Allegri: „Az elmúlt öt évben sokat fejlődtünk”

allegri_massimiliano_ingben.jpgMassimiliano Allegri a legutóbbi meccset követően kissé kiborult, azonban a Rai csatorna Che Tempo Che Fa műsorában már higgadtabban tudott beszélni a Juventus szezonjáról, az elmúlt öt évről, illetve arról, hogy mi is húzta fel a minap a szakkommentátor megnyilvánulásaiban.

„Ma nyugodt vagyok, azonban a minap sajnos kicsit felment a pumpa. Tudod, amikor ugyanazt a kioktatást hallod minden egyes alkalommal, hogy mit csináltál rosszul, mit kellene tegyél, ez túl tudja pörgetni az embert, és hát én is ember vagyok.

Én sem megyek oda másokhoz, hogy megmondjam, hogyan végezzék a munkájukat!

Elfogadom a konstruktív kritikát, mivel ez a játék részét képezi, de ugyanazt meghallgatni két vagy három alkalommal, és mindig ugyanazt… Elmondhatom a véleményem, ami lehet az, hogy nem is tudod, miről beszélsz, de attól még ez ugyanúgy csak egy vélemény.”

Miközben a Juventus európai szinten rekordot jelentő, sorozatban nyolcadik bajnoki címét szerezte, az ötödiket Massimiliano Allegri vezetése alatt, idén a csapat Cristiano Ronaldo nyári érkezése ellenére elég hamar kiesett az Olasz Kupából, és a BL-ből is korai kiesés volt a sorsa az Ajax elleni egyértelmű vereség nyomán.

„Mivel öt fordulóval a vége előtt már behúztuk a bajnoki címet, hamarabb vette kezdetét a nyári hangulat, mivel kissé nehezebb volt lenyelni a Bajnokok Ligája kudarcot. De a sport csodálatos dolog, mivel tudni kell, hogyan lehet megünnepelni a győzelmeket, illetve hogyan lehet elfogadni a vereségeket. Nem lehet mindig nyerni.

Nehéz versenysorozat a BL, több csapat sok évig építkezett, mielőtt sikerült volna bezsebelni a győzelmet. Néhányan kiemelik, hogy a Juve nem nyert BL-t 23 éve, és ez igaz, azonban az elmúlt öt évben jóval magasabb szintre léptünk.”

Massimiliano Allegri a műsorban ismét elmondta, hogy nem kíván távozni, és szerinte a klub is ragaszkodik hozzá.

„Már elmondtam, hogy maradok, de elmondom megint: a Juventusnál maradok! Még van egy év a szerződésemből, aztán majd az elnök úrral is leülünk egyeztetni.”

Az interjúban a mester elmondta, hogy még akadnak kisebb buktatók a mindennapi életben, például nem biztos benne, hogyan kell leírni Wojciech Szczęsny nevét, és hogy mindig Juan Cuadrado az, aki borotvahabbal borítja be a fejét a scudetto ünneplések során.

„Játékosként már minden lehetséges hibát elkövettem. Elmondtam a srácoknak, hogy bármire is gondolnak, én már azt kipipáltam. Erre jó a tapasztalat, és a velük ápolt kapcsolatnak köszönhetően tudok némi tanáccsal szolgálni.

Fontos, hogy olykor cukkoljuk is egymást, és hogy jól érezzük magunkat, mert nem lehetek önmagam, ha nem érzem jól magam. A meccsek során adott a feszültség, vannak célkitűzései a klubnak, a futball pedig komoly üzlet, mivel a Juventus évi 550 millió eurós bevétellel gazdálkodhat, szóval az eredmények sokat számítanak.

Nem igazán szeretem ezeket a taktikai rendszereket, amikről az emberek beszélnek, 3-5-2, 4-3-3 és így tovább. Rá kellett jönnöm, hogy a futball buta sport intelligens emberek számára, mivel a legegyszerűbb dolgokat a lehető legnehezebb jól eltalálni.

Például elmondhatjuk, hogy egy játékos egyszerű oldalpasszt adott, de ez nem egyszerű, hanem ez a futball. Minél alacsonyabb szintekre jut az ember, a játékosok annál inkább érzik úgy, hogy minél tovább kell ragaszkodniuk a labdához, hogy bizonyítsák a tehetségüket, de ez már nem futball.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8414792858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.04.29. 11:18:23

De szar! Én vagyok az első hozzászóló? Akkor nehogy a Grintának meg a Juventusfanatikusnak hiányozzon, ma is kimondom: imádlak karollak Maxi és tudod semmi személyes csak ki vagy rúgva!!!!!

venember83 2019.04.29. 11:29:25

@del pipi: ezek szerint már nemigen lépik át az ingerküszöböt a mester nyilatkozatai. Pedig ő igencsak próbálkozik, ha kicsit a sorok közé tekintünk.

juve1982 2019.04.29. 11:41:29

"...ugyanazt meghallgatni két vagy három alkalommal, és mindig ugyanazt… "
Lehet öregem, hogy mindig "ugyanaz" a hiba... nem?
Talán ha változtatnál a "hibáidon", akkor nem mondanák az arcodba, "két vagy három alkalommal, és mindig ugyanazt…" :)

...de tudod, mit... ne változztass te nálunk már semmit... legfeljebb munkahelyet... de azt gyorsan!

(1982 óta) FORZA JUVE!

JuventusFanatikus 2019.04.29. 11:46:15

@del pipi: Ó, igen! Ettől szebben nem folytatódhat a napom!:D

Maxi már megint össze-vissza beszél:

"Ma nyugodt vagyok, a minap kicsit felment a pumpa. "

Most akkor ideges, vagy nyugodt?:D

del pipi 2019.04.29. 11:56:46

@venember83: Ja most nekem mondja? Vagy nálam próbálkozik? Akkor az más!...ja nem!@JuventusFanatikus: Igyekszik az ember!

Bianconero 2019.04.29. 12:17:35

Tetszik a nyilatkozat és nem bánom, hogy marad. Kéne egy gólerős irányító.

NagyonJuve 2019.04.29. 12:19:27

@juve1982: pont ez jutott nekem is eszembe. Ugyanazt mondják neki más emberek akkor el kéne gondolkozni lehet igazuk van. Kihúzni a fejét a lyukból és körülnézni.

venember83 2019.04.29. 12:29:10

@del pipi: a legutóbbi kirohanása után már nem lehet olyan direkt, de nyilván NEKED címezi mindezt.

del pipi 2019.04.29. 13:03:51

@venember83: Látod milyen kis szemtelen! Nem elég hogy szar focit játszat még be is szól! Ez hallatlan!@Bianconero: Nem tetszik a nyilatkozat és nem bánom ha nem marad. Kéne egy gólerős irányító.

Rikoo 2019.04.29. 13:10:34

Teljesen igaza van.

alexGicamo 2019.04.29. 13:52:33

Én is trollkodok már egy sort akkor, nehogy kilógjak a sorból ... :-b
Mindenki nyugodjon le a picsába , jövőre is lesz szezon , újult erővel, reményeim szerint a keretbeli lyukakat remekül befoltozva , lelkesen újra nekivághatunk a nagyfülűért való versenyfutásnak ! ;-)

2019.04.29. 13:56:14

"Ma nyugodt vagyok" - Jajj, sorry, röhögőgörcsöt kaptam. :-D Ez örvendetes Max, hogy ma nyugodt vagy, :-)
Na! komolyan.

"Én sem megyek oda másokhoz, hogy megmondjam, hogyan végezzék a munkájukat!
Elfogadom a konstruktív kritikát..." - Ez a 2 gondolat üti egymást, Max. Odamész, mert pl. EZ A MUNKÁD.

"..., mivel ez a játék részét képezi, de ugyanazt meghallgatni két vagy három alkalommal, és mindig ugyanazt"" - Ez ugye az előző mondat folytatása. És az nem jut eszedbe Max, hogy miért kell ugyanazt hallgatnod? Esetleg azért, mert ugyanazokat a hibákat képtelen vagy kijavítani? Esetleg?

"Elmondhatom a véleményem, ami lehet az, hogy nem is tudod, miről beszélsz, de attól még ez ugyanúgy csak egy vélemény." - Leereszkedő, szöveg, ami szintén nem méltó egy Juventus-edzőhöz.

"Nehéz versenysorozat a BL, több csapat sok évig építkezett, mielőtt sikerült volna bezsebelni a győzelmet. Néhányan kiemelik, hogy a Juve nem nyert BL-t 23 éve, és ez igaz, azonban az elmúlt öt évben jóval magasabb szintre léptünk." - Felesleges, üres magyarázkodás. A trófeát ugyan nem nyertük meg, de mindegy, krva jók vagyunk.

"Nem lehet mindig nyerni." - Na ez a kedvencem. Mindig. Ez a szöveg ott, ahol már alig emlékeznek az előzőre?!? Ember! Egyre több az olyan Juventus szurkoló, akinek életében nem jutott még BL-győzelem.

"Már elmondtam, hogy maradok..." - Érdekes. Andrea...?

"Játékosként már minden lehetséges hibát elkövettem." - Nem tudom kihagyni ezzel a magas labdával járó élcet. Edzőként is jó úton jár efelé.

"Fontos, hogy olykor cukkoljuk is egymást, és hogy jól érezzük magunkat, mert nem lehetek önmagam, ha nem érzem jól magam." - Ez érdekes. Nem biztos, hogy nincs igaza, de tartok tőle, hogy túlzásba viszi és emiatt nem tisztelik eléggé. A Real elleni döntős szétesés is ezt támasztaná alá. Meg ez amúgy is sok mindent megmagyarázna. Pl azt, hogy alapvetően mégis bírják, de láthatóan sok az összetűzés a játékosok felől az ő irányába. Mert nem tisztelik eléggé.

"A meccsek során adott a feszültség, vannak célkitűzései a klubnak, a futball pedig komoly üzlet, mivel a Juventus évi 550 millió eurós bevétellel gazdálkodhat, szóval az eredmények sokat számítanak." - Ez az, ami legjobban elgondolkodtat az egészben már egy ideje. Nem csak emiatt az interjő miatt, hanem amúgy is. Szomorú lenne, ha csak annyiban számítanának az eredmények, amíg a bevételek tekintetében szükség van rájuk. Amikor már megvan, onnan meg mindegy. Allegri BL-kiesés utáni leszarom jellegű nyilatkozatakor is ez (is) jutott eszembe. Nagyon remélem nem így van és a végső győzelem a cél. Ha nem így lenne, hanem csak az üzleti nyerészkedés lenne a cél, akkor szembeköpnék a Juve egyik legfőbb jelmondatát.

"Nem igazán szeretem ezeket a taktikai rendszereket, amikről az emberek beszélnek, 3-5-2, 4-3-3 és így tovább. Rá kellett jönnöm, hogy a futball buta sport intelligens emberek számára, mivel a legegyszerűbb dolgokat a lehető legnehezebb jól eltalálni.
Például elmondhatjuk, hogy egy játékos egyszerű oldalpasszt adott, de ez nem egyszerű, hanem ez a futball. Minél alacsonyabb szintekre jut az ember, a játékosok annál inkább érzik úgy, hogy minél tovább kell ragaszkodniuk a labdához, hogy bizonyítsák a tehetségüket, de ez már nem futball." - Most ezzel megint nem igazán tudom, mit akar. Megint egy furcsa szöveg, amiből annyi látszik, hogy kifordult magából egy kicsit. Az eleje abszolút ilyen érzetű. A focinak mindig fontos része volt a taktika. Bár egy kis szarkazmust itt sem tudok kihagyni. Ha nemrég jött rá, hogy nincs jelentősége, akkor minden stimmel, mert egy ideje azt sem látom, hogy taktikailag felülkerekedne más edzőkön. Viszont akkor hajtani és focizni kellene legalább. A közepe csak annyi, hogy nem egyszerű edzőnek lenni. Ha ez a baj, akkor ne csináld, nem lehet mindenki alkalmas rá. A harmadik része pedig megint olyan, hogy edzői feladat. A játékos betartja-e az edzői utasításokat, vagy nem? Ha az a problémája, hogy sokat cipelik a labdát - amit néha én is látok - akkor megint az jön képbe, hogy nem tisztelik eléggé, mert nem tartják be az utasításait.

Az egész egy megfáradt, törődött edző benyomását kelti, aki leginkább a problémáit, bosszúságait sorolja. Néha túlzottan őszinte, ezáltal egyrészt már nem annyira profi, ha túllép egy határt, másrészt akkor ne várja el, hogy a másik is e legyen kíméletlenül őszinte.

És ez általánosságban szinte teljesen független a az interes bohóc riportertől.

venember83 2019.04.29. 14:11:49

@Dr. Grant: amúgy lassan gyakrabban jelenik meg a „nem lehet mindig nyerni” szókapcsolat Maxinál, mint a klub jelmondata. Vagy a címer logóvá alakulásával és CR leigazolásával a jelmondat is megváltozhatott, csak minket nem avattak be? Előfordulhat.

Shyr Kahn 2019.04.29. 17:01:35

@Dr. Grant: Sok mindenben nem ertek veled egyet. Konkretan a kovetkezokben nem:
1. ""Én sem megyek oda másokhoz, hogy megmondjam, hogyan végezzék a munkájukat!
Elfogadom a konstruktív kritikát..." - Ez a 2 gondolat üti egymást" - Miert uti egymast? A konstruktiv kritika ugy nez ki, hogy NEM nyomod le (vagy nem akarod lenyomni) a masik torkan az igazad es helyet hagysz annak, hogy esetleg nincs igazad. A konkret esetben nekiestek Allegrinek olyan stilusban ami alapvetoen arrol szolt, hogy lehuzzak. Ez minden, csak nem konstruktiv kritika. A konstruktiv kritika (mint neve is mutatja) arrol szol, hogy epitsd a masik embert, ne leepitsd. Magyaran nem az a celod, hogy igazad legyen es lenyomd, hanem az, hogy elgondolkoztasd es atadd neki a te nezopontodat.
2. "És az nem jut eszedbe Max, hogy miért kell ugyanazt hallgatnod? Esetleg azért, mert ugyanazokat a hibákat képtelen vagy kijavítani? Esetleg?" Ennek valoban meg van a lehetosege. Ugyanakkor programozokent, ha egy uj csapattars esik nekem miert ugy irtam a kodot, ahogyan a nelkul, hogy belelatna a kovetelmenyekbe es a hataridobe (vonhatunk parhuzamot a jatekosok es a mester mindennapi eletere es a betegsegekbol valo labadozasra), raadasul tobb kulsos is megteszi ugyanezt, mert a velemeny hangzatos, ez nem jelenti feltetlen azt, hogy igaza van. Ertelmes emberek elsore is felfogjak a dolgokat es elgondolkoznak a hallottakon. Allegri sztem ez a kategoria. Masreszt, ha tulzottan nyomulos vagy az agy tiltakozik a velemenyed ellen. A merkozesek utan divat nekimenni az edzonek vegyuk eszre es mivel az informacio eleg gyorsan terjed, ezert eleg sok ember kerdojelezheti meg ugyanazt a jol hangzo dolgot a nelkul, hogy mely tudasa lenne a hatterrol. Esetleg ez az ok.
3. "Néhányan kiemelik, hogy a Juve nem nyert BL-t 23 éve, és ez igaz, azonban az elmúlt öt évben jóval magasabb szintre léptünk." - Felesleges, üres magyarázkodás." Egeszen addig, mig valamit statisztika tamaszt ala nem ures a magyarazkodas. Ha valaki egyoldaluan csak azt nezi, hogy 23 eve nem nyertunk trofeat az szimplan csak egy adatot emel ki a sok kozul (szelsosegesen). Nyilvanvaloan mindenkit zavarna, ha 5 bajnoki cim utan meg mindig ilyeneket irnanak csupan rola es kissebbitenek az erdemeit. Sztem erdemes objektivnek maradni es a poharat felig telinek latni.
4. "Ember! Egyre több az olyan Juventus szurkoló, akinek életében nem jutott még BL-győzelem." En ertem hogy mik az elvarasok es ez alapvetoen igaz kijelentes, noha nem erzem jogos elvarasnak a BL-t a keret minoseget es a serultek szamat nezve. Meg mielott valaki szova tenne: igen nyert mar csapat rosszabb kerettel BL-t, de itt nem ez a kerdes, hanem valoban az, hogy a BL-hez leginkabb szerencse kell. A Real Madrid az egyetlen klub, ami 2 majd 3 egymas utani evben megnyerte a trofeat, holott a Barca az elmult 10 evben - vitathatoan - a legerosebb kerettel rendelkezett megsem jutott egymas utani evekben a nagyfuluhoz. Nem lehet mindig nyerni. Mondhatjak a Barca is. (Jogosan) CR-el nagyobb az eselyunk, de ez nem jelenti a garantalt sikert. A ket donto szep teljesitmeny. Ket nagyon eros csapattol kaptunk ki. Nem szegyen egyik sem.
5. "Néha túlzottan őszinte, ezáltal egyrészt már nem annyira profi, ha túllép egy határt, másrészt akkor ne várja el, hogy a másik is e legyen kíméletlenül őszinte." Szvsz nemtul oszinte, csak probal valaszolni a kerdesekre es neha "the devil is in the details". Mindent persze nem tud es nem is akar elmondani. Ettol meg profi szvsz.
Masreszt nekem most jobban tetszik, amit csinal, mint egyebkent, mert latszik, hogy O is ember es tanulnia kell meg. Senki sem tokeletes. Foleg nem az, aki totalisan annak latszik a median keresztul. Legyen neha arrogans, mozduljon ki a komfortzonajabol, legyen egy kis hev... talan ilyen szempontbol (megoly bunko is volt Adani) jot tesz ez Allegrinek, hiszen kicsit felhuzta magat es talan eppen ezert tobb benne a bizonyitasi vagy. Korabban azt irtam, hogy megfaradni latszik/megfaradt a jatekosokkal a kapcsolata. Meg ha ez igaz is, en most erzek benne plusz erot ennek megforditasara. Eztan persze lehet tevedek, meglatjuk.

Rikoo 2019.04.29. 17:17:58

@Dr. Grant: Szerintem az a problémája, hogy olyan emberek mondják neki folyamatosan ugyanazokat a dolgokat akiknek semmi közük az egészhez. Neki a saját munkáját kell végeznie és nem hallgatni másokra. Ez az edzői munka...
Ha a vezetőség kér tőle valamit az más, de senki másnak nincs beleszólása az ő elképzeléseibe és munkájába.

2019.04.29. 19:20:28

@Shyr Kahn:
1. Tudom, mi a 2 között a különbség. Azért üti egymást mert Max nem fogadja el a kritikát már akkor sem, ha konstruktív, ráadásul figyelmen kívül hagy olyan tényeket, mint hogy a szurkolónak joga van kritikát megfogalmazni, meg sajnálatos módon egy TV-s szakértőnek némiképp még a munkájához is tartozik. A konstruktiv dolog, amit mond, az csak egy duma. Semmit sem fogad el, mert rögtön, ahogy nem neki tetsző megjegyzés/kérdés érkezik, rögtön félórás magyarázkodásba fog, ami néha átvált a másik fél alázásába. Így sok esetben már előbb kritizál, mint hogy a másik fél átlépte volna a konstruktivitás határát, illetve nem hagyja, hogy megmaradjon abban.
2. Ez esetben sajnos bizonyára ismered azt a helyzetet, hogy a főnökség eredményt szeretne és nem magyarázkodást. Allegrivel is ez a helyzet. A BL. Amúgy sajnos az én tapasztalatom az, hogy ugyanazt a kritikát, ugyanolyan hangnemben az emberek manapság egy munkahelyen csak akkor fogadják el, ha felülről érkezik. Ha velük egy szintről, akkor jobb esetben "csak" nem fogadják el, rosszabb esetben gorombán reagálnak.
Ha Allegri eredményeket hozna, csak dicsérnék. Ha Lippi-féle úriemberként viselkedne, akkor meg nem szállnának bele ilyen tapló módon.
3. Ez a poharas dolog szerintem helyzetfüggő. Nálam legalábbis. A Real elleni megalázó vereség óta az üres rész van érvényben. Akkor kellett volna Maxnak lelépni. Addig viszonylag teli volt, sok pozitívumot láttam, írtam is. Azóta a bajnokság megvan, a Bl-ben a kerethez képest inkább a bukdácsolás megy. Ráadásul játék sem nagyon van, küzdést sem mindig látni. De a magyarázkodás elmaradhatatlan, ahogy lassan a hiszti is és lassan mindenki hülye, aki őt kétségbe meri vonni.
És ilyen megalázó helyzetek után, mint az Ajax elleni is, Allegri helyében én biztos nem sértődötten a mellemet döngetném az eddigi eredményeimre hivatkozva, hanem elnézést kérnék a szurkolóktól a kudarc miatt.
És a 23-as szám sajnos a magyarázatoktól függetlenül tényadat marad, amin semmi sem segít. De szépen lehet még növelni.
4. Kezdem a döntőktől. Az nem szégyen, hogy attól a 2 csapattól kikaptunk. De megalázóan nem lehet egy juventusnak kikapni, ha már eljutott a döntőig. Tilos. Harcolni kell a mezért. Ja, hogy a fizetésüket úgy is megkapják (edzőstül), nekünk meg marad a bosszankodás...ez így nem járja. Harcban viszont el lehet esni, mint a Barka ellen. A sérültekkel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy sok az izomsérülés, így jobb lenne, ha nem pont erre hivatkozna Allegri is, mert megtalálják ebben is - némiképp jogosan - és akkor majd amiatt is hisztizhet.
Abban egyáltalán nem értelek, hogy a szerencsének nagy szerepe lenne. Van szerepe, ez tény. De gólokat kell rúgni, annak van a legnagyobb szerepe. Mind a 2 általad említett csapat ezt tette, amelyik megnyerte, sőt továbbmegyek, az Ajax is ezt tette. És itt jön elő az, hogy sokkal könnyebb gólokat lőni, ha egy csapat focizni, netán támadni is tud. Mert védekezésből, meg fantáziátlan lötyögésből nem lehet gólokat lőni. Az, hogy az egész támadó taktikánk beívelésekre lett felépítve, miután persze a felívelt labdát Mandzukic talán megtudja tartani és háttal a kapunak passzolgatnak nevetséges. Mintha Max visszafejlődött volna, egyre lejjebb jutunk játékban. Bár én sem értek hozzá.
5. Talán ezt írtam is korábban, hogy ha így csapódna le nála a dolog, bizonyítási vágyban, akkor részemről oké. De semmi köze nincs ehhez a helyzethez, mert ugyanazt a szánalomkupacot látjuk tőle utána is, amit eddig. És ez valahol logikus is, mert ha ilyen agressziven védi, akkor jónak is tartja. Saját, magát és a csapatjátékot is, meg a helyzetet is.
Azokkal teljesen egyetértek, amiket itt említesz, hogy senki sem tökéletes és neki is tanulnia kell. A probléma az, hogy ő ezt nem így gondolja, mert mindig elég hamar eljut oda, hogy ő rohadtul ért hozzá és akinek nem tetszik, amit csinál, az meg egyáltalán nem ért hozzá. Nem úgy tűnik, hogy bárhova fejlődni szeretne. Lehet, hogy nem elsősorban a játékosokkal fárad meg a kapcsolata, hanem a futballközeggel.

JuventusFanatikus 2019.04.29. 19:51:16

@Dr. Grant: Azt hinném én lennék a legelső, aki felidegesedne, mikor minden nyilatkozáskor megkérdik a kiesést és, hogy maradok-e. Spalletti specialitása ezekre kiborulni. Mikor kérdezgették mindig tőle, hogy kiket fognak igazolni, azt mondta: Még az anyám is tudja, hogy kell nekünk egy belső védő! Meg az Icardit érintő kérdésekre is szépen ki szokta osztogatni az újságírókat.:D Nem csak Maxi bá' nem bírja ezt idegekkel:P

GGábr81 2019.04.30. 06:10:00

"Például elmondhatjuk, hogy egy játékos egyszerű oldalpasszt adott, de ez nem egyszerű, hanem ez a futball. Minél alacsonyabb szintekre jut az ember, a játékosok annál inkább érzik úgy, hogy minél tovább kell ragaszkodniuk a labdához, hogy bizonyítsák a tehetségüket, de ez már nem futball." @Dr. Grant: látom ez nem érthető. Segítek! Ez azt jelenti, hogy Khedira a legjobb és jajj mindenkinek, ha jövőre nem lesz sérült, mert vele egyszerre 3 bl-t nyerünk.

GGábr81 2019.04.30. 06:32:55

@Shyr Kahn: 3-as pont tipikus informatikus. Adatok, számok, statisztikák. Hogy végez a Kisfaludy gimi a Lovassy gimi előtt? Statisztikával. 3,1-es tanulókból 3,4-esek lettek. Míg 4,9-es tanulók 4,9-el végeztek. Hozzáadott érték alapján a versenyistállós gimi egy nulla.
4-es pont. Nem duplázni akarunk a bl-ben. 10 év alatt 1 győzelmet csak. Azért a nem lehet mindig győzni lassan már a sohasem győzünkbe megy át a bl tekintetében.

GGábr81 2019.04.30. 06:37:08

Nem kell köntörfalazni. Mondjuk ki végre kerek perec. Nagyon megéreztük Khedira hiányát. Vele minden más lett volna.

2019.04.29. 09:00 |

Címkék: edző nyilatkozat