Új szerződést kaphat Milinković-Savić

milinkovic-savic_sergej_kupaval.jpgOlasz hírek szerint Sergej Milinković-Savić új szerződést kaphat a Laziótól, amelynek részét képezheti egy 100 millió euró fölötti kivásárlási ár, illetve egy jelentősen megnövelt fizetés a játékos számára.

A szerb válogatott játékost több jelentős klubbal hírbe hozták, természetesen a Juventusszal is, a Manchester United, a Paris Saint-Germain, az Inter mellett, azonban mivel senki nem volt hajlandó a Claudio Lotito által meghatározott csillagászati árat kifizetni, a fiatal középpályás a Lazio keretében rekedt.

Az Il Messaggero értesülései szerint a biancoceleste klub jelenleg a játékos szerződéshosszabbításának az előkészítésén dolgozik, miközben az aktuális kontraktus is 2023-ig érvényes.

Az új kontraktus egy évvel hosszabbítaná meg az aktuális szerződés időtartamát, illetve egy legalább 100 millió eurós kivásárlási árat foglalna magában.

Sergej Milinković-Savić fizetése is megemelkedhet évi 3 millió euróra, és ehhez az összeghez további bónuszok kapcsolódhatnak, jutalmazva minden egyes gólt vagy gólpasszt.

A Lazio a KRC Genk együttesétől szerződtette a jelenleg 24 éves középpályást 18 millió euróért, és bár azóta sokat fejlődött a futballista, a kilencjegyű átigazolási díjat az érdeklődők egyértelműen sokallják, viszont egyes jelek szerint a játékos már jó ideje egyértelműen távozna a Laziótól egy nagyobb célokért küzdő egyesülethez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3915052200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri83 2019.09.09. 09:37:45

A 3 milliós fizetés és a 100 millió feletti kivásárlási ár nekem valahogy nincs arányban.
De ha ezt aláírja, akkor esélyes hogy nyugdíjba is onnan megy.

Leslie Matthias 2019.09.09. 09:52:42

@bianconeri83: Ha aláírja ,akkor hülye mint a s.gg még,ha nem is a Juveba de a Pl-ben simán 3-4x-sét kereshetné ezekkel a kvalitásokkal.....

rockitbaby 2019.09.09. 10:20:04

@bianconeri83: Nézd, a Lazio 3 milliónál többet nem nagyob tud adni. Nem dübörög úgy a gazdaságuk, mint M.O.-é.

A 100 millió feletti összeget pedig a PL klubok nevetve kifizetik. Ez inkább a ligán belüli klubváltást igyekszik meggátolni.

Alex8610 2019.09.09. 10:34:39

@rockitbaby: Na oké de ez milyen üzenet a játékos felé? 100 millióra értékelünk de kb a harmadát adjuk bérbe mint ami reális lenne.Ha ezt az ügynöke aláíratna vele azért akkor én elgondolkodnek hogy jó kezekben van e a KARRIEREM.28 lesz így is mire lejar a szerződése szóval én az ügynöke helyében inkább kezdenek nyomást gyakorolni a klubra. Ráadásul az már bebizonyosodott hogy ennyit senki sem fog fizetni érte. Nagyon össze kell kapnia magát hogy erre legyen esély ráadásul a BLt is elbalfaszkodta a Lazio.

rockitbaby 2019.09.09. 11:05:39

@Alex8610: ManU féle klubok ki fogják tudni es ki is akarják fizetni ezt az össszeget. A fizetés pedig a klubot nézve reális, mert ennyit tudnak adni. A vételár pl minket riaszt el, de a relatíve alacsony fizetés meg a PL kluboknak kedvez.

Ha enniy a büdzsé, akkor ennyi.

Il Principino 2019.09.09. 11:54:12

Már a korábbi szerződés hosszabbítást se kellett volna aláírnia,ha valóban távozni akarna..80-100 misit is sokallták érte,hát még a 100 feletti vételárat :)

venember83 2019.09.09. 12:08:52

@rockitbaby: nyilván nem akarják érte kifizetni, különben nem lenne még mindig ott. Csak bő másfélszer vagy kétszer annyit kérnek érte, mint amennyiért vinnék, közben meg már ő sem brillírozik, amivel még inkább ellehetetleníti saját maga a klubváltást. Nyilván ez csak magánvélemény.

Sztovicska 2019.09.09. 12:23:39

Irja csak alá. Legalább nem jön hozzánk ez a túlárazott bohóc. Jó helyen van ott a lazioban

Grinta 2019.09.09. 12:32:06

Hosszabbított a jövőbeli biztos távozás miatt.Hát ilyet?Ilyet,még nem is látott a futballvilág.Sose.

Contelegend 2019.09.09. 12:32:37

Az eladó klub nem köteles ragaszkodni a kivásárlási árhoz. Ha komoly érdeklődés mutatkozik mondjuk egy PSG-től , akik letesznek 80 m eurót, Lotito sírva fog majd kezet örömében. Viszont ahogy fentebb írták, ha van olyan csapat akinek nem szívesen adnák el akkor ragaszkodhatnak a kivásárlási árhoz, valamint jobb alkupozíciót kínál egy ilyen szerződés. Ebbe mondjuk Savicnak is lesz beleszólása. Ha valóban olyan kvalitásokkal rendelkezik mint ez a 100m eurós ár, akkor Ő sem a Lazioban akar majd megöregedni. Egyelőre úgy látom , a kiemelkedően jó szezonja óta kicsit keresi önmagát.

Grinta 2019.09.09. 12:39:43

Egyébként pedig,ha a Lazio bármilyen szintű góréja lennék,és megfogalmazódnának Bennem a célok,a fejlődésre való tekintettel..akkor a kulcsjátékosokat nem adom el-ebben az évben legalábbis-és kiszemelem azt a negyedik helyet,amit az Atalanta megkaparintott tavaly.Egyáltalán nem lehetetlen odaférni.Biztos csoportkörös pénzzel lehet számolni,és majd akkor adom el Sergejt.Lesz aki elviszi a srácot olyan áron,ami le van fektetve-akkor ha jól játszik a srác.Tavaly elment a feje(kedve),van ilyen.Nem ez a mérvadó,hanem a benne lévő tudás.

Grinta 2019.09.09. 12:56:12

Folytatván a gondolatmenetet.Vegyünk egy Luis Albertot aki jelenleg kulcsember,és 4! millió euróért érkezett három éve.Most 26 éves a srác,és ilyen pedigrével simán kilehet halászni játékosokat egy jó szakembernek.Vagy egy Correa,aki arányaiban nézve 2x-3x annyiba kerül(t) de nem több 15 millió eurónél,és négyszeres Argentín válogatott-támadóposzton.
Ha összerakjuk Sergej (remélt) árát a Bl pénzzel,és ezt okosan felhasználják,kijön egy relativizálható csapatfejlesztés.

Contelegend 2019.09.09. 12:58:51

@Grinta: Arra a 4. helyre azért pályázik egy Roma és egy Milan is. Ráadásul nem érzem azt, hogy ez a Lazio akár kicsit is hasonlítani akar a régi Laziora. Bár a Roma is kezd olyanná válni, akik profitot remélnek a játékosaik eladásából, és pengeélen táncolva akarják tartani az eredményeket, szerintem ahhoz, hogy az a szintlépés megtörténhessen, stabil BL szereplőnek kell lenni, de ehhez a Lazio kevés lesz az elkövetkező min. 5 évben.
Nem szimpatizálok az Atalantával de drukkolok nekik idén, viszont ha fogadnom kéne, azt mondanám , hogy felőrli majd őket az idei feszített tempó, és közel sem hozzák majd a tavalyi eredményeket.

rockitbaby 2019.09.09. 13:10:10

@venember83: Pletyka szinten, de mintha a ManU vitte volna Pogesz pótlására. Persze könnyebb egy már meglévőt nem elengedni, mint az érte kapott pénzből zsákbamacskát venni.

A teljesítményére jobb szó, hogy ha megy a csapatnak, neki is. Ha nem, nem tud különbség lenni.

JuventusFanatikus 2019.09.09. 13:53:05

@rockitbaby: Inkább megfordítanám, ha nem megy neki, akkor a csapatnak sem:) Azaz annyira egy mozgatórugója a Laziónak, hogy nagyon megérzi az egész együttes, ha rossz formában van. Egyébként nem csak Ő játszott gyengén, hanem a másik két kulcsember, Ciro Immobile és Luis Alberto is, úgyhogy én ebben látom leginkább a hibát, hogy a kulcsembereknek egytől-egyig gyenge szezonja volt.

FeriGjuve 2019.09.09. 15:28:11

@venember83: Bocs,egy kicsit félreérthető volt ez így.
Én valójában a játékosra értettem,hogy nem kell ő a Juventusnak.Semmi bajom azzal,ha leközöltök ilyen cikkeket is.
Örömmel olvasok bármit a blogon,ami a Juvéval kapcsolatos.
Jól csináljátok!Peace!

venember83 2019.09.09. 15:51:17

@FeriGjuve: utólag rájöttem, hogy félreértettem a megjegyzésed, ezért is töröltem a sajátomat, elnézést.

Grinta 2019.09.09. 19:57:15

@Contelegend: Stabil Bl szereplésről egy szót sem ejtettem,mert az valóban óriási szintlépés,és még egy Sevillának sem sikerül mindig,aki stabil erő otthon.Jelenleg egy heyl szabad,és ezért indulhat a verseny.Az általad említett csapatok versenyéből a Milan-t már most kihúzom,legnagyobb sajnálatomra.Egy katyvasz az egész ugyanis.Roma még 50-50%,Atalanta kihúzva,reálisan gondolkodva-hiszen örül hogy van,elfogy majd az ereje,teljesen normális dolog egyébként,marad a Lazio,ahol se nagy fluktuáció,sem edzőváltás,jelenleg a Napoli mellett a legstabilabb csapat,Én rájuk tennék mostani tudásom szerint!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása