Az Olympique Lyon támadóját figyeli a Juventus

dembele_moussa_lyon.jpgMivel az idő előrehaladtával egyre kisebb esély mutatkozik Mauro Icardi megszerzésére, francia források értesülései szerint a Juventus az Olympique Lyon támadója, Moussa Dembélé személyében találhatja meg a megoldást.

A Soccerlink értesülései szerint a Juventus megfigyelőket küldött a Lyon tegnap esti mérkőzésére, amelyen az együttes 6:0-ás győzelmet aratott az SCO Angers felett, s két találatot is Dembélé jegyzett. 

A 23 esztendős játékost megfelelő alternatívának látják Torinóban, miközben az Inter nem szeretné Icardit a nagy rivális Juventushoz engedni.

Dembélé nevét korábban hírbe hozták az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United csapataival is, azonban időközben a Premier League átigazolási időszaka lezárult, így az angol klubok kiszálltak a versenyből.

Az ifjú játékos nagyszerűen kezdte az új szezont, hiszen két Ligue 1 mérkőzésen már három találatot termelt.

Dembelé tavaly nyáron a Celtic együttesétől 22 millió euro fejében igazolt az Olympique Lyonhoz, s a francia klub mostanra legalább 30 millió eurót kérhet a támadóért, aki 46 alkalommal öltötte magára a francia csapat mezét, s ezalatt 20 találatot ért el.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6215013764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.08.17. 16:41:21

Es hova jonne? Annyian vagyunk mint egy hadsereg.

Bianconero 2019.08.17. 16:55:58

@Alex8610: gondolom Mandzu-Dybala-Pipita közül is le akarnának cserélni valakit, csak eddig eladni se sikerült és jobbat találni se aki idejönne. Kicsit pánikszerűnek tűnik ez a lyoni túra.

m.martin91 2019.08.17. 16:57:51

Érdekes megközelítés lehet, de az idő előrehaladtával tulajdonképpen egyre nagyobb az esély Icardi megszerzésére, hiszen egyre közelebb kerülünk szeptember másodikához, amikor is eldől (ha addig nem) Higany, Mandzukic és maga Icardi sorsa is.
Ennek a Dembelés történetnek egyébként semmi értelme, főleg, amíg itt vannak a támadók.

MdewC 2019.08.17. 17:23:48

Jó player egyébként, néztem a meccset.

Simán leigazolnám. :D

Mandzu v Higu helyett elnézném a csapatban.

JuventusFanatikus 2019.08.17. 17:25:13

@MdewC: Én a francia U21-nél láttam, de valami borzasztó, amit művelt:D

Sztovicska 2019.08.17. 17:46:07

Mandzu menjen a bayernhez őt meg egy az egyben higura csere

rockitbaby 2019.08.17. 17:46:45

@m.martin91: Így, hogy Dzeko kiszállt a köeforgásból, én afelé hajlok, hogy ez egy utolsó napos Higuain-Icardi csere lesz.

Azért függetlenül a magánéletétől, kepesség szintjén jól járnánk ezzel a cserével.

gomorra21 2019.08.17. 17:56:00

@Sztovicska: az így nagyon elfogadható lenne. Bár olvastam valami olyat, hogy a bajorok kijelentették, hogy nem veszik meg Mandzukicot.

m.martin91 2019.08.17. 17:58:38

@rockitbaby: Ezt épp ma említettem én is, hogy ebben látnék lehetőséget mindkét csapat részéről. Egyébként ahogyan ma is írtak róla az olaszok, egy kölcsön opciós dolgot is el tudok képzelni a végén Icardiért. Többféle megoldás is lehetséges.

humorpalanta 2019.08.17. 18:19:37

@gomorra21: Szerintem most már tuti nem, főleg, hogy leigazolták Coutinhót a Barcából.

MdewC 2019.08.17. 18:21:52

@JuventusFanatikus: nem vitázom, eddig 2x láttam össz visz. :)

Bármi lehet belőle.

rockitbaby 2019.08.17. 19:06:39

@m.martin91: Mondjuk szerintem ha a balga belga súlyával gondjai akadtak Conte-nak, akkor Higuain is bajban lenne. Lukaku 100 kg alá kell, hogy fogyjon, ha pályára akar lépni.

Isti Kis 2019.08.17. 20:17:06

Kb ő a 10000. akit figyelünk,csak az a baj hogy nem veszünk senkit. Tiszta poén :)

MdewC 2019.08.17. 20:18:52

@rockitbaby: 100 kg??? :D

Azért nem bánkódtam volna ha jön.

Őszinte leszek, telhetetlen vagyok és bízom benne, hogy adunk el, hogy jöhessen még vmi hasznos player.

NagyonJuve 2019.08.17. 21:19:51

@Sztovicska: @gomorra21: nem mert wernert akarják. Jövőre lejár a szerződése 23 éves a német valogatott egyik alapembere. 50 millió körül vihetik is.

Kmarcika 2019.08.17. 21:47:44

Dybalat akár mi van, nehogy eladjuk.
Nem nézem a mai meccset, de amilyen golt lőtt ez a csávó az beszarás.
Ezzel az egy góllal megvett engem :)
Bár eddig is kedvenceim között volt.

Kmarcika 2019.08.17. 23:56:10

@Kmarcika: most nézve az összefoglalót látom egy büntető kimaradt Paulo által.
De a 11esre ott van CR.

A veleményem ugyan az.
Paulo harcolni fog a helyéért.

Eladásra szánt 6játékos
Perin, Pjaca, Pellegrini(kölcsön), Mandzu(Forza Mario de itt lefőtt a kávé), Matuidi(ugyan ez a helyzet), Rugani. És így elméletben 1embernek sem kellene kimaradnia a bl keretből.

3kapus
Hátul: Chiello DeLigt Demiral Bonucci a védősor, (vészmegoldás Can)
Sandro DeSijjó Danilo Cuad
Kpn: Rabiot Ramsay Pjanic Benta Khedira Can
Elől: Cr Costa Hugi Dybala Berna

Ha jól számolom ez így 22.
Érvágás nélkül csökkentettünk 6főt a keretből.
És a két argentin elől megmutathatná mi rejlik bennük.

Kérdés hogy Higuain mint egyedüli csatár csatár hogy lenne.
De én Paulo t képzelem oda a kezdőbe Gonzalóval a cseréjeként.
De majd Sarri papa eldönti

Forza Juve

Shyr Kahn 2019.08.18. 05:20:37

Itt mar cikkek ota latom, hogy Icardi esetleges erkezeset vizionaljatok. Kerdem, miert is? Nem olvastatok Chiello nyilatkozatat? Ertem en, hogy vele a vezetoseg valoszinu nem osztja meg minden szandekat, de azert nem egy olyan palinak ismertuk meg, aki hazudozik ossze-vissza, szoval ha O a "fantazia" szulemenyenek nevezte Icardi Juveba csabitasat (az ugye egy konkret idezet volt tole) annak valoszinu eleg nagy valosagalapja van. Nem? Akkor miert is dolunk be a szazadik fake hirnek ezzel kapcsolatban? Senki az eg egy adta vilagon nem mondott meg konkretan Icardi leigazolasarol semmit sem. Ez azt hiszem nem veletlen. Mindazonaltal megertem, hogy a tavozasat vizionaljak, hiszen egyertelmu, hogy nem szamolnak vele az Internel. En ugy gondolom, hogy nem fog a Juventusba erkezni, de a Napolinal, vagy egy kulfoldi csapatnal meg kikothet. Ugy erzem, hogy kesz a csapat. Komolyabb erkezovel mar nem szamolok es ez igy teljesen rendben is van. Ha megnezitek az elozo eveket, utolso napokban nagyon ritkan igazoltunk komolyabb neveket. Ugy tunik szeretik lezarni a komolyabb igazolasokat a felkeszulesi idoszak elott, ami teljesseggel ertheto is, hiszen igy nincs senki sem, akit fel kell zarkoztatni. En orulok Dybala es Higuain maradasanak. Sztem teljesen mas szinben fognak feltunni a kovetkezo evben. En speciel kifejezetten sokat varok toluk.

Attilio79 2019.08.18. 11:29:51

Dybala Triestina ellen szerzett góljával megmutatta, hogyan kell viselkednie a Juve 10es mezét viselő játékosának!
Rá kell èpíteni hosszabb távra!

Sztovicska 2019.08.18. 11:31:18

@Kmarcika: az összefoglalót láttam. Nekem borzasztóan bejön ez a nonstop nyomás és ez a támadó juve. Folyamatosan bombázták a kaput. Dybala többször is próbálkozott látszik rajta hogy végre felszabadult ebből az allegri féle bunkerfelfogásból. Tudom tudom ez csak egy felkészülési meccs de határozottan azt gondolom hogy dybala-t az fogta vissza hogy védőt kell játszania és sarri alatt sokkal jobban kijön az igazi tudása. A gólja meg...bakker az a lefordulás és az a gól...valami zseniális volt. #dybalaisback

gomorra21 2019.08.18. 12:50:16

@Kmarcika: nem rossz a távozói lista, amit leírtál. Én mondjuk nem dőlnék a kardomba, ha ennek ellenére Khedira (is) távozna.

Kmarcika 2019.08.18. 13:23:57

@gomorra21: khderia tavozik és utolsó nap jön helyette Kante ;)

2019.08.17. 16:30 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról