Grau: "De Ligt a pénz miatt választotta a Juventust"

de_ligt_matthijs_csikosban.jpgAz FC Barcelonánál úgy vélik, hogy a Juventus nyári sztárigazolása, Matthijs de Ligt a magasabb fizetés miatt választotta a torinói klubot a katalánok helyett.

A köztudatba a tavalyi szezon során berobbanó holland védő, aki az Ajax csapatkapitányaként egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt, sokáig az FC Barcelona egyik legfőbb kiszemeltje volt, azonban a játékos választása végül a Juventusra esett.

"Ajánlatot tettünk neki, de ő inkább a Juvéhoz igazolt, ahol az olasz adótörvények lehetővé teszik, hogy magasabb nettó fizetést kapjon." - mondta de Ligt klubváltásáról az FC Barcelona ügyvezető igazgatója, Òscar Grau.

A katalánok másik nagy célpontja a Paris Saint-Germain brazil sztárja, Neymar volt, akit nyáron a Juventusszal is hírbe hoztak, s aki korábban éppen a gránátvörös-kékeket hagyta el a francia klub hívó szavára.

"Nagyon komoly erőfeszítéseket tettünk a megszerzése érdekében. A klub minden tőle telhetőt megtett két ajánlattal, melyek közül az egyik játékosok bevonásával, a másik anélkül történt. A benyomásunk azonban az volt, hogy a PSG soha sem volt nyitott az eladásra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4215134656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2019.09.19. 20:44:09

Úgy tűnik, nem érett még meg a szőlő Katalóniában, bármilyen kedvező is ott az időjárás.

Kmarcika 2019.09.19. 20:45:08

A barcelonának az elnökségét egyre jobban utálom.
Miért nyilatkoznak ilyet ? Nem tudták leigazolni és kész ennyi.
Nem kell a kifogás.
Ők is adhattak volna ekkora fizut ha neymarra volt 100milliojuk.

Grinta 2019.09.19. 20:46:58

Már vártam ezt a cikket! : D
Amit mond az Olasz adótörvényről,az igaz.
De amiért mondja,azt már elhallgatja.Pontosan oda,hátrafelé,arra a posztra kellett volna nagyon igazolniuk.
És hogy Matthijs De Ligt a Juventust választotta a Barcelonával ellentétben?
Hát bocsássa meg a a világ,ha nem mindenki Új Katalónia,Lionel Messi által fémjelzett érájában képes csupán gondolni,hanem az Olasz rekordbajnok,aranylabdások sorát magáénak tudható Juventus mellett döntött,a Calcioról(védekezés csínja bínja) sem megfeledkezvén.
Raiola segedelmével : D ámen az eurónak

Grinta 2019.09.19. 21:09:33

@Kmarcika: Sajnos gőgösséggel párosuló arrogancia lett a Barcelona vezetősége.
Játékost sztrájkra buzdítóan (Dembelé) majd rácsodálkozván a fiúcska profizmusára.
Coutinho (Griezzmann) fülébe sugdosásával,és elengedésével egy olyan kölcsönügylet által,amitől az ember esze megáll.120 milliós játékost kölcsönadni??Mi van?
Olyan Ter Stegen féle nagyképűséggel megáldva,nagyon jól példázza a felállást.
Egyáltalán nem véletlenek az idegenbeli nagy leolvadások-csak maguknak köszönhetik.
Nem is tudom.Olyan néha mint ha ficsúrgyülekezet lenne.Ami a legjobban elszomorít,az a pályán tapasztalható bíró pressing,akármi is történjén,megy a rinya.
Ezen a ponton idecitálnám Butragueno számomra! elhíresült mondását a Galaktikus Real Madridról,és annak negatív megítéléséről.
Elő lehetne adni ezt szerényebben is.

Kmarcika 2019.09.19. 21:14:32

@Grinta: pontosan.

Dembelét én amúgy jó játékosnak tartom nagyon.
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja ez igaz, de szerintem még így is bőven beférne hozzánk.
Alulértékeltnek tartom, bár az elején túlhypeolz volt.
Elég kaotikus ez a mondatom :/
:)
Forza Juve

pedronegroo 2019.09.19. 21:16:05

A barca nem volt hajlandó kifizetni Raiola több milliós ügynöki díját csak e miatt nem jött létre a biznisz.

Grinta 2019.09.19. 21:25:09

@Kmarcika: Ilyen mentalitású játékosra semmi szükség ebben a profi környezetben.
Ez az egyik.A másik pedig az,hogy igazából mit tud a srác konstansan,még nem derült ki.
Lehet nem is fog sose.

Kmarcika 2019.09.19. 21:27:21

@Grinta: szellemileg a csávó elmaradott az tény.
Én jatéktudásáról beszéltem :)

Grinta 2019.09.19. 21:40:19

@Kmarcika: Nem választhatjuk szét a kettőt,mert a játéktudása nem jön ki a többi,hátráltató tényező miatt.
Tehetség?Az csak egy dolog,sokkal több kell annál.
Balotelli most 29 éves,ereje teljében van,karrierje csúcsán.

Kmarcika 2019.09.19. 22:01:22

@Grinta: én Balotellit is kedvelem ;)

Amúgy igazad van persze :)

JuventusFanatikus 2019.09.19. 22:13:03

@Grinta: Mit várjunk egy olyan klubtól, ahol egy játékos irányít, és beleszólása van mindenbe? Egyszerűen nem létezik, hogy a vezetőségnél ennyire FIFA-t játszanak. Egyébként örülök, hogy nem csak én szerintem egy beképzelt majom ter Stegen, akiről ez konkrétan virít, meg olyan nagyra tarják, pedig Ő is szeret ám potyázni. A Barca egy komolytalan színészválogatott lett, amely évről-évre egyre messzebb kerül a BL-től.

Leram7 2019.09.19. 22:38:37

Szerintem ebben van valami, mert rengeteget keres, de szerintem fejlődni is akar.

Alex8610 2019.09.20. 12:24:01

Érdekes nyáron még azt nyilatkoztak hogy nem is érdeklődtek utána :)

alexGicamo 2019.09.22. 10:34:47

@venember83: Én is úgy érzem, hogy savanyú a szőlő náluk ! Irígy kutyák ! :-b

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása