Rabiot: „Bármire készen állunk”

rabiot_adrien_oltozoben.jpgAdrien Rabiot a szezonnyitó előtt a csapat türelmetlenségéről beszélt, és elmondta, alig várja, hogy az olasz bajnokságban is kipróbálhassa magát.

„Alig várom, hogy kezdett vegye ez az új kaland.” - idézi a francia középpályás szavait a Sky Sport Italia. „Jó felkészülési időszakon vagyunk túl, és sok időt tölthettünk a szezonra való felkészüléssel. Nem várnak ránk könnyű meccsek, ezen a hétvégén a Parma az ellenfél, de mi magabiztosak vagyunk.

A Juve felkészült bármire, és koncentrálnunk kell. Először minden erőnkkel a Parma elleni meccsre kell figyelnünk. Nem tudom, hogy szombaton kezdő leszek-e, de jól érzem magam, és alig várom, hogy a Serie A-ban játszhassak.

Torino teljesen más, mint Párizs, de a családomnak és nekem jól megy a beilleszkedés, ami számomra igencsak fontos, mivel így tudom a legjobbamat nyújtani a pályán.

A mester kiváló benyomást tett rám, nagyon precíz elképzeléssel rendelkezik, és pontosan tudja, hogyan kell játszanunk, úgy a támadási, mint a védekezési fázisban. Már sikerült elsajátítanunk az elképzeléseit, és jól tudunk együtt dolgozni a stábjával.”

Természetesen az interjúból nem maradhatott ki Cristiano Ronaldo neve sem.

„Nagyon sokat játszottam idén nyáron a csapattal, mivel be kellett illeszkednem a csapat játékába. Cristiano Ronaldo kiemelkedő profi, és számomra igencsak előnyös, hogy vele edzhetek és futballozhatok. Mindketten a bal oldalon játszunk, és jól megértjük egymást a pályán, ezt pedig idővel tovább finomíthatjuk.”

A francia válogatott meghatározó egyénisége, Franck Ribéry a Fiorentinához csatlakozott, és ezzel kapcsolatban is megkérdezték a fiatal francia középpályást.

„Franck Ribéry azon játékosok sorába tartozik, aki rengeteget nyert a karrierje során. A Serie A, a lilák és mindenki számára pozitívum, hogy Olaszországot választotta, mivel a jelenléte emeli a szintet, és én is örülök, hogy Olaszországban folytatja.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4115020690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2019.08.23. 10:06:06

Eddig a szezon igazolásának tartom. Nagyon sokat várok tőle.

Il Principino 2019.08.23. 10:52:02

@Rocky80: ő és Demiral lehetnek ennek a mercatonak az ékkövei!Kiváncsi leszek :)

rockitbaby 2019.08.23. 10:58:45

@Rocky80: Ár/érték arányban megkockáztatom, hogy a legjobb szerzemény. Azon felül, hogy a hiányzó stabilitást is megadhatja a középpályára.

JuventusFanatikus 2019.08.23. 11:14:07

Egyetértek az előttem szólókkal.

Ádám.84 2019.08.23. 11:22:52

@Il Principino: hatalmas +1! Szó szerint ezt akartam írni.

@rockitbaby: nagyon kéne legalább még egy hasonló játékos a középpályára, úgy már lehetne komoly keresnivalója a Juvénak.

Mitya10 2019.08.23. 11:33:08

Ramseyről tudni mikor tèr vissza? A Rabiot Pjanic Ramsey 3as nagyon èrdekelne :)

Tom40 2019.08.23. 11:58:44

@Mitya10: Elvileg minden ok vele. Nekem tetszett a mozgása az utolsó felkészülési meccsünkön... Igaz túl sok időt nem kapott és sokat kihagyott előtte, de az a kényszerítő szerüség a 16os-nál Higannyal.... Látszik rajta, h más dimenzió ő is... Engem is érdekelne ez a trió... :-)

Il Principino 2019.08.23. 12:00:51

@Mitya10: már játszott is a Triestina ellen,szóval szépen halad :)

Il Principino 2019.08.23. 12:02:29

@Tom40: lehet lesz egy jó RPR-ünk a középpályára,csak az a fránya K mindig közbevág :D

Tom40 2019.08.23. 12:06:53

@Il Principino: :-) kiváncsi leszek a Mester mit talál majd ki. Vajon ki játszik majd a " régiek " közül holnap kezdőként és ki az újak közül... Talán Ramsey még nem lesz kezdő? Mi a véleményed?

Il Principino 2019.08.23. 12:09:57

@Tom40: sanszos,hogy nem lesz kezdő sztem!Sérülése miatt még van lemaradása a többiekkel szemben és valószínű siettetni sem akarják a felépülésben!
Egy egészséges Rambo aranyat érhet nekünk,bár nálam akkor dől össze a világ,ha Khedira ismét megsérül hosszabb távra :)

Rocky80 2019.08.23. 16:29:32

@Il Principino: @rockitbaby: @JuventusFanatikus: aztán lehet De Ligt meg Ramsey odavág olyat hogy csak pislogunk.

A hollandnak ezért az árért nagyot kell mennie.

Tom40 2019.08.23. 19:14:00

@Il Principino: Valahogy én is ezt feltételezem... Talán beáll majd valamikor a meccs folyamán, de nem hiszem, h kezdeni fog. Kiváncsi leszek a védelemre is. Mind az összetétele, mind a teljesítménye kiváncsisággal tölt el. Az tuti, h a kontrákra nagyon figyelni kell majd és azért az előző szezonban is volt egy kis " gondunk " valakivel ugyebár... :-) Gervinho szerintem nagyon kellemetlen játékos egy védőnek. Nem elég, h gyors még teknikás is mellé és a helyezkedése is kitünő szerintem. Nem mai gyerek de azt gondolom soha nem volt egy átlagos játékos, annál Ő lényegesen jobb volt mindig is. Szóval ahogy olvastam is, az Ő semlegesitése fontos... Talán, talán a legfontosabb... De nyilván majd kiderül...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása