A PSG és a Bayern München is vinné Emre Cant

emre_can_csikosban.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Paris Saint-Germain és a Bayern München is érdeklődést mutat a Juventus német válogatott középpályása, Emre Can iránt.

A Juventusnak mindenképpen szűkítenie kell keretét a hamarosan induló szezon előtt, s mivel Sami Khedira végül meggyőzte az új mestert, Maurizio Sarrit, míg Blaise Matuidi úgy döntött, kitölti a szerződéséből hátralevő egy évet, szárnyra kaptak a pletykák, hogy Emre Can lehet a távozó a torinóiak középpályájáról.

A Calciomercato több részletet is tudni vél az ügyről, s azt állítja, hogy Maurizio Sarri egyelőre nem tekint állandó kezdőjátékosként Emre Canra, így áldását adta a középpályás értékesítésére.

A lehetséges kérők közül a  Bayern München és a PSG válhat komoly opcióvá a Tuttosport szerint, s mindkét klub élénk figyelemmel követi Emre Can helyzetét.

A két érdeklődő ráadásul már azt megelőzően szerette volna megszerezni a játékost, hogy a Liverpooltól ingyen a Juventushoz igazolt volna múlt nyáron.

Első Torinóban töltött szezonjában Emre Can mindösszesen 37 alkalommal ölthette magára a Juventus mezét, s ezalatt négy találatot és egy gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5415014490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2019.08.18. 11:34:16

Ez azt jelenti, hogy nem megy Khedira, Matuidi sehova...
Kíváncsi vagyok mennyiért megy el végül Can.

Edy77 2019.08.18. 11:37:40

Ez igazán kemény!
A kerékkötők és nyugdíjasok maradnak, a jövőt meg kiárusítjuk.
Spina, Kean, Can, Dybala.....
Amilyen jól indult a mercato olyan fos az egész!!!!

venember83 2019.08.18. 11:45:24

Csak azt lehet eladni, akiért érdeklődnek is, és aki nem ragaszkodik a maradáshoz minden körülmények között.

Quentin_KR 2019.08.18. 11:59:55

Példanélküli a világon az hogy nálunk mindenki sztrájkol az eladása ellen. Nem akarok pesszimista lenni, de nem sok jót várok a csapattól ahol ilyen játékosok szava dönt a vezetőség ellen....

Alex8610 2019.08.18. 12:11:08

Tiszta gáz mar ami a Juventusnal megy.En nem hiszem el hogy nincs mas megoldás.Eladjuk a fiatal jobb jaekosainkat csak hogy az oregek maradhassanak.Mi lesz majd 1-2 ev utan? Megint potolhatunk majd mindenkit? Total elszomorító ez az egesz

Flachs 2019.08.18. 12:14:12

@Quentin_KR: A vezetősèg hibàja. Nem kellett volna annyi 30 feletti jàtèkos ide csőditeni. Ha csak nem az volt a cèl hogy innen vonuljanak vissza. Okè jo az öreg a háznàl de nem fél tucatnyi.

GGábr81 2019.08.18. 12:16:18

Ennyit nem ér a holland.

JuventusFanatikus 2019.08.18. 12:17:13

Nyugi, csak a megbízhatatlan lapok hozták le, még nem kell idegeskedni.

MdewC 2019.08.18. 12:25:02

@JuventusFanatikus: egyet értek.

Sztem Can maradni fog.

Zamboni nem egy tészta 2019.08.18. 12:26:42

A másikat vigyetek bazmeg. Egyformara nyírni oket és hátha nem veszik észre

Leram7 2019.08.18. 12:40:44

Őt nagyon nem kéne eladni.

Univerzális, igazi joker. Akár hátvédnek, Jobb hátvédnek, szélső kp-nak, bárhova be lehet tenni és küzd hajt.

Lanzafame 2019.08.18. 12:46:56

Remélem csak a szennylapok hergelnek. Fatális hiba lenne Cant eladni.

horvathimi2 2019.08.18. 12:55:39

Azt hiszem az nem túl jó előjel Sarri ténykedésében, hogy meg tudta győzni egy sérülékeny, lassú, haszontalan idősödő Khedira. A nála fiatalabbak meg mehetnek a levesbe. Kezdem azt hinni a vezetőségben vannak inkább gondok és nem a csapaton belül. Lehet nem a Kobra volt itt a fő gond.

Rocky80 2019.08.18. 13:17:53

@GGábr81: mármint milyen holland?

GGábr81 2019.08.18. 13:35:22

@Rocky80: De Ligt. 80 milla, most meg el kell passzolni 2-3 olyan játékost is akiknek nincs megfelelő pótlásuk, vagy aki számunkra is értékes tudna lenni. A selejtért nem kapnánk szinte semmit, illetve nem is akarnak menni. Mennek a jobbak.
Ha nem volt meg a pénz a kiscsávóra, akkor nagy hiba volt úgy megvenni, hogy a jövőbeni eladásokból fedezzük, mert így kényszerhelyzetben vagyunk.

MdewC 2019.08.18. 13:52:09

@GGábr81: ha ebből bármi is igaz, akkor az nem jó.

FeriGjuve 2019.08.18. 14:31:20

@JuventusFanatikus: Így van,sokan azonnal kikészülnek,pedig nagyon a helyén kell kezelni ezeket a megszellőztetett dolgokat,ezt sokan elmondják a nyilatkozatokban,hogy megdöbbentő amiket képesek leírni a sportfirkászok.Főleg Olaszországban.

FeriGjuve 2019.08.18. 14:32:02

Gyakorlatilag azt érdemes elolvasni,aminél a főcímben ott van,hogy hivatalos.

Rocky80 2019.08.18. 14:47:33

@GGábr81: így már értem.

Hátvédeket kötelező volt venni, azt meg senki nem gondolta hogy ez lesz a következménye.

Nem adnám el én sem. Nem kell mindenkinek a kezdőcsapatban játszani. A cserepad is ugyanolyan fontos.

babo0410 2019.08.18. 21:54:38

Nem De Ligt miatt kell eladni, hanem mert túl bő a keret. 26 fős a keret, és 22 fő lehet, meg a fiatalok, ha jól tudom. Tehát ha nem akarunk nagyot szívni, el kell adni.

2019.08.19. 07:36:10

Nagyon valószínűnek tartom, hogy el fog menni. Jött 2 ember a középpályára és nem távozott eddig senki. Rengetegen vagyunk. Khedira és Matuidi maradnak, Bentancurt nem lehet (nem érdemes) eladni, így marad Can. Gyönyörű mercatot fogunk zárni... Nem mintha annyira sajnálnám Cant, mert nem fog hiányozni a tavaly játéka, de szomorú, hogy megint egy fiatal, piacképes játékostól szabadulunk meg és a szerencsétlen öregek meg rajtunk ragadnak.

pott70 2019.08.19. 17:06:34

Egyszerűen nem lehetünk annyira hülyék,hogy eladjuk.Középpályán is jó,a védelem több pontján is megállja a helyét,és még hajt is.Mi kell még?Tudom,Khedira...mert meggyőzte Sarrit.Agyrém!!!

Cannavaro 2019.08.19. 17:33:35

Nem akarom tényként kezelni se Khedi maradását, se Can távozását, de ha igaz, Sarri már le írta magát nálam! Nagyobb bűnt nem tud elkövetni egy mester, mint hogy Khedira marad, és egy nála SOKKAL JOBB, ÉS FIATALABB Can-t meg simán elenged! Nem idegelem magam rajta(MÉG) de ha ez igaz lesz, tökön szúrom magam! Ha Khedi kezdő lesz, búcsúzhatunk idén is a BL től, ez garancia!

simoni 2019.08.19. 18:35:07

@Cannavaro: ha tényleg megvalósul ez a szégyen, kétlem, hogy Sarrit kell okolni ezért. Nézz be a Mercato topicba, épp ezt a témát fejtegettük ott.

Ádám.84 2019.08.19. 18:46:16

@Cannavaro: a Khedirás résszel egyetértek! Ilyenkor egyszerűen át kéne nyúlnia a klubvezetőknek az edző felett és azt mondani, hogy NEM! Khedirát és Matuidi eladjuk, meccskeretbe pedig nem nevezhetőek és kész!

Grinta 2019.08.19. 23:42:19

@Cannavaro: Te voltál a legnagyobb hanggal Sarri mellett!Gyorsan átgondoltad. : /

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása