Kiszemelt: Merih Demiral

demiral_merih_sassuolo.jpgMár kész tényként kezelhetjük, hogy a Juventus le fogja igazolni Merih Demiralt, aki tavasszal valósággal berobbant a köztudatba. Mit érdemes róla tudni?

Az ifjú török a Fenerbahçe csapatánál kezdte meg karrierjét, ahol játszhatott az ifjúsági együttesben, az U16-ban, az U17-ben és az U19-ben is. 2016-ban lejárt a szerződése a török klubbal, és elhagyta az országot, Portugália volt a következő célállomása.

Az Alcanenense gárdájához csatlakozott, ahol egy szezont töltött el. A felnőttek között mindösszesen egy meccsen játszhatott. Fél szezont töltött az AC Alcanenensénél, mert felfigyelt rá a portugál bajnokság egyik nagyágyúja, a Sporting, és kölcsönvette a védőt.

Fél szezon után a lisszaboniak 200 000 euróért végleg megszerezték a játékost. Huszonkilenc meccsen szerepelhetett a Sporting B csapatánál, míg a felnőttek között csak épp, hogy bemutatkozhatott, egy percet töltött a gyepen. Másfél szezon erejéig erősítette a portugál együttest, majd úgy hozta a sors, hogy hazatérhet Törökországba.

Az Alanyaspor csapott le Demiralra, de először csak kölcsön sikerült megszerezniük. Tizenhat összecsapáson húzhatta magára az alanyai gárda mezét. Teljesítménye meggyőzte a vezetőket, ezért leigazolták 3,5 millió euróért cserébe.

A Törökországban mutatott produktuma annyira meggyőző volt, hogy a Sassuolo felfigyelt rá, és idén télen Olaszországba hozta Demiralt, egyelőre csak kölcsön. A Neroverdinél olyan teljesítményt tett le az asztalra tizennégy meccs alatt, hogy a gárda egyik kirobbanthatatlan tagja lett, még a Juventus és az Atlético Madrid érdeklődését is felkeltette. A Sassuolo a szezon végén él azon opciójával, hogy 7 millió euróért leigazolja a törököt, de következő állomáshelye már szinte biztosan Torinó lesz, az a kérdés, hogy ezt mikor fogják bejelenteni.

Az U17-es együttestől kezdve egészen az U21-ig sorba járta a nemzeti csapatokat, és már négyszer pályára léphetett a török válogatottban.

Adatai:

  • Kor: 21 év
  • Nemzetiség: török
  • Magasság: 192 centiméter
  • Poszt: középhátvéd
  • Erősebbik láb: jobb
  • Értéke: 5 millió euró (a Transfermarkt becslése szerint)

kepernyofelvetel_100.pngJátékstílusa: A kemény védők közé tartozik, akik nem szoktak finomkodni a pályán. Rendkívül bátor, kiválóan szerel, akár becsúszva is. Fizikálisan erős, fejpárbajokban nagyszerű. Nem csak testi erejét és jó ütemérzékét tudja kiválóan használni, hanem taktikailag is képzett, nagyon jól helyezkedik. Lassúnak nem mondanám, végül is nem véletlenül játszott már szélső védőt. Labdával nem bánik olyan nagyon jól, és a passzolás sem tartozik az erősségei közé, de ezen képességekben is megüti a szintet, és még továbbfejlesztheti ezeket a tulajdonságokat.

A törökökre jellemzően bátor és kemény, mentálisan erős. Néha kicsit átesik a ló túloldalára, és fegyelmezetlenné válik, de ezt idővel meg fogja tanulni kezelni. Nem annyira vakmerő, mint Cristian Romero, aki sokszor butaságra képes, úgyhogy ezt semmiképp nem említeném rossz tulajdonságának.

Igazából komoly hiányossága nincs is, már most korát meghazudtolóan olvassa a játékot, és érett játékos módjára játszik. Én egyértelműen Giorgio Chiellinihez hasonlítanám.

A Sky Sports Italia szerint, 15 milliót kell Demiralért kicsengetnie a Juventusnak, ami nem egy hatalmas összeg ahhoz képest, hogy már most milyen jó játékos, statisztikái átlagon felüliek, olyan számok ezek, amelyeket klasszisoktól szokhattunk meg. Példának okáért Demiral 7,10-es osztályzatot kapott a Sofascore-tól, ami egy kiváló osztályzat, Giorgio Chiellini is pontosan ilyen értékeléssel büszkélkedhet, annyi különbséggel, hogy azért az olasz veterán tizenegy meccsel többet játszhatott.

Szintén a Sky Sports Italia írta meg azt, hogy a vezetőség szeretné, ha Demiral a következő szezont a Juventusnál kezdené meg, és nem maradna még egy évet a Sassuolónál, de ez még attól függ, hogy az új edző számolna-e már vele, milyen szerepet szánna neki.

Én nagyon kedvelem a játékstílusát, nagyon örülni fogok az érkezésének, mert nagy potenciál van benne. Jó lenne, ha már most csatlakozna a Bianconerihez, mert minden meg van benne ahhoz, hogy a jövő húzóembere legyen, és akár ő lehet az a védő, akire nagyon várunk, a Capitano méltó utódja.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1414880756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zombijuve 2019.06.06. 17:16:37

Ha Sarri jön akkor Rugani elsőbbséget élvez.

juve28adam 2019.06.06. 17:21:25

@Zombijuve: Igen, ez elég valószínű sajnos...

Rivendell 2019.06.06. 17:27:29

Melle Romero es ember legyen a talpan,aki tuleli:-) plane ha meg chiello aktiv

Ennyiert nem nagy osszeg,barmikor tovabb lehet adni ennyiert,ha nem valna be

JuventusFanatikus 2019.06.06. 17:43:55

@Rivendell: Nagyban keressük Chiellini utódját, ez tisztán látszik. Nem hinném, hogy két ilyen állat megférne egymás mellett, kell egy Bonucci-féle kreatívabb személy is.

Rikoo 2019.06.06. 18:18:58

@Rivendell: Romero és Demiral közül csak az egyik fog maradni a hírek szerint.

juve28adam 2019.06.06. 18:37:49

@Rikoo: Romero-val egy baj van ,rengeteg lapot kap. Nincs azzal baj ,ha valakinek van töke és nem egy Rugani ,de azért a srác kicsit túltolja a keménykedést. Demiral jobb megoldás lenne és olcsóbb is szerintem.
Amúgy Romero-t tuti hozzuk?

JuventusFanatikus 2019.06.06. 18:42:50

@juve28adam: Tuti, hogy jön, már Barzagli is kész tényként emlegette egy nyilatkozatában.

juve28adam 2019.06.06. 18:45:14

@JuventusFanatikus: Megvesszük 30-40 misiért ,akkor tuti marad, ennyiért nem küldözgetünk mi embereket kölcsönbe. Jobban örülnék ha a török kezdené itt a szezont. Vaaaagy esetleg maradna mind2 és letudva a védelem?

JuventusFanatikus 2019.06.06. 19:37:32

@juve28adam: Romero emlékeim szerint a 20-30 misi között lesz, és nehéz a helyzet, mert Romero a Juventushoz jönne bizonyítani, Demiral szerintem szintén, a klub pedig szeretné is, ha maradna. A törököt én komplexebb és érettebbnek érzem, de azért Romeróban is megvan a tehetség, csak ugye nagyon agresszív. Szerintem jön egy TOP védő, és az egyik kemény legény marad, kivéve, ha Rugani valamiért menne, de ha Sarri jön, erre esély nincs.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása