A Juventus ragaszkodik Demiralhoz

demiral_merih_ronaldoval.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus úgy döntött, hogy mindenképpen keretében tartja a csapat frissen igazolt védőjátékosát, Merih Demiralt.

A zebramezesek a jelenlegi mercato során 18 millió euro fejében igazolta le a Sassuolótól a török válogatott játékost, akiért a sajtóban megjelenő pletykák szerint 40 millió eurót is elérő ajánlat futott be.

A meglepő ajánlat és az érdeklődés kapcsán többnyire a Manchester Unitedról, az AC Milanról és az Atlético Madridról lehetett olvasni.

Mindezekkel szemben most a Sportitalia, a La Gazzetta dello Sport, a Corriere dello Sport és Romeo Argesti egymással egybehangzóan arról tudósítanak, hogy a Juventus érinthetetlennek tekinti Demiralt, s esze ágában sincsen túladni a játékoson.

A Sassuolo együttesétől érkező 21 esztendős védő gyakorlatilag azonnal letette névjegyét a Juventusnál, az ázsiai túra nanjingi mérkőzését lezáró párbajban ő értékesítette a győztes büntetőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr714980074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.07.25. 16:02:41

Nagyon helyes. Nem is értem hogy merulhetett egyáltalán fel az értékesítése.Nagy fogas volt.

juve28adam 2019.07.25. 16:50:14

Hosszú még az átigazolási szezon, gondolhatunk egyet és úgy döntünk mégis továbbadjuk, de nagyon merem remélni, hogy itt kezdi meg a szezont a török, örültem neki mikor leigazoltuk, a sinter elleni meccs óta meg még inkább megkedveltem. Tökös gyerek, nem tojik be, remélem a jövő Juventusának alap középhátvédjévé válik de Ligttel együtt.

Nathas 2019.07.25. 18:40:14

@Alex8610: nem követtem, de szerintem ezek az értesülések csupán újságírói kitalációk voltak. Ha nem akartuk volna már idénre a keretünkben tudni, hagyjuk a Sassuolonál kölcsönben.

Egyébként a megítélésével még várnék, persze keményfas.ú gyerek, de nem tűnik kifejezetten ügyesnek, ebből azért még lehetnek gondok. Mindenesetre nem adnám kölcsön (főleg nem el-), kell ő a keretbe - sajnos Ruganival ellentétben.

rockitbaby 2019.07.25. 18:50:20

@Nathas: Chiellini sem a legelegánsabb védő. Ezen a pár felkészülési meccsen nagyjából kijött, hogy a török kölyök a Capitano helyettese lesz majd.

Nathas 2019.07.25. 21:52:23

@rockitbaby: és Chiellini sem állt készen ilyen idősen egy bl-győzelemre törő csapat kezdőjébe kerülni.

rockitbaby 2019.07.25. 22:24:27

@Nathas: Hát sanszosan még nem is kezdőbe igazoltuk. Bár ez Chiellini sérüléseivel változhat.

Más. Három védős rendszerben minden kétséget kizáróan kezdő lenne.

alexGicamo 2019.07.26. 07:50:26

Nem is szabad eladni ! Most szereztük meg . Fiatal, agilis .
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Nathas 2019.07.26. 08:00:57

@rockitbaby: ebben az esetben Bonuccit hagynád ki?

rockitbaby 2019.07.26. 08:11:30

@Nathas: Ha Chiellini egészséges, igen. Ha nem akkor értelemszerűen nem.

Il Principino 2019.07.26. 08:18:16

Sztem ő lesz a védők Pogbája nálunk függetlenül attól,hogy nem láttam a sinter elleni meccset :)
Egy kis nemzetközi rutint szerez klasszis lehet belőle ideje korán :)
Amikor hallottam róla hogy a Juve érdeklődik iránta sok videót néztem róla,vakamint válogatott meccseket is.Ez az ember védőnek született első ránézésre hatalmas potenciál van benne!Maga a tekintete is szigorú,mellesleg jó felépítésű!
Szurkolok neki

rockitbaby 2019.07.26. 08:25:02

@Il Principino: Nem volt betojva, és az még ráadás, hogy a mindent eldöntő büntetőt vállalta és bevágta kíméletlenül. Higgadt, kegyetlen jó utódja lesz a Capitano-nak.

Ádám.84 2019.07.26. 11:14:36

A török gyerek egy "vaddisznó", határozott és nem fél senkitől/semmitől, egy igazi harcos, benne aztán megvan az a bizonyos spirito!
Gratulálok Paraticinek, kiváló fogás volt, minden évben hozhatna egy ilyen játékost :)

FeriGjuve 2019.07.27. 15:08:20

@Alex8610: Sehogy.Csak kitalálta valami barom.

gomorra21 2019.07.27. 16:15:52

1.: Chiellini + de Ligt
2.: Bonucci + Demiral

Én ezeket a párokat próbálgatnám felváltva.

rockitbaby 2019.07.27. 20:12:07

@gomorra21: Há ezt a párosítást már most felülírta az élet Chiellni sérülésével. Remélem nem erről fog szólni a Capitano szezonja, de annyira meg sem lepődnék.

Ellenben Bonucci formáját tekintve még a de Ligt-Demiral páros is piszok sokat fog szerepelni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása