De Ligt már beszélt Sarrival?

sarri_maurizio_ures_stadionban.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint Matthijs de Ligt telefonon már beszélt Maurizio Sarrival, az edző kezdeményezése nyomán, ezzel is megerősítve a transzfer lezárulásának a közelségét.

A legtöbb értesülés szerint Matthijs de Ligt megegyezett a Juventus vezetőségével a személyes aspektusok tekintetében, amit nem sikerült kialkudnia a Barcelona, a Paris Saint-Germain és a Manchester United képviselőivel.

Erre alapozva a bianconero klub megpróbálja lealkudni a futballista árát, amely jelenleg 75 millió euró körüli értéket képvisel, miközben a klubvezetők bíznak a játékosnak és a képviselőjének az adott szavában.

A stratégia részeként, a Sky Sport Italia értesülései szerint Maurizio Sarri telefonon felvette a kapcsolatot a holland védővel, a mester pedig megosztotta a futballal kapcsolatos elképzelését, illetve vázolta, hogy milyen szerepet vállalhat Matthijs de Ligt a Juventus új rendszerében.

Ugyan az első, puhatolózó ajánlatot a holland klub elutasította, az Ajax nem kívánt megelégedni az 55 millió euró plusz bónuszok konstrukcióval, a jövő héten pedig újabb hivatalos ajánlatot tehet a klub, miközben egyes források szerint szerdán már orvosira hívná a játékost piemonti klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7614929828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2019.07.07. 12:41:19

Még mindig tartok az ilyen nyilatkozatokt. Hogy majd másnap meg jön a hir hogy valaki milyen bomba ajánlattal állt elő érte és oda igazol

niccolo 2019.07.07. 12:50:29

Biztos nyilvános telefonfülkéből hivta és azt is lehallgatták,hogy így tudják mikor kivel mit beszélnek.

GGábr81 2019.07.07. 15:23:59

Hogyis van az, hogy előbb a klubbal kell megegyezni? Amíg a csapat nem ad rá engedélyt, addig nem beszélünk a játékossal?Nem szabálytalan eddig tárgyalni? Nem tudom.

bianconeri83 2019.07.07. 15:34:20

@GGábr81: engedélyt adhatott az Ajax a tárgyaláshoz, az független attól, hogy velük nem tud megegyezni a Juve.

2019.07.07. 16:08:35

@GGábr81: Illetve nagyon az Ajax-al mi nem is tárgyalunk. Raiola intézi az egészet, dolgozzon is meg az újabb millióiért.

Andras74 2019.07.07. 16:16:19

Ha a játékos nem ír alá az Mu-nak v a Psg-nek, akkor az Ajax hiába állapodott meg, mert marad a seggén, de pénzt nem látnak belőle. Ha 1 évig padoztatják, akkor meg pláne nem!

Sztovicska 2019.07.07. 16:39:09

@Andris Farkas: Nagy meglepetés lenne. Miért menne egy vergődő mu-ba vagy egy olyan psg-be amit kezdenek szétkapkodni? Tiszta agyatlan húzás lenne. Szerintem csak álmodozik a mu

gomorra21 2019.07.07. 16:47:20

Szegény Sarri, vegyék már le ezt a nyakkendőt róla, mert megfullad.

NagyonJuve 2019.07.07. 17:15:32

Közben meg olyat is olvastam hogy pogbáért 120 m fontos ajánlatot küldött a juve. De szerintem ez csak spekuláció.

Rivendell 2019.07.07. 18:37:32

@NagyonJuve: hat ha Pogba is jonne,de nem lesz bl cim,megyunk a levesbe anyagilag:-)

Marvin88 2019.07.07. 18:45:58

@NagyonJuve: Azt Pirlóért ajánlották :-)

west30 2019.07.07. 22:00:18

@Rivendell: Ilyen anyagi hatterrel ezt nehezen tudom elkepzelni.

rockitbaby 2019.07.08. 05:48:20

@Rivendell: Lévén senkit sem egy összegben szoktunk kifizetni, talán nem dőlne be a kassza. De tény és való, hogy oda kell figyelni, mert CR9 30 milliós bére is komoly teher, most jött két ingyen játékos magas bérrel, és Pogesz sem alamizsnáért érkezne.

Nem is az átigazolási összeg a gond, hanem a bér inkább. Ha de Ligt érkezését 110%-ra vesszük ÉS még Pogesz is jön, 3 idősebb, magas bérezésű játékos tuti menni fog. Talán Khedira-Hugi-Mandzu hármas és még Matyi is áldozat lehet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása