Conte: "Sarrinak le kellene higgadnia, mert már az erős oldalon van"

conte_antonio_dogevo_lukakuval.jpgA Juventus tegnap délután rendkívül gyenge produkcióval gyűjtött egy pontot a Fiorentina otthonában, míg a legfőbb kihívónak tűnő Inter tartja százszázalékos teljesítményét, s az Udinese fölött aratott győzelemmel őrzi első helyét a bajnoki tabellán.

Mindez azt jelenti, hogy a Juventus 560 nap után engedte át a vezető pozíciót. Legutóbb 2018 március 3-án esett meg, hogy nem a Juventus vezette a Serie A mezőnyét, ez volt az a nap, amikor a Napoli 4:2-es vereséget szenvedett a Roma ellenében, míg a Massimiliano Allegri által vezetett torinói együttes az utolsó pillanatokban aratott győzelmet a Lazio ellen.

A Napoli akkori mestere, Maurizio Sarri azóta a Juventus kispadjára került, s a Fiorentina elleni kínkeserves mérkőzés után, a nehezen értékelhető teljesítményt részben a korai kezdési időponttal és a firenzei hőséggel indokolta.

Sarri magyarázata természetesen nem maradhatott kommentár nélkül, az ügyben megszólalt a nagy meglepetésre az Inter szolgálatába lépő Antonio Conte, aki így alighanem kirobbantotta a nyilatkozatháborút a riválisok között.

"Semmit sem akarok mondani, máskülönben el kellene kezdenünk összehasonlítani a pénzügyi mérlegeket és az anyagi forrásokat." - mondta Sarri magyarázatáról Conte mosollyal az arcán.

"Valakinek le kellene higgadnia, mert már az erős oldalon van." - utalt Conte arra, hogy mikor a közelmúltban Sarri a Napoli mestereként üldözte a Juventust, többszörösen arra panaszkodott, hogy csapatának mindig korábbi időpontban kellett pályára lépnie, s így a zebramezesek már a vetélytárs eredményét ismerve léphettek pályára. De panaszként elhangzott az is, hogy a két klub teljesen más anyagi lehetőségekkel dolgozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2915093162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2019.09.15. 09:09:32

Csodálatos.

Nagy baj nincs még, de vannak aggasztó jelek. Ez a sok sérült nem kellett volna.

Atletico ellen jó lenne egy x. Előre aláírnám.

Bodnar Daniel 2019.09.15. 09:43:39

@Rocky80: Most már legalább nem az a probléma, hogy túl bő a keret. :)

simoni 2019.09.15. 10:14:39

@Rocky80: az Atletico se brillírozott tegnap. Nem lepődnék meg rajta, ha mindkét fél a biztonságra helyezné a hangsúlyt mondván, hogy nem az egymás elleni meccseken és főleg nem az első játéknapon kell eldönteni a továbbjutást. Szóval a látottak alapján leginkább egy holt unalmas 0-0 vagy 1-1 van kilátásban.

Az mondjuk engem már kissé jobban aggaszt, hogy hogyan lesz ebből Sarri-ball. Egyelőre a nyomát se látom, a tegnapi produkció egy az egyben a tavalyi volt, csak bizonytalanabb védekezéssel. (De Ligtről azért még nem szedném le a keresztvizet, túl gyorsan került a mély vízbe, szemmel láthatóan még idő kell neki, hogy belecsiszolódjon a rendszerbe.)

A középpálya teljesítménye viszont ugyanolyan tragikus, mint amilyen tavaly volt, és pontosan ugyanazokból az okokból: Pjanics továbbra sem a posztján játszik, kb. Khedira helyett végzi a robotmunkát. Matuidi nem kezdő szint, robotolni tud, de játékszervezésben 0. Khedira meg... a szót is kár vesztegetni rá, komolyabb ellenfelek esetén nettó emberhátrány. Higu és CR gyakorlatilag feleslegesen volt a pályán, mert a kp képtelen volt helyzetbe hozni őket.

Mindez már abszolút Sarri hibája. Valószínűsítem, hogy az eredménykényszer miatt nem meri meghúzni a szükséges változtatásokat, és inkább bízik a bejáratott formációban. Sarri-ballnak nyoma sincs, csak a tavalyi szenvedésnek, és mivel Chiellinit elveszítettük, a védelem is jóval ingatagabb lesz még hónapokig, amíg De Ligtnek sikerül felnőni a feladathoz (ha sikerül egyáltalán). Remélem, az öregnek is leesik most már a húsz fillér, hogy a két gyászhuszárt el kell felejteni nagyon gyorsan, különben csúnya égés lesz ebből.

DelPiero2 2019.09.15. 10:22:31

Mondjuk Conte is befoghatná a száját, mert az Udinese elleni 1-0 sem egy világraszóló eredmény. 3 forduló után még nem dőlt el semmi. Anyagiakkal kapcsolatban meg mintha Ő 2-szer annyit keresne.
Tény hogy szarok voltunk. Érdekesség, hogy az első két fordulóban edző nélkül a padon jobban ment mint most edzővel.

Rocky80 2019.09.15. 10:29:00

@simoni: valóban nem, de ők lesznek otthon, meg nincsenek ilyen fontos sérültjeik.

Matteo89 2019.09.15. 10:29:14

Conte meg a sötét oldalon van. Ő inkább meg se szólaljon. :)

JuventusFanatikus 2019.09.15. 10:34:01

Ne pattogjál 'Tonio, majd a szezon végén is legyen nagy a szád!

pedronegroo 2019.09.15. 10:45:34

Messze még a szezon vége de az tény hogy Conte meg Sarri nem említhető egy lapon, azért bízzunk benne hogy a bagós az erősebb és mélyebb keret adta előnyöket nem fogja elherdálni. Chiello és Costa kidőlése meg a "merkátós" szarakodások és kissé feszültebb, rendezetlenebb öltözői légkör azért most erősen ráfogja nyomni a bélyegét a csapat teljesítményére. Nyugodtabb volnék ha Conte mintájára 3 védős rendszerrel próbálkoznánk:
Csöcsnyi
Demiral Bonu Rugani
Cuad Pjanic Rabiot Sanyi
Dybala Ramsey
zselé

ZecH 2019.09.15. 10:50:00

Szeretem Contet de megint nem erzi mikor mit lehet mondani... ebbol is latszik hogy nem uriember. Jobban jarna ha befogna... 2 pont elony, van meg hatra 35 fordulo, huuuha... mar mar behozhatatlan. Mire van ekkora arca?

Ido kell hogy osszealljon az uj jatekrendszer es reszben bar ezzel semmi sem magyarazhato igaz h szar ebed kornyeken jatszani. Nem lesz minden meccsunk jo, sose volt igy sose lesz igy. Ahogy a senkihaziak meccsei sem jonnek majd ki mindig 3pontra, majd akkor mi is ott leszunk okoskodni, jo lesz Antonio?

delpi0823 2019.09.15. 11:38:40

Az inter meg nem jatszott ellenfellel, mi meg mar tul vagyunk egy napoli,fior kettoson 3fordulo utan.

giorgio007 2019.09.15. 11:42:19

Egy emberhátrányban lévő Udinét sikerült nekik odahaza megverni. Nagy érdem :D
Conte is csak a nimbuszát építi le az ilyen beszólogatásokkal.

delpi0823 2019.09.15. 11:56:54

@giorgio007: Kezd Mourinhosodni nagyon.

steven.h 2019.09.15. 13:02:41

3 forduló ment le és egyelőre Conte 10 euróval ült le egy 100 eurós étterembe, szerintem inkább várjon még azzal, hogy mennyire fog jóllakni

Rocky80 2019.09.15. 13:08:45

Srácok, nem hiszem hogy ekkora mellényünk kellene legyen.

Ha van szezon amikor megfoghatnak minket az ez.

Contelegend 2019.09.15. 13:09:06

@steven.h: 10 euróból kér 1 kg kenyeret azt jóvan :D azzal még Lukaku is jól lakik.

MdewC 2019.09.15. 13:29:24

Ez a Conte nyilatkozat egy stratégia része, mindent bevetnek, hogy legyőztenek minket.

Egyelőre még asszisztálunk is ehhez, ez picit bosszantó, a Juvenak minden szinten össze kell kapnia magát.

Contelegend 2019.09.15. 13:44:05

Annyival kiegészíteném a dolgokat , hogy egyelőre nagyon sok tényező számít pontszerzésnél. Ha a Napoli elleni meccsetek 3 percel előbb ér véget , lehet 2 ponttal kevesebbetek van, ha nincs De Paul kiállítása , lehet nekünk is.. 20 percig voltunk fölényben aztán 10 perce dominált az Udine amikor számomra sokkoló hülyeséget csinált az agyatlan gyerek és teljesen jogos pirosat kapott. ( Megnéztem többször több szögből , Candreva azért szólt neki , hogy ne szinészkedjen, kb minimális kontaktal egy ujjal hozzáért az argentinhoz, hogy maradjon csendben ezért aki visszafelé sárgát várt volna az olasznak , én azt mondanám , képzelje oda magát.. ezért nem ad sárgát a bírók nagy része )Egyelőre látni , hogy se az Inter se a Juve nincs kiforrva. Új rendszer , új játékosok, új edző mindkét csapatban és még csak 3 forduló ment le. Kb 2 hónap mire tisztul a kép.
Egyelőre azt nem tudom , hogy taktikailag látja jobbnak Sarri Matuidi játszatását , vagy csak szépen fokozatosan építi be Rabiot-ot? Ami leginkább aggasztó szerintem az két dolog a ti esetekben, és szívesen meghallgatom az ellenérveket ha nem így van. Az egyik, hogy Ronaldo központi figuraként elég alacsony rátával oldja meg a helyzeteket a bajnokságban, ahhoz képest ahányszor rá akarják játszani a labdát. Néha meg eltűnik és olyankor a csapat fél karú óriás benyomását kelti, holott simán megtudná oldani szerintem csapatként a helyzeteket. Persze Ronaldo zsenialitása jól jön majd 1-1 meccsen, a BL egyenes kieséses szakaszában, de mérlegre kellene tenni, hogy ebben a formában ez megéri-e. Azt hiszem én megnéznék egy olyat , hogy Ronaldo bekerül csatár pozícióba, balról Costa, jobbról egy lesajnált Cuadrado (ha már Dybala csak csere lehet), középen pedig Rabiot Matuidi helyett. Persze Higuaín is ügyes mostanában, rá nem lehet panasz.
A 2.-ik ami szerintem aggasztóbb, hogy már eleinte sem láttam de Ligt-ben azt a fantasztikumot amit ez a 85 milliós ár predesztinálna. Nekem főleg azért fura ez az egész , mert 2 nagyon tehetséges védő érkezett Romeo és Demiral személyében , és akkor még Chiellini sem volt sérült. Oké lehet , hogy ha vártok 1 évet a leigazolásával, hogy kiderüljön nem csak 1 szezonos csoda , akkor valaki elviszi előletek, de kérdem tisztelettel, nem lehetett volna ezt az összeget jobban befektetni? Olyan játékosokba akikre nagyobb szükség lett volna? Én pl Rakiticet gondolkodás nélkül hoztam volna, és ez esetben valamelyik kp is megkapta volna a lökést a távozásra. Persze lehet azt válaszolni , hogy de Ligt jó befektetés is , mert majd eladható lesz drágábban , na de ez nem egy nagy csapat jellemzője. Miért adná el a legjobbakat a Juve? Persze abban az esetben , ha de Ligt majd a jobbak közt lesz. Egyelőre új ország , új kultúra , nagy nyomas kombóra rafogható a teljesítménye. Most őt egy elhibázott döntésnek tartom , aztán lehet rám cáfol.

MdewC 2019.09.15. 14:03:07

@Contelegend: és egyelőre ehhez még hozzájön, hogy Sarri egyáltalán nem játszatta eddig Dybalat, Cant és Rabiot is csak perceket kapott. Egyelőre nem szimpi ami látok az öregtől, plusz a betegsége is bekavart.

A következő 2 hónap mindenképp vízválasztó lesz igen.

del pipi 2019.09.15. 14:08:09

@pedronegroo: Ez jó kezdő! Csak majd hívd fel Zselét hogy fáradjon be centerbe és ne lábatlankodjon ott bal szélen, ha kérdi miért? Mond azt: mert nem jött be!

del pipi 2019.09.15. 14:18:44

@steven.h: Ez nagy duma! :) @Contelegend: Lukaku megeszik egy fél rántott lovat, egy kád rizst, meg egy akvárium tartárt hozzá. :)

Mahiro 2019.09.15. 14:23:54

Drága Conte nagyon tisztellek,DE anno nem tudom ki dopálozott 100 Eurókról arról nem is beszélve, hogy te vagy a liga legjobban fizettett edzője, ha már az anyagiakról van szó!

Továbbá te voltál az aki elkövette a legnagyobb árulást amit csak Juve játékos és edző elkövethet és csatlakoztál a dögevőkhöz. Szóval tessék szépen szerényebb maradni és ne akarj a futballvilág Jacques Villeneuveje lenni köszi!

Ludens71 2019.09.15. 14:26:07

Conte-nak üzenem, kölcsönvéve az alant jegyzett görög bölcs mondását: Azért van két fülünk és egy szánk, hogy többet hallgassunk, mint beszéljünk. (Diogenész Laertiosz)
Majd a szezon végén lehet releváns módon bölcselkedni...

Ami pedig az Inter meccses kiállítást illeti, Candreva megérdemelte a nyakast, főleg, hogy ő nyúlt oda provokatíve először (meg ki tudja, mit szólt be), ugyanakkor ostobaság volt felülni ennek udinei részről, ha a csapat érdekét nézem. Úgy látszik Materazzinak mindig lesz féregségben utódja... Szánalmas volt az a fetrengés. Egy tisztességes kocsmai afférnál, ha egy ilyen ütésre lenyomnád ezt a rossz ripacskodást, körbeállnának, aztán térdüket csapkodva kiröhögnének és népművészeti cserépedénynek titulálnának.

Szeretett csapatunkra tekintve pedig igen, valóban van mit javulnunk, de szerintem túl sokan, túl hamar károgtok mindenféle tragédiát vizionálva. Az látszik, hogy a középpályánk vékonyka így, (nem ismételném magam, hogy kiket látok féknek)és hátul sem állt össze a védelem, de bizonyos változtatásokkal és az új játékrendszer egyre jobb elsajátításával beindulhat, amire annyira várunk: a látványos és eredményes foci. Aki pedig valaha igazolt játékos volt bármilyen szinten, az tudhatja, hogy egyéni és csapatszintű formaingadozás (sérülés, lelki tényezők stb.) egyaránt nehezíthetik, hogy egy csapat összehangolt jól működő gépezetként funkcionáljon. Az a baj velünk szurkolókkal, hogy nem ritkán végletesek vagyunk: nagyon tudunk örülni, ha jól mennek a dolgok és legalább annyira rögtön rinyálni, ha valami nem úgy van, ahogy szeretnénk...akár egy meccsen belül is.
Türelem...

del pipi 2019.09.15. 14:28:24

@Contelegend: A piros lap az piros lap ott nincsenek kérdések, viszont hogy mondtad? Candreva odaszólt hogy ne színészkedjen? Aztán De Paul megcsapta egy kicsit aztán úgy csinált mintha lebombázta volna egy harrier! Zseniális! Amúgy egyet kell értsek mindenben csak max De Ligtel nem , neki idő kell.

Contelegend 2019.09.15. 14:50:36

@del pipi: Én de Ligt-et egyáltalán nem írom le. Csupán azt fejtegettem, hogy ekkora összeget lehet jobban is ellehetett volna költeni. De még ez is vehet más irányt idővel. Nagyon az elején vagyunk. Egyébként Candreva viselkedése abszolút visszatetsző, egyetértek veled, elhiheted én sem vagyok büszke erre a színészi teljesítményre , de fordítva egy Udinei játékos ugyanúgy megcsinálta volna ezt. Sőt , egy ilyen pofonba bárki belehal a VAR óta, mert lehet tudni , hogy visszajátszás és kiállítás lesz. Ebből kifolyólag értelemszerű , hogy rájátszik, ha ezzel előnyben tudja részesíteni a csapatát.
Utána gyakorlatilag edző meccset hozhattunk és ez jól jött tekintve , hogy többek közt jön a Barca, jön a Milan, jöttök ti, a Lazio is.. nagyon sűrű lesz a következő bő 3 hét.

del pipi 2019.09.15. 15:00:00

Igaz! Én most megfigyelem az Intert amolyan Watchman.ként, kíváncsi vagyok a Bl plusz bajnokság milyen hatásokat vált ki, persze a Juvénál is.

Attilio79 2019.09.15. 15:16:35

Az Inter jól járt a régi Juventusos bandával, végre lehet, hogy lesz eredmény a csujjogatóknál? :)
Sarri meccseit elnézve télen visszatérhet Allegri...

delpi0823 2019.09.15. 15:48:14

@Contelegend: Rakitic?Vegul is nem rossz megoldas megint egy 30feletti kozeppalyast az igy is korosodo kozeppalyankra igazolni.........De ligt araval meg folosleges vitatkozni,mikor ilyen Harry Maguireekert fizetnek ki 80milliokat.Meg nem mellesleg ti is Lukakuert 75milliokat......

Contelegend 2019.09.15. 16:04:36

@delpi0823: Lukakuert 65 , 5 évre lebontva , Conte külön kérésére. Van különbség, statokat hagyjuk is. Maguire árán + 30 at jelent , hogy angol, mert az angoloknál is fontosak a hazai játékosok , hogy meglegyen a csapat identitása. Felesleges mindig vele peldálózni, ha drága védőről van szó, mert nagyon szélsőséges példa. Rakitic esetében pedig a korát felhozni? A tempós spanyol ligában is kiemelkedett, a lassabb olasz ligában Khedira helyett elég jól mutatott volna Pjanic mellett, de oda Ramsey? jött . Nézd meg Modric hány éves , hasonló kvalitások, kezdő a Real-ban. Ti dolgotok , de én nem 85 ért hoztam volna de Ligt-et, hanem 50-ért Rakitic-et , és akkor Cancelo is maradhatott volna. Talán több labdát kapna Ronaldo, ha már ez a taktika.

del pipi 2019.09.15. 16:09:12

@Attilio79: Na az baszna be! @delpi0823: Azért Rakitic erősítés lett volna, nem?

Attilio79 2019.09.15. 16:18:48

@del pipi: Micsoda? Hogy lesz eredmény a csujjogatóknál? :)

delpi0823 2019.09.15. 16:27:27

@Contelegend: Igazad van 35millio a piacierteke, 31eves,es 50millioert nagy uzlet lett volna elhozni.......Nem volt kozeppalyas aki normalis aron elerheto volt.Pogba ara vicc volt,Eriksen aki meg jo megoldas lehetett volna, de o meg ugye a realba akar igazolni sajnos,ra meg azert nem volt esely.Maguire meg tok mindegy hogy angol nem angol,az o ara nevetseges volt ezt mindenki tudja.

del pipi 2019.09.15. 17:24:01

@Attilio79: Nem! Hogy Allegri bumerángot játszik! :)

Attilio79 2019.09.15. 20:16:19

@del pipi: Pedig, ha így megy tovább, Sarri télen már nem lesz a csapatnál...

Andras74 2019.09.15. 21:14:19

@Attilio79: vagy már ősszel.
Amíg még nem késő!

Quentin_KR 2019.09.15. 21:17:06

@Attilio79: az kéne még.... elsírom magam ha ide jön mégegyszer.

ZecH 2019.09.15. 21:27:12

@Contelegend: Te nem vagy hulyegyerek hogy lettel inter szurkolo?

del pipi 2019.09.16. 05:10:57

@Attilio79: @Andras74: Hát titeket azzal senki nem vádolhat meg hogy türelmesek vagytok, nem igaz? @Quentin_KR: Akkor én magam is felsírok!

Andras74 2019.09.16. 06:17:21

@del pipi: nézd, én őszintén bevallom, h bírtam Maxit. Nyilván tévedhetek, de az az érzésem, h a jelenlegi keret sokkal jobban illene hozzá, mint bárki máshoz.

Talán jobb lett volna várni egy évet, és akkor edzőt váltani, amikor valaki szabad a Top 5 edzők közül.

Relatív, h ki az 5, de Sarri bácsi aligha van köztük!

spaolo1981 2019.09.16. 12:03:05

Ha jól tévedek, Conte 2014-től már szövetségi kapitány volt, míg Sarri 2015-ben lett a Napoli trénere. Szóval, ha mondott is olyat, hogy ők mindig korábban kezdenek, akkor az már az Allegri-éra alatt volt, kvázi Conténak ehhez semmi köze.

Attilio79 2019.09.16. 16:54:56

@del pipi: Türelmes vagyok, azt írtam régebben is, hogy van 10 meccse, amin eldől, hogy merre tartunk (felkészülési meccsek nélkül).
Engem nem tudott meggyőzni eddig. Egyik meccsen sem voltunk magabiztosak végig (felkészülési meccsekkel együtt). Pedig bő a keret, lehetne taktikázni...
A játékosok is elkezdtek paláverezni, az sem tesz jót az összhangnak.
A következő meccsekre nagyon kíváncsi leszek. Az Inter összeszedettebbnek tűnik Contéval, pedig kevesebből gazdálkodtak és önnáló stadionjuk sincsen.

Grinta 2019.09.16. 17:08:36

Nagyon rossz útra léptél Antonio.Azt még (szakmailag) meg lehet érteni,hogy "eladtad a bőrödet" 3-5 évre,és átültél a zinter kispadjára.De az hogy Te elkezdjél üzengetni oda, ahonnan enni kaptál,belemosván olyan dolgokat,amiket Sarri akkor mondott,az akkori helyzete,tudása alapján,míg Te a képletben sem voltál akkor éppen,vagy összekeverve azt,hogy Ő akkor egy kiélezett versenyfutás közepette,aggályát fejezte ki,és Te ezt most kisiskolás módon,gyakorlatilag a semmiből ezt így beledurrantod?!Hát,tudod lelked rajta.De ha Te a zinterrel elkezded majd rugdostatni a pályán a Juventus játékosokat,és ott akarsz majd őrjöngeni Torinóban az oldalvonal mellett,na azt soha nem fogják Neked megbocsájtani.És mint mondottam 3-5 évről beszélgetünk,mert egy edző karrierjében ennyi egy állomáshely-szóval ha Te még békességben fel akarsz ülni ezekre a szent lelátókra,akkor nagyon sürgősen befogod a szádat,és nem gerjeszted azt a feszültséget,ami most éppen alvó állapotban van.

pedronegroo 2019.09.16. 18:45:26

@Grinta: Conte érzékeny lélek és nem felejt. Az egész Sarri/Conte történetről az olasz lapok részletesen beszámolnak. A lényeg, hogy nem most kezdődött ez a sztori, még az Arezzo padján(2006) egymást váltották és már ott elkezdték a beszólogatást, majd aztán ugye a cselskinél is egymást váltották és Sarri leszólta Conte munkáját. Szóval erre mondtam mondandóm elején hogy Conte ilyen nem felejt típus és alig várta az alkalmat hogy valamit oda szúrjon Sarrinak, ettől még kicsinyes és gyerekes dolog de ezen körülmények ismerete hozzá tartozik a történethez, továbbá nem volt olyan rég mikor még Sarri középső ujja felmutatásával üdvözölte a juventinokat, szóval a két "úriember" csak megtalálta egymást. Azóta megszólalt örökös megmondó emberünk Moggi, aki Conte oldalára állt és kiosztotta Sarrit hogy mindenhol ezt csinálja hogy kifogásokat keres és ez káros a labdarúgásra. :) ez a sztori még biztos fog folytatódni :)

del pipi 2019.09.16. 19:30:16

@Andras74: @Attilio79: Srácok ! Meg kell nézni, ha őszinte akarok lenni sok a problémám ami nem tetszik az inkább az összeállításokból ered, de voltak jó momentumok is ami biztató lehet. Ezt a hétvégit felejtsük el ezzel a tipikus Juventusos mezzel együtt . Várjuk a folytatást és utána tovább beszéljük, oké?

Attilio79 2019.09.16. 23:29:57

@del pipi: Rendben, ezért írtam a 10 meccset, amiben vannak keményebb és gyengébb ellenfelek + BL terhelés ki kell derülnie mindennek. A keret bő, tehát van variálásra lehetőség, viszont, ha egykaptafás játékot játszunk mind a 10 meccsen, az komoly probléma lehet...
Meglátjuk.

del pipi 2019.09.17. 05:11:18

@Attilio79: Igaz! Még arra vagyok kíváncsi Sarrinál hogy pl legközelebb amikor egy csapat csinál egy fura felállást ( lásd hétvégi) tud e a csapat átállni úgy hogy ne fojtsák meg a kp-t , vagy erőlteti tovább a megszokott sémát, az fontos hogy egy mester tudjon váltani és jól belenyúlni a meccsbe. Én ritkán foglalkozom a felállásokkal de szerintem Sarriball-t lehetne 3-5-2-vel is játszani.

steven.h 2019.09.17. 08:35:10

@del pipi: Nem fog belenyúlni, eddigi pályafutása során soha nem nyúlt bele, az Empolinál volt egy 4-3-1-2, de azóta csak a 4-3-3-at ismeri, mint ahogy Conte is beleb*zult, már bocsánat, a 3-5-2-be...

MdewC 2019.09.17. 09:49:13

@del pipi: @steven.h: ugye 433... Del Pipi azt mondja, hogy Roninak be kellene mennie ST-be (simán lehet, meg a 352-t már rég ki lehetett volna próbálni, újra). Na akkor most jön a találós kérdés. Ki az, aki alkalmas a keretből bal szélsőnek? (Ronin és Costan) szvsz nem vagyunk meg megfelelően ehhez az alakzathoz. Mégis ez van.

del pipi 2019.09.17. 16:46:07

@MdewC: @steven.h: Múltkor leírtam a csapatom 3-5-2-re láttátok? Ez a 4-3-3 nekem is sántít valahogy, de remélem hogy Sarri megtalálja az egyensúlyt, csak idő kell neki még.

alexGicamo 2019.09.17. 19:20:13

Épp elég csalódást keltő, hogy JUVE - legendaként az ősellenség kutyákhoz igazolt , most meg még be is szólogat !
Erre már nem tudok mit mondani ...

steven.h 2019.09.18. 08:07:08

@MdewC: A probléma az, hogy hosszútávon a 3-5-2-höz se. 1 db belső védő csere maradna a rotációba, plusz a jelenleg szerintem igencsak sértődött Can. A bal oldal Sandroval és Bernardeschivel megoldott, jobb oldal Danilo és Cuadrado ez eddig szép, de így nem lesz posztja Costanak...Jelenleg Dybalának nincs ez is tény. 4-2-3-1 meg Ronaldoval egyedül fent nem működőképes, 4-3-1-2-ben is rengeteg ember poszt nélkül marad (Costa, Berna, Cuad, bár előbbi kettő még támadóközéppályásnak jó is lehetne, de az nálam Ramsey lenne vagy Dybala), szóval a végkonklúzióm az, hogy ez a keret jelenleg szarabbul nem is lehetne összerakva....

Leslie Matthias 2019.09.18. 09:42:49

4-3-3 ideállis lenne,HA:
Lenne Pjanic helyett egy regista...
HA:
Lenne szélsővédőben komolyabb alternatívánk,mint Cuadrado meg Danilo...
HA:
A középpályán nem Matuidi lesz majd az állandó kezdő,hanem Rabiot...
HA:
Végre Costa lejátszik egy szezont eltiltás meg sérülés nélkül
HA:
Dybala nem nyávog,hanem beáll a sorba akkor akár hamis 9-essel is tudna a csapat játszani és szélről középre lépő C.R-el rohamozni.(Center cseszettül nem is lenne muszáj,mert a Sarriball nem az ívelgetésre meg a center pozíciós játékára épül.
HA:
Lenne 1 valamire való szűrő a csapatban,mert ugye az sincs aki minden meccsen 7-8 labdát minimum szerezne....
Lehetne folytatni.
Sajnos annak,hogy Sarri karaktere kijöjjön a Juventusból minimum fél év kell.
Chelsea is utána ért össze illetve a Napoli is.
Türelem,türelem,türelem.Most ez a kulcs.
1-2 mercato meg egyeztetés kell,hogy ez a keret átalakuljon.
Más kérdés szerintem jövőre a kopasz(Pep) mozdítható lesz a Cityből.
Most akkor itt jön a dilemma,hogy a vezetőség miben gondolkodik.
Igazodjunk Sarrihoz vagy várjuk meg a Spanyolt?!
A filozófiájuk nem sokban tér el a presszingelésen kívül.Labdaközpontú játékot játszik mind a 2 csapat.Kérdés az hogy mi lesz.
Kivárás és még 1 év kuka és Sarri lesz a bűnbak,vagy a kezealá dolgoznak és kitartanak az öreg mellett?
Szerintem Sarrival is simán fogható minden kupa,de lehet ez csak az én érzésem.
Más kérdés ezen felül,hogy Dybala Guardiola alatt lehet,hogy alapember lenne és akkor nem kellene eladni az egyik legnagyobb értéket a csapatból.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása