Játékosok a Lokomotiv Moszkva elleni győzelemről

costa_douglas_golorom_moszkva.jpgA Juventus nehezen kiharcolt győzelemmel zárta vendégszereplését a Lokomotiv Moszkva otthonában, s a három pont megszerzésével az olasz rekordbajnok bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között, a mérkőzés azonban leginkább Douglas Costa varázslatos találata miatt marad emlékezetes. 

"Élvezzük ki, hogy elértük az első számú célunkat ebben a szezonban, de már a vasárnapi mérkőzésre kell gondolnunk, amely fontos lesz.

A mentésem a gólvonalról? Az lehetővé tette volna, hogy egy ponttal térjünk haza, míg Douglas gólja megszerezte nekünk mindhárom pontot. 

Olyan csapat vagyunk, amely alkalmazkodik a mérkőzésekhez. Azt a játékot játsszuk, amit a mester kér tőlünk, amikor pedig szenvedünk, tudjuk hogyan kezeljük a helyzetet, ahogyan azt is tudjuk, hogyan büntessünk a megfelelő pillanatban." - nyilatkozta a mérkőzés egyik kulcsmozzanatát nyújtó Leonardo Bonucci a mérkőzés lefújását követően.

"Ez az egyik legfontosabb gól, amit azóta szereztem, hogy a Juvénál vagyok. Boldog vagyok, hogy pályára léptem és képes voltam így segíteni a csapattársaimat. A hideg nem segített ma bennünket, de együtt, csapatként játszottunk, s végül képesek voltunk megszerezni a győzelmet." - értékelt a győzelmet csodagóllal bebiztosító Douglas Costa.

"Az volt a célunk, hogy győzelemmel zárjuk a mérkőzést, és bebiztosítsuk a továbbjutást. Még van előttünk munka, hogy az első helyen végezzünk, de elértük a célunkat, s továbbjutottunk ma este. Boldogok vagyunk, s várjuk a következő meccseket." - mondta a Cristiano Ronaldo szabadrúgása után a labda gólvonal előtti utolsó centimétereit biztosító Aaron Ramsey, aki így megszerezte a Juventus 300. találatát a Bajnokok Ligája történetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4215294432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2019.11.07. 11:26:32

Hát ez a tegnap esti győzelem sem rajtad múlt CR7 barátom, az biztos.

Viszont javítsatok ki ha tévednék, de a legtöbb helyen azt írják, hogy ha Ramsey nem ér bele, akkor CR7 gólja lett volna. De szerintem mivel a kapus már birtokolta a labdát és úgy ejtette ki a kezéből, ha a walsei nem ér bele akkor öngól és kész.

Andras74 2019.11.07. 15:28:12

CR7 érdeme, a kapus kisebb bénázása (azért nem volt rossz löket a vizes füvön), Ramsey gólja...

Csak Csucsu 2019.11.07. 17:07:40

CR-t ne bántsuk!! Így is 2 embert lefoglal elől ami másoknak sokszor teret nyit!
Tény, hogy nem lő annyi gólt és kikell mondani, hogy lassan 70 perces játékos.
A helyzetei most is megvannak csak most úgyse használja ki mint régen. Lesz ez még jobb is :)

gomorra21 2019.11.07. 18:49:40

@Knob: szinte biztos, hogy akkor Ronaldonak írják. Az nem öngól, hogy a kapus nem tudja kezelni a labda erősségét. Ha kapufáról pattan a kapusra, majd onnan a kapuba, az öngól, vagy ha nem kapura tart a lövés, de a kapus bevédi. A whoscored automatikusan Ronaldonak adta, és csak 2-3 perc múlva írták át Ramseyre.

Knob 2019.11.08. 10:34:41

@gomorra21: Köszönöm a választ. Én ilyen esetben már láttam, hogy öngólnak jegyezték fel, mert ez szinte olyan, mint ha saját maga gurította volna be a labdát a kapujába. Persze az nem az, ha csak beleér, és úgy megy be, de ilyen esetekben ha mondjuk egy juve játékos oda fut és bele akar pöccinteni a labdába, mikor még a kapus lába között van, akkor azt lefújják, hiszen kapus támadás, mivel már "birtokolta" a labdát. Szóval csak ezért gondoltam, hogy ez akár öngól is lehetne.

De értem és még egyszer köszönöm.

Ádi93 2019.11.08. 15:45:12

@Knob: Hát azt nem tudom mennyiben múlt vagy nem múlt rajta, de, hogy a szabadrúgása nélkül egy góllal kevesebbünk lett volna, az biztos.

Knob 2019.11.08. 15:48:50

@Ádi93: Vagy ha nincs a pályán akkor már addigra hárommal mentünk volna. :)

del pipi 2019.11.08. 18:55:22

@Ádi93: @Knob: @gomorra21: Srácok ez így történt, tehát így volt jó!

ZecH 2019.11.08. 21:00:01

@Knob: ja a 3.percben :) Azert Roni nem ekkora fek. En tenyleg nem akarok folyton vedo ugyvedet jatszani, de alapvetoen meg mindig hozza egy "atlag" Juve szintu csatar szintjet ha szar formaban van akkor is. Azert ezt eleg nehez elvitatni es ezaltal a hasznossagat is...

del pipi 2019.11.09. 07:31:06

@ZecH: Tavaly én voltam Dybala védőügyvédje, idén ez a te feladatod Ronival! :) Tudom hogy véded, de ez most tényleg nudli. Egy pár meccsen tök jól játszott aztán...most nézd meg. A szabi gólt leszámítva ő azért nem fék, hanem egyel kevesebben vagyunk. Már mondtam ha ő rúgná minden meccsen a mester hármasokat(persze ez túlzás) én tényleg boldog lennék már. Ha érdekel elmesélem neked milyen szintjei vannak egy játékos formájánál, és milyen hangulatot eredményez.

Ádi93 2019.11.09. 13:11:37

@del pipi: Szerintem meg ezt rosszul látják azok, akik CR-től mesterhármasokat várnak...
Egy -talán az ESPN- műsorán hallottam épp a minap egy volt játékostól egy hiteles véleményt, amit nagyon hasonlóan gondolok.
Mégpedig az, hogy kettő dologból kifolyólag abszurd és érthetetlen, hogy sokan mennyire elrugaszkodnak a realitás talajától, CR-rel kapcsolatban, különösen régi Juve fanoktól érthetelen.
Először is a Juventus a CR előtti években sem arról volt híres, hogy sok góllal nyerné a meccseket, pláne nem arról, hogy egy sztárjuk minden harmadik meccsen mesterhármast szerezne. Ez egyáltalán nem ez a bajnokság és nem az a csapat, ami erre lenne kihegyezve. CR tisztában volt azzal hova igazol, éppen emiatt is volt kihívás.
A formájával, fizikumával továbbra is képes lenne arra a góltermésre, amit a Real Madrid utolsó 3 BL-győzelménél az asztalra tett, csak ott az ő, 16-oson belüli megjátszása volt a lényeg és olyan játékosok vették körül, akik ezt tökéletesen megvalósították. Védekezni nem tudtak úgy, mint a Juve, cserébe.
A válogatottban is ugyanezt látjuk ma is, ahogy nagy arányban értékesíti a neki passzolt labdát a kapu környékén. Ugyanúgy, mint 10 évvel ezelőtt.
Griezmann szinte láthatatlanná vált a Barcába igazolása óta, mert egyszerűen teljesen más a helyzet, mint az Atletiben volt és nem azon a poszton játszik, nem olyan rendszerben. Semmi érthetetlen nincs ebben.

CR nélküli meccseink semmivel nem voltak nézhetőbbek, jobbak és nem értem azt sem, hogy hogy nem látják sokan azt, mikor 2-3 védőt visz magával és köt le folyamatosan, ezekből a helyzetekből is szereztünk már gólokat, mikor kinyílt egy pillanatra így a terület.
Sarri azt mondta 40 gólt vár idén CR-től. Nem tudom hogy érti ezt, mert ehhez az egyetlen lehetőség rá kihegyezni a teljes játékot. CR 35 éves lassan, de még mindig képes lenne erre. Így nem. Még Messi sem szerez, nem, hogy mesterhármasokat, de sokszor gólt sem a jelen szezonban a SPANYOL bajnokságban.
Teljesen irreális elvárásaink vannak, kb annyira tiszteletlen és irreális, mint a Milan drukker haverom hülyesége, hogy a Juve csalással nyeri a bajnokságokat. -de észérve nincs, talán még a meccseket sem nézi.
Nem szeretem, mikor az elvégzett munkát, az áldozatot, a küzdést, az eredményeket nem ismerik el, legyen szó bármiről, bárkiről. Az alázat, tisztelet, azt gondolom alapvető kellene, hogy legyen, persze a jogos kritika mellett, vagyis azzal együtt.

Én leginkább az Allegri-Sarri váltás értelmét nem látom, legalábbis a játék képe alapján. Pedig Costa, Dybala, Higuain, Cuadrado, Bernardeschi, Ronaldo.... hát egyáltalán nem az a bennük rejlő potenciál kimaxolása, amit látunk.

Matteo89 2019.11.09. 13:16:39

@Ádi93: Irreális persze, de ezzel együtt CR sajnos most formán kívül van. Én a tavalyi formájával teljesen elégedett lennék, de attól is messze van sajnos jelenleg. De túl fog ezen lendülni, erre fogadni mernék.

del pipi 2019.11.10. 08:45:35

@Ádi93: Nem tudom mennyire volt félreérthető az amit @ZecH: kollégának írtam, de inkább amolyan biztatás jellegű volt, hogy lesz ez még jobb is. Na de az érmének is két oldala van, az egyik hogy én nem azt mondtam hogy minden meccsen mester hármast kellene rúgnia a Serie a-ban, hanem azt mondtam hogy teljesen tök mindegy hogy ki rúgja a gólokat. Ha Ronaldo lenne a hősünk engem ugye nem zavarna. A másik pedig hogy engedtessék meg és jogom van hozzá(ezt a Rockytól tanultam hogy van ilyen opciós lehetőségem) hogy azt elvárjam Ronaldotól hogy ne csak két momentuma legyen egy meccsen, és ne tüntessék már el mindenfajta csapatok neve nincs védői, ha már ő is azt állítja hogy ő a G.O.A.T! Teljesen rossz látni azt hogy nem tud megcsinálni egy egy az egy elleni párharcot, nagyjából aki szembe jön vele elveszi a labdát. Ezek a száraz tények, ha ez nem így van meccsek óta akkor más Tv-t nézel mint én. Cáfolj meg!

Knob 2019.11.11. 08:11:29

@ZecH: Lehet védeni, de gyakorlatilag Ő az aki azt csinál a pályán amit akar. Annyiszor bassza fölé a labdát ahányszor akarja, ott játszik a pályán ahol akar, de azt el kell ismerni, hogy mostanában (és ezt a Milan elleni meccs is mutatja) kerékkötő lett. Semmi hasznosat nem csinál és jelenleg az összes csatárunk jobb, mint Ő. Ezek a tények.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása