Branchini: „A Juve mindvégig ragaszkodott Costához” - FRISSÍTVE

costa_douglas_golorom.jpgDouglas Costa képviselője nemrégiben megszólalt a brazil futballista múltbeli és aktuális helyzete kapcsán, s elmondta, hogy bár a Manchester United komolyan érdeklődött a brazilért, de a Juventusnál nem merült fel a távozása.

A 28 éves játékos tavalyi éve borzasztóra sikeredett, ám Maurizio Sarri nyilvánvalóan számít a 28 éves szélsőre, ezt pedig jól mutatja, hogy a futballista stabil kezdő volt eddig mindkét meccsen, ezt pedig két gólpasszal hálálta meg.

„Őszintén kijelenthetem, hogy sem Massimiliano Allegri, sem pedig Maurizio Sarri nem gondolt soha arra, hogy el kellene őt engedni.” - idézi Giovanni Branchini szavait a The Daily Mail.

„A Manchester United érdeklődése határozott volt, az angol klub lényegében folyamatosan érdeklődést mutatott a játékos iránt, és korántsem ők az egyetlenek, de az angol klubok közül ők voltak a legaktívabbak Douglas Costa megszerzése tekintetében.

Douglas Costát számos egészségügyi probléma hátráltatta. Az elmúlt szezonban nagyon gyakran volt sérült. Mindazonáltal állva maradt, és kiemelkedő professzionalizmust tanúsítva tesz meg mindent a felépülésért.

A Juventus soha nem akarta őt eladni, bár a United komoly nyomás alá helyezte a piemonti klubot. Douglas a szó legjobb értelmében vett nyugodt profi. Ő bármihez képest alkalmazkodni. Gondoljunk csak arra, milyen jól alkalmazkodott az ukrán bajnoksághoz, egy olyan országhoz, amely mindenben különbözik Brazíliától. Szereti a Juventust, de képes bármilyen realitáshoz alkalmazkodni.

A Premier League csodálatos bajnokság, de eddig a United kudarcot vallott az összes próbálkozással, amely nyomán meg akarta győzni a Juventus vezetőségét az értékesítésről. A játékos Torinóban maradt, és igazi bajnok.”

FRISSÍTÉS: Közben Douglas Costa nyilatkozatot adott ki, miszerint nem tárgyalt egyetlen klubbal sem az elmúlt átigazolási időszakban, elkötelezett a Juventus mellett, továbbá az egyetlen képviselője Junior Mendonza, és ő az egyetlen, aki az ő nevében nyilatkozhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6915055020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2019.09.09. 17:12:52

Ha olyan jó lesz, mint az első két meccsen, és végre határozottabb lesz a kapu előtt is, akkor nagyon fogok örülni a maradásának. Szerintem neki pont jó lesz, hogy Sarri centire pontosan megtervez mindent, így nem neki kell eldöntenie majd, hogy mikor passzoljon, vagy mikor lőhet kapura. Allegri szabadabb támadójátékkal operáló focijába nem illett bele, ahhoz nem túl okos, viszont most remélhetőleg lubickolni fog.
Pont ellentettje Dybalának. Ő ha Allegri nem rakta volna folyton más szerepkörbe, és sokkal közelebb játszhatott volna a kapuhoz, szerintem ő akkor abban a rendszerben, amiről nyilatkozta is, hogy jobban élvezi, jobb lehetett volna. De remélem Dybala is fontos szereplővé tud majd válni.

venember83 2019.09.09. 17:17:08

@babo0410: a szabadabb támadójátékot úgy érted, hogy a mester rájuk hagyta, úgy csinálták, ahogy jónak látták, nem?

2019.09.09. 18:12:30

@babo0410: Az első évében is látszott, hogy milyen hülye ez a Douglas Costa a focihoz... Jóformán ha Ő nincs akkor olyan formában, akkor most eggyel kevesebb bajnoki címünk lenne. A tavalyi éve meg teljesen kuka volt a sérülései miatt, de amikor éppen nem volt sérült, én nem láttam úgy, hogy bármivel is okosabb lenne nála a többi támadónk. Sőt.

2019.09.09. 18:26:10

@babo0410: "így nem neki kell eldöntenie majd, hogy mikor passzoljon, vagy mikor lőhet kapura." Ez meg valami óriási nagy tévedés. Nem lehet minden szituációt előre megtervezni, minden játékos saját maga hozza a döntéseket a pályán.

babo0410 2019.09.09. 18:42:17

@venember83: Nem. Allegri a védelmet megszervezte, a támadásokban engette a kreatív játékot, és sokkal nagyobb területük volt a támadóknak. A játékosok, köztük Dybala és Ronaldo is azt nyilatkozták, hogy sokkal jobban élvezik.
@Il Pjanista: Ha ő nincs? Az első szezonjában is sokszor volt csere, de hasznos csere. És azt a bajnokságot is a csapat nyerte meg. Ennyi erővel akkor Higu vagy Dybala még fontosabb volt. 22/16 gól.

babo0410 2019.09.09. 18:42:50

Illetve fordítva. Dybala 22, Higu 16 gól. És milyen jól megértették egymást.

2019.09.09. 19:04:37

@babo0410: Igen, ha ő nincs. 12 gólpasszt osztott ki a bajnokságban, tavasszal pedig szenzációsan futballozott. Emlékszem, hogy a világ legjobb formájában játszó játékosként beszélt róla mindenki, és a kilátástalanul szarul játszó Juventus egyetlen üde színfoltja volt, aki nem egyszer tudott változtatni egymaga a meccs kimenetelén. Tökmindegy, hogy csereként vagy sem, tavasszal folyamatosan döntő tényező volt.

Pedig akkor még nem irányította őt senki joystickkal a kispadról....

venember83 2019.09.09. 20:02:24

Közben kijött egy kis érdekes frissítés, amelyet Douglas Costa kívánt hozzáfűzni a történethez. Minden egyéb a cikk utolsó bekezdésében.

Il Principino 2019.09.09. 20:10:26

Egyelőre csak egy kimagasló tavaszt tudok kiemelni nála,remélem azt egy egész szezonban is képes lesz hozni!!!

karesssz 2019.09.09. 22:51:53

Páran írtátok, hogy a felkészülési meccsek után van 1 új igazolásunk. annyira jól játszott ott is. remélem kitart egész szezonra. neki nagyon jót tett Sarri.

gomorra21 2019.09.10. 01:49:38

@babo0410: Dybala és Ronaldo nyilatkozta, hogy jobban élvezik Allegri rendszerét, mint Sarriét?

rockitbaby 2019.09.10. 13:07:05

Többen azt vártuk, hogy Sarri ultra offenzív játéka Dybala es társainak másodvirágzását hozhatja. Erre mégis korábban nem gondolt játékosok lubickolnak.

DS futballistára emlékeztetett, többekben ég a bizonyítási vágy. De Dybala még mindig nem találja helyét...

Zsolt16 2019.09.10. 14:38:35

@rockitbaby: A padon azért nem könnyű bizonyítani. Higuain helyére férne csak be,de egyelőre ő is remekül játszik.

del pipi 2019.09.10. 16:27:59

@Zsolt16: @rockitbaby: A helyzet az hogy úgyis jönnek forma hanyatlások , sérülések, aztán lesz idő megmutatni, amúgy nálam sima kezdő!

rockitbaby 2019.09.11. 08:38:53

@Zsolt16: Én úgy érzem, hogy még Hugiban ég a bizonyítási vágy, PD10 inkább csak úgy van. Nem látni rajta az akarást. Higuaint nem tartom jó csatának, nem is örültem neki, de azt be kell látni, meghal a pályán. Mindent belead. Ha ezt látna Sarri PD10-en is, nem hiszem, hogy padozna, lévén sokkal jobb képesséhű, mint Higuain.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása