A Chelsea nem tart igényt Higuaínra

higuain_gonzalo_milan.jpgAz argentin csatár januárban került a Chelsea együtteséhez egy kölcsönszerződés keretében, azonban mindeddig nem sikerült igazán bizonyítania Maurizio Sarri együttesében, hiszen csak négy gólt szerzett tizennégy meccs alatt.

A TuttoMercatoWeb értesülései szerint a londoni klubvezetés az átigazolási tilalom ellenére a játékos visszaküldését fontolgatja, amivel komoly fejfájást okozna a Juve igazgatói számára.

Cristiano Ronaldo nyári érkezése nyomán a torinói klub igencsak komoly költségeket vállalt magára, így nemigen engedheti meg magának Gonzalo Higuaín nettó 7,5 millió eurós fizetését.

Mindazonáltal már elvileg született terv a béreket illető kiadások féken tartására, miközben akár erősödhet is a csapat, így a torinói klub vezetői szeretnék beszámíttatni az argentin csatár játékjogát honfitársa, Mauro Icardi játékjogába.

Az Intertől nyáron feltehetően távozni fog Mauro Icardi, hiszen valószínűtlen, hogy varázsütésre megoldódnának a keretbeli feszültségek, a csatár pedig számos komoly klub látómezőjébe került, hiszen nagyon jó mutatókkal büszkélkedhet: 211 meccsen 123 gólt szerzett az Inter mezében.

A torinói együttes pénzt plusz Gonzalo Higuaín játékjogát kínálhatja a bajnokságot valószínűleg harmadik helyen záró klubnak, és bár Gonzalo Higuaín már korántsem fiatal, az olasz bajnokságban kiváló mutatókkal rendelkezik: a Napoli mezében 146 meccs alatt 91 gólt lőtt, míg a Juve mezében 55 gólig jutott 105 meccs alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1714788242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FinoAllaFine 2019.04.27. 10:36:21

Marotta legjobb igazolasa.. A kancsi nem elég hogy 4 év alatt tudatosan leépítette a kozeppalyankat, hagyott egy minusz 90 millio euros bucsu csomagot is.

jeneiPALI 2019.04.27. 10:42:11

Isteni Marotta vigye oda ö hozta ide egy valag pénzért a legnagyobb bukásunk ként lesz nyilván tartva

Juvetto 2019.04.27. 10:51:34

Egy esetleges Higuaín-Škriniar cseréről is dumálhat majd a nyár folyamán Paratici és a mentora, persze csak a CorSport szerint.

JuventusFanatikus 2019.04.27. 10:54:10

@Juvetto: Az már beszéd lenne, kár, hogy nem sok esélyt látok rá.

Juvetto 2019.04.27. 11:04:08

@JuventusFanatikus: Igen, egy ilyen bizniszhez azért már elég ostobának kell lenni. Bár ebből a szempontból én sosem becsülnék le egy hullarablót!

Rikoo 2019.04.27. 11:21:35

Borzalmas szezonja van, mondjuk ha engedne a fizetéséből én inkább őt tartanám meg, mint Mandzukicot.

Matteo89 2019.04.27. 12:14:57

32 éves lesz idén és borzalmas formában van, a fizetése meg magas. Baromi nehéz lesz tőle megszabadulnunk.

Juvetto 2019.04.27. 12:21:41

@Dr. Grant: Hát igen. És még viszonylag sokba is kerül a játékjoga, meg már nem is fiatal. Halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk, jól pedig már nem nagyon jövünk ki ebből az egészből.

@Rikoo: Nem tudom, talán mindkét játékosnak lefőtt már az a bizonyos kávé, illetve egyik sem szívesen koptatja a kispadot.

Il Principino 2019.04.27. 12:46:18

Mennyiért is érkezett CR?Mennyi a fizuja?
Az,hogy Higuaínnal így jártunk az még a Ronaldo biznisz extra kiadása!
Nyugodtan hozzá lehet számolni még azt is :)

Matteo89 2019.04.27. 13:29:53

@Il Principino: Mi köze van ahhoz Ronaldónak, hogy Higuain meghízott és 32 évesen gyakorlatilag használhatatlan?

Matteo89 2019.04.27. 13:31:30

@Matteo89: Én őt kedveltem egyébként korábban, de nekünk ennyi pénzért, ekkora fizetéssel anno már nem szabadott volna leigazolnunk. Ez egy teljesen elhibázott döntés volt Marottáék részéről.

venember83 2019.04.27. 14:03:07

Egyesek azért vigyázhatnának, mit írogatnak, hisz Beppe beismerten legjobb igazolásáról beszélünk.

Il Principino 2019.04.27. 14:46:02

@Matteo89: Mondjuk hogy a Ronaldo bizniszt anyagilag nem lehetett volna kisakkozni,ha Higu is marad+a fizuja!Abszolút hasznára volt a csapatnak és Dybalaval is jó párost alkottak.Azóta Higu és Dybala is kis túlzással kuka!

Bianconero 2019.04.27. 14:56:18

Én szerettem Pipitát itt. Nem tudom sokaknak mi a baja vele. Jó, voltak hullámvölgyei, de a 100 meccsen 50+ gól teljesen korrekt. Ettől függetlenül ne nálunk próbáljon ismét jó formába lendülni.

NagyonJuve 2019.04.27. 16:04:11

Már kaptunk érte egy 20 ast. Valamelyik kínai klubb meg elviszi 30 ért ott a fizuja sem lessz gond. Lemondta a válogatottságot is az sem motiválja hogy maradjon topp ligában a behívóért.

bianconeri83 2019.04.27. 16:36:56

Csóri Higu, remélem azért valahol még megtalálja a helyét

Dante01 2019.04.28. 09:31:48

Én akkor is azt mondtam, mint ahogy most is, hogy akkor kellett volna Icardit elhozni azonnal mikor a hülyék 50m-ért el akarták adni. Helyette vettünk egy Higut 90m-ért.
Szerintem nem játszott rosszul nálunk, de sajnos ami őt mindig is jellemezte az az, hogy a nagy meccseken egyszerűen 0 a teljesítménye. Hiába rúg egy kis csapatnak 3 gólt ha a bl-ben egy meccset leszámítva semmire nem mentünk vele. Mikor elment a Milanhoz ott megmutathatta volna, hogy hiba volt kölcsönadni. Nem sikerült. Elment Sarrihoz ahol több, mint 1000 perc alatt rúgott 4 gólt. Furcsa, hogy Sarri imádja még is sokszor még a keretben sincs. Marad neki Kína vagy az MLS.

2019.04.27. 10:05 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról