Jelölt a kispadra: Simone Inzaghi

inzaghi_simone_felfele_mutat.jpgMint ismeretes, Allegri távozik a Juve kispadjáról, biztosra pedig még nem tudhatjuk, hogy ki lesz az utódja. Az egyik esélyes a Lazio sikerkovácsa, Simone Inzaghi. Vajon méltó utódja lenne Maxnak? Ismerjük meg kicsit jobban, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk.

Az ifjú tréner eddig csak a Laziónál dolgozott, az ifjúsági csapatnál, a Primaveránál és természetesen a felnőtteknél.

A Lazio Primavera eléggé ütős együttes volt az irányítása alatt, nyolcvannyolc összecsapásból ötvennyolcat megnyert, tizenkétszer döntetlenre futotta, tizennyolcszor pedig vereséggel hagyta el a pályát a római gárda. Ez 2,11 pont/meccs átlag, ami kiemelkedő számadat. Trófeákat is nyert, két Primavera Coppa Italiát és egy Primavera Supercoppa Italiát.

Stefano Piolit 2016-ban a szezon vége előtt menesztette Claudio Lotito elnök, helyét pedig az ifjabbik Inzaghi fivér vette át. Hét mérkőzésen irányította a Sasokat, négyszer győzött az együttese, háromszor pedig kikapott. Nem győzte meg teljesen a vezetőséget ez a teljesítmény, így a helyére Marcelo Bielsa érkezett. Az argentin tréner viszont nagy meglepetésre a kinevezését követő második nap lemondott.

Végül Lotito és a vezetőség többi tagja eldöntötte, hogy mégis bizalmat szavaz Simonénak. Azóta ő a Lazio szakvezetője, és nem is lehetett hallani komolyabb híreket arról, hogy elfogyott volna a bizalom feléje. 147 alkalommal ülhetett le a Biancocelesti padjára, 79-szer győzött együttese, 27-szer csak egy pontot sikerült szerezni, 41-szer pedig pont nélkül hagyta el a pályát a Lazio. Ezen adatok felhasználásával 1,80 pont/meccs átlagot kapunk. A felnőtt csapattal is zsebelt be kupákat, méghozzá egy Supercoppa Italiát és egy Coppa Italiát. Tavaly az utolsó fordulóban maradt alul az Inter ellen, így nem indulhatott a Lazio a Bajnokok Ligájában, hiába tartózkodott az együttes az utolsó fordulóig a negyedik helyen

Tavaly az EL-ben a legjobb nyolcig jutott a Lazio, ahol a Red Bull Salzburg ellen alulmaradt, annak ellenére, hogy az első meccsen komoly, kétgólos előnyre tett szert.

Idén rendkívül rövidre sikerült a fővárosiak európai kalandja, mivel a Sevilla a legjobb tizenhat között meglehetősen simán búcsúztatta az olaszokat.

Ezekből az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Inzaghi csapata nem igazán brillírozik Európában, ám érdemes megemlíteni azt, hogy a Lazio kerete ugyan erősnek mondható olasz szinten, de nagyon arra alapszik, hogy a Sergej Milinković-Savić-Ciro Immobile-Luis Alberto trió milyen formában van, mivel nagyon meglátszik ezen játékosoknak rossz teljesítménye az egész együttesen. Tökéletes példa erre az idei szezon, amelyben szinte mindhárom kulcsember tudása alatt játszik. Az a lényeg, hogy Lazio aránylag erős együttes, de rendkívül kevés a minőségi ember, azaz rövid a pad. Ennek pedig különösen nagy befolyása van, mikor egy gárda négy fronton harcol.

57441800_2034450273332448_8760042277906153472_n.jpgEdzői stílusa: A 43 éves szakember a háromvédős rendszerekre esküszik. Vagy a 3-5-2-es, vagy 3-4-3-as hadrendet alkalmazza, de leginkább előbbit használja. Nem igazán variál a formációkat illetően, jobban szereti a játékosokat cserélgetni a felállásokban. Bátran cserél, nem fél akár egy kulcsembert a padra rakni annak érdekében, ha az csereként beállva tud hasznos lenni (jó példa erre Sergej becserélése a Coppa Italia döntőjében, aki el is döntötte a párharcot), ez pedig nagy erény tud lenni. Többször is láthattuk, hogy időben cselekszik, ha támadóan kell fellépni, akár a hetvenedik percnél is lehozza a szűrőt, hogy helyére egy csatárt tudjon becserélni. Maga a Lazio taktikája kiismerhető, de Inzaghi mester tökéletesen kitalálta a stratégiát, így nem okoz olyan hatalmas gondot az, hogy az ellenfél fel tud készülni a rómaiak taktikájára. A középpályán dominál együttese, köszönhetően annak, hogy egy ötös fal van felhúzva a pálya közepén. Erőssége a Sasoknak a kontratámadás, ezért próbálja minél hamarabb visszaszerezni a labdát az együttes. A cél általában Immobile megtalálása, akit általában kiugratásokkal próbálnak helyzetbe hozni. Ez jó ötletnek bizonyul, nem véletlen lett az olasz csatár a Serie A és az EL társ-gólkirálya is. Támadóan lép fel általában a  Biancocelesti, rengeteg ziccert dolgoznak ki, bátran lőnek a játékosok távolról és általában rövid passzokkal építik fel a támadásokat. Annak ellenére, hogy a Lazio kontrákból tud igazán veszélyes lenni, köszönhetően gyors és kreatív játékosainak, kidolgozott, lassabb offenzívákkal is veszélyt tud jelenteni ellenfelére. Tavaly a fővárosiak lőtték a legtöbb gólt a Serie A-ban, szám szerint 89 találatot. Inzaghi taktikáját nevezhetjük „európainak”, mivel eléggé látványos, támadó és gyors.

Ami a legnagyobb gondja a rómaiaknak, az a védelem és az, hogy nyert helyzetből sűrűn elbukják a mérkőzéseket. Felmerül a kérdés, hogy ez mind Inzaghi sara lenne?

Háromvédős felállás esetén fennáll a veszélye annak, hogy az ellenfél könnyen széthúzza a hármas falat. A két szélső középpályás általában visszazár, ám ők sem képesek általában egy kontra alkalmával időben visszaérni, ezért a csapat szűrője segíti ki a hátsó hármast. Nem gondolnám, hogy feltétlen Inzaghi tenne arról, hogy a védelem gyenge, sokkal inkább az a baj, hogy nem állnak az edző rendelkezésére megfelelő minőségű védők, kivéve Acerbit, Luiz Felipét és Radut.

A nyert helyzetből elszenvedett vereségek már inkább varrhatóak az edző nyakába, ugyanis olasz edző létére képes abba a hibába esni, hogy visszaáll és bunker taktikát alkalmaz, ami komoly veszélyt rejt magában. Van más oka is, az pedig a mentalitásban rejlik. A csapat nagy része olasz és balkáni játékosokból áll, amely népekre jellemző, hogy képesek elbízni magukat, hogy már megnyerték a párharcot, és nem játszanak teljes erejükből. Az edző dolga pedig ilyen esetben az lenne, hogy rendet rakjon a fejekben.

Ha már a mentalitásnál tartunk, Simone Inzaghi eléggé erős e tekintetben. Rengetegszer láthattuk, hogy teljes torokból ordít az oldalvonal mellől, még sokszor a hangját is hallhatjuk. Jól tud motiválni, van tekintélye az öltözőben. Nem igazán olvashattunk arról, hogy összeveszett volna játékosaival, kivételt képez ez alól Felipe Anderson esete, akivel voltak problémái a mesternek, és végül távozott is a brazil szélső. Az olasz tréner eléggé szimpatikus lehet bármely futballszurkoló számára, mivel nyilatkozatai általában korrektek és tiszteletteljesek. A vezetőség számára is megfelelő lenne, mivel nem szokása követelőzni, hogy milyen játékost szeretne a csapatában tudni.

Nagyjából megismerhettük Inzaghi taktikai repertoárját, de a stratégiája illeszkedne a Juventus keretéhez?

  • Védelem: Szükség lenne még legalább egy komoly védőre, Bonucci és Chiellini mellé. Mindkét játékos jól érezné magát ebben a felállásban, különösen Leonardo.
  • Középpálya: Inzaghi hadrendjében fontos szerepet játszik a szűrő, ezt a feladatot pedig Emre Can tökéletesen meg tudná oldani, de akár Bentancur is jó alternatíva lenne. A széleken különösen fontos, hogy milyen emberek kapnak szerepet. Cancelo és Alex Sandro mindenképp megfelelne, mindét játékos otthonosan mozog ebben a szerepkörben.
  • Támadók: A secunda punta szerepkör kapóra jönne Dybala számára, míg Cristianónak talán nehezebb feladat lenne a center pozícióban való helytállás. Allegri alatt nem tudott azon a poszton jól játszani, ezért is kellett mellé a horvát harcos, aki lekötötte a védőket. Arra a kérdésre, hogy Inzaghi alatt jól tudna-e játszani Ronaldo, nagyon nehéz választ adni, mivel Immobile ugyan kissé hasonlít rá, de nem éppen olyan játékos, aki jól tud verekedni a védőkkel, inkább a rések megkeresésében, és az azokba való befutásokban jeleskedik, így bejutva a védőfal mögé, hogy ziccerbe kerüljön. Ilyen típusú csatára pedig van a Juventusnak, ő pedig nem más, mint Moise Kean.

A csapatát szereti rotálni az olasz mester, bátran veti be a fiatalokat is.

Összesítve: Simone Inzaghi olyan edző, aki leginkább egy felállást és taktikát alkalmaz, kellő módon tud motiválni, de igazán nagy sztárokkal még nem dolgozott. Szeret rotálni, támadó futballt játszat, amely akár Európában is megállná a helyét, de nemzetközileg még nem bizonyított. Fiatal, ambiciózus, a Lazióból kihozta a maximumot. Könnyen megszerezhető, nincs nagy bérigénye és még olasz is.

Véleményem szerint, ő egy jó opció, ha az igazán komoly név nem jönne össze. Szerintem arra képes lenne, hogy megnyerje a Juventusszal a Scudettót, Európában pedig a világ legjobb edzője sem garancia arra, hogy meglesz a szezon végén a BL serleg. Inzaghi ért már el sikereket, nyert kupákat, nem egy fogalmatlan edző, bizonyított Olaszországban. Nem gondolnám, hogy olyan nagyon nagy kockázatot jelentene a kispadra ültetése. Én örülnék, ha ő érkezne a Bianconerihez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114848522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2019.05.23. 21:06:56

Aki nemet ír az kit szeretne? Pocchetino,Gardiola,Sarri?

kovta23 2019.05.23. 21:19:15

@Rikoo: Négy közül én is őt várom.

Nathas 2019.05.23. 21:29:00

@kovta23: az elhangzottak közül asszem Pochettino. Egyébként szerintem Inzaghit kb. senki :-D

JuventusFanatikus 2019.05.23. 21:40:08

@kovta23: Alapjába véve a kérdés arra vonatkozott, hogy ha Inzaghi érkezne, akkor mi lenne róla a vélemény, a többi lehetőséget figyelmen kívül hagyva. Ha sorrendbe raknám, akkor, nálam is Pochettino lenne az első, de ha Inzaghi érkezne akkor sem szomorkodnék:) Holnap lesz Pochettino a terítéken, úgyhogy lehet majd rá bátran szavazni, lesz szerintem a neve mellett egy 80%. Majd még ha minden jól megy akkor Sarrira is ránézünk:)
@Nathas: Prioritásként szerintem sem, de egyébként szerepel a neve mellett 46%:)

Bianconeri Thomass 2019.05.23. 22:12:18

Gardiola nem Juve kompatibilis szerintem!!!! Sarri ok támadó foci meg minden de nem illik hozzànk! Mennyen a Milanba!!! Inzaghi maradjon a Lazionál! Conte a dögevőknél(ilyet)! Pochettino NAH Ő KELL ide Torinóba!! (ez a Seria A színvonalának is jót tenne) Hogy miért?
Ahogy gondolkodik a footballról meg amit játszat nah az kell nekünk skacok!Forza Juve

Tony. 2019.05.23. 22:26:20

Mondjuk Pochettino sem nyert eddig az ég világon semmit, de legalább szimpatikus figura. Guardiola a Juve további üzleti fejlődése miatt lenne nagy húzás. Egyik leghypoltabb edző, még sokkal több új Juve szimpatizáns, Ronaldo+Guardiola stb stb. Kicsit divatklub lennénk, de manapság abban van a pénz. Meg nála aztán 1000%, hogy nem védekező focit játszanánk. Két manus közül viselném el valamelyiket, a többi számomra kuka.

Del Pybala 2019.05.23. 22:36:29

Nem értem ezt a Pochettino hype ot. Az életben nem kerül még egyszer bl döntő közelébe. És teljesen átlagos focit játszat.

Bianconeri Thomass 2019.05.23. 22:58:41

@JuventusFanatikus: hol lehet szavazni? Boccs a tudatlanságomért!

JuventusFanatikus 2019.05.23. 23:03:34

@Bianconeri Thomass: A bejegyzés alján lehet szavazni, nagyjából minden ehhez hasonló, bemutató cikknél szoktam betenni egy szavazást, mert én bírom az ilyet, remélem Ti is:) Szoktak érdekes eredmények születni.

Bianconeri Thomass 2019.05.23. 23:10:44

Így már értem :) Nekem tetszik nagyon jó ötletnek tartom!Ritkán írok de olvasom az oldalt mindennap!!! Köszönöm a munkátokat!!! Szép Estét

Joseph Toser 2019.05.24. 02:28:06

Sziasztok!

Én, személy szerint, több ilyen kielemzős cikket olvasnék, akár játékosról ,edzőről,csapatról ( a következő ellenfél rövid elemzése )!
Az edző kérdés, meg most pont aktuális is ,hisz Allegri utódját keresi a Juve vezetése és MI, szurkolók is " könnyebben " voksolnánk, szimpatizálnánk, stb " a jelöltek közül!

Köszönöm! :-)

Bagg10 2019.05.24. 02:41:26

Üdvözlök mindenki, ritkán írok, szólok hozzá, inkább csak olvasóként követem az oldalt.
Játékosügynök és sportmenedszer vagyok, évtizedek óta ebben élek, így én másként látom a dolgokat, néhány gondolatot szeretnék veletek megosztani az edzőkérdéssel kapcsolatban:

Allegrinek egy évre még érvényes szerződése volt. BL-búcsút követően elég hosszú idő telt el, tehát racionális, jól átgondolt lépés volt a leváltása. 5 bajnoki cím, 4 olasz kupa, stb. mindenki ismeri az elmúlt 5 év eredményeit.
Tehát mivel érvényes szerződése volt, amikor ezt felbontották már a háttérben tudták hogy olyannal tudják pótolni, aki JOBB, mint Allegri. Ne higyjétek, hogy hazárdirozás lenne a klubházban, nem szellemi fogyatékosok vezetik a Juventust!

Vegyük sorra a feldobott jelölteket:

Sarri - adott egy olyan Chelsea, akivel dobogó a bajnokságban, két kupadöntő úgy, hogy 3-4 éve igazán nagy nevet nem igazoltak. Ráadásul a klubot kizárták az átigazolásokból. Sarrinak érvényes szerződése van a londoniakkal, idén kimaxolta őket, nem fogják elengedni, mert nincs az az edző, aki most nyáron odamenne, tuti bukó.
Nagyjából Sarri menedszere intézett pár száz euroért pár cikket, hogy dobják be Sarri nevét, hogy esetleg jó pozicióból tárgyalhasson egy esetleges szerződés módosításnál, fizetésemelés, plusz egy év, stb.

S.Inzaghi - Ti egy olyan edzővel indulnátok neki a BL serleg vadászatra, akinek egyetlen BL meccse sincs edzőként? Túl nagy kockázat. Lazio bajnokságban nem volt olyan meggyőző, kifejezetten szar periódusaik is voltak, nem tartom realisnak, hogy most felvállaljanak ekkora kockázatot feleslegesen.
Egy olasz kupa szerintem kevés a Juve kispadra belépőnek. (Az idei teljesítmény alapján Gasperini ezerszer többet tett le az asztalra!)

Conte - az az száz euros nyilatkozat nagyon nem kellett volna és cserben hagyta a Juvet 5 éve, Interhez megy Marrotta után, ne sírjatok utána. Allegri amikor beugróként BL döntőbe vitte a csapatot ugyanazzal a kerettel, amivel Conte a csoportból nem tudott továbbmenni es rinyált mindenhol a világsztárok után, nagyjából beárazta szeretett Contenkat.
(Agnelli szerencsére nem feledte a pireuszi és isztambuli esteket)

Mourinho abszolút esélytelen. Teljesen ellentétes mint amit Agnelli akar. Ronaldo sem szereti, jelenleg lényeges szempont, hogy az új edző Roncsinknak is ideális legyen, elismerje és felnézzen rá!

Ancelotti az egyik legnagyobb esélyes, ha van egy kis esze, dobbant a koszos afrikaból.

Végezetül, télen Agnelli és Guardiola kezet adott egymásnak, hogy a City után a következő kispad a Juve lesz. Allegri szerződését is úgy lőttek be, hogy Guardiola szerződésével egyszerre járt volna le.

Szerintem első számú jelölt Guardiola, ha a következő 3 hétben ra tudjak beszelni, hogy lepjen most akkor O jön, ha nem, akkor Ancelotti elárulja a cigányokat és dobbant... valamint Laurentis nagyon szereti a pénzt :))

Rocky80 2019.05.24. 04:02:51

@Bagg10:

Szia!

Köszönjük a gondolatokat, van benne ráció.

Pochettinoról esetleg egy pár gondolat?

alexGicamo 2019.05.24. 04:13:16

@JuventusFanatikus: Szeretem a szavazást én is , mert tök érdekes eredmények szoktak születni ... Nem mindig a várakozásoknak megfelelően . :-)

krisszvector 2019.05.24. 08:55:10

Nagyon csúnyán venné ki magát, ha Allegri menesztése mögött nem lenne egy(komolyabb) koncepció, szóval... a Kopasz.

Nathas 2019.05.24. 09:19:54

@JuventusFanatikus: igazad van, én is elnéztem, gyorsan nyomtam is egy nemet :-D Egyszerűen nincs meg előttem a kép, amikor a kis Inzaghi fogja CR-nek osztani az eszet. Ebbe nála jóval nagyobb tekintélyű edzők is belebuktak már.

juve1982 2019.05.24. 09:54:14

Zizou...? Szintén kopasz, és ő még "észosztónak" is korrekt lenne... :)

krisszvector 2019.05.24. 10:01:14

szóra sem érdemesek az ilyen kóklerek

A MESTER! ibb.co/TPysv0V

asvééd 2019.05.24. 11:02:05

A "Sikerkovács' jelzőt én túlzónak érzem, a Lazio jó erős középcsapat semmi több jelenleg, ennyi a Samp vagy a Milan edzője is "sikerkovács"???Pochettino vagy Guardiola a többi csak tűzoltás.

Apuleius 2019.05.24. 11:11:38

@asvééd: Minden relatív, ha az elmúlt 5 évet nézzük, ebben az időszakban a Lazio nyerte a legtöbb trófeát a Juventus után.

steven.h 2019.05.24. 11:13:32

@krisszvector: Ő ki is? Hirtelen nem jut eszembe a neve, pedig hatalmas fazon volt.

steven.h 2019.05.24. 11:14:19

@krisszvector: My Bad. Már látom hogy ott van a kép alatt.

JuventusFanatikus 2019.05.24. 12:03:41

@Joseph Toser: Én is szívesen írnék többet, csak az időm sem engedi mindig, és egy ehhez hasonló cikk megírása rengeteg munkát vesz igénybe, már a hossza miatt is. A beharangozók és az elemzések ugye elmaradnak már, mivel nincs téttel bíró mérkőzése a Juventusnak, úgyhogy most a napokban az edzőkérdés lesz a sláger, majd ismét visszatérnek a kiszemeltek és a szezon kiértékelése, a játékosok elemzése. Rengeteg ötlet van még a tarsolyban, de így is annyi választékom van, hogy ihajj! Természetesen az ötleteket szívesen fogadom:)
"Az edző kérdés, meg most pont aktuális is ,hisz Allegri utódját keresi a Juve vezetése és MI, szurkolók is " könnyebben " voksolnánk, szimpatizálnánk, stb " a jelöltek közül!"

Sajnos nem mindenki gondolja így. Olvastam már olyan hozzászólást, hogy "be se kell mutatni, mert nem ő kell nekünk". Nem szeretnék megismerni azokat a neveket, akik kevésbé csengenek jól, mert mindenki az ilyen Guardiola típusú embereket szeretnék úgy, hogy a többi jelöltet lehet nem is ismeri, és nem is akarja megismerni.

Annak pedig örülök, hogy tetszik amit csinálok, mert így látom, hogy nem hiába készítem el ezeket az írások:) Ez a lényeg, hogy nektek jó legyen elolvasni, mert nektek, Olvasóknak készülnek ezek.@Bianconeri Thomass: Neked is köszönöm, a Kollégáim nevében is:)

@asvééd: Szerintem Apu Kolléga nagyjából megválaszolt mindent.:) Inzaghi ebből a csapatból kihozta a maximumot, és látszik, hogy az Ő keze rendesen benne van ezekben a sikerekben. A sikert pedig mi is tükrözné jobban, mint a fentebb említett serlegek. A Milan és Samp még helyezésben sem érnek el sikereket, nemhogy trófeákban.

asvééd 2019.05.24. 13:10:58

@JuventusFanatikus: Milant azért írtam mert szerintem Gattuso kb. a szakadék széléről kormányozta vissza azt a rakás balféket, így szerintem abból Ő is kihozta a maximumot, persze ettől még nem szeretném Őt sem a padunkon látni. Izaghi kapcsán kicsit olyan érzésem van mint amikor Zaccheroni, Ferrara, próbálkozott és hát ugye tudjuk mi lett a vége...

JuventusFanatikus 2019.05.24. 14:05:14

@asvééd: Érdekes Gattuso esete, mert sokat változhat a megítélése, ha a bejut a BL-be a Milan, akkor nagyon elismerőek lesznek vele szemben, míg ha nem, akkor meg könnyen kirúgják. Egy biztos, amit lehetett, az nagyjából kihozott a Milanból, és a legjobban teljesítő szakember, aki a Milannál dolgozott Allegri óta.

asvééd 2019.05.24. 17:53:56

@Bagg10: Írhatnál sűrűbben ;) Nagyon sok gondolattal egyet kell hogy értsek.

Apuleius 2019.05.24. 20:51:41

@Bagg10: Most olvastam a hozzászólásodat, tényleg írhatnál gyakrabban :-) Azt hiszem mindennel egyetértek, egyedül az Ancelotti-szállal kapcsolatos rész lepett meg.

Címkék: edző kitekintő