Del Piero: „Guardiolához képest Klopp előremutatóbb”

klopp_jurgen_sajtotajekoztaton_mosolyog.jpgA Sky Italia mikrofonja előtt Alessandro Del Piero két olyan mesterről beszélt, akik jelenleg igencsak nagy népszerűségnek örvendenek, és mindkét edzőt hírbe hozták a Juventusszal.

„Klopp vagy Guardiola? Helyezzük át mindkettőt Olaszországba. Pep Guardiola sok játékost képzett, és sokak számára inspirációként szolgált.

Véleményem szerint nagyon különböző személyiségű edzőkről beszélünk, és véleményem szerint Jürgen Klopp inkább tekinthető a jövő edzőjének.

A médiával való kapcsolat kissé vagy sokkal nehezebb helyzetekben bizonyítja ezt. Emlékszem arra, hogyan állt mikrofonok elé a BL-döntő után. Általában az emberek dühösek az elveszített döntő után, de ő mindezt teljesen másképp kezelte. 

Azt kell mondanom, hogy ez a hozzáállás eltérő frissességgel szolgált, és a csapata bizonyítja ezt a frissességet. A játékosok energikusak és lelkesek. Nem kívánok tiszteletlen lenni a Liverpoollal, de nem csak óriási nevek futballoznak náluk, és egyértelműen kijelenthető, hogy sok játékosra igencsak pozitív hatással volt Jürgen Klopp.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr714823000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.05.13. 11:49:09

Csak azon kívül hogy egyet értek Alexel , nekem még az jött le hogy de kár hogy nem ír már ide a kedvenc kommentelőm adi88 , mert biztos írna valami szellemeset. De szenyák vagytok hogy kitettétek a szűrét!

jeneiPALI 2019.05.13. 11:55:21

Igaza van Delpieronak de esélyunk sincs rá sajnos hogy ilyen edzönk legyen marad avigyorgó, remélem nem

del pipi 2019.05.13. 11:59:26

@jeneiPALI: Szerintem megy! És remélem a Pochettino vagy a Klopp jön. Szerintem valamelyik a BL-döntő után új motivációt keres. Reméljük erre vár a vezetőség is, nem tudnám nézni még egy évig ahogy mosolyog mint a tejbe tök Allegri.

Barolo4 2019.05.13. 15:10:52

@del pipi: Szerintem a bl döntő végkimenetelétől függetlenül Klopp teljesen esélytelen. Minden adott neki jelenleg, nem lenne értelme bárhova lépnie. Forza Juventus!

rightinthenuts91 2019.05.13. 15:33:08

Egyébként ha pl. Guardiola nem töltené ki a szerződését, hanem azt mondaná, hogy szeretne a Juventus-hoz jönni, az mivel járna az ő részéről? Lehet ilyet? Kompenzálnia kellene egy pénzösszeggel?

Alex8610 2019.05.13. 15:37:10

Igaza van Alexnek!!! Most pedig elolvasom a cikket is :)

pedronegroo 2019.05.13. 15:38:06

@rightinthenuts91: Biztos hogy ebben az esetben nekünk, azaz a Juventusnak kellene fizetnie nem keveset, ki kellene vásárolni a szerződéséből. 1-2 év múlva tuti lép, új kalandot keresni és hát már csak a serie a-t nem húzta be a top bajnokságok közül ez még motiválhatja.

rightinthenuts91 2019.05.13. 16:03:39

@pedronegroo: .."azaz a Juventusnak kellene fizetnie nem keveset"...Igen ezt a részét gondoltam, az összegre kíváncsi lennék, de valószínűleg túl magas hogy megérje. Ilyenre volt már amúgy példa a közelmúltban?

pedronegroo 2019.05.13. 16:10:20

@rightinthenuts91: Biztos hogy irreális lenne vagy pontosabban lehetetlen küldetés mivel a City-nek nincs szüksége pénzre de Guardiolara igen!

Tony. 2019.05.13. 17:16:45

Mindig is nagy álmom volt Klopp, mint Juve edző, kár hogy biztosan nem lesz az.

delpi0823 2019.05.13. 19:20:14

@Barolo4: Miert ne lenne ertelme lelepnie?ha kupakat akar nyerni muszaj lesz neki,mert plre sok eselyt nem latok hogy tudna nyerni,hosszutavon ugyse tudjak felvenni a cityvel a versenyt.Bl dontot meg nem fog jatszani minden evben a poolal az biztos,ugyhogy ha megnyerne a blt lehet elgondolkozna a tavozason sztem.

Grinta 2019.05.13. 20:20:11

Süket duma ez Alex,amit semmi nem támaszt alá.
Mond azt hogy Te kedveled,de azt megmondani hogy melyik lenne sikeresebb a Calcioban-dőreség.
Pláne úgy hogy azért Pep mégiscsak beleszagolt a Serie A ba.Stílusa is jobban illik az Olasz focihoz/taktika felkészültség,precizitás/,ahol lehet hogy defenzívnek mondható az egész liga,de aki látott valaha Guardiola által edzett/vezetett csapatot-az láthatja hogy mindig felállt fal ellen kell játszaniuk,legtöbbször sikeresen,a saját tudásukból adódóan.
Ami van hogy a vesztük is néha,mert változtatni-kicsit feladni ebből nem tud,nem akar,nem képes.

alexGicamo 2019.05.14. 03:34:41

@Grinta: Ő csak elmondta a véleményét ( ahogyan te is ) , ami értelemszerűen szubjektív .

del pipi 2019.05.14. 07:24:28

@Grinta: @alexGicamo: Valószínű azért szólalnak meg mostanában sűrűbben mert ők is látják hogy változtatni kéne edzői poszton( már ADP és Pirlo) nincs itt semmi süket duma, Talán Pep drága és elérhetetlen, Talán Klopp marad Liverpoolban, akkor legalább Pochettino jöhetne hozzánk. Amúgy én is kedvelem Kloppot. Ezt a Serie a-t ezek közül mind a három meghozza csak szebb focival, véleményem szerint.

Grinta 2019.05.14. 14:46:36

@alexGicamo: Én csupán rávilágítottam az érem másik oldalára,még csak nem is szőttem bele feltétlenül a saját véleményemet.Brescia játékosként,majd később edzőként mindenhol folyamatos bunker ellen való játszás.

alexGicamo 2019.05.14. 15:15:17

@Grinta: Bocs, nem piszkálódásnak szántam ! :-)

2019.05.13. 11:00 |

Címkék: edző nyilatkozat