Icardinál a Napoli az első számú opció, ha távozik

icardi_csaladostul.jpgA Napoli és a Juventus is igencsak érdeklődik Mauro Icardi iránt, azonban az Inter másik fenegyereke, Radja Nainggolan komolyabb fejfájást okoz, mivel a belga futballista elutasította a kínai Jiangsu Suning ajánlatát.

A minap Beppe Marotta kemény szavakkal vázolta a csatár és a középpályás helyzetét a Sky Sport Italia munkatársának, kijelentve, hogy Antonio Conte nem számol egyikükkel sem.

„Volt lehetőségünk mindkét játékossal személyesen beszélni, és teljes mértékben figyelembe véve a szerződéses jogaikat, elmagyaráztuk nekik a klub álláspontját, ami a véleményem szerint a legfontosabb dolog.

Mindkét futballista teljes mértékben tisztában van azzal, hogy nem képezik a terveink részét. Ez nem jelenti azt, hogy kételkednénk a tehetségükben vagy a képességükben, mivel mindkét játékost kiváló futballistának tekintem.

A tehetség révén meccseket lehet nyerni, de egy keret képes csak győzedelmeskedni a bajnokságban, és ez a mi célunk. Minden tisztelettel kijelenthetem, hogy ők már nem képezik a projektünk részét.”

Mindeddig az argentin csatár kapcsán minden szál a Juventushoz vezetett, a szombat reggeli La Repubblica szerint a csatár már négy hónapja elígérkezett a Juventusnak.

A Sportitalia és a Corriere dello Sport azonban arról tudósított, hogy a Napoli érdeklődése is felélénkült az igencsak komoly bérigényeket támasztó, jelenleg megközelítőleg 60 millió eurós csatárért.

Szombat délutánra pedig a Radio Kiss Kiss, amely több komoly szálon is kötődik a Napolihoz, arról számolt be, hogy Mauro Icardi számára a Napoli jelenti az első számú opciót, ha nyáron végül távozna.

Miközben Mauro Icardi kapcsán az értékesítés valószínűleg nem jelent majd gondot a Napoli és a Juve miatt, azonban Radja Nainggolan elpasszolása komolyabb gond lehet, pedig a játékos csak egy éve érkezett a Roma együttesétől.

A La Gazzetta dello Sport szerint az Inter vezetősége próbálta meggyőzni a középpályást, hogy a Jiangsu Suning együtteséhez igazoljon, ahhoz a klubhoz, amely az Intert birtokló vállalat tulajdonát képezi, azonban a középpályás elutasította a váltást.

A pletykák szerint Radja Nainggolan akár kölcsönben is távozhat, azonban a 4,5 millió eurós bére igencsak korlátozza az opciók skáláját, főleg mivel a játékos a családja miatt csak olasz ajánlatokat kívánt eddig figyelembe venni, a Premier League-ből érkező ajánlatokat elutasította, azonban ez akár változhat is a jövőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6114929820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZecH 2019.07.07. 08:07:51

Szíííívjanak csak... Ket vegtelenul unszimpatikus jatekos egy vegtelenul troger klubnal. Jol indul ez a vasarnap reggel.

Rivendell 2019.07.07. 08:19:52

Nekem fura lenne...napoli? Pedig ha mandzu esnjean is tavozik,akkor kell egy befejezo,de ki lehetne eleg tehtrseges? Lille csatara,vagy Werner? Nem hiszem,hogy 1 full ismeretkenbe fektetnenk,akkor Kean is maradhatna.

Na skacol Gollam kolcson? Beteg lenne

venember83 2019.07.07. 08:41:41

@Rivendell: lassan a túl magas labda kategóriába esik a belga. Plusz ugye elhozni Beppétől kölcsön plusz opcióval, miközben az Inter állja a fizetése adott hányadát...

Animátor 2019.07.07. 09:09:10

"elmagyaráztuk nekik a klub álláspontját, ami a véleményem szerint a legfontosabb dolog"

nem a játékos akarata a szent és sérthetetlen, kedves beppe?

Mitya10 2019.07.07. 09:17:40

@Animátor: Igen ez nekem is fura volt :D Lehet mèg rèmlik neki h Nain mennyit szìdott minket mìg nàlunk volt lehet a fagyi most nyal vissza :D "A tehetség révén meccseket lehet nyerni, de egy keret képes csak győzedelmeskedni a bajnokságban, és ez a mi célunk. " Enyhèn cèlzott arra h 2 önelègült f.szròl van szò....

del pipi 2019.07.07. 10:04:40

Én csak Icardi miatt lennék boldog , és szerintem a végére meg is lesz.

babo0410 2019.07.07. 10:05:52

@venember83: Mi nullát, ők 100%-ot, így értetted? :D
De jó látni, hogy az inter cumizik! Jól ráfáztak ezzel a Nainggolannal is. Már rég nem azt hozta amit vártak tőle, viszont balhézni, bagózni, piálni azt szeret. Mondjuk hosszú karriert nem is nagyon jósoltam neki.
Meg is érdemelné az inter, hogy a nyakukon rohadjanak mind a ketten, aztán Conte levegőnek nézze őket, aminek hatására mind a ketten fellázadva kicsinálják a teljes stábot.
Nem akarok rosszat Conte-nak, de az inter nagyon megérdemelné.

m.martin91 2019.07.07. 11:31:31

Ha a Radio Kiss Kiss ezt állítja, akkor az kb. olyan, mintha a Tuttosport állítaná, szóval biztosan így áll a dolog...

Rikoo 2019.07.07. 11:43:47

@m.martin91: Az AS viszont sokkal hitelesebb forrás és szerintük az Atletico Madrid is szeretné megszerezni Icardit.

m.martin91 2019.07.07. 11:50:11

@Rikoo: Nekik ott van Diego Costa, és most véglegesítették Moratát. Utóbbi ráadásul elvitte a 9-es mezt is, úgyhogy felejtős a dolog. Pletykálhatnak minden szart, az ember marad Olaszországban. Csak az a kérdés, hogy Juventus vagy Napoli.

Rikoo 2019.07.07. 11:53:33

@m.martin91: A hírek szerint Diego Costa távozás közel 100%-ig biztos.

babo0410 2019.07.07. 12:03:05

@Rikoo: Kirakják Costát, mert egy balhés f., erre vennének egy másik balhés f-et? Hihető.

rockitbaby 2019.07.07. 12:12:49

@babo0410: Azért Simeone ki tudná hozni belőle az állatot. Nyelvi akadályok sem lennének. Szerintem meg tudnák nevelni, és így komoly erősítés lehet.

venember83 2019.07.07. 12:26:40

@babo0410: Icardi balhéssága vitathatatlan, de emellett kvalitásai is vannak az ideális kora mellett.

rockitbaby 2019.07.07. 12:29:54

@venember83: Igazából nem védeni akarom - szeretett csapatom közelébe ne kerüljön -, de számomra nem egyértelmű, hogy ő balhés természet vagy csak az a drága neje hozza ezt ki a hülyeségeivel.

2019.07.07. 13:01:18

Nagyon remélem,hogy Sarri sokkal kombinatívabb játékot szeretne elérni,minthogy Icardi beleférjen!

2019.07.07. 13:08:26

Kean ügyes,technikás és bizonyítani szeretne,aminek a lehetőségét tavaly egyértelműen kiérdemelte! Icardi nem kell,Mandzukic is mehet,ha nem akar padozni. CR és Kean viszik a csatársort!

venember83 2019.07.07. 13:15:57

@fire06: csak nehogy Balo Jr legyen belőle. Én csak ezt a kiemelt kockázati tényezőt látom az esetében.

m.martin91 2019.07.07. 13:25:24

@venember83: Ha már itt tartunk, maga Balotelli szabadon igazolható. Ha Icardi végül nem jön, akkor a Raiolával való jó kapcsolat, illetve Kean megtartása végett akár idehozhatnánk Kean példaképét, hogy a legjobbtól tanuljon. :-)

Grinta 2019.07.07. 19:38:52

Az egész koszos karriered alatt semmit ne nyerjél,és a győztes Juventus-t bámulván néha gondolkozz el hogy miért.Ezt kívánom.

Il Principino 2019.07.07. 22:39:42

@del pipi: én is várom tárt karokkal ;)

del pipi 2019.07.08. 05:25:35

Engem csak az érdekel hogy mit tud a posztján, és szerintem egyértelmű erősítést jelentene. Ha a @Grinta: tudná hogy ilyen hörgős rock zenéket hallgat és állandóan pogózik a szabadidejében....ő is szívesebben fogadná.

Type-R 2019.07.08. 07:26:14

Amúgy mi ez a rakat gyerek a képen?

Ádám.84 2019.07.08. 09:29:23

@Type-R: Wanda Narának öt gyermeke van, 3 fiú Maxi Lópeztől, kettő lány pedig Icarditól.

venember83 2019.07.08. 13:53:56

@Type-R: Inter utánpótlásnevelés. :)

del pipi 2019.07.08. 16:50:01

@venember83: Lehet hogy hamarosan Juve utánpótlás :) mennyi családi pótlékot vesznek fel ezek? Biztos szükségük van rá.

Grinta 2019.07.08. 18:52:43

@del pipi: Nem hiszem el hogy Te bármilyen minőségű embert ideengednél jó szívvel a csapathoz!Akinek baj van a fejével,az nem úgy van hogy "de a pályán jó" előbb utóbb úgyis kijön,és nem csak a pályán kívül,hanem belül is.
Én követem a zinteres dolgokat is,utánaolvasok mindegyik riválisunknak,teljesen képbe vagyok az összes Olasz nagy csapattal,nem csak a Juventussal.
Konkrétan féregnek tartják a srácot,a saját szurkolói is,és ez nem új keletű dolog.
És nem az a baj ahonnan jön..hanem hogy még ott is sincs lejjebb ettől a zembertől.
Jöttök itt a nemlétező nagy játéktudásával-konkrétan nem jobb mint Ciro Immobile(meglehet nézni a statisztikákat,össze lehet vetni!),sőt-pedig aztán Őt mindenki elhajtaná/elhajtotta volna a jó büdös picsába.
És akkor ennek a seggét kell nyalni minden nap?!?!
Egy Juventusnál!Hát könyörgöm

Grinta 2019.07.08. 19:00:28

Egy Lukakunak van 48 gólja a felnőtt válogatottban!
Pedig az mennyire egy buta játékos..
Ennek a nímandnak van 8 pályára lépése!
Mekkora spíler tényleg,korszakos játékos.

del pipi 2019.07.08. 20:26:06

@Grinta: Na jó de tudjuk hogy miért csak nyolc, ugye? Ha rúgna 25-30-at vagy netán ő fejelné a Bl-döntőben a győztes gólt az enyhítő körülmény lenne nálad?

Grinta 2019.07.08. 20:37:23

@del pipi: Tudjuk hát:a mumus miatt,akit Messinek hívnak.
Őszintén?Egy normális szövetségi kapitány nem hívná be,aki csapatban gondolkozik.
Championsban miért 6 egyébként?
Nem nagyon sok értelmét látom ha-kra válaszolni.Ugyanis nem visz előre.

del pipi 2019.07.09. 05:09:41

@Grinta: Akkor ne válaszolj a ha-kra, várjuk meg hogy mit akar a Juve.

2019.07.09. 13:12:08

@Grinta: @del pipi: Azt még mindig nehezemre esik megérteni miért akarunk még egy befejezőt hozni, amíg itt van CR. Vagy Keannel ennyire nem számolunk, vagy eladjuk.
Az is igaz h Mandzukic távozásával kb Dybala és CR, aki bevethető 2 támadós felállásnál. Lukakut meg am is ki kell szolgálni.

del pipi 2019.07.09. 13:31:51

@hellan: Szerintem nem számolunk Kean-el, egy tapasztaltabb kell a Sarrinak, aki még ráadásul kedveli is Icardit. Szerintem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása