Adani: "Allegri goromba és arrogáns volt"

adani_daniele_sky.jpgA Juventus körül érezhető feszültség egyik kicsúcsosodása volt, amikor az Inter elleni mérkőzést követően a csapat mestere, Massimiliano Allegri heves szóváltásba keveredett a Sky Sport Italia szakértőjeként dolgozó Daniele Adanival. 

A játékosként a Lazio, a Fiorentina és az Inter együtteseiben is megforduló Adani most a Radio Deejay adásában folytatta a pengeváltást Allegrivel.

"Amikor vitatkozom valakivel, függetlenül attól, hogy kiről van szó, engedem, hogy a másik fél kifejezhesse magát, esélyt hagyva a válaszra, annak tudatában, hogy kivel is beszélek." - mondta Adani az eset utójátékaként.

"Senki sem a szombati meccsről beszélt az Inter ellen, hanem a Bajnokok Ligájáról és az Ajaxtól elszenvedett vereségről. Mivel fontos szerepet tölt be, s egy klubot és rengeteg szurkolót képvisel, mindig érvelnie kellene, s megfelelő reakciókat kellene adnia. 

Amikor a Juve kiesett az Ajax ellen, csak néhány dolgot elemzett, míg másokat figyelmen kívül hagyott. A Juvénak meg kell nyernie a Bajnokok Ligáját, a scudetto többé már nem elegendő.

A klub nem a Chievo legyőzése érdekében igazolta CR7-t. Allegri nagyon goromba és arrogáns volt. Azt mondani, hogy én nem beszélhetek, mert nincsenek címeim, nem helyénvaló, mert ezzel tiszteletlen azokkal szemben is, akik otthon a tévét nézik és úgy figyelnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114793574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biancineri101 2019.04.29. 15:45:40

Mondjuk az, hogy ő mondja meg, hogy mi elég és mi nem Allgeritől vagy a Juvétól az azért tényleg vicces. Teljesen megértem Allegrit, hogy egy idő után elege lett abból, hogy folyamatosan megpróbálják felidegesíteni, csak hogy a balhétól nőjön az eladott példányszám.
Sokszor kritizálják Allegrit, hogy mindig ugyanazt nyilatkozza, ez azért van mert ugyanazt kérdezik tőle. A mai újságírás egy vicc idehaza is is a világon mindenhol máshol is.

Rikoo 2019.04.29. 15:57:11

Kib@szott röhejes ez az egész.

venember83 2019.04.29. 15:58:28

@biancineri101: szerintem most azért kritizálták Allegrit, mert pl. az Ajax lefocizta a Juventust. Torinóban is. Amihez Adaninak semmi köze. Ha viszont azt nézzük, hogy ki fogalmazhat meg véleményt Allegrivel szemben sportérdemek alapján, akkor Andrea Agnelli, Fabio Paratici és még Pavel Nedved sem szólhatna egy rossz szót sem, hiszen egyiküknek sincs annyi scudettója, mint Allegrinek.

Talán inkább azt kellene nézni, hogy a Cristiano Ronaldóval megerősített Juventusszal mi történt idén Madridban, Amszterdamban és Torinóban (hazai pályán 2-szer is - MU és Ajax). Így nem lehet BL-t nyerni, az meg nyilván nem kérdés, hogy Cristiano Ronaldóhoz nem azért repült ki Agnelli a nyáron, hogy a csapat bebiztosíthassa a nyolcadik scudettót.

steven.h 2019.04.29. 16:04:21

Tök jó, hogy ezek a szagértők folyamatosan azzal jönnek, hogy a BL-t kell megnyernie a Juventusnak, mintha az csak úgy menne. Ez a csapat semmivel sem erősebb, mint a 2015-s döntős csapat, sőt...ehhez képest most az elvárás hogy meg kell nyerni.

Mielőtt a Juventust meg Allegrit kritizálná a drága Daniele, akik visszarakták Olaszországot a BL térképére, inkább azzal foglalkozzon, hogy miért ennyire értéktelen a Scudetto mondjuk, hogy egy Serie A meccs után is inkább azzal foglalkoznak, és hogy ennyire fos idény után is hogy tud 26 pontot verni az Interre a Milanra meg 32-t a Juve.

rockitbaby 2019.04.29. 16:06:09

@venember83: Az igaz, hogy neki semmi jogalapja nincs kérdőre vonni, de Allegri ennél sokkal okosabb, intelligensebb, mintsem lealacsonyodjon az ő szintjére, ahol rutinból legyőzik.

Barolo4 2019.04.29. 16:20:49

@steven.h: +1
Allegri nem volt elég profi, de néha ő is kijöhet a sodrából szerintem.
Ez a csávó meg nem mondja már meg, hogy kinek mit kellene megnyerni.
Forza Juventus!

Il Principino 2019.04.29. 16:25:43

"A Juvénak meg kell nyernie a Bajnokok Ligáját, a scudetto többé már nem elegendő."

Valóban?Mintha ez olyan természetes lenne..
PSG,City,Barca,Real,Atleti,Bayern,Pool nekik is meg kell nyerniük az a bibi :)

rightinthenuts91 2019.04.29. 16:54:53

Szerintem ez b*szhatta fel, amit teljesen meg is értek: "A Juvénak meg kell nyernie a Bajnokok Ligáját, a scudetto többé már nem elegendő."
Who the fuck is Adani?!

Alex8610 2019.04.29. 17:56:12

Nyugodtan megprobalhatod kisfiam bármelyik nagycsapat kispadjat aztán megmutathatod a világnak hogyan kell ezt csinálni.

2019.04.29. 18:15:27

Antipatikus egy szerencsétlen. Meg az is eléggé látszik rajta, hogy interes és ezzel mindent el is mondtam.
De az, hogy a Juventusnak 23 év után már meg kellene nyerni végre a BL-t az tény. Ettől a bohóctól függetlenül. Mint ahogy az is, hogy az Ajax átgázolt egy szánalmas semmirevaló csapatként viselkedő Juventuson. És ha ezek nem így lennének, Allegri nem hisztériázna egyre gyakrabban és nem veszne össze minden ilyen semmirekellővel, teljesen lejáratva ezzel a maradék tekintélyét.

Vergilius1897 2019.04.29. 20:03:45

Én most utóljára megvédem Allegrit annak ellenére, hogy összességében haragszom rá. 2015-ben szép, eredményes focit játszó csapattal BL döntőig jutott, ahol nem volt ellenszer egy csúcson lévő Barca ellen. Hiába sikerült egyenlíteni, tizenegyes helyett Barca kontra és gól jött utána pedig hiába futottunk az eredmény után.

Minek kellett volna következnie?
Jó alapok vannak, a magot tartsuk egyben és erősítsük, ehhez képest a csapat oszlopait adtuk/engedtük el egy nyár alatt Vidal-Tevez-Pirlo és érkezett egy Hernanes, hogy tessék Maxi meg is van oldva a kp kérdés. Ennek ellenére kevesen múlt, hogy a Guardiola féle Bayernt, münchenben kiejtsük. Azt követő évben megint elment egy Pogba és hiába jött helyette Pjanic, Higuain, Alves, ha 11 játékossal kell 3 fronton végigmenni, ki is pukkantunk a végére.
Tavaly elment a BL menetelés legjobbja (Alves), távozott Bonucci és csak éppenhogy maradt Sandro. Tönkrement a védelmünk erre vettünk egy Bernardeschi - Costa kettőst, az senkit nem zavart, hogy a hátvédsor romokban és a kp se BL győztes matéria. Madridban mégis csodát tettünk majdnem.

Aztán eljött az idei szezon, a vak is látta, hogy kellenek középpályások mert ott bukik meg minden. Erre megvettük CR-t.

Az elmúlt években egy közös dolog volt, hogy hiába vérzünk ezer sebből és hiába volt a 2015-ös csapat erősebb, mint a mostani a cél nem változott: BL-t kell nyerni. Ezt pedig azért lehetett kijelenteni mindig, mert igenis nagyban Allegrinek köszönhetően partiban voltunk a nálunk erősebb-esélyesebb csapatok ellen és egészen a mostani első Atletico, illetve a hazai Ajax meccsig nem feltétlen vallottunk szégyent (a döntőket se veszem annak).

Visszakanyarodva Allegri kirohanásaihoz, én teljesen megértem, hogy, ideges. 15-ben volt egy csapata amit kirántottak alóla és hiába kért játékosokat, rendre kész tények elé állították: Középpályást akarsz? Az nem megy, itt egy csatár. Szélsővédőt? Nem, Lichsteinert kiértékeltük van még benne egy év. Na jó, egy Matuidi tudunk hozni, labdát nem tud kezelni de legalább lelkes. Nah, akkor Maxi idén meglesz a BL, ugye?

Gondoljunk bele, hogy minden évben elvárnak valamit amire reális esélyed nincs de mindenhol arra utalgatnak, hogy na majd most meglesz az a siker és el is hitetik mindenkivel. Amikor pedig nem sikerül, jönnek az ilyen és ehhez hasonló támadó interjúk. Én is ideges lennék. Azt nem mondhatja, hogy a keret minősége erre elég most. Valószínűleg Ő sem ezt az ígéretet kapta, hogy a csapat felét eladják, cserébe a maradók pár év alatt kiöregszenek és utódok sehol (Barza, Chiello, Bonu örököse egyszem Rugani...)

Csak azért haragszom a mesterre mert valóban idén nem tudott semmit se kitalálni, pocsék játék, kín volt majd' minden meccs és nyitott szájjal sétáltunk be a f*sz erdőbe... De a fentebb felsoroltak miatt, bevallom én még bízom benne.

Lehet szidni, hogy elvetemült Allegri-fan vagyok :'D

dobor norbert 2019.04.29. 20:12:31

@Vergilius1897: Szerintem mindent elmondtál! És én is hasonlóan látom!+1000

MdewC 2019.04.29. 20:22:27

Nagyon köszi Bránerdani. Mehetsz haza.

GGábr81 2019.04.29. 20:51:25

Ez egy nulla, senki. Provokál és tahó és igen sokmindent el lehet mondani róla. Gusztustalan meg minden...
De igazából én itt ezen a blogon is ezt olvasom már szeptember óta, hogy bl a fő cél és merni kell kimondani stb. Tehát az elvárás részünkről is a bl volt. Valóban CR7 biztos nem "csak" ezért jött. Bár nagyon szép ez is, viszont ezt Hugi, Dybala kettős is hozta.
Nincs címe, ezért nem szólhat? Ha úgy gondolta Allegri, hogy ez az ember nem a Juve szurkolókat képviseli akkor igaza van, mert mit rakott le ez a kis senki az asztalra, hogy Allegri munkáját megszakértse.
Viszont a szurkolónak joga van a kritikához és nem kell hozzá szakértőnek lenni, vagy edzői végzettség. Ezt most nem fejtem ki, de szerintem ez világos.

spaolo1981 2019.04.29. 21:00:21

@Vergilius1897: Costával és Cuadradóval, na meg Dybalával és a nem csak pár meccsig hasznos Bernardeschivel nem lett volna nagy baj ezzel a középpályával. De előbbi kettő folyton sérült volt, Dybala meg nem tudom hol volt, de fejben nagyon távol.

Grinta 2019.04.29. 21:17:00

Azért mert megmondta az igazat a pofádba?

Vergilius1897 2019.04.29. 21:23:13

@Dr. Grant: ";-)" nem állítottam fel semmilyen csapdát. Úgy gondolom, hogy ahogy idén átnyúlt Agnelli Marotta feje fölött, hogy idehozza Ronaldot, úgy ha akar megvétózott volna át/ide-igazolásokat vagy előbb veszi ki a gyeplőt Giuseppe kezéből. Marotta - Agnelli - Nedved - Paratici számomra egyenlő arányban osztoznak a sikeres és sikertelen döntésekben játékosok terén. Egyébként igen, a 4-1 után jobb lett volna, ha távozik (talán) Allegri. Én nem csak az edző felé érzek sajnálatot, hanem a szurkolók irányába is. 2015 után (előtte is) a BL hatalmas vágya mindenkinek és mi is mindig elhisszük (részben a vezetőség, játékosok, edző kommunikációja miatt) , hogy az aktuális idényben meglesz nagyfülü aztán a koppanás után rá kell jönni, hogy ebben a keretben nincs benne a végső győzelem.

babo0410 2019.04.30. 00:20:32

@venember83: Csak az a baj, hogy egy Ronaldo nem elég. A keretben meg sok a motiválatlan játékos. Idén a csapat motivációja volt a legnagyobb ellenfelünk. Ezért kell a nyáron vérfrissítés.

venember83 2019.04.30. 04:46:53

@babo0410: hát, a motiválatlanságot vagy formán kívüli állapotot le lehet verni az edzőn és/vagy a játékosokon. Vajon kin könnyebb a vezetőség/megvalósíthatóság szempontjából? Nyáron valószínűleg lesz egy komolyabb váltás, már ami a távozókat illeti. Meglátjuk, mit hoz a nyár.

del pipi 2019.04.30. 08:15:10

@babo0410: Tisztelettel ha már nem tudsz válaszolni a feltett kérdésemre(a Pogbás cikkben) akkor meséld már el kik voltak a motiválatlan játékosok név szerint. Légy oly pozitív és válaszolj arra amit kérdeztem! Grazie mille!

steven.h 2019.04.30. 09:22:59

@Vergilius1897: Tökéletesen leírtad amit én is gondolok a helyzetről, úgyhogy nagyon köszi

JuventusFanatikus 2019.04.30. 12:10:39

Allegrinek nem kellett volna a Scudettókkal jönnie, elég lett volna azt mondania, hogy neki már könyve, a napokban jelent meg.

MdewC 2019.04.30. 12:32:27

@JuventusFanatikus: lehet, hogy Allegrinek távoznia kellene és jöhetne más edző.

De egy noname interes (fioros stb) ne provokáljon nálunk senkit.

alexGicamo 2019.04.30. 12:33:05

Én nem láttam azt az interjút, de ez manus meg valszeg provokatív, bunkó és kioktató lehetett .

alexGicamo 2019.04.30. 12:40:48

@Vergilius1897: Ezt jól összefoglaltad ! Osztom ! Mindenki abból tud főzni, amije van ...

Joseph Toser 2019.05.02. 03:29:02

@Vergilius1897:
Teljesen egyetértek Veled!
Köszönöm a kiváló megfogalmazást!

2019.04.29. 15:30 |

Címkék: klub nyilatkozat