Sarri: "Időre van szükség a mentalitás megváltoztatásához"

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_1.jpgA Juventus számára újabb mérkőzéssel folytatódott a felkészülés, az ázsiai túra következő állomásaként a torinóiak Nanjingban játszottak 1:1-es döntetlent az Inter ellen, majd végül büntetőpárbajban szerezték meg a győzelmet.

Ez volt az első alkalom, hogy Matthijs de Ligt a kezdőcsapatban kapott helyet, s a mérkőzés nem is alakulhatott volna rosszabbul számára, hiszen már az első percekben bevette saját kapuját.

"De Ligt a mérkőzés számunkra legrosszabb periódusában játszott, nem terheli felelősség érte." - mondta a mérkőzést követően Maurizio Sarri a Sportitalia munkatársának nyilatkozva.

"Ronaldo a szokásos kiváló teljesítményt nyújtotta. Rengeteget fejlődhet még a támadójátékunk, ami megkönnyíti a dolgát.

Buffon nagy erénye, hogy egy született harcos. Készen állt, amikor lehetőséget kapott, s kivételes teljesítményt nyújtott a büntetőpárbajban.

Ez a mérkőzés nem sokban különbözött attól, amit a Tottenham ellen játszottunk. Szenvedtünk az elején, s alacsony iramban játszottunk. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a második félidőben, mélyen letámadva az ellenfelet a védelmük szélein.

Még tudunk fejlődni, különösen a mély letámadások terén, hogy visszaszerezzük a labdákat a védekezés során. Úgy kell a védekezésre összpontosítanunk, hogy közben előrefelé játszunk, nem engedve, hogy mögénk kerüljenek. 

A második félidő első félórájában már jobban játszottunk, nagyobb bátorsággal, nagyobb nyomást gyakorolva a labdabirtoklás érdekében. Természetes, hogy időre van szükség a mentalitás megváltoztatásához. Elkövettem egy hibát ma reggel, mert 45 perces edzést tartottam nekik, amit megéreztünk ebben a melegben.

Azt mondtam a játékosoknak az öltözőben, hogy elfogadható, ha hiba csúszik a játékba, de nem akarok passzivitást látni. Úgy kell védekeznünk, hogy előre törünk, s nem rohangálunk visszafelé, a srácok  pedig vették az adást."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3414979708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2019.07.25. 10:17:53

Annyira másféle a Sarrissimo az eddigi mentalitáshoz képest, hogy szerintem a csapat tényleges erejét majd november-december körül fogjuk látni.

Persze az edzőváltásunk lényege ez volt, hogy sokkal európaibb focit játsszon a csapat, továbbá az eredmények mellé szórakoztatás is párosuljon.

Jobb előérzetem van, mint mikor a Conte-Allegri csere történt, de ahhoz, hogy Sarri elképzelése teljes mértékben a pályán is látható legyen, a vezetőség részéről türelem kell. Egy-két rosszabb eredmény után is ki kell tartani az elképzelés mellett.

A meccset meg megnyertük, ráadásul az Inter és Conte elllen, egy a felkészülés nagyon elején járó Juventusszal. Nem kell magyarázkodni, a győzelmet meg pláne nem kell.

Nathas 2019.07.25. 10:20:47

"elfogadható, ha hiba csúszik a játékba, de nem akarok passzivitást látni" - na ilyet nem hallottak Allgeritől, legyen az bármilyen sörmeccs :) Egyébként teljesen egyetértek vele. Kíváncsi vagyok, hogy mikorra fog beérni a letámadás, még nem sikerült úgy megvalósítani, hogy legalább egy ember ne kalandozzon el :)

Nathas 2019.07.25. 10:22:10

@rockitbaby: ezt a győzelmet páran már kiraktátok az ablakba, de azért ez csak egy x :)

JuventusFanatikus 2019.07.25. 10:34:09

Hibátlan nyilatkozat! Ő lenne az ember, akit megannyian nem kedvelnek. Nézzétek ezt a nagypapás mosolyt, nem lehet rá haragudni:)

rockitbaby 2019.07.25. 10:42:26

@Nathas: A horvátok ilyen x sorozattal vn döntőztek. Attól, hogy rendes játékidőben nem született döntés, a 11es párbaj már igen. És a történelemkönyvekbe csaknez fog bekerülni.

MdewC 2019.07.25. 10:43:53

Ennyi b+!

Nem kell itt kertelgetni. Tartsa meg jó szokását.

Génmanipuláltházikecske 2019.07.25. 10:44:33

@rockitbaby: Meg hogy 4-2-re kiszoptak a "Franciáktól"

rockitbaby 2019.07.25. 10:52:41

@Génmanipuláltházikecske: Semmi köze nincs ahhoz, hogy hogyan jutottak döntőbe, hogy ott mi lett az eredmény.

Én annyit mondtam, hogy a 11es párbajos győzelem is győzelem. Amit nem kell megmagyarázni.

JuventusFanatikus 2019.07.25. 10:59:03

@rockitbaby: Igen, a portugálok is úgy nyertek EB-t, hogy alig volt győzelmük, atr hiszem egy darab Wales ellen.

jeneiPALI 2019.07.25. 11:12:33

Szimpatikus az öreg szerintem jó lesz ez, van pár játékos akinek nem való ez a játék azokat eladják ,és jó lesz ez igaz idöbe tellik de szerintem jó lesz nézni a mecseket végre!FJ, MÉG VÁROK EGY KÉT JOBB IGAZOLÁST IS! eladás után!!

rockitbaby 2019.07.25. 11:17:20

@JuventusFanatikus: A csoportban volt 3 döntetlenjük, harmadik helyről a legkönnyebb ágon jutottak döntőbe.

Bianconero 2019.07.25. 12:52:25

Sebaj Matyi, minden gól számít! :-)

Génmanipuláltházikecske 2019.07.25. 13:44:40

@rockitbaby: Csak nem nyertek vele semmit, így édes mindegy, mi lett az eredmény...

steven.h 2019.07.25. 14:05:34

Engem csak az zavar, hogy a felkészülési fázisban vagyunk és mégse próbálkozik CR9-cel a Mester pedig minden arról szólt, hogy még beszélt is vele erről.

Vagy akkor beszéltek róla Ronaldo meg mondta hogy NEM?! Értem, nincs Dybala meg Costa meg stb, de akkor is fura.

Rikoo 2019.07.25. 14:10:14

@steven.h: Az egyik nyilatkozátban mondta, hogy balról fog játszani Cristiano.

steven.h 2019.07.25. 16:29:43

@Rikoo: Hát az tavaly se működött úgy ahogy kellett volna... Ráadásul, ha a Sarriballt vesszük, akkor gyaníthatóan Bernardeschi vagy Chiesa (ha érkezik) lesz "Callejon" aki visszazár védekezni, lesz egy középcsatárunk akiről fingunk nincs, és akkor Ronaldonak kellene a középcsatárt bombázni labdákkal meg meg megindítani a kontrákat?! Nagyon jó erőállapotban van Ronaldo, de akkor is 35 éves lesz...

Tavaly folyamatosan az volt az ekézés tárgya, hogy miért szélsőt játszik, most nem lesz probléma?

Rikoo 2019.07.25. 16:45:18

@steven.h: Hát az biztos, hogy nem Ronaldo lesz aki támogatja majd a csatárt, sokkal inkább fordítva.

bombahoppa 2019.07.25. 21:07:58

Szubjektív és fiktív. De Juventus és Sarri.

Jó szórakozást és Forza Juve!

vote4bombahoppa.blogspot.com/2019/06/mea-culpa-sarkvideki-nosztalgia-ii-resz.html?m=1

bombahoppa 2019.07.25. 21:10:34

Szubjektív és fiktív. De Juve és Sarri.

Jó szórakozást és Forza Juve!

vote4bombahoppa.blogspot.com/2019/06/mea-culpa-sarkvideki-nosztalgia-ii-resz.html?m=1

bombahoppa 2019.07.25. 21:15:48

@bombahoppa: bocs a duplázásért, bár valószínűleg az olvasás is többszöri nekifutást igényel. Az én hibám :)

Ugyanitt szintén van néhány ellenség meccsről beszámoló és beharangozó is, nyomokban focit tartalmaznak, de mindegyik kellőképpen elfogult és torinói.

Köszönöm a figyelmet.

2019.07.26. 01:09:25

Ebben a letámadásos játékban kihagyhatatlan Bentancur!!

babo0410 2019.07.26. 01:54:29

@rockitbaby: Türelem az lesz az edző felé. Eddig is volt. Allegri hányszr repülhetett volna, mert a szezont pocsékul kezdtük? Pont attól nem tartok, ha döcögve kezdjük meg az új szezont, akkor Sarri széke meginogna.
Inkább azzal lehet a gond, ha valami oknál fogva nem jutunk addig a BL-ben, mint a vezetőség várná, akkor mi lesz? Hiszen a vezetőség is láthatóan nagyon a BL-re tesz fel mindent.

del pipi 2019.07.26. 05:39:02

Hát de aranyos feje van ezen a képen! Hát de szeretem!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása