Kiszemelt: Mauro Icardi

icardi_mauro_fulel.jpgNem sűrűn esik meg, hogy a Juventus a legnagyobb riválisától, az Intertől igazoljon kulcsembert, pedig most erre igencsak nagy esély mutatkozik. Nem csak egy kulcsemberről beszélünk, hanem a milánóiak legjobb játékosáról, a nemrég csapatkapitányi karszalagtól megfosztott Mauro Emanuel Icardi Riveróról.

Első jegyzett klubja a spanyol UD Vecindario volt, ahonnan 2008-ban távozott a Barcelonához. 2011-ig volt a gránátvörös-kék együttes tagja, amíg a Sampdoria fel nem figyelt rá, és el nem vitte Olaszországba.

Elsőre csak kölcsönben volt Genovában, s ez 25 000 euróba került az olaszoknak. Tizenegy összecsapáson nyolc gólt szerzett, ezzel pedig meggyőzte a Samp vezetőit arról, hogy erre az argentin srácra szükségük lesz. Fél év kölcsön után 300 000 euróért megvásárolta a Sampdoria Icardit. Összességében 37 összecsapáson szerepelt a Primavera együttesben, és 29 gólt jegyzett. Nem is volt  kérdés, a következő szezont már a felnőttek között kell megkezdenie.

A 2012/2013-as szezonban már a Serie A-ban vitézkedett a Samp, Icardi pedig alapembernek számított, 31 bajnokin lépett pályára, ezeken pedig tíz gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Erre a teljesítményre figyelt fel az Inter, és nem sajnált kifizetni érte 13 millió eurót. Mint mára már tudjuk, hatalmas üzletet kötöttek vele a milánóiak, később az együttes csapatkapitánya lett, kétszeres olasz társgólkirály és a tavalyi év legjobb játékosa, aki a Serie A-ban játszik. 270 összecsapáson léphetett pályára nerazzurro színekben, 159 találat mellett 28 assziszt fűződik a nevéhez.

A válogatottban eddig csak nyolc összecsapáson léphetett pályára és egy találatot szerzett. Nem azért számítottak rá ilyen kevésszer, mert nem férne be az argentin válogatottba, egyszerűen Messi nem kedveli, és ezért mikor az argentin zseni a keret tagja, akkor Icardinak nincs helye a nemzeti csapatban.

Adatai:

  • Kor: 26 év
  • Állampolgárság: argentin, olasz
  • Magasság: 181 centiméter
  • Poszt: csatár
  • Erősebbik láb: jobb
  • Értéke: 80 millió euró (a Transfermarkt szerint)

kepernyofelvetel_103.pngJátékstílusa: Született center, igazi régimódi kilences, akiből a mai futballvilágban már nem sok van. Mindig ott van, ahol lennie kell, helyezkedésben kiváló, mindig megtalálja a labda. Befejezésekben szintén fantasztikus, és annak ellenére, hogy nem egy magas játékos, nagyon jól fejel és a fejpárbajokat is könnyen megnyeri. Jól tudja lekezelni a labdákat, akrobatikus mozdulatokkal is a hálóba tudja juttatni a labdát. Fizikálisan erős és emellett gyors is. Az összjátékban szinte semennyire nem vesz részt, egy meccsen átlagban tíz átadása van. Cselekbe sem igazán bonyolódik, védekezni egyáltalán nem szokott, neki egy feladata van, a gólszerzés, amit mesterszinten űz. Nem számít neki, hogy ki az ellenfél, mentálisan nagyon erős, a büntetőket is magabiztosan értékesíti. A világ legjobb kilenceseinek egyike.

Játékosként megüti a Juventus szintjét, de mint ember, egyáltalán nem. Rengeteg balhé fűződik a nevéhez, vegyük is őket sorra.

Már az Inter és Wanda Nara előtt sem volt egy kisangyal az argentin gólgép. Elmondása szerint, mielőtt a Sampdoriához igazolt, rá kellett keresnie interneten a jövendőbeli csapatára, mert még nem hallott róla. Ez nem a nagy múltú klub szégyene, ez Icardi butasága.

Következő, immáron komolyabb balhé szintén a genovaiakhoz kötődik, de már ekkor Nerrazzuro játékos volt. Első alkalommal, mikor gólt szerzett egykori együttese ellen, odaállt a Samp-szurkolók elé, és elkezdte őket hergelni. Egykoron még imádták őt a genovaiak, akkortól kezdte ki sem állhatják.

Most jutunk el az igazán komoly perpatvarig, ami egy nő miatt alakult ki. Ez a nő pedig nem más, mint az Icardinál hat évvel idősebb Wanda Nara. Az argentin szépség Maxi López felesége volt hat éven keresztül, és három közös gyermekük született. Valamilyen úton-módon (többféle verzió is született, miszerint Maxi López megcsalta feleségét, vagy fordítva történt meg az eset, és Wanda volt a hűtlen) Maxi López egyik barátjával, Mauro Icardival jött össze a hölgy, és elég hamar össze is házasodtak, mostanra pedig már két gyermekük is született. Itt pecsételődött meg az argentin gólzsák sorsa, és tett szert rossz hírnévre. Azóta sok kisebb incidens történt, amely ehhez a történethez kapcsolódik, mint például, hogy Maxi López nem fogadta el honfitársa kézfogását, mikor egymás ellen játszottak, vagy szintén nagy port kavart a médiában, mikor Icardi magára tetováltatta Maxi López gyermekeinek a nevét, akiket feleségével közösen nevelnek.

A következő incidens szintén egy durva eset, amit önéletrajzi könyvében írt le, az akkor még 23 éves játékos. Történt ugyanis, hogy az Inter kikapott a  Sassuolótól (szokás szerint), a játékosok pedig a nézőtérre felhajították mezeiket a szurkolóknak, ahogy az lenni szokott. Az interisták visszadobták ezeket a szereléseket, jelezve ezzel, hogy egyáltalán nem elégedettek a pályán látottakkal. Természetesen a csapatkapitány is odaajándékozta mezét a szurkolóknak, ő egy kisfiúnak adta oda szerelését. Erre egy másik szurkoló kivette a gyermek kezéből a mezt, és visszadobta Icardinak. Ezt nem hagyhatta szó nélkül a kapitány, és elkezdte bírálni a drukkert. Ezért a tettért csapattársai hősként tekintettek rá, ellentétben a szurkolókkal, akiknek egy része felkereste az otthonánál. A könyvében azt írta, hogy nem fél az ultráktól, mert Argentínából hoz száz bűnözőt, akik majd lerendezik a dolgot. Természetesen az ultrák ezt nem hagyhatták szó nélkül, az alábbi felirattal válaszoltak az Inter kilencesének. Később csak úgy tudtak megbocsájtani a játékosnak, hogy ez a rész kikerült a könyvből.

icardi_csaladostul.jpgEkkoriban is már gondolkodtak a vezetők azon, hogy elvegyék a karszalagot tőle, de nem tették meg. Azonban idén sor került erre is, egy balhé teljesen betette az ajtót Marottáéknál, ami szintén Wanda Nara nevéhez fűződik. A szőke hölgy nem csak felesége, hanem ügynöke is a csatárnak, és állítólag ő viseli a nadrágot a családban. Az ötgyermekes családanya nem szokta véka alá rejteni véleményét, nem számít neki, hogy egy kijelentés mekkora botrányt kavarhat. Egyik tévéműsorban teljesen elvetette a sulykot, amikor is az Inter edzőjét, Luciano Spallettit kritizálta döntései miatt és az Intert is, mert szerinte nem állnak ki a csatár mellett. Nem mellesleg azt is megjegyezte, hogy a klub el akarta adni a múlt nyáron a csatárt a Juventusnak és azt is elmondta, hogy Ivan Perišić és Icardi kapcsolata korántsem rózsás, ezért el akarta a milánói klub adni a horvátot a tél folyamán. Az Inter öltözőjében is nagy port kavart Wanda tevékenykedése, Perišić össze is veszett az argentin csatárral, és rászólt, hogy felesége soha többé ne említse meg őt a médiában.

Icardinak egyébként sincs nagy tekintélye az öltözőben, kapitány létére teljesen elszigeteli magát a többiektől, külön ücsörög étkezéskor, nem igazán kommunikál társaival.

Mikor a milánóiak vezetői eldöntötték, hogy elveszik tőle a karszalagot, ismét egy nagyon unszimpatikus lépéshez folyamodott, sérültet jelentett. Az orvosok megállapították, hogy hiába állítja a dél-amerikai azt, hogy fáj a térde, semmi problémát nem észleltek. Icardi gondolt egyet, és eldöntötte, hogy nem hajlandó felhúzni az Inter mezét többet, mert annyira megsértették azzal, hogy elvették tőle a csapatkapitányi karszalagot. Ugyan hosszú kihagyás után, de áprilisban visszatért a pályára, de bizonyára többet nem láthatjuk már az Inter csapatánál, szinte biztosan távozik. A kérdés az, hogy milyen módon.

A La Repubblica szerint egészen annyira elfajulhat a helyzet, hogy Icardiék feljelentik a klubot munkahelyi kirekesztés miatt. Ha bebizonyosodik, hogy a játékos ténylegesen el van társaitól rekesztve, külön végzi a feladatait, akkor jó esély van a per megnyerésére. Hasonló eset történt egykoron a Laziónál, mikor Goran Pandev járt hasonló cipőben, ő megnyerte a pert, és szerződésbontás után hagyta el a római együttest.

Úgy gondolom, hogy ha ténylegesen jogi útra terelődik az ügy, és sikerrel járnak Icardiék, akkor egy ilyen lehetőséget egyszerűen nem szabad kihagyni. Lehet, hogy elképesztően balhés, de ha csak a fizetését kell állni, nem kell érte fizetni átigazolási díjat, akkor el kell hozni, adni kell neki egy esélyt. Legfeljebb, ha itt sem tanul meg viselkedni sem ő, sem a felesége, akkor valahogy túlad rajta a klub, akkor is lesz rajta valamekkora haszon.

Egyre több helyen olvasni róla, hogy az újdonsült tréner, Maurizio Sarri egyik legfőbb kívánsága lenne leigazolni a dél-amerikait, az ára olyan 70 millió euró környékén mozog. Állítólag a játékos nem szeretné elhagyni Olaszországot, vagy a Juventushoz igazol, vagy szeretne maradni. A maradás kizártnak tűnik, mivel Antonio Conte nem számít szolgálataira, úgyhogy minden a Juventuson múlik, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, és elhozza-e Torinóba a balhés csatárt.

Még így, 70 millió euróért is hatalmas üzlet lenne leigazolni, mert a világ egyik legjobb kilenceséről beszélünk (a felesége egészen addig elment, hogy szerinte férje van olyan jó, mint Cristiano Ronaldo), de nagyon nehéz egy ilyen embert kibírni. Ha ingyen érkezne, én meg tudnám emészteni az érkezését, de ha sok pénzt kellene érte fizetni, akkor nehezen tudnám megszokni, és nem is támogatnám azt, hogy Juventus-játékos legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7914898292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2019.06.17. 16:02:22

Ha belegondoltok hogy egy Higany hogy szórta a gólokat Sarri alatt akkor mire lenne képes Icardi??

Ő kell nekünk és kész, nem azért mert szimpatikus mert nem az, viszont Ő képes nyugdíjazni CR-t, aki nekem még kevésbé szimpatikus plusz rossz hatással van a támadóinkra is.

Amúgy meg biztos vagyok benne ha jön a legnagyobb ellenzői lesznek a legnagyobb szurkolói, na nem én mert én tényleg nem vagyok napraforgó és az egész Icardi családtól(is) sugárban okádok! :)))

Attilio79 2019.06.17. 16:17:26

Egyértelműen egységet bomlaszt és nincsen rá szükség!

Il Principino 2019.06.17. 16:39:22

@pedronegroo: Én nagyon szeretném hogy érkezzen,függetlenül az eddigi ügyeitől!CR,Icardi,Costa trió bika lenne..
Ha valamit el akar érni még a pályán,akkor neki is változnia kell jó irányba,nekem jó érzésem van vele kapcsolatban kivételesen :)

rockitbaby 2019.06.17. 16:40:18

@pedronegroo: Sarri a hírek szerint Dybala-t egyik kulcsszereplőnek tekinti, így egy komoly - bár szerintem a mi részünkről előnytelenebb - cserealap oda. Cuadrado sem biztos, hogy menni akarna Mordorba, szóval sok csereüzleti lehetőségünk nem maradt. Azt a vételárat pedig, amit ők kérnének érte enyhén szólva is sokallom. Bár Conte egyáltalán nem számol vele, szóval akár még diszkont ár is lehetne belőle, de egyelőre erre nem szabad alapozni.

Az a gond, hogy még nem tudjuk, Sarri hogyan is akarná elképzelni a saját csapatát. Ha valaki, akkor ő biztosan meg fogja oldani CR7 csatárként szereplését, bár kérdés, hogy ez lenne-e a legjobb megoldás. Ha Ronci csatár lesz, akkor Icardi felesleges, mert még Kean is itt van - més kérdés, hogy azzal a rotációval mennyi lehetőséget kapnia és mennyi idő alatt unna rá erre. Ha Ronci szélső marad, akkor meg ott van Kean és Dybala csatárnak. Szóval egyelőre ha csak nem adunk el még Mandzu mellett másik csatárt is, nem nagyon lenne helye.

Rivendell 2019.06.17. 16:49:04

Szerintem Higany kombinativabb volt...Icardi egy befejezo es kb kesz

Csak Csucsu 2019.06.17. 17:05:36

Ennyi erővel legyen Kean a center. Sokkal labdabiztosabb már 19 évesen.
Icardira volt kihegyezve az inter játéka nálunk nem hiszem hogy így lenne.

babo0410 2019.06.17. 17:30:38

Nem lehetne, hogy nem igazoljuk le? Pláne egy Dybala-Icardi cserével ne, amiről Marotta álmodik. A selejtet ne ide passzolják le ha lehet. Az a 20 misi amit pletykálnak a csereüzlet részeként, amúgy is karcsú.

babo0410 2019.06.17. 17:33:04

@Csak Csucsu: Remélem én is,hogy Sarri nem azt akarja amit a Napolinál, és egy centerre helyezné a hangsúlyt, neki kéne a gólokat lőni. Az BL-ben öngyilkosság lenne. Ha kikapcsolják menne a kapkodás.

simoni 2019.06.17. 17:49:07

@rockitbaby: CR már rég nem elég gyors és robbanékony ahhoz, hogy szélsőt játsszon. Allegrivel ellentétben Zidane pontosan látta ezt, az utolsó margitos éveiben abszolút centert játszatott vele. Azon a poszton még így 30+-san is gyilkos - tapasztaltuk a BL-ben sajnos a saját bőrünkön épp elégszer.

Szóval, amíg nálunk van, semmi szükségünk Icardi-féle kiköpött befejezőkre, mert annak csak az lesz a vége, hogy megint CR-nek kell kimenni a szélre. Kean simán jó lesz a cseréjének, Mandzsut meg - ha hajlandó tűrni a rotálást - meg lehetne tartani tanknak, akit fel lehet tenni melléjük a betömörülő kiscsapatok ellen.

Ha javítani akarunk a támadószekción, akkor leginkább Dybalát lenne érdemes becserélni egy komolyabb modellre. A Lo Celso nevű srácban pl. hatalmas potenciál van, és most még nem is lenne lehetetlen megszerezni.

simoni 2019.06.17. 17:59:06

@babo0410: Szinte 0% az esélye, hogy Dybala hajlandó legyen az Interbe szerződni. Van neki akkora mellénye, hogy csak a margit, bárka vagy valamelyik besztlíg élcsapat jöjjön szóba nála, mint következő állomás. Az utóbbi két évben nyújtott teljesítménye alapján persze aligha fognak kapkodni érte. Ezért legvalószínűbb, hogy marad, de Sarrinak fel lesz adva a lecke, hogy megtalálja a helyét a csapatban.

rightinthenuts91 2019.06.17. 18:03:18

Szerintem nem vagyunk rászorulva. Inkább a középpályára költsük el azt a ~80 milliót.

JuventusFanatikus 2019.06.17. 18:40:19

@simoni: Allegri is tudta, hogy CR center, nem véletlen próbálgatta először ott, és centernek is lett igazolva, mindenki azt hitte, hogy működni fog ott. Csak a portugál elveszett a védők között mindig, ezért tolta ki a szélre, vagy rakta be mellé Mariót.

rockitbaby 2019.06.17. 18:45:57

@simoni: Erre majd akkor fogunk választ kapni, ha Sarri lejátszotta kb első hivatalos tétmeccsét. Addig csak találgathatunk. Persze bizakodásra adhat okot, hogy ő képes lehet megoldani, hogy CR7 center legyen. Szélsőket fogunk cserélni sanszosan, Dybala vagy megtanul ott játszani, vagy nem lesz helye. Megint. De ha szélsőből centert csinált, akkor visszafelé is működhet a dolog neki.

Grinta 2019.06.17. 20:15:40

Így is elég nevetségesek vagyunk : /

simoni 2019.06.17. 20:27:12

@JuventusFanatikus: mitől is működött volna, amikor tudatos támadójátékunk gyakorlatilag nem volt? A csapat általában képtelen volt nyomást helyezni a betömörülő ellenfélre, nem tudta mozgatni, szétzilálni a védelmét.

A margitban megkapta a megfelelő kiszolgálást, ontotta is a gólokat, mint a gép. Nálunk viszont ez teljesen hiányzott, tavasszal már kb. csak annyi volt, hogy ívelgették a fejére. Néha persze bejött, így ejtettük ki pl. az Atleticót.

Beszédes a teljes szezonbeli góljainak ez a típus szerinti összesítése:
Fejesgól: 9
Büntető: 6
Bal lábas lövés: 5
Jobb lábas lövés: 5
Akadály nélküli befejezés: 3
Összesen: 28
(Forrás: transfermarkt)

Szóval Allegri csak tünetileg kezelte a problémát azzal, hogy kitette a szélre. Nem is oldott meg vele semmit, mert ettől egy dekával se javult a támadójáték. Persze nem akarom az egészet a nyakába varrni. Először is kétlem, hogy ő kérte a leigazolását. Másrészt a középpályán sem volt adott a minőség a megfelelő kiszolgáláshoz.

Nagyon remélem, hogy a vezetőség tanult a hibából, és összehangolja az igazoláspolitikát az edző elképzelésével. Valamint azt is, hogy Sarri nem fogja elkövetni az elődje hibáját, centerként játszatja, és feltesz mellé még egy csatárt. Csak így tud működni a dolog, a margitban is így ment. Mindig ott futkározott mellette egy Higu vagy Benzema, aki kellőképpen megosztotta a védők figyelmét, hogy CR-nek legyen tere a kibontakozáshoz.

Génmanipuláltházikecske 2019.06.17. 20:41:51

@simoni: Inkább a csekély mezőnyjátéka miatt tette ki a szélre, ott szabadab volt.

Contelegend 2019.06.18. 00:01:16

bárcsak elvinnétek 70 millióért. Már ilyeneket olvastam, hogy szerződéstbont, vagy örüljünk ha 40-50 körül kapunk érte, ami nonszensz. Oké, egy féreg, még interistaként is ezt mondom, de egy Juveban, ahol nem ő lenne (csak) a helyi menő gyerek, aki tud sok gólt lőni ha kell, talán visszavenne, és a teljesítményére is ösztönzőleg hatna. Tartom, hogy 30 gólt is képes lenne egy szezonban rúgni ebben a Juventusban. Inter szempontból a világ legjobb üzlete, az egy csere lenne Dybalára. Nyilván ráfizetéssel ( cirka 25 millió) mert nincsenek illúzióim.

Bagg10 2019.06.18. 00:13:24

@JuventusFanatikus:
pontosan.
a többieknek:
Az olasz bajnokság merőben eltér a spanyoltól. Itt nem tud centert játszani, mert ha ráállítanak minimum 1, de reálisabban két mészárost aki követi, akkor a 2 belső védővel együtt már 4-en állnak ott. minden olasz csapat úgy tudja szűkíteni a területet és gyilkolni a másik játékát, hogy kénytelen vagy kivinni, nem is vonalszélsőnek, egyszerűen csak ki onnan középről, hogy kapjon levegőt.

Sarri 100% hogy 4-3-3-ban fog menni előre. Sem Mandzu, sem Higany nem képes azt centerként a jelenlegi állapotukban, amit a bagós megkövetel, ezért kell egy center. (Icardi passzolna amúgy ebbe a csapatba.)

Spider81 2019.06.18. 06:07:10

@pedronegroo: + 1
En is pont igy vagyok vele,de valahogy ugy erzem, hogy nalunk meg fogja talalni a gollovo cipojet es 25+ golos csatar lesz!

del pipi 2019.06.18. 06:33:48

@Spider81: Hehe akkor Ronaldo felsír !

del pipi 2019.06.18. 06:36:48

@Contelegend: Hehe álmodozz csak Dybaláról! :) Mondjuk a Juve blog menedzsment 50%-a eladná még az Interbe is .

pedronegroo 2019.06.18. 08:47:07

@Bagg10: CR-nek még Reál mezben nem okozott két gólt lőni centerként a Juve védelmének ráadásul idegenben! Ha Olaszország legerősebb védelme ellen tudott centert játszani és gólokat lőni akkor a serie a többi csapata ellen röhögve megtudná csinálni, már ha van játék és nem a beszari védekezés megy.

Ádám.84 2019.06.18. 11:25:29

@pedronegroo: ha jól emlékszem, akkor Ronaldo legtöbbször két csatáros rendszerben játszott középen. Márpedig szerintem nagyon nem mindegy, hogy valaki egyedül van a védők között egy három csatáros rendszerben, vagy van még vki mellette elöl. Olaszországban feléált védelmek ellen nem érzi jól magát középen, erre Allegri is pontosan látta.

Rikoo 2019.06.18. 11:29:01

@pedronegroo: Mindig volt aki levegye Ronaldoról a terhet. Manchesterben, Madridban és a válogatottban is.
Tavaly is ezért kellett Mandzukicot játszatni, egyébként én nem vagyok Icardi ellen. Minőségi játékos, de borzasztóan unszimpatikusan cselekszik a pályán kívül.

pedronegroo 2019.06.18. 11:30:39

@Ádám.84: Jól tudod, A reálban mindig volt valaki mellette, mögötte, plusz ugye ott voltak szervezett támadások is egy jól működő játék.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása