Elemzés: az Atlético Madrid elleni meccs

matuidi_foldon_fekve_unnepel.jpgNagyon jó mérkőzést láthattunk, izgalmakból nem volt hiány, és szép momentumok is akadtak. Ugyan a három pontot nem sikerült elhozni Madridból, de elégedettek lehetünk az eredménnyel, annak ellenére is, hogy 2-0-ás Juventus vezetés után jött vissza az Atléti.

Két teljességében más félidőt láthattunk, az első játékrészre nem is igazán érdemes szót fecsérelni, ugyanis unalmas volt, teljesen veszélytelenek voltak a Juve támadásai, néha-néha egy gyors támadás után berúgta a szélen futó játékos középre a labdát, de az égvilágon senki nem volt a kapu előterében a Juve játékosok közül, érdekes, hogy Higuaín sosem kóricált arrafelé.

A fegyelmezett védekezés volt a cél, ami nagyon jól működött Bonucci vezetésével, aki zseniálisan játszott, a karján lévő karszalaghoz méltóan. Az Atlético próbálkozott támadásokkal, de meglehetősen gyengére sikerültek a befejezések, komoly veszélyben nem forgott Szczęsny kapuja. Úgy tűnt, mintha Sarri mester tanult volna a Napoli elleni meccsből, és szépen tartalékolta az energiát a Juventus, hogy a  következő félidőben lerohanja a spanyolok védelmét.

kepernyofelvetel_131.pngA második negyvenöt percben feléledt a Juve, az eddig katasztrofálisan játszó Cuadrado és Matuidi megtáltosodott, Higuaín is végre előkerült. Felpörgött az olasz gárda, lendületből vezette az ellenfelére a labdát, így sikerült mattolni a madridi védekezést. Látszódott a csapaton, hogy nem állnak le egy találatnál, tepertek a következőért, majd a következőért, de a harmadik nem akart összejönni (innen is megköszönöm Higuaínnak, aki ziccerben nem passzolt az üresen álló Ronaldónak). A Juve elkezdett kicsit visszaállni, ez 2-0-ás vezetésnél nem meglepő, míg a hispánok nagyon igyekeztek, hogy szépítsenek, Simeone nagyon bátran cserélt. Az Atléti a Juventushoz hasonlóan beívelésekkel próbálkozott, sikerrel is járt a madridi gárda.

  • Első találat: Az egész ott kezdődik, hogy Bentancurnak rombolni támadt kedve, először felborított egy játékost, majd Thomas Partey ellen szabálytalankodott, aki már elrúgta a labdát. A felvételeken nehezen kivehető, de úgy néz ki, hogy Rodrinál megvolt a mozdulat, hogy rátart a ghánai lábára, de erősen az a gyanúm, hogy a madridi színészkedett. Eléggé veszélytelennek tűnő pozícióból érkezett a beívelés, de Giménez meglehetősen könnyen rámászott Danilóra, akinek esélye sem volt, majd befejelte középre hibátlanul a labdát, Savićnak csak a fejét kellett beletennie, hogy az üres kapuba érkezzen a játékszer, Bentancur pedig lemaradt a montenegróiról. Nem fogta kellően szorosan a védőt, végig a háta mögött követte, aztán már az uruguayi egyszerűen tehetetlen volt. Ez a szituáció Simeone zsenialitását tükrözi, aki tökéletesen kitalálta, hogy a csapata egyik legjobban fejelő játékosa a jobbhátvéddal küzdjön meg  a labdáért. Sarri ötlete az volt, hogy a védősor egy vonalban helyezkedik, és zónát véd. Látszott is tisztán a Danilo-Bonucci-de Ligt-Alex Sandro sor, de beékelődött a holland és a brazil közé Rodrigo, aki követte emberét, a tőle sokkal jobban fejelő Stefan Savićot. E téren az argentin mester taktikailag megverte az olaszt.
  • Második gól: Herrera kevésbé veszélyesnek tűnő lövését Dybala hősiesen blokkolja, utólag megállapíthatjuk, hogy kár volt. Itt egyéni hiba nincs is, ugyanis a közelben nincs egy Juve-játékos se, Herrera és Giménez egymást zavarta a fejelés pillanatában, talán ennek is köszönhető, hogy ennyire védhetetlen volt a fejes. Itt egyértelműen a Sarri által megszervezett zónavédekezés volt a probléma, egyszerűen nem lehet szabadon hagyni egyszerre két embert is, ráadásul az egyik a madridiak talán legjobban fejelő játékosa.

A védekezésben a jól megszokott 4-4-2 hadrendet láthattuk, szerintem komolyabb panasz nem lehetett a védelemre, talán annyi, hogy túlságosan hagyják az ellenfelet érvényesülni, kevésbé avatkoznak közbe, hagyták, hogy az Atléti gond nélkül beíveljen, túl sokszor engedték lövéséig az akciókat (ez különösen Danilóra igaz, aki több alkalommal csak a csatár elől szaladt, semmikép nem akarta szerelni), inkább hárman kísérték végig a kontrát, minthogy egy játékos megpróbálja elvenni a labdát. Nagyon labdabiztosak voltak a hátvédek, de igazából az egész gárda 89% pontossággal passzolt, ami több mint kiemelkedő. Meglepően jól, egységesen mozgott az egész fal, nagyban köszönhető ez Leonardo Bonuccinak is, aki figyelemre méltóan szervezkedett, utasítgatta a társakat. Úgy néz ki, hogy a védekezéssel nem lesz komoly probléma, sokkal nagyobb baj a pontrúgások levédekezése, de szerencsére ezt látja Sarri is.

kepernyofelvetel_130.png

Támadásban szokás szerint a 4-3-3-as felállás volt alkalmazva, a második félidőben szépen mentek az offenzívák, ha a Juve lendületből tudja rávezetni ellenfelére a labdát, akkor azt nehéz levédekezni, eddig ez a fajta támadási módszer tűnik kifizetődőnek, mikor a szélen megindul a Bianconeri, majd vagy beadás formájában, esetleg egy jó lapos passzal eljut a játékszer az ítéletvégrehajtóhoz. Az első negyvenöt percben nem tetszett, hogy ész nélkül rugdossák a Juventus szélsői középre a labdákat, de ez szerencsére később megváltozott. Érdemes megemlíteni, hogy akkor voltak a leghatékonyabbak az offenzívák, mikor nem a középpályásokon keresztül folyt a támadás, akiken vagy megakad ez a folyamat (leginkább ez Matuidire jellemző, akiről méterekre pattan a játékszer, vagy rosszul passzol), vagy lelassítják (ezért Khedira a felelős, aki megtanult nem csak a mellette állóhoz passzolni, de így is másodpercekig tart, mire döntést hoz, hogy kihez szeretné eljuttatni a játékszert).

kepernyofelvetel_132.png

Egyéni teljesítmények:

  • Szczęsny: Nagyszerűen védett, még lábbal is magabiztos volt, nem úgy, mint a Fiorentina ellen. Hat alkalommal hárított, egyszer ütötte ki a játékszert, minden tőle telhetőt megtett.
  • Danilo: Nem elég rafinált, túl könnyen rúgja ki a labdát szögletre, Bonucci is figyelmeztette, hogy ha teheti, vagy engedje el a játékszert, vagy ne szögletre rúgja. Eddig nagyon hasonlít De Sciglióra, ami nem feltétlen dicséret, védekezésben jó, de támadásban szinte semmit nem nyújt. Négy alkalommal tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt, megnyert négy párharcot. Jó-jó, de több kell.
  • Bonucci: Egyszerűen fantasztikus volt, óriási rutinnal játszott, nagy vezér módjára, ezt a teljesítményt szavakba nem lehet önteni, de még számokba sem igazán. Nevéhez fűződik hat tisztázás, egy blokkolás, egy szerelés, egy közbeavatkozás, három megnyert párharc, hat hosszú pontos átadás. Mikor külsővel megindította Gonzalót, az valami mesteri volt.
  • de Ligt: Szépen fejlődik, az egész meccsen jó teljesítményt nyújtott, rá panasz nem lehet. Kilenc, azaz kilenc alkalommal tisztázott, ami egy elképesztően magas szám, megnyert két fejpárbajt, 90% pontossággal passzolt, hét hosszú átadása volt. Így tovább!
  • Alex Sandro: Végre azt a Sandrót láthatjuk, aki minden meccsen a legjobb tudása szerint tud játszani, hatalmas rutinja van, fel-alá robotol, a beadása pedig fantasztikus volt, különösen tőle, aki nem tartozik a beívelésekben erős szélső védők közé. Kiosztott három kulcspasszt, 95% pontossággal passzolt, kétszer cselezett, négyszer tisztázott, egyszer blokkolt, háromszor közbeavatkozott, kétszer szerelt, hét párharcot megnyert.
  • Khedira: Azt hiszem, hogy azt már kijelenthetjük, hogy az alibista melléknevet levetkőzte, mert motiváltan játszik, látszik, hogy akar futballozni, immáron nem csak az a célja, hogy hátra passzoljon, a letámadásokban fontos szerepe van, de ez nem jelenti azt, hogy jól is teljesít, mert hiába a komoly erőfeszítés, én kevesellem azt, amit lerak az asztalra. Még az első játékrészben aránylag jó játékkal rukkolt elő, de a második játékrészre teljesen eltűnt. Egyetlen párharcot nyert meg, kiosztott két fontos passzt, 81% pontossággal passzolt, kétszer tisztázott és egyszer szerelt.
  • Pjanić: Hasznos volt, jól játszott, de ettől a teljesítménytől többet várok. Átadásokban kiváló volt, 97% pontossággal továbbította a labdát, ebből nyolc hosszú átadás volt, de meglepetésre most sem jegyezhet fel egyetlen kulcspasszt sem, ez pedig nem igazán jellemző rá. Védekezésben picit túlbuzgó volt, belépői általánosságban a szabálytalanság határát súrolták. Háromszor szerelt, egyszer közbeavatkozott, egyszer blokkolt és megnyert öt párharcot.
  • Matuidi: Amit az első játékrészben leművelt, az konkrétan fizikai fájdalmat okozott számunkra, ahogy azt a labdát eltalálta annál a bizonyos lövésnél... Az juthatott mindenki eszébe, hogy ennyi erővel mi is ott lehetnénk helyette, mert nagyon gyengén játszott, azonban a második félidőre mintha kicserélték volna, a gólján kívül is rengeteget dolgozott. Ugyan csak egy párharcot nyert meg, de 91% pontossággal passzolt, egyszer tisztázott, egyszer szerelt, egyszer közbeavatkozott.
  • Cuadrado: Francia társához hasonlóan ő is meglehetősen gyengén muzsikált az első játékrészben, de a második félidőre megtáltosodott. Két kezemen meg tudnám számolni, hogy Juventusos pályafutása alatt hányszor találta el a kaput, és nem a stadionból lőtte ki a labdát, erre ballal vág egy akkora gólt, hogy hihetetlen, miközben passzolhatott volna Gonzalónak is. A találatán kívül is remekelt, sokat dolgozott, mind támadásban, mind védekezésben. Feljegyezhet két sikeres cselt, tíz megnyert párharcot, két kulcspasszt, két szerelést, két közbeavatkozást, egy tisztázást, hat kiharcolt szabálytalanságot.
  • Higuaín: Azt a teljesítményt nyújtotta, amit az idei szezonban megszokhattunk tőle, visszajárt a labdákért, és néha villant csak meg, de akkor vagy gólt lő, vagy kioszt egy hatalmas kulcspasszt. Ezúttal egy assziszt szerepel a neve mellett, két sikeres csel, két megnyert párharc, egy tisztázás.
  • Ronaldo: Csatártársaival folyamatosan cserélgették a helyüket, most ténylegesen szélsőként funkcionált, nem tört be középre, mint ahogy a kisebb együttesek ellen szokott, sokat járt vissza a játékszerért. Kevésbé keresték labdával, helyzetbe is alig-alig jutott. Hat alkalommal nyert párharcot, négyszer cselezett. Az a cselsorozat a végén gólt érdemelt volna, de sajnos picit mellément.

 

  • Bentancur: Ugyan részt vállalt az első kapott gólban, de azon kívül jól szállt be, hatalmas motivációval és keménységgel. Kiosztott egy kulcspasszt, kétszer szerelt, egyszer közbeavatkozott, szinte az összes párharcát megnyerte.
  • Dybala: Alakulgat a teljesítménye, jól szállt be a meccsbe, voltak jó cselei, de még ettől is többet várok tőle, picit sokallottam tőle a kocogást, sétálást, még több motivációt, akarást akarok tőle. Nevéhez fűződik két sikeres csel, három megnyert párharc, egy blokkolás.
  • Ramsey: Láthattuk tétmeccsen, kétszer ért labdába, nem igazán lehet róla mit mondani.

Szépen halad Sarri Juventusa, a felkészülési meccsek után nem gondoltuk volna, hogy ilyen rangadók után veretlen lesz a torinói egyesület, és két igazán komoly hiba van csak, az egyik a pontrúgások levédekezése, a másik pedig a vezetés megtartása. Picit fura, hogy Sarri nem ordibál az oldalvonalnál, ahogy azt Allegri tette, hanem cigarettával a szájában írogatja papírra a látottakat. Talán ez hiányzik picit, hogy a mester irányítsa a védekezést. A következő meccsek könnyűnek ígérkeznek, kötelessége lesz beépíteni az új játékosokat, és elérni, hogy ténylegesen összeérjen a csapat, és elsajátítsák a Sarriballt, egyelőre a nehezét már átvészelte a Juve.

Meccs embere: Leonardo Bonucci

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6315135148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2019.09.20. 09:36:45

Megint faszájos kis elemzés :) ha valaki lemaradt a meccsről ezzel az elemzéssel remekül pótolható. :)

Leslie Matthias 2019.09.20. 09:44:52

@pedronegroo: Azért remélem láttad,hogy ha az öreg zselé megrázza magát tud ilyeneket is:)

steven.h 2019.09.20. 09:52:15

Kicsit hiányolom az edző értékelését, ha jól emlékszem régen kapott osztályzatot az ilyen elemzéseknél. Valamint arra kíváncsi lettem volna, hogy más is úgy látta-e, hogy nagyon rosszul nyúlt bele sajnos a meccsbe (kb sehogy nem reagálta le Simeone cseréit). Plusz nekem már ezen a meccsen kijött, hogy szükségünk lett volna egy Can típusú játékosra az ilyen helyzetekben, függetlenül attól hogy mit mutatott az első két fordulóban.

pedronegroo 2019.09.20. 09:59:03

@Leslie Matthias: Igen, láttam, az a pár másodperc klasszis volt, kár hogy 90 percből áll a mérkőzés! :)

@steven.h: Can dologgal egyetértek, Demiralt kellet volna kihagyni Ő még úgyse rendelkezik kellő tapasztalattal, Emre tudott volna védőt is játszani szükség esetén, de ezen már kár bánkódni. Meg szerintem Mandzu-Can kihagyása inkább volt gazdasági mint szakmai jellegű, így akarják távozásra bírni Őket.

dobor norbert 2019.09.20. 10:00:31

Nagyon szépen köszönjük az elemzést,klassz lett!

AgliOli 2019.09.20. 10:14:12

Köszi szépen az elemzést!

Matuidi 91%-os passz hatékonysága sajnos a bal oldali 3-4 méteres passzokból ered, Sandroval és a 2. hullámban érkező, kiforduló támadókkal adogat, de a gólján kívül én csak azt láttam, hogy megy mint az állat, de nem hatékony. :(
Rabiotra kíváncsi lennék a helyén, remélem lassan eljön a pillanat. Khedira helyett Can (ai nem sokkal jobb) de ha a mellőzése miatt feléled, mint Higuain, akkor már csak a támadókat kell jól rotálni és megvagyunk.
Persze ehhez kell a védelem is, sajnos a bal oldalunk egyelőre kritikán aluli, Cancelo meg röhög Manchesterben...a marha Paratici azt hitte, hogy fontos(abb) az eladási oldalon is nagyot durrantani... :/ Azt se tudták még akkor, hogy hány védős rendszer lesz, azért még benne van a pakliban egy 3 védős Bonucci Chiellini DeLigt.. Mit gondoltok?

Knob 2019.09.20. 11:04:07

@pedronegroo: Én pedig Matuidit hagytam volna ki, mondjuk még az öltöző közelébe sem engedném, az tuti.

@AgliOli: Szerintem már mind kíváncsiak lennénk, hogy milyen is a szeretett csapatunk, ha vannak focisták a középpályán. Szerencsétlen Pjanic is jobban tudna muzsikálni, ha nem neki kellene egyedül mindent megoldani, hanem lennének társai is. Gondoljunk bele, mi lesz ha nem 4-1-3-mal, hanem ténylegesen 4-3-3-mal állunk majd fel?

Rocky80 2019.09.20. 11:05:07

Legalább olyan klassz az elemzés mint a két gólunk! :-)

Higu gólpassza nagyon-nagyon tetszett. Utána kár hogy nem passzolt ziccerben...

Knob 2019.09.20. 11:05:21

Nagyon frankó ismét az elemzés, köszönjük szépen!

pedronegroo 2019.09.20. 11:18:02

@Knob: Nekem se kedvencem Matuidi de túl drasztikus vagy :)
hidd el ez a Sarri féle kezdeti óvatosság egyáltalán nem bullshit, majd jönnek szépen az új emberek és ha rászolgálnak akkor idővel Matyi fog a padra kerülni.

Knob 2019.09.20. 11:44:19

@pedronegroo: Persze, belátom, túl szoktam tolni a dolgokat. Jogos! :)

Csak annyiszor kellett már végignéznem annak a bizonyos két embernek a bénázásait, vagy éppen a semmit tevéseit, hogy idén végre felpörögtem, miszerint ennek vége. Mandzukic játékát végre már más is észrevette (vezetők, edzői stáb) és elzavarják, igazoltunk 2 valamire való középpályást, de még mindig (szeptember közepe) ezt a szerencsétlen franciát kell nézni (már sajnos tökre hidegen hagy a gólja, meg a szaladgálása). Türelmetlen vagyok.

gomorra21 2019.09.20. 13:32:33

@Knob: Sarrinak jelentették, hogy a juventuz.blog.hu-n van egy nagy szakértő, aki nem szereti Mandzukicot, és ezért szedték ki a csapatból. Hála neked, most már mások is látják.
A Matuidi kritikádon is sokat gondolkoztak Sarriék, alapvetően egyetértenek, de végül maradt a francia, mert Rabiot még nincsen jó formában. Blaise amúgy nagyon a szívére vette, amiket írtál róla, nem hiába üzent neked a kamerába a gólja után.

Knob 2019.09.20. 13:48:14

@gomorra21: Teljesen értem a gúnyt. Tanulok is belőle. Az amit írtam gondolom kiváltott némi ellenszenvet belőled, pedig nem volt a célom. Ha nagyképűséget olvastál ki a hozzászólásomból, akkor nagyon ügyes vagy, mert igen, nagyképű vagyok. Főleg azért, mert 2 éven keresztül mikor is leírtam a véleményem a horvát és francia játékosainkról, az elején itt mindenki lehordott, hogy vak és hülye vagyok a focihoz. Persze kitartottam a véleményem mellett és bár kurva sok időbe telt, de már itt is belátta, vagy átlátta pár ember, hogy volt némi igazság abban ahogyan én láttam e két kiváló futballista játékát. Ezek miatt, és főleg a lehülyézések és gúnyos, ironikus válaszok miatt... Igenis kurva jól esik, hogy 2 évbe telt, de már az a válasz sem megoldás Nektek (akik vakon imádják ezt a két játékost), hogy az edző majd csak jobban tudja, mint egy ilyen hülye, mint én. Hiszen bár még csak 50 %-ban, de lett egy olyan edzője a Juventusnak, aki hasonlóan látja a horvát tudását, mint én. Remélem, hogy lassan Sarri ugyanígy felméri Matuidi helyzetét is és az én "javamra fog dönteni".

JuventusFanatikus 2019.09.20. 14:43:43

@pedronegroo: @dobor norbert: @AgliOli: @Rocky80: @Knob: Köszönöm, srácok!
@steven.h: Akkor szoktam kitérni az edzőre, ha ténylegesen valami meglepőt húz, vagy valami komoly hibát vét. Most próbáltam mindent belefűzni a cikkbe, amit Sarriról írni akartam. Leginkább a pontrúgások rossz levédekezése van fókuszban.

del pipi 2019.09.20. 15:46:39

@gomorra21: Óriási! Nem is gondoltam volna hogy a Knobnak üzent, de így vissza gondolva igazad lehet.@Knob: De ha javadra dönt Sarri akkor nincs több üzi, se ez a repkedős gólöröm , de a viccet félre most tényleg jól tolta a spanod! @pedronegroo: @steven.h: @dobor norbert: @AgliOli: @Rocky80: Amúgy meg ne dicsérgessétek már állandóan halálra a @JuventusFanatikust ! Jó jó cikk de azért na! A Vénembert miért nem dicséritek széjjel, bezzeg a kis házi Trollunk mindig megdicséri ha teheti! :)

gomorra21 2019.09.20. 15:47:09

@Knob: akkor én most jó előre elkezdem ekézni Szczesnyt. Lehet, hogy majd hülyének tartotok pár évig, de végül, előbb utóbb úgyis nekem lesz igazam.

Knob 2019.09.20. 16:30:03

@gomorra21: Vagy rohadtul nem megy az értelmező olvasás, vagy csak egyszerűen... mindegy. Amúgy nem feltétlenül lesz előbb-utóbb igazad. Igen sok játékos van, aki magas szinten tudott focizni akár a karrierje végéig is. Illetve az Ő esetükben 2 évvel ezelőtt is pont ugyanezt csinálták, mint most, vagy akár pár hónapja, csak sokan elsiklottak felettük. Ennyi a véleményem.

jeneiPALI 2019.09.20. 16:52:34

Jó a cikk köszönöm! Forza Juve én is várom már a minöségi középpályát!

gomorra21 2019.09.20. 17:35:53

@Knob: nem gondolom, hogy Mandzukicot kell azért elővenni, mert Allegri taktikája a végén kimerült annyiban, hogy előre kell vágni a labdát, majd Mandzukic megszerzi, és leosztja.
A horvátok egy minőségi középpályával mást játszottak, szóval nem Mandzukic tette ötlettelenné a Juventust. Allegri lebutította a középpályás játékunkat, és a kompromisszumok nélküli kockázatkerülés volt a koncepciója, Mandzukic csak kiszolgálta az elképzelést. Én sem gondolom, hogy Mandzukicra jelenleg szükség van, de ez visszamenőlegesen nem sokat bizonyít.

JuventusFanatikus 2019.09.20. 19:39:31

@jeneiPALI: Köszönöm! Persze, ha del pipi bá' nem haragszik meg:P

del pipi 2019.09.20. 19:57:23

@JuventusFanatikus: Nem haragszom , de csak akkor ha @jeneiPALIbá nem haragszik hogy a Dybala kezdő lesz a Verona ellen.

GGábr81 2019.09.20. 20:22:38

@Leslie Matthias: "Danilo:...túl könnyen rúgja ki a labdát szögletre, Bonucci is figyelmeztette, hogy ha teheti, vagy engedje el a játékszert, vagy ne szögletre rúgja"
De nem megy ez csettintésre, hogy gondolja ezt Bonu? Edző nem akar lenni?

ZecH 2019.09.20. 22:20:09

@gomorra21: Pontosan. Mandzukic egyaltalan nem tehet arrol hogy vegrehajtotta (raadasul tokeletesen) az edzo kereset. Emlekezzetek hany meccset nyert meg nekunk, hany fontos 3 pontos golja volt. Szomoru ezt olvasni hogy valaki ennyire ekezi teljesen erdemtelenul inkorrekt modon es meg meg is van magyarazva hogy o ezt a mellozest erti es mar evek ota ezt latja indokoltnak. Bocs de ekkora blodseget... Az embernek volt olyan meccse amikor vedekezesben es tamadasban is a legjobb volt a palyan levok kozott egy es ugyanazon meccsen!!! Gyakorlatilag kaputol kapuig jatszott eredmenyesen. Persze ez ilyenkor el van felejtve. Ilyenkor csak a magas beret latjuk, csak a jatekrendszerbe nem illoseget latjuk. Pedig allitom hogy a 7. es a 8. bajnoki cimben is elviathatatlan erdemei voltak es ha valakinek nincs annyi onkritikaja hogy ezt belassa a rendkivul szegyenteljes. A PC nyelvezetevel elve teljesen elhatarolodok ettol az inkorrekt velemenytol!

Knob 2019.09.21. 06:58:29

@ZecH: @gomorra21: Elfogadom, hogy Nektek szimpatikus Mandzukic teljesítménye. Amúgy IGAZATOK VAN! Belátom hülyeség a játékost szidni csak azért, mert egy edző kiválasztja a játékra. Ebből a szempontból Khedira ugyan ez. Volt mikor mesterhármast rúgott (középpályásként) és több olyan meccse volt ahol gólpasszokkal nyerte meg nekünk az adott meccset. Nem tehet arról, hogy az edző sokszor rossz taktikai feladatokkal bízza meg. Borzasztó INKORREKT dolognak tartom, hogy ha mostantól bárki az adott játékos teljesítményével kapcsolatban Őt magát teszi felelőssé, hiszen ez kizárólag az edző hibája.

Knob 2019.09.21. 07:06:07

@ZecH: Az igazat megvallva az utolsó két bajnoki címünket valószínű a tartalékokkal is megnyertük volna, mert amit a többiek (más csapatok) csináltak az nagyon gyenge volt. Szerintem pedig az a bosszantó és szégyenteljes mikor valaki nem látja a nyílvánvalót. Mandzukic és Matuidi is középszerűek, de ahogyan az imént írtam, igazatok van, erről nem ők tehetnek, hanem azokat akik játszatják őket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása