Szemin: "A Juventus a BL egyik esélyese"

bajnokok_ligaja_logo.jpgA soron következő, Lokomotív Moszkva elleni Bajnokok Ligája-meccs előtti sajtótájékoztatón a hazaiakat képviselő Maurizio Sarri és Cristiano Ronaldo mellett az ellenfél edzője, Jurij Szemin is kifejtette gondolatait a mérkőzéssel kapcsolatban.

Az oroszok trénere először is megköszönte kollégája méltató szavait, majd elmondta: "Két napja jöttünk, hogy megnézzük a Juventust. Jó teljesítménnyel rukkoltak elő, és mi sok hasznos információval gazdagodtunk őket figyelve.

Eddig senki sem tudta megállítani Cristiano Ronaldót, de nekünk arra kell fókuszálnunk, hogy az egész csapatot megfékezzük, ne csak egy játékost. Utóbbi ugyanis nagy hiba lenne, mivel minden poszton kiváló futballistáik vannak.

Beszéltem Höwedesszel a Juventusról, ő jól ismeri az itteni körülményeket. Ugyanúgy, mint amikor a két csapat legutóbb, 1993-ban találkozott, a Juve kerete tele van sztárokkal. Mindig is nagyszerű labdarúgóik voltak.

A Juventus bizonyosan az egyik esélyes arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, mivel a világ legerősebb játékosai közül többen is náluk szerepelnek." - idézte az ellenfél edzőjének szavait a Juventus hivatalos honlapja.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4215248806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2019.10.22. 11:33:53

Höwedes kiket ismer jól? Max. az orvosi stábot, meg Khedirát.

Jamal Jamal 2019.10.22. 14:06:22

@gomorra21: Höwedes mindenkit ismer. Mindenkit IS.

JuventusFanatikus 2019.10.22. 14:56:44

@Jamal Jamal: A német titkosszolgálat embere, azért igazolt Oroszországba, hogy kémkedjen.

alexGicamo 2019.10.22. 15:01:45

@JuventusFanatikus: Kár érte, jó ügynök volt ! :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása