Segítője szerint Inzaghi maradhat a Laziónál

inzaghi_simone_lazio_kupagyozelem.jpgA Juventus az Atalanta elleni döntetlennel búcsúzott a hazai közönségtől, s Andrea Barzagli, valamint Massimiliano Allegri nyáron már nem a zebramezesekkel kezdi a felkészülést. A klub vezetőségének legfőbb feladata addig az lesz , hogy megtalálja a leköszönő szakember utódját. 

Számos név felröppent az elmúlt napok során, de az egyik legfőbb jelölt a Lazio együttesét nemrég Olasz Kupa-győzelemre vezető Simone Inzaghi lehet. Most megszólalt az ügyben Inzaghi segítője, Massimiliano Farris is.

"Nagyon egyszerű. Simone olyan karakterrel rendelkezik, amely vonzó a Juve számára, s már korábban is kapcsolatba hozták velük." - mondta az ügyről Farris a Diretta Sport Viterbo-nak nyilatkozva.

"Ma az összes újság őt teszi meg esélyesnek. Erről annyit mondhatok, hogy mindeddig még nem történt kapcsolatfelvétel. A személyes véleményem az, hogy a Juve nem zárta volna le a kapcsolatot Allegrivel, ha nem lenne a háttérben egy másik edző.

Így a választás eshet őrá, de eshet valaki másra is. Egyértelmű, hogy örömmel tölti el az érdeklődésük. Együtt ebédeltek a családjaink Formellóban, s ott volt az elnök is, aki beszélt Simonéval.

Akkor nem volt lehetőségem beszélni vele, de abból a tényből, hogy élő szerződése van, hogy az elnök határozottan azt hajtogatja, Simone érinthetetlen, s szeretné, ha a kapcsolatuk folytatódna, úgy gondolom, hogy jó esély van a maradására."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr714838352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2019.05.20. 14:18:46

Nagyon helyes maradjon is csak ott ahol van

babo0410 2019.05.20. 14:30:56

Ha mondjuk Sarri vagy Mihajlović a másik két lehetőség, inkább Inzaghi jöjjön. Remélem jó megoldást választ a vezetőség.

dobor norbert 2019.05.20. 14:52:39

Szerintem Luis Enrique lesz az új edzőnk...

Il Principino 2019.05.20. 14:55:52

@dobor norbert: én is gondoltam rá,esetleg Di Francesco,aki hasonlít az akkor idehozott Allegrire..Eladták alóla is a fél Rómát és valamennyi bl tapasztalata is van már..

dobor norbert 2019.05.20. 14:58:24

@Il Principino: Csak azért urott be,mert nem beszél róla senki és nincs jelen a spanyol válogatottnál. Érdekes lehet?!

Rikoo 2019.05.20. 15:05:01

@dobor norbert: Családi problémái miatt már korábban is kihagyta a meccseket. Valami komoly probléma lehet a háttérben, csak nem akarják nyilvánosság elé hozni.

Krisztian Keresztes 2019.05.20. 15:11:04

@dobor norbert: El tudnám képzelni a Juvenál. Temperamentumos és kiváló minőségű.

JuventusFanatikus 2019.05.20. 15:12:31

@Il Principino: Én is Di Francescóra tenném a voksom, ha szóba kerülne, de állítólag a Milan jó eséllyel pályázik rá. Ha EDF nem elérhető, akkor Inzaghi is jó opció lehet.

dobor norbert 2019.05.20. 15:15:07

@Rikoo: Köszi! Ezt nem olvastam,de semmi sem lehetetlen...

The king of alibis 2019.05.20. 16:05:51

Már csak a bukott balfax Luis Enrique hiányozna

JuventusFanatikus 2019.05.20. 16:11:22

Gazzetta: CR azt szeretné, ha Mourinho lenne a Juve edzője, ezt Jorge Mendes is támogatná. Attól még a lap Inzaghit tartja legesélyesebbnek.

Ádám.84 2019.05.20. 16:30:14

@JuventusFanatikus: na még mit nem, bárki mást, csak őt ne...

giorgio007 2019.05.20. 17:09:15

EDF???? Louis Enrique?????? Mit szedtetek srácok? XDDDDDDDDDD

m.martin91 2019.05.20. 17:25:13

@JuventusFanatikus: Nem mintha elhinném ezeket a pletykákat, de nekem úgy rémlik, hogy Ronaldo és Mourinho egyáltalán nem volt jó viszonyban a madridi évek alatt.

dobor norbert 2019.05.20. 17:42:01

Még egy hétig lehet találgatni,h kit dob a gép.
Reméljük addig eldől!Én türelmesen várom.

babo0410 2019.05.20. 18:43:02

@JuventusFanatikus: CR7 ne követelőzzön. Ez nem a Real, ahol ki lehet rugatni az edzőt kis hisztivel. Itt remélem nem jön divatba, hogy csak a sztárunk ne legyen szomorú. Pont emiatt utálom annyira Messit is meg utáltam Ronaldot is.
Ráadásul mostanság Mou nem igazolja, hogy itt a helye.
És vele jönne csak az igazi, várva-várt, látványos támadó foci...

babo0410 2019.05.20. 18:46:11

@JuventusFanatikus: Ja és pont arról szóltak a hírek anno, hogy CR7 elég erősen benne volt a Mou ellen dolgozó teamben. Anno meg sokat volt elégedetlen is.

JuventusFanatikus 2019.05.20. 19:39:27

@m.martin91: @babo0410: Ezt a cikkben is megemlítik, de nem olyan rossz mára már köztük a kapcsolat, ahogy Casillasszal is jóba lett a portugál edző.

Il Pjanista 2019.05.20. 20:01:32

@babo0410: "Ez nem a Real, ahol ki lehet rugatni az edzőt kis hisztivel."
Erről azért megkérdezném a Juventus dél-amerikai kontingensét is...

del pipi 2019.05.20. 20:21:01

@Il Pjanista: Ez csak egyenlőre kitaláció, majd ha valaki megerősíti addig fikció. De lehet hogy a Pjanic nem?

west30 2019.05.20. 20:23:46

@Il Pjanista: Varjunk ezzel,mert valoszinuleg ok is kovetik Allegri sorsat.

JuventusFanatikus 2019.05.20. 20:26:17

@del pipi: Miralemről nem volt szó, hogy rosszban lenne a Misterrel. Egyébként ezek mind fikció marad, nagyon ritka, hogy erről történjenek megerősítések, de most ennek van alapja. Elég megnézni Sandrót és Costát a díjátadó bármelyik percében.

Il Pjanista 2019.05.20. 20:43:28

@del pipi: Persze, az is lehet, hogy csak az én fejemben állt össze így ez a sztori. :) Csak vannak furcsa egybeesések, amik szerintem elég nehezen megmagyarázhatóak.

Érdemes megnézni, hogy Allegri sajtótájékoztatóján kik ültek a leghátsó sorban, rezzenéstelen arccal. És összehasonlítani a reakciójukat az első két sorban ülőkével. Ég és föld.
Érdemes megnézni, hogy kik ünnepelték meccs után Allegrit (dobálták és ugráltak vele) és kik nem. Pont ugyanazokat nem látni ott, akik a hátul megbújtak a sajtótájékoztatón.
És azt is érdemes megnézni, hogy kik voltak azok, akik még a ceremóián sem tudtak egy mosolyt sem elereszteni.

Érdekes, hogy ezek pont ugyanazok a játékosok voltak, akik egész évben lélektelen zsoldosként lézengtek a pályán. Eddig Douglas Costát is védtem, de szívem szerint az összes dél-amerikai játékost kib*sznám most a csapatból Canceloval kézen fogva. Már ott tartok, hogy abban is kezdek egyetérteni Babo-val, hogy jöjjenek inkább az olaszok, és inkább legyünk egy szerethető középcsapat.
Nálam ezért is Bernardeschi >>> Dybala. Az egyik kihajtja a belét minden meccsen, a másik pedig jobb képességű lenne, de csak kelti a feszültséget és semmit nem tesz azért, hogy fejlődjön.

(Pjanic szerintem nem tartozik ezen játékosok közé, legalábbis én nem látom ezt rajta. Sem a pályán, sem az azon kívül látottak alapján.)

JuventusFanatikus 2019.05.20. 20:49:44

@Il Pjanista: Érdekes mondjuk, hogy Dybala meg úgy örült, hogy öröm volt azt nézni. Egy kisgyerek, akihez meghozta a Mikulás azt az ajándékot, amiről mindig álmodott. Az a srác él-hal a serlegekért, ahogy látszik mindig egy kupaátadón.:) Csak megjegyeztem, hogy érdekes mód, a pályán látott Dybalával ellentétesen viselkedett.

Il Pjanista 2019.05.20. 21:13:12

@JuventusFanatikus: Igen, az ünneplés az mindig szokott menni Dybalának. :) Ez legalább szimpatikus, a braziloktól még ennyire sem futotta.

babo0410 2019.05.20. 22:48:28

@Il Pjanista: Eddig aki elégedetlen volt annak megmondták nem kötelező maradni. A dél-amerikaiak közül Sandronak amúgy is erősen kifelé áll a szénája. De Cancelo jövője se biztos. Remélem Dybala maradhat.

babo0410 2019.05.20. 22:49:55

@JuventusFanatikus: Ezt nem tudom ennyire nem mélyültem el Mourinhoban.

MdewC 2019.05.21. 00:53:23

Ha Inzaghi jönne, akkor azért kár volt elküldeni Maxet...

del pipi 2019.05.21. 05:00:53

@JuventusFanatikus: @Il Pjanista: Persze hogy nem! Csak gondoltam én is mondok egy nevet akit nem tudok megerősíteni biztosra, ez is csak kitaláció! Az meg hogy kinek ki szimpatikus az meg tök mindegy, mert ha lesz új edző akkor lesznek távozók és lesznek érkezők, addig várjunk türelemmel. Aztán pedig hogy ki buktatta meg az edzőt arról meg az a véleményem hogy természetesen saját magát, nem kellet neki nagyon segítség. Ez van!

venember83 2019.05.21. 07:29:38

@MdewC: nem először találkozok ezzel a kijelentéssel. Az aktuális keret és Maxi már nemigen volt összeegyeztethető, ez talán biztosra kijelenthető az elmúlt hetek nyomán. S mivel a vezetőség nem akart radikális átalakítást (amiből valószínűleg nem jött volna jól ki a Juve, hiszen ilyen átalakítások során olyan játékosok távoztak a klubtól, akiket azóta sem sikerült igazán pótolni, gondoljunk csak a középpályára), nem volt más opció, mint elköszönni az edzőtől. Ergo nem Inzaghi miatt léptették le a mestert. Inzaghi csak egy lehetséges folytatás, miután Allegrinek mindenképpen távoznia kellett, ha nem akar a klub megválni számos olyan embertől, aki alulteljesített a mesternél, és valószínűleg nem is maradt volna Torinóban, ha a Mister marad. A pletykák szerint elég sok ilyen meghatározó játékos volt, hadd ne soroljam.

Andras74 2019.05.21. 09:00:42

@Il Pjanista: szerintem ne általánosítsunk úgy, hogy dél-amerikaiak.
Leginkább a brazilokra jellemző a lélektelenség, az argentínok egy kicsit olaszosabbak, de pl. Caseres v Vidal sem a Sandro-Costa vonalat erősítette....
Pumukli ugyanakkor egyre inkább, sajnos.
Cancelónak valami más problémája lehet, mert a portugálokat sem sorolnám a lélektelenek közé.
A "tisztán" olasz csapatot hülyeségnek tartom. Mi baj pl. Csöcsnyivel?
Két, hasonló tudású közül legyen az olasz, de amikor van nála jobb, akkor ne erőltessük!

Il Pjanista 2019.05.21. 09:29:38

@Andras74: Ez jogos, nekem például Cuadradoval semmi problémám nincs. Azon kívül, hogy már közel sem játszik olyan szinten, mint amikor érkezett.
Akiktől én szabadulnék, amilyen gyorsan lehet, az Alex Sandro, Douglas Costa és Dybala. Velük együtt mehet felőlem Cancelo is.

"Mi baj pl. Csöcsnyivel?"
Szczesnyvel semmi, nekem például az egyik kedvencem a keretből. :) Nem is feltétlen csak olaszokra gondoltam. De néhány éve Marotta pl. folyton mondogatta, hogy egy játékos leigazolásánál nem csak a képességeit veszik figyelembe, de rendkívül fontos, hogy milyen a személyisége, jelleme, stb. Én úgy látom, hogy ez már semennyire sem szempont, és ez elég szomorú.

2019.05.20. 13:30 |

Címkék: edző nyilatkozat