A Juventus játékosai már tudják, ki lesz az új edző

sarri_maurizio_chelsea_1.jpgA legújabb sajtóértesülések szerint a vezetőség már tájékoztatta a Juventus játékosait arról, hogy a Chelsea-vel Európa Ligát nyerő Maurizio Sarri veszi át a csapat irányítását.

Daily Mail úgy tudja, hogy a Juventus kész kifizetni azt az 5.7 millió eurót, amely ahhoz szükséges, hogy az olasz szakember elhagyhassa jelenelgi munkaadóját.

A fejlemény akkor történhetett az ügyben, amikor a Juventus elnöke, Andrea Agnelli Bakuban találkozott a Chelsea elnökével, Bruce Buck-kal a szerdai Európa Liga-döntőt megelőzően.

A Tuttosport arról is beszámol, hogy Agnellinek volt alkalma személyesen egyeztetni a Napoli korábbi mesterével abban a szállodában, ahol az angol csapat tartózkodott.

Mindeközben az ügyben Fali Ramadani is közvetít, aki a napokban egyeztetni fog a Chelsea igazgatójával, Marina Granovskaiával, s a találkozón jelen lesz a Sarri képviseletét ellátó Alessandro Pellegrini is.

Ugyan Sarri képviselője próbálja majd rávenni a londoni klubot, hogy Sarri távozhasson, egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a Chelsea szándéka az európai kupagyőzelmet követően.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1514869836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2019.05.30. 14:06:48

Még akkor is ha rendkívül unszimpatikus egy fazon, akkor sem fogok épp kardomba dőlni ha végül Ő érkezik.

Rikoo 2019.05.30. 14:49:48

Egyértelműen ő tűnik a legvalószínűbbnek, de állítólag az EL sikernek köszönhetően nem akar tőle megválni a Chelsea. Hamarosan találkozó lesz Sarri és az angolok vezetése között ahol eldőlhet a sorsa.

Andras74 2019.05.30. 15:20:20

Ha az igaz, akkor mindent megtettünk, h nevetségessé váljunk.
A Dinamo most kitörölheti velünk a seggét, ha olyan kedve van.....
Ezért végképp kár volt Allegrit elküldeni.
Lehet kuncsorogni, h vki ide jöjjön.....

The king of alibis 2019.05.30. 15:23:10

Mi a faxnak? A 4-3-3-on más formációt nem ismer. A rotáció mint fogalmat nem ismeri. Túl nagy falat leszünk neki. Inkább hozzunk egy feltörekvő fiatal edzőt (Inzaghi) akiből még lehet klasszis edző

NagyonJuve 2019.05.30. 15:32:20

@The king of alibis: hát nem is tudom. A napolival rendre megszorongatott bennünket és szerintem a chelsea bol is kihozta a maximumot. Nem rotálja túl a csapatot mondjuk a napolival nem is tudott chelse vel viszont szerintem megfelelően rotált. Voltak hullámvölgyek de ebből a csapatból

Leram7 2019.05.30. 16:51:12

Sarri úgy néz ki, mint egy alkoholosta, szatír tornatanár.

A chelseanél nem végzett rossz munkát, szerintem a maxot kihozta.

Azt gondolom, hogy nehéz dolgunk van jó edzőt találni, de inkább Sarri, mint Inzaghi.

Ami talán Sarri ellen szól, hogy hiányzik belőle a rutin amivel a kis csapatokat meg lehet verni. A cheslea élén is ez volt az egyetlen hibája, hogy sokszor kaptak 2-3-4 gólt kis csapatoktól.

JuventusFanatikus 2019.05.30. 17:57:55

Az Onda Cerónál jól tudnak szájról olvasni, ezért szerintük az alábbi videóban Lichti a Juventust emlegette, a kézzel való mutogatás pedig a pénzt jelenti. Sarri erre annyit válaszolt, "nem tudom, remélem"
www.facebook.com/Juventibus/videos/446716329235372/?app=fbl

Tony. 2019.05.30. 18:06:59

Szerencséje van, hogy pont jött ez az EL siker, pont ebben a pillanatban, így talán valami minimális, friss hozománya van ami felmutatható a játékosok előtt.

cd1 2019.05.30. 19:07:23

Szerintem is inkabb ő, mint Inzaghi. Benne tobbet erzek.

alexGicamo 2019.05.31. 03:27:38

@Leram7: Tökéletes jellemzés, már ami a külsejét illeti ! :-D

2019.05.30. 14:00 |

Címkék: klub pletyka edző