Sacchi: "Sarri nagy forradalmat hozna a Juventusnál"

sacchi_arrigo_1.jpgArrigo Sacchi úgy véli, hogy a Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri jó hatással lenne a Juventus csapatára.

Sacchiról régóta tudni lehet, hogy csodálója a Napoli volt vezetőedzője munkásságának, és a legendás Milan-tréner úgy érzi, a Juve hasznot húzhatna a Chelsea-t Európa-liga győzelemre vezető 60 éves mester érkezéséből.

"Sarri Chelsea-vel aratott győzelme jó érzéssel tölt el" - nyilatkozta Sacchi a Radio Capital számára.

"Ha nem járt volna sikerrel, akkor az emberek azt mondták volna, hogy ő egy olyan edző, aki jó, de sohasem győz.

Megérdemelten nyert. Egy olyan mérkőzésen győzött, ami nem volt könnyű. Vannak nagyszerű futballistái, akik azonban általában keveset tesznek a csapatért.

Szeretem az olyan edzőket, akik jellegzetes stílusban játszatják együttesüket. Olaszországban csupán négy vagy öt olyan tréner van, akik jó stratégák és hatással is vannak a futballistákra.

A többiek csupán taktikusok. Sarri megmutatta, hogy tudja, miként adjon csapatainak stílust és identitást. Sarri nagy forradalmat hozna a Juventusnál."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1014870170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2019.05.30. 16:00:59

Egyetértek. Én valahogy úgy érzem ő lehet az a bizonyos utolsó kocka amivel minden a helyére kerül

rightinthenuts91 2019.05.30. 16:35:26

Nekem nagyon nem szimpatikus, de szerintem jót fog tenni a csapatnak. Jó lenne olyan szép focit nézni, mint amit tavaly és azelőtt láthattunk a Napolinál.

JuventusFanatikus 2019.05.30. 17:43:03

Mijatović is megszólalt, számára világos, hogy Sarri elhagyja a Chelsea-t, a Juve pedig jól jár majd vele.

James Zabiela 2019.05.30. 18:02:34

A szép játékon kívül miben lenne jobb mint Allegri? Valaki elmondhatná igazán!

Quentin_KR 2019.05.30. 18:10:07

@James Zabiela: A ő stábjánál nincs tele a "kórház", a top játékosok nem vesztik el a formájukat (lásd. Dybala, Cancelo, Sandro, Pjanic stb, stb....), nem játszik kivárásra és ül rá egy gólra a csapata, nem nyilatkozza hogy minden király amikor a hülye is látja hogy nem. Persze hátrányai is vannak, és én sem őt szeretném, de a Te kérdésed az volt miben jobb mint Allegri...

James Zabiela 2019.05.30. 18:20:13

@Quentin_KR: Értem!Ha ő jön szúrkolni fogok neki,az esélyt meg kapja, reméljük élni fog vele!

Rikoo 2019.05.30. 18:24:38

@Quentin_KR: Mondjuk, ha a Juventus belefutna egy hatosba kíváncsi lennék milyen vélemények lennének róla. Vagy egy olasz középcsapat rúgna négyet..
Itt azért nagyon más az elvárás, a sok siker láttán a szurkolók többsége kezd hasonlítani a divatszurkolók hozzáállásához. Illetve realitás nélkül a BL győzelmet elvárni, pedig pontosan tudjuk mennyi mindennek kell ahhoz összejönnie, nem elég csak a jó játék.

Quentin_KR 2019.05.30. 18:27:01

@Rikoo: Hát igen. Meglátjuk. De mondom, én sem őt szeretném, csak ez az Allegri dolog már nyilvánvalóan elfáradt.

babo0410 2019.05.30. 18:28:22

@Quentin_KR: Viszont nincs a játékosai felé respektje, a balhékat nem tudja kezelni.
Én még mindig nem örülnék neki, nem érzem, hogy jobb lenne, mint Allegri volt. Oké támadó focit játszat ami itt a blogon mindenek felett, de lenne több olyan támadó focit játszató edző, akit én szívesebben látnék, de cáfoljon meg.
Viszont azzal nagyon nem értek egyet, hogy tudja a csapatainak hogyan adjon stílust és identitást. Ezt a Chelsea-nél nem láttam. Sok meccsen nem.
Az biztos, ha a csapatában mindenki beáll a sorba, akkor tudnak szépen játszani, de ha nem...
Ha ő jön remélem nem nekünk, kétkedőknek lesz igazunk. Az biztos, hogy nagy kedvencemmé sose fog válni, ahhoz túl antipatikus.

Mitya10 2019.05.30. 18:31:52

@Rikoo:

Valòban nem elèg viszont szeretnèk nem bealudni vagy fel.aszni magam minden meccsen ahogy kisebb kitèrőkkel de màsfèl ève ez törtènik. Edzőnèl nincs olyan h garancia erre v arra. Guardiola Klopp akàrki megbukhat akàr itt akàr màshol. Ami tèny viszont hogy minden edzőnek megvan a maga stìlusa ès amire ott sokunk vàgyik azt ő testesìti meg jelenleg. Sikeres lesz e vagy sem (ha egyàltalàn jön) az majd kiderül. Èn örülnèk neki csak nem szeretnèm hogy Higuain legyen ùjra az èkünk màrpedig vele erre elèg nagy az esèly.

babo0410 2019.05.30. 18:59:02

Egyébként annyi még, hogy a Napoli Sarrival a BL-ben elég gyengén szerepelt. Egy olyan csoportban estek ki a múlt szezonban, ahol a Feyenord, a Sahtar és a City voltak az ellenfelei. Innen illett volna simán tovább lépniük, ennek ellenére kiestek úgy.
De azelőtt is csak arra volt jó a támadó focija, hogy egy nagyon gyenge csoportban igen gyenge eredmények után elsőként továbbjutva (11ponttal lettek elsők) sima 6-ost benyelve zúgjanak ki a Real ellen.
Remélem, ha jön, nem fogják újra ilyen könnyen lenyomni nemzetközi szinten.
Mondjuk tavaly a Chelsea se volt sokkal meggyőzőbb az EL-ben. Csodálom, hogy megnyerték. A Vidi elleni két meccset direkt figyeltem. A szezon két leggyengébb teljesítményét hozták.
De egyedül a Dynamo Kijev ellen voltak igazán jók, meg egy félidőre a döntőben. Amúgy se a Napolinál, sa a Chelsea-nél nem igazán tetszett a nemzetközi szereplése. Remélem nem fog Conte 2 lenni a BL-ben.

delpi0823 2019.05.30. 19:13:37

@babo0410: Sztem rosszul nezed a dolgokat,o mindig kihozta a csapataibol a maximumot.Minket a 8ev alatt senki nem szorongatott meg a bajnoksagban mint az o napolija.Azt te se gondolhatod komolyan hogy az a napoli keret eleg 2frontos harcra.A chelseavel elso idenyeben 3ik,ligakupadonto,el gyozelem.Az empolit meg nem kell ecsetelnem mert azzal is fantasztikus eredmenyeket tudott elerni.

Juvegaspy 2019.05.30. 19:55:49

Nem ertem miert kell ekezni Sarrit meg itt sincs.
Feltek h kapunk 6 golt? Sosem volt meg olyan ilyen vedelme pedig meg az javulhat is.
Szep jatek de nem nyert semmit eddig?
Tavaly 91pont a Napolival tobb mint iden nekunk.
Most megkaphatja az eselyt. Bomba kerettel CR el s rotalhat is mert tobb mint 13jatekosa lesz amire szamithat
Ha jon en szurkolni fogok neki.
Mondjuk eldontottem hogy barki jon az eselyt megkapja.
@babo0410: te meg ismet mar mar idegesitoen tolod. Mindent tulzasba viszel ha vedeni kell a csapatot azt is ha valakit ekezni akarsz azt is.
Allegrinel is kivoltal aztan volt ertelme?
Nyugi van

del pipi 2019.05.30. 20:15:49

@Rikoo: Miért is kapnánk 4-et vagy 6-ot? Miért divat szurkoló az aki szebb focit szeretne látni? Vagy ha beájulnék Allegri focijától akkor már lehetek igazi juventino? Hihetetlen hogy mennyire másképp látjuk magát a focit és nem utolsó sorban a kedvenc csapatunkat.@babo0410: Azért ha valaki jön pl Sarri és csinál végre egy kis focit, plusz még eredményekkel is párosul azért nem fogunk fel sírni ugye? Azért ebben kis közös minimumban megegyezhetünk?

Rikoo 2019.05.30. 20:34:09

@del pipi: Mondjuk, mert Sarri csapata pár hónapja 4-et kapott a Bournemothtól, 6-ot a Citytől ami több is lehetett volna. Ha jól emlékszem a Napolinál is voltak ilyen meccsei, mikor sokat kaptak. A Juventusnál nem elfogadható ez, sosem volt az. És azért nem mondhatni, hogy a mostani védelmünk világklasszis lenne, erős túlzással sem.
Másképp látjuk, mert én ezt sportnak látom, sokan viszont szórakoztató egységnek.

Juvegaspy 2019.05.30. 20:41:09

@Rikoo: meg ez a szedett vedett vedelem is jobb mint az altalad emlitett csapatoke.
De ha ez nem eleg s tenyleg Sarri jonne sztem Agnelliek tuti h megemlitik neki h
Nalunk ilyen veresegek nem fernek bele.
Ha mar vedelem.. Ruganinak nagyon jol johet Sarri kb az uccso eselye hogy bizonyitson s ha sikerul neki szep palyafutas var ra mind csapat mind valogatott szinten

Grinta 2019.05.30. 20:43:21

@Rikoo: Példának okáért,csak hogy megértsék:egy Roma kaphat hetet egy európai kupameccsen,egy Juventus nem.Ennyi a lényeg burkoltan.

JuventusFanatikus 2019.05.30. 20:43:28

@Rikoo: Pochettino Tottenhamje is kapott már négyest az Arsenaltól és a Citytől is. Az a hatos, már tényleg durva lehetett:D
Egyébként hasonlóan látjuk, sokan az űrfocit várják, nem az eredményeket.

Grinta 2019.05.30. 20:55:12

@JuventusFanatikus: Igen!egy Tottenham is kaphat négyet,hatot a bajnokságban-de egy Juve nem.És nem a bajnokság erőssége miatt,hanem a presztízs miatt.

west30 2019.05.30. 20:56:14

Monjuk a Juventus meg egy bl dontoben kapott egy sima negyest ugy,hogy lazan lehetett volna 6-7 is.

JuventusFanatikus 2019.05.30. 20:58:38

@Grinta: Ez így is van! Csak azért írtam, mert hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy Pochettino sem tökéletes, védekezés megszervezésében semmivel sem különb, mint Sarri. Egyiknek felrójják, másiknak nem.

Grinta 2019.05.30. 21:07:36

@west30: A Real is kapott otthon az Ajaxtól egy négyest-ami temetéssel ér fel.Ez itt a lényeg.Nem az hogy van-e

west30 2019.05.30. 21:16:29

@Grinta: nalunk semmilyen temetes nem volt,hanem meghosszabbitottuk az edzonk szerzodeset fizetesemelessel.

NagyonJuve 2019.05.30. 21:42:19

@babo0410: real ellen mi is benyeltünk 4 et kétszer is. Amúgy azon a meccseken ha jól emlékszem nem tuti de mintha 4 gólt szögletből vagy szabadrúgás ból kaptak. Az meg véletlen helyezkedési hiba. Meg szerencs kérdése de úgy rémlik mezőnyben jobbak voltak.

Grinta 2019.05.30. 21:51:28

@west30: Egy döntőben történt,egy otthoni nyolcaddöntővel ellentétben.Apró különbség azt hiszem.De mindegy is,nem szeretném tovább magyarázni.

west30 2019.05.30. 23:06:17

@Grinta: Igen, van egy apro kulonbseg,minket ugy alaztak meg egy bl dontoben,ahogy elotte meg senkit a dontok tortenelmeben,ez szamodra nem elfohadhatatlan?

babo0410 2019.05.31. 02:52:05

@NagyonJuve: Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy csúnyán szerepeltek a BL-ben Sarrival, és a Chelsea is csak egy meccsen tudott igazán megmutatkozni az EL-ben. Eddig Sarri nemzetközi teljesítménye számomra nem meggyőző, sőt azt erősíti bennem, hogy a Serie A-ban működhet a taktikája, de már a PL-ben sem volt olyan jó, de nemzetközi szinten meg eddig inkább negatív. Félek, hogy a BL-t nem Sarri fogja megnyerni nekünk, de cáfoljon rám. Én lennék a legboldogabb. És sajnálnám Allegrit kicsit, mert ő is megérdemelte volna a BL győzelmet.
@delpi0823: Nem elég a Napoli kerete két frontos harcra? És akkor gondolod a Napolinál választották a bajnokságot inkább? Pláne egy olyan kerette, amelyikkel Benitez csak kevesebb lőtt góllal esett ki egy nehéznek mondható csoportból? Azért illett volna utolsó idényében abból a csoportból simán továbbmennie a Napolival. Nekem nem tetszik eddig Sarri nemzetközi szereplése.

alexGicamo 2019.05.31. 03:42:44

@JuventusFanatikus: Nem értem , hogy az, ha egy csapat JÁTSZIK , ráadásul uram bocsá, TÁMADÓFOCIT játszik, az már miért számít űrfocinak ???
Szerintem, minden szurkoló élvezni szeretné a meccset , amit lát, s ebben kulcsfontosságú tényező, hogy támadóbb stílusban tolja a csapat a pályán . Nem lehet állandóan full bekkelni . Az éremnek 2 oldala van : támadás és védekezés .

del pipi 2019.05.31. 05:33:01

@Rikoo: Szóval te ezt egy sportnak látod és nem cirkusznak? Ki vagy te? Allegri sajtósa?:) Szóval én viszont ezt a sporton belül futballnak látom, és a fociban barátom bármi megtörténhet pl lehet hogy szombaton a TOT nyer ki tudja? Az Arsenalt is esélyesebbnek látták sokan azt ők kaptak egy 4-est, mi is kaptunk egy 3-ast az Atalantától, ha az Ajaxtól kapunk oda vissza 4-et akkor pedig egy szót sem szólhatunk, de ez foci hogy szerencsénk volt, mert az nagy égés lett volna. Ja és néhány nagy is kapott már ki rendesen tehát kár kiragadni egy-egy példát.@alexGicamo: +1@JuventusFanatikus: Űrfoci? A besztligesek sem játszanak űrfocit csak egyszerűen kimennek, passzolnak,futnak , diktálnak egy ellenállhatatlan iramot, és rúgnak néhány gólt. Ezt mindenki megtudja csinálni, kivéve az aki csalja a futballt. Nem bánnám ha nem azt látom a Juvétól hogy csalja a focit, max ha már rúgtunk egy 3-ast. És néhányan itt úgy beszéltek edzőkről mintha ezek agyatlan tökök lennének, meg a támadó foci ördögtől való lenne. Allegri után is van-lesz élet!

Del Butus 2019.05.31. 08:46:15

Nem érzem rajta, hogy itt a kiskirályok megadnák neki a tiszteletet. Most is rezgett bőven alatta a léc, de itt szerintem sokkal több "erős" személyiség van. Persze lehet ezek közül sok repül is a nyáron.

pedronegroo 2019.05.31. 08:47:31

Te jó ég, komoly esélyünk van hogy végre jó focit láthassunk szeretett csapatunktól erre megy a rinyálás... Nem nyert még semmit, ja mert a Napolinál meg az Empolinál csak úgy halmozzák egyébként a kupákat.... A nagy Ancelotti látjuk mennyit ér a Napolinál... Meg több gólt fogunk kapni, mihez képest? Ha nem 11 emberrel védekezünk ahhoz képest? Igen, akkor biztos többet de nehogy már ez legyen a mérce hogy ki tud 11 emberrel védekezni!
Sarri nem szimpatikus de mindenütt jó munkát végez, persze még az se biztos hogy egyáltalán Ő jut nekünk, lehet csak Inzaghi marad majd, meg egyébként is a bagós hogy jöhetne, Ő nem lesz áruló ha hozzánk jön?

JuventusFanatikus 2019.05.31. 10:57:24

@alexGicamo: @del pipi: Először is, kinek nem inge...:) Ez pont nem rátok vonatkozik, mivel Ti jó focit IS szeretnétek. Én azokra értem, akik már azért ülnek le a TV elé, hogy jó focit lássanak, a győzelem nem számít különösen, akik egy rosszabb meccs alkalmával továbbkapcsolnak, vagy akik szerint Allegri kezei alatt csak 5 jó meccsünk volt.
Valakinek számít a játék képe, ez rendben is van. Nekem nem sokat, csak annyit kérek, hogy legyen nézhető (az idei szezon nagy része nem volt az). Remélem így érthető:)

"És néhányan itt úgy beszéltek edzőkről mintha ezek agyatlan tökök lennének, meg a támadó foci ördögtől való lenne."

No-no, ez rám nem vonatkozik:-) Én eddig mindegyik szóbakerült edzőnek örülnék valamelyest, ne tessék közéjük venni:D

2019.05.31. 11:40:24

Lényeget már leírtátok. Szebb focink lenne, ha megfelelő játékosok adottak és gond csak addig nem, amíg jönnek az eredmények.

alexGicamo 2019.05.31. 12:27:15

@JuventusFanatikus: Így van ! Akinek nem inge ... Csak azért neked címeztem , mert te vetetted fel a témát . :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása