Sarri: "Kizárólag a döntővel akarok foglalkozni"

sarri_maurizio_chelsea_3.jpgA Chelsea csapatával a szerdai Európa Liga-fináléra készülődő Maurizio Sarri tűnik a Juventus legfontosabb jelöltjének a vezetőedzői posztra, s a mai sajtótájékoztató alkalmával a szakembert szembesítették a klubváltással kapcsolatos pletykákkal is.

"Kizárólag a döntővel akarok foglalkozni. A szerződésem még további két évre szól a Chelsea-vel. Először is beszélni fogok a Chelsea-vel. Ez nem a megfelelő pillanat. Ahogyan azt nagyon jól tudhatják, az a célunk, hogy győzzünk. Győzni akarunk." - kezdte a kommentárt Sarri.

"Nagyon jól ismerik a véleményemet. A véleményem ugyanaz, mint a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával. Csak a döntőről és a játékosaimról kell beszélnem.

Csodálatos szezonunk volt. Múlt évben a Chelsea nem jutott be a Bajnokok Ligájába, ezúttal sikerrel járt. A Ligakupában döntőt játszottunk a Manchester City ellen, s csak büntetőkkel maradtunk alul azzal a csapattal szemben, amely pillanatnyilag talán Európa legjobbja.

Holnap az Európa Liga döntőjében játszunk. Ha megnyerjük a döntőz, az még különlegesebbé teszi a szezont. A szezon kezdetén nagyon nehéz volt megértenem a játékosaimat és a mentalitásukat. Egy nehéz január után, februárban elkezdtek megváltozni. Jelen pillanatban szeretem a játékosaimat, 22-23 csodálatos ember és játékos áll rendelkezésemre."

Sarri még nem büszkélkedhet trófeákkal, ezért arról kérdezték, hogy vajon ez lesz-e pályafutása legfontosabb mérkőzése.

"A média számára talán ez lesz a pályafutásom legfontosabb mérkőzése, de számomra talán nem az. Nem tudom. Előfordulhat , hogy számomra volt ennél fontosabb mérkőzés a Serie B-ben. Erről kérdezzenek meg újra holnap."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr414866896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2019.05.29. 10:00:45

Remélem hogy nyerni fognak mert azért ha jönne hozzánk az jó előjel lenne európai szinten hogy egy Európa liga győztes edző lenne nálunk. Viszont az biztos hogy a fizetését ez feljebb tolná

alexGicamo 2019.05.29. 10:28:34

Tudom, nem külső alapján kell ítélni, de számomra egyszerűen annyira ellenszenves figura ! :-(

Alex8610 2019.05.29. 10:36:41

@alexGicamo: Ne aggódj ez nálam is játszik:) de ha ráerőltetik az öltönyt akkor se lesz jobb, kb mint Danny de Vito pingvinkènt.

Il Principino 2019.05.29. 11:37:32

@Sztovicska: Szerintem semmi jelentősége nem lesz,hogy győztes lesz e vagy sem a Juve szempontjából..Ennyit erről,hogy megegyezés volt,persze az összes érintett tagad és csak a saját döntőjével foglalkozik.Semmivel sem vagyunk előbbre az új edző kilétében :)
Emery a másik oldalon amúgy specialistája ennek a sorozatnak..Kanté pedig nagyon fog hiányozni ha nem játszik,én inkább az utóbbi évtized sikertelensége miatt inkább az ágyúsoknak szurkolok,na meg a bl miatt is fontos nekik ez a meccs :)

alexGicamo 2019.05.29. 12:50:19

@Alex8610: Danny De Vito más tészta , őt csípem ! :-)

babo0410 2019.05.29. 12:51:13

@JuventusFanatikus: EZ MÉG SEMMIT SE JELENT!!! EZ MÉG SEMMIT SE JELENT!!!

JuventusFanatikus 2019.05.29. 13:02:31

@babo0410: Így nyugtadod magad?:D Egy nagy levegő... Tedd a kezedet a TV-re.... Küldöm az energiát!:D

Sztovicska 2019.05.29. 13:26:12

@Il Principino: az az emery aki kèpes volt 4-0-ás előnnyel kiesni a barca ellen? Rá annyira nem épitenék de lehet behúzzák bár én 10%-ot adok nekik

JuventusFanatikus 2019.05.29. 13:35:29

@Sztovicska: Érdekes, hogy sokaknak ez maradt meg, pedig nem rossz szakember a baszk. Én Arsenal győzelmet várok, ha reálisan nézzük, de jobban szeretném, ha Sarri végre nyerne valamit.

pedronegroo 2019.05.29. 13:55:33

@JuventusFanatikus: Én is az Arsenal-ra tippelek, Emery-t én kifejezetten kedveltem a Valencia és Sevilla élén, de aztán a szintlépés nem sikerült neki tökéletesre miután elhagyta spanyóliát....

Watakuki 2019.05.29. 14:10:29

@babo0410: fuuu, nagyon beleéled magad... :D

Il Principino 2019.05.29. 14:31:23

@Sztovicska: Sevillával triplázott a csóka ha jól emlékszem..Abban a nagy Barca fordításban a spori is partner volt :)

2019.05.29. 09:00 |

Címkék: klub edző nyilatkozat