Pjanic: „A jövőm a Juventustól függ”

pjanic_miralem_golorom_2018-19.jpgMiralem Pjanić nem kíván távozni a Juventustól, legutóbbi nyilatkozatában legalábbis arról beszélt, hogy a jövője ügyében a klubvezetés az illetékes, az igazgatókat kellene megkérdezni.

A bosnyák középpályás 2016-ban érkezett a farkasok együttesétől, és a középpálya szinte kirobbanthatatlan tagja, azonban az újságírók arról kérdezték, hogy szerinte tudna-e valamiben javulni, miután a csapat ismét nem tudta megvalósítani a BL-álmokat.

„Ha ezzel a labdakezelésre, hatékonyabb cselezésre gondolunk, akkor igen, tudnék fejlődni.” - idézi a futballista szavait a Tuttosport.

„A csapatnak jobban kell dominálnia a meccseket, különösen Európában. Mindeközben Olaszországban másfajta futballt játszanak. Európában a támadó futballt játsszák, a csapatok folyamatos nyomást fejtenek ki, és nem állnak le. A Bajnokok Ligája nagyon más a hazai pontvadászattól.”

Az Öreg Hölgyet idén sokan a BL egyik legfőbb esélyesének tekintették, ennek ellenére az Ajax jutott tovább a negyeddöntőből.

„Tiszteletlenség lenne bármi rosszat mondani erről a Juventusról. Sokat túl sokat beszélnek úgy, hogy nemigen értenek hozzá.

A futballban bármi megtörténhet. Sajnos kiestünk a BL-ből, talán ha kevesebb ember hiányzott volna a csapatból, és ha kevesebb sérülés sújtott volna minket, akkor jobban mentek volna a dolgok. Hiányzott az a bizonyos kis mennyiségű szerencse, ami elengedhetetlen, ez pedig abban nyilvánulhatott volna meg, hogy a keretből mindenki elérhető. Ezt nem kifogásként mondom, hanem csak egyszerűen könnyebb dolgunk lett volna.

Kiestünk, most ki kell elemeznünk azt, hogy mi nem sikerült jól, és meg kell próbálnunk a legjobbunkat nyújtani a következő szezonban.

Szerintem nagyon felkészült emberek kezelnek minket, és az edzőnket is ide sorolom. Tudja, hogy mit kell tennie.

A keretben számos jó és meghatározó játékos van a Juventusnál. Örülök, hogy itt lehetek, évről évre a legjobbamat nyújtom, és fejlődök. Azt nem tudom, hogy mi lesz a sorsom. Ezzel kapcsolatban a klubot kell kérdezni, nem pedig engem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814793544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simoni 2019.04.29. 15:05:58

Miralem, a fejlődés vitathatatlan, csak az előjele nem éppen pozitív...

Viszont ez nem az ő hibája. Vétek, hogy Allegri védekező játékosként ("mélységi irányítóként") pazarolja a tehetségét és képességeit. Az ő rugó technikájával a helye a csatárok mögött lenne, és a támadások szervezése kellene, hogy a fő feladata legyen. Ebben jó (kiemelkedő), ezt a Romában bőven megmutatta, mielőtt leigazoltuk.

Az a szerepkör, ahol nálunk senyved, Cannak sokkal jobban feküdne (már csak a fizikai adottságai miatt is), az ő igazi posztján meg Khedira és Matuidi szaladgál, aztán csodálkozunk, hogy a támadójátékunk totál impotens és teljesen esetleges?

Allegri játékrendszerével elértük a maximumot. A hazai bajnokság színvonala miatt ez jelenleg a scudettóhoz elég, nemzetközi szinten viszont látjuk, hogy mire. Akik itt a középpálya lecserélésétől várják a javulást, azok tévúton járnak. (Na nem mintha ennek a forgatókönyvnek bármi realitása lenne.)

A továbbfejlődéshez egyértelműen edzőcserére van szükség. Egy olyan figurára, aki a támadójáték felé tolja el a hangsúlyt, és jobban kihasználja a keret adottságait.

Viszont a vezetőséggel kapcsolatban már nincsenek illúzióim, tartok tőle, hogy ennek ellenére mégis ennek éppen az ellenkezője fog megvalósulni: Allegri marad, a legkreatívabb embereink (Pjanics, Dybala) pedig mennek. Akkor viszont nézhető fociról egy jó darabig ne álmodozzunk.

Ádám.84 2019.04.29. 15:29:47

Ha Ő nem akar távozni, akkor semmiképpen sem szabad elengedni, mivel neki jóval több ész lakozik a fejében, mint a többi a kp-nak. Mellé kéne két top középpályás, és akkor lehetne valós esély a BL megnyerésére. Az persze számomra is kérdés, hogy a regista szerepkör a legideálisabb-e számára. Mindenesetre nagyon jó lenne, ha ebben az évben nem vernének szét megint egy csapatrészt, hanem inkább valóban megerősítenék azt.

Il Principino 2019.04.29. 16:34:01

Khedira,Can,Matuidi,Bentancur,Pjanic..Most ha kivesszük a bosnyákot az a kicsi kis kreatívitás is elvész a kp.-n!
Mindenképp maradnia kell sztem.

mpite 2019.04.29. 16:47:38

@Il Principino: Szerintem is maradnia kéne, pláne, hogy jövőre kap egy kreatív játszótársat Ramsey személyében. Remélem, ő nem Pjanic játékperceit hivatott csökkenteni...

Rikoo 2019.04.29. 18:56:26

Lehet nem leszek népszerű ezzel a gondolattal, de szerintem a jelenlegi helyzetben ki kellene használni a Rabiot lehetőséget, mamától függetlenül.
Topszint képességű játékos és óriási hasznára lehetne a mostani középpályának.
Inkább ő érkezzen ingyen, mint Pjanic beáldozásával érkezzenek játékosok.
Persze Rabiot mellett kellene még egy nagy befektetés.

JuventusFanatikus 2019.04.29. 19:27:35

@Rikoo: Ha ez egyetlen lehetőség, hogy Mira maradjon, és erősítés is legyen, akkor jöhet anyuci kicsi fia. Maximum De Sciglio rástartol a mamára, és nem lesz gond:D
pbs.twimg.com/media/DtbMO2HWoAEhsoV.jpg

2019.04.29. 19:40:37

@Rikoo: El akar ő onnan jönni? Nem csak a fizetésért megy a cirkusz évek óta?

JuventusFanatikus 2019.04.29. 19:43:47

@Dr. Grant: Szabadulni szeretne onnan. A mama szerint a fia egy börtönben él, amit PSG-nek hívnak.

kremturo 2019.04.29. 19:58:01

Eleg felemas erzeseim vannak es folyamatosan valtoznak szamomra fontossagi sorrendek: BL vs. Scudetto.
Meg ha fos is a seria a, most engem jobban izgat, hogy sorozatban 10x behuzzuk, mint a BL-t. Ez miatt en azt mondom Allegri maradjon, nem hiszek abban a gondolatmenetben, hogy ezt a bajnoksagot akar velem a kispadon is behuzna a csapat. (Persze lehet scudettot es BLt nyeri egy azon evben is)

JuventusFanatikus 2019.04.29. 20:41:53

@Dr. Grant: Azon háborodtak nagyon fel, hogy a nagymamája és a saját apja temetésére sem engedte el a klub a játékost, mert edzőtáborban voltak, vagy valami ilyesmi.

Grinta 2019.04.29. 21:01:43

@JuventusFanatikus: Hát most mond meg!Kiköpött Jack Napier : )

Grinta 2019.04.29. 21:02:22

@Rikoo: Jól hangzik a dolog!

Alex8610 2019.04.30. 07:00:35

@Grinta: És tényleg! :D
@Dr. Grant: A képre nézve a következő mondata ez lehetett: "Mond csak kölyök, táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfènynèl?" :)

2019.04.29. 14:04 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat mercato Bajnokok Ligája játékosokról