29:11

@Ádi93: Neeem pipit megvedem, es Juvefanatkust is. Mindketten kivalo emberek, jo szurkerek es jol is latjak a dolgokat. Valamiert CR kapcsan ok hatarozottan mas vonalat kepviselnek, de hat nem vagyunk egyformak. En toluk is csak annyit kerdeznek, hogy ha masnak, a csapatnak, az edzonek jar a turelem (Dybala masfel ev turelmet kapott) akkor CRnek miert nem?

Ádi93 2019.11.12. 23:16:37

@ZecH: Én hiszek neked, hisz te ismered őket, velem ellentétben. Én csak annyit láttam belőlük, amit itt az elmúlt napokban mutattak. CR-t valahogy divat köpködni, szerintem csak ennyi az oka annak, hogy akik nem kedvelik, azok nem ismernek türelmet vele kapcsolatban.

del pipi 2019.11.13. 05:21:59

@ZecH: Figyelj Papi! Köszi a védelmet, ellenkező esetben én is így tennék. Neked is csak azt tudom mondani mint Gyuszinak. Én nem CR ellen vagyok hanem olyan emberek ellen akik kiakarják mosni az agyam CR ügyben. Igyekszem korrekt lenni de nem fogom azt mondani neked sem hogy CR milyen jó bármennyire is kedvellek. Nem szeretem a kivételezést. És nálam senki nem áll a csapat felett, mindegy hogy hívják a nevét! Ja türelem van, ha amikor lecserélik és leül a padra és ott duzzog.

ZecH 2019.11.13. 06:23:25

@del pipi: De pipi, pont ezt mondtam hogy szerintem sem jo. Senki nem allitja hogy jelenleg jo. Csak annyit mondtam nem kene kikezdeni mert szar, mert Pjankot se kezdjuk ki mert szar eppen. Ha most ennyi az ossz bune, hogy nem ulet le a padra, akkor miert oltjatok hetek ota?? Erted, hogy mi a problemam? Pikkeltek ra, es ezt egyikotok se vallja be. Senki aki ezt teszi. Ha barki itt bevallja, hogy negativan diszkriminalja szimplan szubjektiv szempontok alapjan, maris egy nevezore kerul a beszelgetes... ennyi...

Knob 2019.11.13. 08:10:46

@ZecH: Olvasd el még egyszer a hozzászólásomat kérlek! Értő olvasás egyes, leülhetsz. Nem hasonlítottam össze őket. Csupán annyit írtam, hogy nem tudunk elnézni ilyen viselkedést senkinek, mert mi (vagy csak lehet, hogy én) más értékrend szerint kedvelünk játékosokat, nem csupán a statisztika szerint.

Esetleg amit félreérthettél az az, hogy az ilyen hozzáállást igazi legendáktól nem lehet tapasztalni, ezért írtam, hogy nyomába sem érhet pl.: Del Pieronak.

MdewC 2019.11.13. 08:59:42

@del pipi: sajna annyira unalmas a CR utálatról választékosan ecsetelt kommenteket olvasni tőled, @pedronegroo-tól és @JuventusFanatikus-tól meg 1-2 embertől, hogy szinte semmi másról nem szól a fórum egy ideje, plusz még “össze is fogtok” a témában más vélemények ellen, hogy egyszerűen az embernek nincs is kedve annyit felnézni az oldalra. Bernardeschi nem kap ennyi savat, csak egy példát mondok, aki még egyeneset nem rúgott idén a labdába...

Szinte többet sírtok mint egy siralomházban, vagy mint az asszonyok mikor háborúba ment az uruk. :D (vmi jó hasonlatot akartam keresni)

Annyira fel vagytok háborodva CR miatt, hogy az már baromi unszimpatikus. :P

Én inkább aggódok a témában, mint köpködök. ;)

Ez a véleményem sry. Többre menne minden szurkoló ha néha egy kis bíztatást is olvashatna.

Juve!

JuventusFanatikus 2019.11.13. 09:50:34

@ZecH: Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, tudtam, hogy rád tényleg lehet számítani!:)
Én már fentebb leírtam Tominak, hogy én milyen türelemmel vagyok CR-felé, úgyhogy ezt, ha nem muszáj, nem írom le ismét.
@MdewC: Hú, ezt a témát eltettem már magamban, de ha már megemlítettél, akkor válaszolok.
Először is, semmiképp nem vagyok CR utaló! Az én szememben egy teljesen semleges személy, így vártam az érkezését, nem tudtam, hogy örüljek, vagy ne. Nem is kedvelem, nem is utálom, úgyhogy ezért könnyebb leírni, ha rosszabb volt, vagy ha jobb.
Nincs itt semmi összefogás, nem kell belelátni ilyen dolgokat. Attól, hogy több embernek ugyanaz a véleménye, még nem az a cél, hogy egy játékos meg legyen alázva. Legalábbis nekem nem ez a célom, de, ha rosszul játszott, akkor nem írhatom azt, hogy jó volt, akkor csak másoknak és saját magamnak hazudnék. Az a helyzet, hogy CR formán kívül van, és meccsről meccsre rosszabb a teljesítménye, és sajnos már nem ott tartunk, hogy emberhátrány volt az utolsó meccsen. A szezon elején még nem így volt, de akkor sem azt a CR-t láthattuk, akit vártunk.
Az, hogy Berna kevesebb savat kap, az szerintem messze nem úgy van, mert a srác mellett konkrétan 2-3 ember van, és szinte minden második ember leírja, hogy szar, meg suta, meg ilyenek, csak mivel Te abba a csoportba tartozol, ezért nem veheted annyira észre, míg a Rolandóval szembemenő kritikát nagyobbnak érzed, darabszámra.

Az én ingerültségem nem CR váltotta ki...

Én is jobban örülnék, ha azt kellene leírnom, hogy CR jól játszott, de ha ez nem takarja a valóságot, akkor nem tudok mit csinálni. Én tudom, hogy jobb lesz, visszanyeri a formáját, nem is adnám el a szezon végén, csak leírom az általam vélt valóságot, ahogy más esetében is. Ezért nem is szeretem, ha valakivel kivételeznek, CR pedig sokatoknál az érinthetetlen kategóriába van, ami viszont nekem nem tetszik. Ha rosszul játszott, akkor le kell írni, ha jól játszott, akkor azt is. Ha ennyire rossz formában van, akkor meg egy kis pihenő kell neki, ennyi a történet.
Nem is igazán értem, hogy miért vagyok CR-utálónak titulálva, remélem így már érthetőbb, hogy miként viszonyulok hozzá:)

MdewC 2019.11.13. 10:10:01

@JuventusFanatikus: nem vitatkozom, csak a végtelen komment folyóból ez jött le.

Juve!

JuventusFanatikus 2019.11.13. 10:20:56

@MdewC: Akkor elég rosszul jött le:)

del pipi 2019.11.13. 15:23:24

@ZecH: Tudom te mit mondasz, figyelek rád! De légy szíves te is figyeld amit mondok mert annyira szar százszor leírni. Egy valamit tegyünk tisztába, ha jól érzem Pedro tényleg nem szereti Ronit, JuventusFanatikus azt mondja közömbös neki,Én alapból kedvelem, még akkor is ha csípem a Pedro hülye dumáját és ráülök egy egy poénra, tudom hogy nem tetszik ezért engedd el. Én akkor is a fociból fogom megítélni és nem a múltjából , nem a kinézetéből , és pont leszarom az üzleti hatását is. Csak nettó foci! Ennyi a málna! Ha bánt ez kérlek ne haragudj rám nem lehetünk mindig egy véleményem, viszont a jó hír az hogyha tehetném te lennél az egyik ember innen a blogról akivel megnéznék egy meccset élőben! Talán egyszer majd...@MdewC: Mit értetlenkedsz ? Én nem is értem. Te vagy az akire azt mondtam hogy elbagatelizálod ha valami nem okés Ronaldoval, bocs te Juve szurkoló vagy vagy Roni? Nehogy már no para legyen a netto emberhátrány? Miért gondolod hogy Pedro és JuveFanatikus és én amolyan kalákába tömörülve egy igen komoly CR ellenes Maffiát hoztunk létre? És a @Knob:-ot futni hagyjátok? :))) Még Zech! Mik azok a szubjektív szempontok amit én említettem? Ez nagyon érdekel!

ZecH 2019.11.13. 18:18:17

@del pipi: En ugy erzem az o iranyaba sokan mas ertekrendet, sajatos szempontrendszert hasznalnak. Nem egy mercevel merik ot a tobbi jatekoshoz kepest. Ezt ertettem szubjektiv megiteles alatt... es ez meglatasom szerint inkorrekt vele szemben, azon tul h tartom azt a velemenyem hogy (ha feltesszuk hogy igaz hogy egy apro serules neheziti jelenleg) akkor a teljesitmenye nem tragikus egyaltalan... ennyi, de amugy tenyleg leragtuk ezt a csontot. Abban bizom hogy feljavul a valogatott szunet utan es akkor nem kell majd vedougyvedet jatszanom :)

del pipi 2019.11.13. 19:08:31

@ZecH: Figyelj! Ez nálam is egyértelmű hogy a legjobbtól többet várok, és sokan vannak így. De én soha semmi szubjektív dolgot nem állítottam, max csak amit láttam. Lehet elvakultan is szemlélni, de te szerintem végig érted hogy miről beszélek. Amikor azt mondom hogy én inkább kedvelem az azt jelenti hogy az utolsó két Realos éve miatt, Ugyanis én inkább vagyok Messista mint Ronis. De ez azért van mert évekig nem voltam hajlandó megadni azt a lehetőséget hogy megtudjam milyen ember is a pályán kívül, az edzés morálja(most az adócsalás,erőszakolós dolgokat nem mondom mert nem tudom mi igaz) És el sem hittem hogy a Juvéban köt ki. De utólag(és most lehet hogy majd haragszol rám) Brand építés ide üzleti szempontok oda, csapat szempontjából ugyanazt tartom nem volt jó döntés. Sok Juvét láttam tényleg, de a csapat egység az fontosabb volt mindig egyénektől független. De most azért van az a rész is hogy a csapat szempontjából és drukkolok Ronaldonak hogy összeszedje magát. Azt akartam mondani hogy kíváncsi vagyok hogy játszik e igazából a válogatottban, mert az én véleményem hogyha tényleg sérült csak egy kicsit is akkor nem játszik. Ha játszik akkor nem volt itt semmi látnivaló haladjunk tovább. Akik tavaly osztották Dybalát hogy a meccs vége előtt bement az öltözőbe azok most mind csendben voltak. HÚÚÚÚ bocs annyi gondolatom van ezzel kapcsolatban hogy kicsit talán össze-vissza ugráltak a mondandók. De egy szó mint száz nem szeretnék kivételezést látni, vagy nagyon bitangul kell játszania Ronaldonak és akkor szerintem a Pedro is azt mondja: Nem szeretem de a világ egyik legjobb játékosa és kihagyhatatlan.

pedronegroo 2019.11.13. 21:38:52

@del pipi: A mókusvadász már képtelen úgy játszani hogy arra én bármi pozitívumot tudjak mondani ilyet ne várjon tőlem senki. Egyetlen pozitívum az lesz már csak ha elhúz innen minél hamarabb, lehetőleg már szezon végén és akkor sztori lezárva.

És hogy miii??? Világ egyik legjobb játékosa??? Baszki előbb tetováltatom Allegri arcképét a homlokomra mint hogy ekkora böszmeséget mondjak!!!

ZecH 2019.11.13. 22:09:27

@del pipi: Nezd a brand epitest de ugy is fogalmazhatnek spirito leepitest sosem tamogattam. Nem is fogom. Ronaldot sem kedveltem amig nem jatszott nalunk. Elismertem, ennyi. Azonban most hogy itt van nagy buszkeseggel tolt el. Az az igazsag, hogy neha meg most sem hiszem el. Mi sosem ilyenek voltunk a Juve kinevelte a sztarokat, nem igatolta oket. Vagy ha igazolt is leepult sztarokat itt epitettuk ujja oket. Sajnos CR kilog ebbol a sorbol. Mi fogjuk leepiteni. Bar az utolso pillanatig remenykedek ennek az ellenkezojeben. Talan ez az orok optimista formam tart ki mindig barmi tortenjen is... Elfogadom ha vannak eszervek, de ha valaki csak rinyaldozik, meg a sirast tudja felmutatni ervkent az nagyon gyenge labakon all az en szememben. Teszi mindezt egy a csapatert dolgozo, talan a futballtortenelem legkomplexebb es ezaltal legjobb jatekosaval szemben. Nekem ez nonsense, en nem igy mukodok, ha valakinek ez palya, az nem erti sem a Juventus, sem a futball, sem az szurkoloi eletforma torvenyszerusegeinek alapveteseit. Persze csak az en ertekrendem szerint. Nyilvan nem kell velem egyet erteni.... Csak elmondtam a velemenyem. Zarszokent.

MdewC 2019.11.13. 22:18:01

@del pipi: pontosan ezt gondolom, hogy fullba toljátok a rinyát, pedig akkora para nincs. :P

Semmi türelem. Dybalat Te nem védted? Pedig Ő aztán kihagyott egy egész évet.

Kettős mérce van!

Juve fan vagyok és nagyon bírom CR-t, mindig is bírtam és most itt van nálunk emberek...

Telhetetlenek vagytok.

Bezzeg Bernardeschi lapulhat mi? Őt ki veszi elő rajtam kívül? Hm? ;)

Annyi, hogy legalább Dybusz feltámadt poraiból, szerencsére. Ennyit türelmet Roni is megérdemel, mégha kisebb is a Juves múltja. ;)

Szóval nyugi.

MdewC 2019.11.13. 22:19:05

@MdewC: ja, a kicsi pedig úgyan úgy rinyált Maxnak, amikor le lett cserélve, sőt még jobban és azt is túléltük. Erről ennyit.

MdewC 2019.11.13. 22:20:53

@pedronegroo: te pedig végleg menthetetlen lettél a szememben. ;)

Majd szólj ha itt van Messi és Bappe, akkor majd ránézek a dícsérő kommentekre.

JuventusFanatikus 2019.11.13. 22:37:59

@MdewC: Bernardeschit? Minden harmadik kommentelő.

MdewC 2019.11.13. 22:54:20

@JuventusFanatikus: akkor megnyugodtam picit. :D

Ráférne a javulás a srácra.

Ádi93 2019.11.14. 00:28:19

@ZecH: @MdewC: Jó olvasni a kommentjeiteket, elég jó emberi értékeket és látásmódot sugallanak. És plusz jó látni, hogy nem "adjátok be a derekatok" a sodrásnak, sem a CR köpködés, sem a folyamatos trollkodás, cinizálás trendjeinek. Az ilyen pedrók egyébként szerintem kevéssé zavarnak engem, mint rontják a blog minőségét, élvezhetőségét. Én hozzászoktam az ilyen emberekhez, százasával szaladgálnak mindenhol, de a blogot viszont az indulása óta követem, olvasói módban és szerintem kijelenthető, hogy a 4 (általam ismert) magyar Juve blog közül magasan a legigényesebb és a fórum is ehhez passzolna az ilyenek jelenléte nélkül, na meg pipi sem akarna megfelelni ezeknek.

Mindegy is. @del pipi: Én értem, hogy téged nem érdekel a marketing része a dolognak, nem is kell, hogy érdekeljen, Ronaldót sem kell szeretni, sosem állítottam ezeket. De van akit meg érdekel és tudod ez olyan, mint a KRESZ. Attól még, hogy nem érdekel, aszerint működnek a dolgok, ha tetszik, ha nem.
Csak látnod kell, hogy épp emiatt bukik el az a nézet, amit te vallassz és ahogy szeretnéd, hogy működjenek a dolgok. CR-t a merketing értéke miatt nem lehet úgy kezelni, mint bárki mást, hogy "egy megy, másik majd jön".
Biztos, hogy érted, még ha nem érdekel, akkor is.
A Juventus közösségi oldalain közel megduplázódtak a követők, amióta CR itt van, az Adidas-sal kötött szerződés összege 23-ról 51-re módosult, a Jeep-pel kötötté 16-ról 50-re, szezononként. Azért, mert a világ legnépszerűbb embere (számok alapján) ezen márkák logóit viseli a közel félmilliárdos tábort magáénak tudó közösségi médiás felületein. És rengeteg egyéb szerződés, részvényárfolyam emelkedés és plusz bevétel van, ezeken felül is, persze CR fizetését is ki kell perkálni, de, ha azt vesszük, hogy ha helyette más galaktikust, igazol a Juve, valószínűleg hasonló költségekért, akkor a jelen álláshoz képest a töredékét lépi csak előre a Juve, a brand fejlődésének útján, mivel Messin és Neymaron kívül a top100 most followed listán nincs is futballista.
Én tökéletesen értem, hogy téged ez miért nem érdekel és hidd el, mint a játékot élvezni szerető embert, engem sem, ugyanakkor tudomásul kell venni, elfogadni és megérteni ezt a "szép új" világ rendszert.

Azon pedig azért el lehetne gondolkozni, hogy az a CR, aki a válogatottban szórja a gólokat és/vagy gólpasszokat, hasznos a játéka, az vajon miért szenved a Juve játékrendszerében? Talán, mert B.Silva minőségű középpályások játsszák neki a labdát a válogatottban és az edző képes őt "helyén" kezelni, ismerve a képességeit, erősségeit, gyengeségeit, képes beépíteni a csapatba?
Kíváncsi lennék arra is, hogy vajon ennyire szenvedne a Pool, City játékfelfogásában is? És, hogy a Barca rendszeréhez szokott Messi vajon itt nálunk is így remekelne?

Nincsnenek biztos válaszok, de érdemes azért kicsit mélyebben átlátni a kérdést, mint kipécézni CR-t a Juve és kb a teljes csapat rossz formája miatt. De, hogy továbbmenjek, egyébként annyira rosszak vagyunk, hogy jelenleg az egyetlen veretlen topligás csapat a Juventus a szezon eddigi részén, minden sorozatot figyelembe véve.... :)

del pipi 2019.11.14. 05:24:00

@ZecH: Azt elfelejtetted hogy olcsón veszünk tehetségeket és felépítjük, sztárként tovább adjuk vagy csak egyszerűen Del Piero! Amúgy mi értjük egymást,szerintem.@MdewC: Viszont Gyuszi milyen kettős mérce? Ne nevettess már! Ezt te is érzed hogy sántít. Annyi van hogy a tavalyi meglátásaim egyenlőre beigazolódni látszanak mind Dybalával kapcsolatban, mind Ronaldoval , és mind Bernardeschivel kapcsolatban. Apropó Berna, tettem egy olyan kijelentést tavaly(és ebben nagyon nem vagyunk közös nevezőn @JuventusFanatikus: Barétommal) miszerint nem Juve szintet képvisel, nálam egy pazar Milan szint. De a csapat érdekében drukkolok minden gyengén futballozó játékosnak hogy jobb legyen. Ja és ha Ronaldo elkezd jól futballozni, gólokat rúgni akkor együtt fújjuk majd le, de a semmire még én sem tudok rajongani, és most semmi van. @Ádi93: Értem a számokat, de még mindig csak a nettó futball hat meg, ki mit tesz le az asztalra a pályán, a számokat pedig hagyo az illetékeseknek. Az utolsó mondatoddal 1000%-ig egyetértek, nincs miért sírni, mindenhol elsők vagyunk! @pedronegroo: Azért várjál még, soha ne mond hogy soha, aztán jöhet a Smith and Wesson! :)

MdewC 2019.11.14. 07:01:07

@del pipi: kettős mérce ilyen stabilan még nem állt a lábán, hiába próbálod elkenni.

Dybala mellett kevesen álltak ki, köztük te is, szerencsére bejött, hogy feljavult.

Berna pedig tavaly se volt jó, idén még annyira se, nem emlékszem mit mondtál róla.

Nincs miről beszélni.

del pipi 2019.11.14. 14:52:17

@MdewC: Jaj nem akarom elkenni, ha te mondod főni akkor biztos így van. De most kérdezek valamit, mit szólsz ahhoz hogyha a Ronex ma is és Luxemburg ellen is pályára lép? Várom objektív válaszod!

senky 2019.11.14. 17:58:12

@Ádi93: Figyelj csak : a csatar GOL szerzesert kene kapja a fizit es NEM hogy csak ide oda futkoraszik ,S ha mar akkora nagy fizut bezsebel ,kene golokat is produkaljon , hisz NEM hirneve miat gyoz a csapat .

senky 2019.11.14. 18:03:31

@JuventusFanatikus: Az oszinteseg nagyon kelemetlen szokot lenni .Ha pedig a klubbok NEM nev szerint,hanem TELJESITMENY szerint fizetnek a jatekosokat sokkal JOBB eredmenyeket ernenek el .

JuventusFanatikus 2019.11.14. 18:12:04

@senky: Az őszinteséges részét légyszi fejtsd ki, mert nem teljesen értem, hogy mire szeretnél ezzel célozni:)
Általában a szerződésekben vannak különböző bónuszok, amik bizonyos teljesítmények után aktiválódnak, úgyhogy amit kapnak fizetést, azon felül is zsebre tehetnek kisebb-nagyobb összegeket, amolyan motivációként:P De értem, hogy mire gondolsz, sok játékos úgy kap jó fizetést, hogy alig rak be valamit a közösbe, de valamiből nekik is meg kell élni:D

del pipi 2019.11.14. 18:15:43

@pedronegroo: Figyelem ! Megrázó képsorok jönnek! A Mókusvadász nem mindig volt Mókusvadász! A kérdésem: mik az érdekesek ezekben a gólokban? www.youtube.com/watch?v=vUyXa1SOeXQ

del pipi 2019.11.14. 18:18:14

@JuventusFanatikus: Ez valami nagyon gyenge humorizálás volt!

del pipi 2019.11.14. 18:27:57

@JuventusFanatikus: Aha! Kam! www.youtube.com/watch?v=tiFflzXOU4A A második bekezdésben mondja a lényeget.

JuventusFanatikus 2019.11.14. 18:37:35

@del pipi: Ja, ezek a kisebb az általam frappánsnak tartott szövegeket nem viccnek szánom általában, csak pici színt viszek a kommentbe:) De azt elmondhatom, hogy ha kicsi a tét, akkor a kedvem sötét, de Te ne feledd, hogy minden nap egy alma, és az orvos távol van tartva. Ja, és az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg.

MdewC 2019.11.15. 00:28:11

@del pipi: az mindenképp b@lfaszság lenne és kérdőjel lenne bennem.

De ettől mág tartom amit Nektek címeztem, hiába kened megint a vajaskenyeret. :)

(Nem láttam, hogy játszott-e szóval a válaszom áll.) ;)

MdewC 2019.11.15. 00:32:18

@del pipi: na közben a sutyerák nemcsak játszott, hanem mesterhármast is lőtt.

Ezt adom, hogy érdekes és akkor finoman fogalmaztam.

Azért benéznék az öltözőbe meg az ügyvezetöi irodába, hogy mi a szitu.

Dőljünk hátra, lazuljunk el és javaslom várjunk egy picit, hogy mi sül ki ebből, aztán visszatérünk rá. ;)

Juve!

Ádi93 2019.11.15. 01:22:19

@senky: Nem a hírneve miatt győz, ellenben amiatt kaszál marketing terén nagyokat. -de ezt már többször kifejtettem, nem is mennék bele, ha érdekel el tudod olvasni. Ha nem, akkor meg nem.
Gólokat produkálásával továbbra sincs gond, mint a mellékelt (válogatott) ábra mutatja. Santos mester ismeri és tökéletesen használja, építi be a játékba CR képességeit, erősségét, ahogy tette Zidane is. Sarri eddig nem találja ezt. Ennek ellenére is az egyetlen veretlen csapat a szezon eddigi részében a Juventus. Úgy, hogy kb 60%-át nyújtja a keret, a benne lévő potenciálnak. Jó lenne azt valahogy kicsalogatni és ehhez kellenek az igazán jó szakemberek, edzők. Ebbe a játékba még Messi is beleszürkülne komolyan...
Sokan mondják, hogy az Atleti játéka nézhetetlen, de mégis őket igazolja. Na, hát mi vagyunk ebben a kategóriában a királyok, ez egyértelmű.
De még nem lőttünk el egyet sem, a szezononkénti 3 sima meccsből, úgyhogy minden alkalommal reménykedve ülök le, hogy "majd most!"

del pipi 2019.11.15. 04:52:15

@MdewC: Nem ezt a választ vártam tőled, de örülök hogy ezt kaptam. Én is örömmel látom hogy manapság mennyit használnak ezek a térdtapaszok! :) Tegnap mondtam is az asszonynak hogy nem felesleges elkenni a zsírt a kenyeremen és az sem probléma hogy ha tesz rá egy kis piros aranyat meg lila hagymát, És bepusziltam mintha vajat szopogatnék egy málnával mint régen...az anyám kenyerit!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása