Chiesa a Juventushoz igazolna

chiesa_federico_dybalaval.jpgAnnak ellenére, hogy a Fiorentina mindent megtesz, hogy Firenzében tartsa Federico Chiesát, az olasz sajtó szerint a szélső a Juventus kötelékében tervezi jövőjét.

A Fiorentina új tulajdonosa, Rocco Commisso egyik legelső megnyilvánulása volt, amikor azt nyilatkozta, Chiesa nem eladó, s a klub a lilák jövőjének jelképeként tekint rá.

A La Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolo Schira ezzel szemben arról számol be, hogy a 21 éves játékos nem látja meggyőzőnek az újjáalakuló Fiorentina kínálta jövőképet.

Schira azt is hozzáteszi, hogy a játékosnak határozottan a Juventusra esett a választása, s a klubváltás kapcsán olyan elődök példája lebeg a szemei előtt, mint Roberto Baggio, vagy éppen Federico Bernardeschi.

A pletykák szerint Chiesa már személyes megegyezésre is jutott a Juventusszal egy 5 évre szóló, évi 5 millió eurós bérezést biztosító szerződés részleteit illetően, azonban borítékolható, hogy Commisso nem adja be könnyen a derekát.

Chiesa az elmúlt szezon során mindösszesen 41 alkalommal lépett pályára a Fiorentina mezében, ezalatt pedig 12 találatot és 9 gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1514976538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.07.23. 13:11:00

Ha Costa netán távozna,akkor reális esély mutatkozna a leigazolására.
Maradjon Firenzében fejlődjön,aztán jöhet :)
Már az öreg Enrico is a kedvenceim közé tartozott akkoriban.

The king of alibis 2019.07.23. 13:27:09

Felesleges.
A támadósorban telítettség van

Ha menne Costa, Mandzu meg Higany, akkor lehetne róla szó

GZolee80 2019.07.23. 13:43:14

Ha esetleg Cancelo marad, és egy Cuadrado+pénz opcióval el lehetne hozni akkor jöhetne.

Rocky80 2019.07.23. 14:50:16

Hirtelen azt hittem Dybala - Chiesa csere lesz a cikkben.

ZecH 2019.07.23. 15:31:16

Ki ne akarna a Juventusban jatszani?? Csodalkozom h meg Messi nem uzent hogy jonne...

babo0410 2019.07.23. 15:32:35

Én támogatnám az érkezését. Őt és Zaniolot szívesen látnám nálunk.

del pipi 2019.07.23. 15:43:18

@Rocky80: Vicces! :) @babo0410: Nem arról volt szó hogy többet nem írhatja le? Babonak jár a piros lap?

Il Principino 2019.07.23. 15:45:28

@del pipi: Barellat sajnos már nem írhatta :) Viszont Tonalit elfelejtette ;)

del pipi 2019.07.23. 15:58:32

@Il Principino: Vagy lehet hogy úgy szól a megegyezés hogy három leírt név után szórják ki a blégról , ezért a kettő a határ és ő ott okosan megállt. Így van Babo? Megtudod erősíteni vagy cáfolni?

Rivendell 2019.07.23. 16:10:16

5m mire? hanyagoljuk mar

Rivendell 2019.07.23. 16:11:20

Vele aztan semmire nem mennenk a bl-ben...Matuidi2 csak tamadoban

JuventusFanatikus 2019.07.23. 16:13:59

@Rivendell: Akkor nem csak én nevezem "suta Chiesának":D

Juventino86 2019.07.23. 16:47:48

Ahogy már korábban is kifejtettem, Chiesa teljesen felesleges. Jobbak vannak a posztján nálunk. Lassú, nem is különösebben technikás.

Juventino86 2019.07.23. 16:49:55

@babo0410: Őszintén mondom, nem értem, hogy miért érvelsz mindig Chiesa és Zaniolo mellett. Nem kötekedésből mondom, elfogadom a véleményedet, csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy velük hogyan lehetnénk előrébb? Nem férnének be hozzánk, ráadásul nincs is nemzetközi szinten komoly tapasztalatuk. A BL-győzelemhez nem ők kellenek.

JuventusFanatikus 2019.07.23. 17:08:11

@Juventino86: Sok rossz dolgot lehet mondani Chiesára, csak azt nem, hogy lassú lenne. Ezt valamiért Bernardeschinél is lett emlegetve régen, de egyik esetében sem tartom igaz megállapításnak.

Juventino86 2019.07.23. 17:22:58

@JuventusFanatikus: Hát azért egyikük sem az őrületes sebességről híres. :)

gomorra21 2019.07.23. 17:28:46

@JuventusFanatikus: nagyon egyszerű: onnantól kezdve, hogy egy játékos olasz anyától és olasz apától született, már nem is lehet jó játékos. Nem muszáj megnézni a játékukat, mert az olaszságuk már előre jelzi, hogy maximum középsz@r lehet a minőségük. A sokat látott Juventino86 kolléga csak bedobott egy jelzőt, ami az olaszokra jellemző, de írhatta volna azt is, hogy fáradékony, besz@ri, falábú, hazudós, vagy épp hogy büdös. Ne ragadj le a részleteknél.

juve28adam 2019.07.23. 17:52:26

@Juventino86: Pontosan ahogy @JuventusFanatikus: is írja ,Chiesának pont ,hogy az egyik legjobb tulajdonsága az, hogy gyors.

Juventino86 2019.07.23. 17:57:35

@juve28adam: @JuventusFanatikus: Relatív, hogy ki mit tekint gyorsnak. :) Én továbbra is azt gondolom, hogy Chiesa a mai modern szélsőknél lassabb. Douglas Costa, Lucas Moura, Neres, Zyech, Salah, stb... Szerintem ők számítanak igazán gyors szélsőknek.

Juventino86 2019.07.23. 17:59:09

@gomorra21: Semmi gondom nincs az olasz játékosokkal. Miért is lenne? Egyszerűen Chiesa és Zaniolo szerintem nem elég jók. Ez nem azért van, mert olaszok.

ForzaJuve12 2019.07.23. 18:02:54

Nekem elég kérdőjeles a srác. Csak akkor szabadna elhozni, ha valaki mindenképpen távozna, de akkor sem biztos, hogy őt kellene erőltetni, ár/érték arányban nem olyan jó játékos. A 41 meccsen 12 gól 9 gólpassz egészen jól cseng, de Chiesa elsősorban az olasz kupában remekelt, ha ezt kivesszük a statisztikájából, akkor 37 meccsen 6 gól 7 gólpassz jön ki, ami szerintem egy támadótól vékonyka. A bajnokságban az Inter és az Atalanta ellen osztott ki 1-1 gólpasszt, illetve lőtt egy gólt a Milannak, kanadai pontjai többi részét kisebb csapatok ellen szerezte. Ahogy említettem az olasz kupában viszont remek számokat hozott 4 meccsen 6 gól és 2 gólpassz a Torino, a Roma illetve az Atalanta ellen.

Összességében én úgy gondolom, hogy ő egy közepes játékos, aki csak a gyenge Fiorentinából emelkedik ki, jó sajtóval, de átlagos számokkal.

gomorra21 2019.07.23. 18:25:11

@ForzaJuve12: érdekes, mert mondhatjuk, hogy a bajnokikon szerzett 6 gólja kevés, de közben Douglas Costa 2 év alatt minden kiírásban szerzett 5-öt. Persze, ebben benne van, hogy idén baromi keveset játszott, de szerintem az sem egy jó pont egy játékosnál, ha állandóan a gyengélkedőn snapszerezik.

Chiesa 2 év alatt a bajnokikon szerzett 12 gólt és 8 gólpasszt, Doglas Costa meg 5 gólt és 12 gólpasszt, ehhez még hozzácsaphatjuk a tavalyi BL-ben szerzett egyetlenegy asszisztját. Le vagyok nyűgözve, de tényleg.

Tony. 2019.07.23. 18:25:30

Azért tart ott az olasz labdarúgás ahol, mert olyanok, mint Chiesa számítanak nagy tehetségnek.

MdewC 2019.07.23. 18:29:35

@Tony.: ennyi.

Ennél többet a téma nem is érdemel.

NagyonJuve 2019.07.23. 19:27:59

Szerintem meg egy gyenge klubból nehéz kiemelkedni támadónak. Szerintem nálunk jobb lenne mint a fioban. Keant is kölcsön adtuk a veronának sokra mentünk vele. Alig jutnak el a kapuig. Chiesa szerintem is egy használható játékos.

Ádám.84 2019.07.23. 19:51:51

@gomorra21: a focinak pont ez az egyik lényege, a számok önmagukban hazudnak, DC-nek valóban gyengék a számai, de ez senkit sem érdekel, ha minden támadásépítésben benne van és úgy játszik, mint tavaly tavasszal. A statisztikák segíthetnek eligazodni és bizonyos dolgokat alátámaszthatnak, de a labdarúgást egyszerűen nézni kell és kész, a mutatott játék és a szemed nem hazudik.

del pipi 2019.07.23. 20:23:54

@Ádám.84: Ezt mondom én is! Csak úgy hogy a számok nem hazudnak viszont én inkább a szememnek hiszek. De bocsi te mint az egyik man aki vissza sírnád Allegrit , kérdezem én ez most így hiteles? Hiszen a tavalyi Juve minden volt csak nem nézhető, nem igaz? Bocs nem kötekedés csak követem a kommentjeidet.

Grinta 2019.07.23. 20:24:36

Ebben a kérdéskörben lassan tényleg illik megvizsgálni,hogyha nem a Juventusban játszik majd a jövőben Chiesa,akkor a zinterben?Lassacskán komolyabb Olasz maggal fognak rendelkezni,mint az Olasz rekordbajnok.Azért ezen illene kicsikét elgondolkozni szerintem.És itt most nem az ész nélküli gyűjtögetésre gondolok a hazaiból-hanem ha ez tendencia lesz,az nem vezet jó fele.

babo0410 2019.07.23. 20:32:46

@Ádám.84: Azért érteni se árt hozzá. Azért elég gyakran ütközöm abba itt a blogon, hogy az egyszeri szurkoló teljesen mást lát egy-egy meccsen, vagy adott játékosban, mint amit a statisztika és a szakértők mondanak. Na most vagy a szakértők nem nézik a meccseinket, esetleg nem értenek hozzá, vagy inkább a szurkolók nem értenek hozzá?
DC-hez csak annyit fűznék, hogy én azért engedném el őt a támadók közül Mandzu és Higu mellett a legkönnyebben, mert sérülékeny, játszani akar, nem padozni, emellett meg sajnos hiába vannak jó cselei, hiába gyors, ha a kapu előtt sajnos rengetegszer választja a rossz megoldást. BL-ben pedig minden egyes rossz támadás, kihagyott hatalmas helyzet megbosszulja önmagát.

babo0410 2019.07.23. 20:47:28

@Grinta: Egyetértek. Pont ezt szoktam én is mondani, de erre a válasz, hogy az olaszok középsz@rok, nem Juve szintűek. És akkor inkább legyünk egy identitását vesztett zsoldos csapat? Mert sajnos a tendencia kezd oda fajulni, és egyre inkább mi is olyan játékosokat igazolunk, akik a pénz miatt jönnek, nem azért, mert ez a Juventus.
Értem én, hogy kell a BL, én is szeretném, ha megnyernénk. De ezért eldobunk mindent, amit a Juventus név jelent?
Logó változás, oké értettem a szándékot. Nem csíkos a mez az amerikai piac miatt? Nincs olasz a keretben, mert nem elég jók nekünk (oké, még van 6 db, de közülük hárman kifelé haladnak, Ruganit és DS-t elzavarnátok)? Mi jön még? Átnevezik a csapatot?
Szerintem Chiesa tehetséges, ahogyan Zaniolo is, őket kettejüket el lehetne hozni.

gomorra21 2019.07.23. 21:06:31

@Ádám.84: Én sem vagyok statisztika hívő, arra akartam utalni, hogy ha Chiesát a számokkal kritizáljuk, akkor a blog többségénél kiskedvenc brazil köpködőnél is nyugodtan megnézhetjük a számokat. Chiesa nagyon jó kis játékos, olyan hittel és elszántsággal játszik, mint nagyon kevés Juve játékos az utóbbi években. Persze, elférnek egy csapatban zsoldosok, elfér egy két zseniális, de kissé lélektelenül játszó játékos is, de kellenek olyanok is, akik szívvel lélekkel játszanak, és mellette természetesen megütnek egy szintet. Szerintem az utóbbi években az olasz fiatalok között Barella és Chiesa ezek a játékosok. Meg kell az ilyet becsülni.
Amúgy még az egész végére a calciopolis cikk kapcsán: azért az kemény lenne, ha jönne egy újabb zöldasztalos kicsinálása a csapatunknak. Mert ezek közül a játékosok közül nem nagyon maradna senki.

Juventino86 2019.07.23. 21:08:06

@babo0410: @Grinta: @gomorra21: Srácok, nem azzal van a gond, ha egy játékos olasz. Nagyon jó lenne, ha a csapatnak lenne egy erős olasz magja minőségi játékosokból. A probléma viszont itt kezdődik. A mai olasz generáció sajnos elég gyenge, ennek eklatáns példája volt a kizúgás a pótselejtezőn. Vannak tehetséges olasz védők a fiatalabbak között, de a középpályások és a támadók között nagyon gyenge a felhozatal. Leigazolhatjuk Chiesát vagy Zaniolót, de velük nem leszünk közelebb az áhított BL-serleghez. Ide olyan játékosok kellenek, akik már bizonyítottak nemzetközi szinten.

Grinta 2019.07.23. 21:08:20

@babo0410: Ebben a témakörben is mindenkinek egy kicsit igaza van,de az nem működik hogy minden felbukkanó Gagliardininek az ide hozatalát támogatod lándzsával.
Hidd el,elég egyszer leírnod-mindenki megérti.
Én vagyok az élő példa,(és most nem az icardi afférra értem,mert az belém veri a zideget mindig : D hanem például Sarrira.)Érkezése előtt,és érkezésekor elmondtam mindennek-de itt be is fejeztem.Nem írok tele vele minden kicsikét is kapcsolódó,vagy kapcsolható! mondatnál,posztnál oda.Mindenki megértette elsőre az esetemben is.

Grinta 2019.07.23. 21:12:27

@Juventino86: Értem amit mondasz,de kicsikét játszunk el a gondolattal.Chiesát leigazolja a Bayern München(egyébként tipikusan kompatibilis játékos lenne a bőrgatyásokhoz!)akkor már megütné a szintet egyből?

Grinta 2019.07.23. 21:12:50

Ha Mi keressük,akkor nem?

ForzaJuve12 2019.07.23. 21:16:40

@gomorra21: Megnézve a számokat Bernardeschinél is jobbakat hoz az előző két évben. De míg Berna és Costa nálunk nem feltétlenül számít alapembernek (csak összevetésként, Berna és Costa kevesebb mint fele annyi percet töltött a pályán mint Chiesa az elmúlt 2 szezonban), addig Chiesa lényegében kirobbanthatatlan a Fior kezdőjéből.

Továbbá Costa csereként beállva képes új lendületet adni a játéknak, addig én ezt Chiesából nem nézem ki, ez nyilván az én szubjektív véleményem, nem kötelező vele egyetérteni. Persze ha Costa mindenképpen elvágyódik, akkor talán lehet adni neki egy esélyt, de nálam ő mindenképp egy B opció csak.

gomorra21 2019.07.23. 21:23:06

@Juventino86: az olasz pótselejtezőn az az idióta Ventura a kiesést jelentő döntetlennél úgy érezte, hogy a védekező középpályás De Rossit cseréli be Insigne helyett. Az mindent elmond arról az időszakról. Amúgy meg a világ elég gyorsan változik. A hollandok ugyanúgy nem jutottak ki, ugyanúgy csőd volt a válogatottjuk, aztán most a világ 2 legdrágább belső védője holland, és az egész csapat jön föl, mint a talajvíz.
Az olasz focinak volt egy rettenetes korszaka, amikor egy Parolo minden meccsen magára ölthette a nemzeti mezt. Aki nem látja, hogy a mostani fiataloknál van egy minőségi előrelépés, az vagy vak, vagy csak nem akarja látni.
És még valami: lehet, hogy Bernardeschi eddig még nem váltotta meg a világot, de az Atma elleni nagy comebackhez CR után ő tette hozzá a legtöbbet. És ahol megállt volna a technikai tudása, azt kipótolta hittel, elszántsággal, és akarattal. A Juventusban mindig is fontosak voltak ezek a típusú játékosok.

Juventino86 2019.07.23. 21:23:07

@Grinta: Szerintem ezt a kérdést az idő válaszolná meg. A Bayernben is bizonyítania kéne, mindenképpen BL-meccseken.

Juventino86 2019.07.23. 21:25:46

@gomorra21: Na, most egy véleményen vagyok veled sok tekintetben. Az ATMA ellen hatalmasat játszott Bernardeschi. Ő viszont fényévekkel jobb játékos, mint Chiesa vagy Zaniolo. És igen, kellenek az ilyen játékosok, csak én nem látom, hogy mondjuk Chiesa ilyen lehetne. Ventura meg totál dilettáns, ebben igazad van.

gomorra21 2019.07.23. 21:38:21

@ForzaJuve12: világos, de közben egy gyengébb csapatban a támadónak nehezebb a dolga egyrészt, másrészt ő nem is nagyon pihent a két szezonban, van benne szufla rendesen, míg Costa állandóan a rehabon volt idén, és nem lehetett rá számítani. Ezért mondjuk nem jár vállveregetés Costának.

@Juventino86: szerintem meg ő pont az, aki lendületet tudna vinni a támadásokba. Kicsi, gyors, alacsonyan van a súlypontja, és elég pimasz. Én Chiesát és Zaniolót nem kezelem egy csomagként, Zaniolo nem tudna csereként sokat hozzátenni, ő még annyit nem mutatott, és egy kisebb csapat kezdőjében, folyamatosan játszva sokkal jobban is tud fejlődni. A Románál pont jó helyen van.
Chiesa meg nagyon jól tudna fejlődni csereként is, mert abszolút megvannak az adottságai, hogy megnyomja az utolsó fél órát, és a bizonyítási vágy is ott van benne, hogy ne lazázzon el egy Copa meccset, vagy egy kiscsapat elleni mérkőzést, amin régi szokásunk rendesen belesz@rni.

Wizzurah 2019.07.23. 22:00:41

Irreális az ára. Bár nagyobb tehetségnek tartom, mint Kean-t, jelenleg az utóbbi jobb pozicióból igazolhatna el, mégis olcsóbb. Vicc. Zaniolo a másik túlértékelt.

Grinta 2019.07.23. 22:07:31

Bármikor láttam játszani,és akár kedvelem Chiesát,akár nem,mentálisan egy akarnok játékos képe bontakozott ki előttem-ami abszolúte Juventus .

Grinta 2019.07.23. 22:10:08

Szeretem az ilyet,megy előre fejjel akár a falnak is.Fellöki a nagyobb?Feláll és újból nekimegy,még keményebben!Komoly belső motivációról tanúskodik.

Grinta 2019.07.23. 22:11:32

Hogy néha hisztis,hőbörög,meg színészkedik?Hát kérem,Olasz!

Lanzafame 2019.07.23. 22:22:30

Olaszországban ha 24 éves kor alatt valaki kettő egyeneset rúg a labdába, máris 50-60 millióról hápognak a klubelnökök.

JuventusFanatikus 2019.07.23. 23:07:18

@Juventino86: Azért ennyire nem relatív. Akiket felsoroltál, azok mind gyorsabbak az átlagnál, a normálistól. Az, hogy Chiesa vagy Bernardeschi lassú, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy Selena Gomez csúnya. Lehet valakinek nem esete, de kétségtelenül jól néz ki, amit nem lehet elvitatni.
Egyébként pont, hogy ígéretes védők nincsenek, és a középpályásokból és csatárokból van jó felhozatal. Komoly védő ígéretből van egy darab Mancini, esetleg Bastoni.
@del pipi: Szerintem a statisztikák és a szép játéknak nincs köze ez esetben egymáshoz. Mi az eredményességet kedveljük, ami nem egyenlő a számokkal, ezért szerintem nem kell kérdőre vonnod @Ádám.84: Kollégát:) Egyébként annak a híve vagyok, hogy a szemmel látható dolgokat a számokkal kell vegyíteni, azaz amit látsz, valamivel alá kell támasztani. Máskülönben könnyen levegőbe beszélés lehet belőle.
@babo0410: Chiesával és Zaniolóval sem lennénk közelebb a BL-hez, ugyanis még nem olyan magas kvalitásúak. Politanót csak cserének írtam, kiegészítőnek, nem ügyetlen srác.
@Grinta: Nem tudom mi az oka, de a Kolléga nem akarja megfogadni a tanácsunkat.

Juventino86 2019.07.23. 23:32:22

@JuventusFanatikus: Akkor úgy fogalmazok, hogy Chiesa és Bernardeschi is lehetne gyorsabb. :) Jobban menne a Sarri által favorizált, viszonylag modernnek mondható 4-3-3-hoz. Amikor a védőkről írtam, akkor nem is azt akartam mondani, hogy a fiatal olasz tehetségek között sok az ígéretes védő. Én a Mancini és Bastoni fémjelezte brigádnál idősebbekre gondoltam. Romagnoli, Conti, Florenzi, stb. Tehát ha mondjuk Romagnoli vagy Florenzi a keretben lenne, akkor arra azt mondanám, hogy ők olyan olasz játékosok, akik valóban erősítést hozhatnak. Mondjuk Contit a sérülést eléggé visszavetette, pedig korábban örültem volna, ha hozzánk igazol.

Watakuki 2019.07.24. 00:03:52

@babo0410: tényleg érdekelne már, ki számít a te értékrendedben zsoldosnak, ha már minden poszt alá odalököd ezt a szöveget.

gomorra21 2019.07.24. 00:42:32

@Watakuki: válaszolok én is, mert szintén zsoldosoztam. Szerintem tágabb értelemben az a zsoldos, aki kap egy magas, de sok esetben korrekt fizetést, cserébe rendesen eljár edzésre, lehozza a pályán a kötelezőt, és ennyi. A játéka nem több, mint meló. Ennek a Juventusban Alex Sandro egy jó példája. Beállt egy szintre, ami elég, nem szakad meg, hozza az alapot, pedig tudna sokkal többet, ha megmozgatná az, hogy a klubja legyen a legjobb a világon. Mivel hoz egy erős, elfogadható szintet, nem baj, ha van egy-két ilyen, de túl sok zsoldos mentalitású játékossal feltölteni egy csapatot elég nagy butaság.

Ádám.84 2019.07.24. 00:49:58

@gomorra21: nem tartom Chiesát használhatatlan vagy rossz játékosnak, csupán túlárazottnak, amennyit kérnek érte, annyit nem ér, a fizetése pedig vicc kategória lenne.

@del pipi: visszasírnám Allegrit? Nem hiszem. Az egész attól függ h ki váltja le, egyelőre Sarri egyáltalán nem nyűgözött le, igazság szerint kicsit többet vártam tőle, persze lehet h vannak pozitív változások a háttérben, csupán még nem látszanak, mindenképpen hagyni kell neki pár hónapot a bizonyításra.

gomorra21 2019.07.24. 01:01:27

@Ádám.84: az ára lehet, hogy magas, az más kérdés.
Sarri kapcsán: ez egyértelműen egy hosszabb út lesz, amíg ez a csapat ráérez a nagyobb tempó diktálására, a gyors, pontos passzos játékra. Totál el vannak szokva tőle. Ez nem egy két hét, de minimum egy két hónap. Szerintem ősz végén lesz érdemes visszatérni oda, hogy van e lenyűgöző a játékunkban, addig ez úgyis egy hibrid lesz Allegri és Sarri felé félúton.

Rivendell 2019.07.24. 07:00:19

Hozzuk wl Berardit statok alapjan korbehugyozza Chiesat:-) plane 1-2 evvel ez elottiek

Rivendell 2019.07.24. 07:02:57

@Rivendell: Sarrit akkor lehet csak +itelni ha vege a mercatonak es 1-2 honapja egyutt vannak,mert a regi keret alkalmatlan a Sarri stilushoz...kp lassu hozza fejben es technikailag is,plane ha egy Mandzut elore teszunk

JuventusFanatikus 2019.07.24. 08:14:19

@Juventino86: "Vannak tehetséges olasz védők a fiatalabbak között, de a középpályások és a támadók között nagyon gyenge a felhozatal. "

Erre a mondatra reagáltam, nekem az jött le, hogy a fiatalokra gondolsz, e szerint tévesen. Florenzi már a jelen generációjába tartozik, ahogy Verratti is, míg Conti és Romagnoli már egy másik generáció tagjai. Közülük is Romagnoli az, aki komoly minőséget képvisel, viszont támadók között ott van Bernardeschi, mint minőséget képviselő olasz, de említhetném Pellegrinit is a középpályára. Védőkből sincs akkora felhozatal, sajnos.

del pipi 2019.07.24. 13:18:47

@Ádám.84: Így van, idő kell! De ha összeáll a kép akkor öröm lesz újra Juvét nézni. Amúgy a scudetto így is meg lesz. Forza Juve! Mennem kell melózni ma nem látom a meccset sajnos.

del pipi 2019.07.24. 13:20:56

@JuventusFanatikus: Nem volt kérdőre vonás, inkább észrevételeztem. Majd kíváncsían olvasom a véleményeket a meccs után, hogy ki mit mond.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása