Haalandra a Juve és a Napoli is felfigyelt

haaland_erling.jpgA Salzburg ifjú norvég csatára, Erling Braut Haaland az idei szezonban rendkívüli ütemben termeli a gólokat. Az idény egyik felfedezettje 11 meccsen már 18 gólnál jár az osztrák bajnokságot és kupát, valamint a Bajnokok Ligáját egyaránt figyelembe véve.

A BL-ben első meccsén a Genknek háromszor köszönt be, míg a Liverpool elleni idegenbeli mérkőzésen csereként beállva is betalált egyszer. Nem csoda, hogy a 19 éves tehetség számtalan nagy klub érdeklődését felkeltette.

Haaland kevesebb, mint egy éve játszik Salzburgban. Idén januárban érkezett a Molde csapatától, ahol tavaly decemberig - a jelenleg a Manchester Unitedet irányító - Ole Gunnar Solksjaer volt az edzője.

A fiatal támadó remeklése arra enged következtetni, hogy nem sokáig marad Ausztriában. A Corriere dello Sport szerint Olaszországból két együttes is figyelemmel kíséri a teljesítményét, a Juventus és a Napoli.

Utóbbi alakulat képviselői hamarosan közelebbről is szemügyre vehetik Haaland játékát, hiszen a válogatott szünet után a Salzburg éppen a nápolyiakkal találkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5115215436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2019.10.10. 11:47:57

A Manchester United lehet a befutó. Haaland édesapja jó kapcsolatot ápol Roy Keane-nel.

Pavel1988 2019.10.10. 12:16:11

@m.martin91: Vigyék, itt az új Dolberg :D

JuventusFanatikus 2019.10.10. 12:20:48

@Pavel1988: Még várjunk ezzel a kijelentéssel, már most többet ért el, mint Dolberg.

Grinta 2019.10.10. 16:45:14

@Pavel1988: @JuventusFanatikus: Nekem a megkerült órája is elég lenne!
Hogy mire képes a srác?Senki sem tudhatja,még bizonyosra.
Minden egyes évben van újabb szupercsodacsillag,aztán majd kiderül mi válik belőle.

Rikoo 2019.10.11. 15:46:15

@Juvetto: Ez a jó kapcsolat alapja?

JuventusFanatikus 2019.10.11. 16:29:54

@Rikoo: Persze, az Öreg Haaland ezen eset után konkrétan nem mer rosszban lenni Keane-nel.

Wizzurah 2019.10.11. 22:40:50

Nem értem ez minek kell ill. miért jó. Olyan fiatal csatárt figyelni és érdeklődni utána, aki-nek van néhány jó meccse, de még bármi lehet belőle. Pont egy ilyet adtunk el a nyáron Kean személyében, erre egy ugyanolat hoznánk inkább ki tudja mennyiért. Ennyivel kár volt eladni Keant, ő legalább még olasz is volt... Teljesen értelmetlen.

JuventusFanatikus 2019.10.12. 10:10:46

@Wizzurah: 11 meccsen 18 gól nem semmi, ráadásul Őt nem most fedezték fel, már Norvégiában is nagyon figyelték a játékát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása