Zaniolo csak őrült összegért mozdítható

zaniolo_nicolo_rovidujju_as_roma_mezben.jpgA Sky Sport nemrégiben arról számolt be, hogy az AS Roma 70 millió eurós árat határozott meg Nicolò Zaniolo kapcsán, amivel a klub el kívánja rettenteni a komolytalan érdeklődőket.

A fiatal római középpályás, aki tavaly nyáron érkezett Radja Nainggolan ellentétes irányú, Interhez való átigazolása nyomán, számos érdeklődő figyelmét felkeltette, így például a Juventus és a BL-döntőig jutó Tottenham vezetői is felkapták a fejüket a fiatal olasz játékosra.

A pletykák szerint az AS Roma csak gigantikus ajánlat esetén engedné el a középpályást, így csak abban az esetben távozhat a játékos, ha Alissonhoz mérhető pénzt zsebelhet be érte a klub.

Az AS Roma igencsak eseménydús mercatóra számíthat, miután a csapat lemaradt a BL-ről egy gyenge szezon után, illetve a két klublegenda, Francesco Totti és Daniele De Rossi is elhagyta a klubot, amelyek kapcsán a vezetőséggel való összetűzésekről írnak a jól értesült pletykalapok.

A fővárosiak nyáron ismét a megújulást tűzhetik ki célul, várhatóan távozik Kosztasz Manolasz és Edin Džeko, ami még talán viszonylag könnyen indokolható lépés a szurkolók irányába, azonban a fiatal tehetség elkótyavetyélésével már nehezen tudna elszámolni a klub a szurkolókkal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114899430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2019.06.18. 09:12:13

Szerintem ő az az olasz fiatal, aki előtt nagy jövő áll. Nem kéne Verratti 2.0-t csinálni belőle, azaz az ára miatt lemondani róla, majd későbbiekben vágyakozni utána. Ennél csak drágább lesz. És olaszok meg kellenek a keretbe. Próbálkozni kell játékosokat bevonni az üzletbe.

rockitbaby 2019.06.18. 09:17:43

@babo0410: Verratti 2 millión bukott. Kanyarban nem összehasonlítható a két helyzet. Ennyiért már nála jóval tapasztaltabb játékost is lehetne venni. Ennyit kanyarban nem ér. Ha ezen a 70 milliós áron bukna, én nem bánnám. Ennyit nem szabad érte kiadni. Jöjjön Rabiot ingyen inkább.

Panther77 2019.06.18. 09:30:48

Igen sajnos ez az ár nagyon magas érte,bármennyire is szeretném a csapatban látni Chiesaval együtt.Sajnos ott is ár problémák vannak.

Andras74 2019.06.18. 09:43:45

Nem szabad ekkora összeget kockáztatni!

The king of alibis 2019.06.18. 09:44:00

Chiesa játéka tetszett a spanyolok ellen
Játékosok bevonásával +némi kess jó lenne elhozni

rockitbaby 2019.06.18. 09:52:14

Milyen érdekea egyébként a sors. Egy csere keretein belül lett Romanista, majd ha nincs sok sérült és formán kívüli játékos, sanszosan nem nagyon játszott volna és idén nyáron kinézett volna neki egy kölcsön, vagy olcsó eladás -kárcsökkentés végett.

Mitya10 2019.06.18. 10:08:42

Kell a halàlnak ennyièrt. Jò ha a felèt èri. Chiesàra azt mondom okè mert ugye itt vki felakasztja magàt ha nem jön olasz de komolyan ebben a sràcban mi olyan paràdès? Làttam pàr Roma meccset de soha nem gondoltam hogy na ő kène ide. Ha màr olasz Keant kell erőltetni jòval több potenciàl van benne mèg ha nem is ugyanaz a poszt.

juve28adam 2019.06.18. 11:14:38

Úgy néz ki, hogy a két túlárazott olasz közül az egyik valószínűleg jönni fog. Én akkor már inkább Chiesa mellett tenném le a voksom.

@Mitya10: Igen, én is több Roma meccset láttam idén és Zaniolonak kb volt egy remek időszaka ami tartott pár hétig aztán semmi olyat nem láttam ami miatt ezt az őrült összeget megérné érte kifizetni.

Rikoo 2019.06.18. 11:15:49

@juve28adam: Vagy inkább egyik sem fog érkezni, jelenleg ez tűnik reálisnak.

juve28adam 2019.06.18. 11:18:11

@Rikoo: Igen? Miről maradtam le? :D

JuventusFanatikus 2019.06.18. 11:19:16

@juve28adam: Mercatóban megy a témázgatás:)

Rocky80 2019.06.18. 11:53:19

Ez az összeg a komoly érdeklődőket is elriasztja...

Rocky80 2019.06.18. 11:55:48

@babo0410: te mindenkiben a jövő nagy olasz játékosát látod akit nem szabad elszalasztani. ;-)

venember83 2019.06.18. 12:15:14

@Rocky80: csak a fiatal olaszokban. Olyan nagy választék azért nincs, az is tény.

rockitbaby 2019.06.18. 12:52:00

@Rocky80: A vicc az, hogy maga Verratti a transfermarkt.de oldal szerint 75 millió. Mekkora különbség van a két játékos között...

babo0410 2019.06.18. 13:02:45

@Rocky80: Ez nem igaz, de vannak tehetségek. Chiesa, Zaniolo, Barella azok. Mellette ott van Orsolini is, aki piszok tehetséges, de még neki sokat kell fejlődnie. Vagy ott van Sensi, aki nem rossz, habár nem tudom nálunk mennyire állná meg a helyét. Vagy Romagnoli, akinek tudnék örülni még. Kellenek az olaszok. De ti meg a másik, sokkal rosszabb véglet vagytok. Nektek mindegyik olasz gyenge, nem Juve szint, ami nem igaz. Igen is, most vannak nagyon tehetséges fiatalok, akiknek esélyt kéne adni.
Az U21-ben játszik nem egy nagyon jó olasz.
Meret, Bastoni, Dimarco, Tonali, Pellegrini, Barella, Zaniolo, Mandragora, Cutrone, Orsolini, Chiesa, Kean. Közüllük bárkit szívesen látnék a keretben. Sajnálom is, hogy Mandragora nem kapott itt esélyt megmutatni mit tud. Ha nem válik be, még mindig el lehetett volna adni, vagy kikölcsönözni.

babo0410 2019.06.18. 13:04:47

@rockitbaby: 75 millió Verratti, de 150 millió alatt vajon elengednék? Ugyanaz, hogy Zaniolo is 40 milliót ér a tr szerint, de a dupláját biztosan elkérnék érte.

Rikoo 2019.06.18. 13:05:23

@babo0410: Mandragorára van visszavásárlási opció.

JuventusFanatikus 2019.06.18. 13:12:56

@Rocky80: Fel kell vásárolni az összes olasz korosztályos válogatott játékost:P

rockitbaby 2019.06.18. 13:42:33

@babo0410: Ellenben Zaniolo egy félszezonos tini, akiért őrültség lenne ekkora összeget áldozni, Verratti meg azért csak bizonyított már. A lényeg, ekkora összegért már kész játékost is lehet venni, nem csak egy félszezonos jobb teljesítményt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása