Pirlo: "Hiányzik a minőség a Juve középpályájáról"

pirlo_andrea_lelaton.jpgA Juventus idén is könnyűnek találtatott a Bajnokok Ligájában, s az Ajax ellenében elszenvedett vereség óta a zebramezesek szurkolói, valamint az olasz sajtó is a sikertelenség okait keresi.

A klub egykori világklasszisa, Andrea Pirlo a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva beszélt a témáról.

"Kiváló középpályánk volt, amely minőséget és mennyiséget képviselt, s amely az egész csapat pillére volt a nagyszerű védelemmel együtt. Azt kell mondanom, hogy talán a támadóink olyanok voltak, amilyenek, de a ciklusok ilyenek, van, hogy egy csapat erősebb elöl, nem egyszerű, hogy tökéletes legyen." - mondta el véleményét Pirlo.

"Úgy gondolom, hogy hiányzik a minőség a Juve középpályájáról, Pjanić az egyetlen, aki minőséget jelent. Jó játékosok, de szükség van valamire, valakire, aki olyan, mint Iniesta, valamint egy jobban kipróbált játékstruktúrára."

A Juventus középpályáját rengeteg kritika érte az Ajax elleni vereséget követően, s a legtöbb vélemény szerint ebbe a csapatrészbe világklasszis játékost kell igazolni, amennyiben a csapat jövőre ott kíván lenni a Bajnokok Ligája végelszámolásánál. A zebramezeseknek már van egy biztos érkezője, hiszen az Arsenal walesi válogatott középpályása, Aaron Ramsey nyáron a torinói klub kötelékében folytatja pályafutását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2714774004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2019.04.18. 19:02:56

Nagyon jól látja a Maestro

ZED! 2019.04.18. 19:07:51

@steven.h: Jól látja, de nem csak a minőség hiányát jegyezte meg, hanem a játék struktúrát is... Ő is látja azt, amit nagyon sokan, hogy nincs értelmesen összeállított és összeszokott kezdőcsapat és hozzátartozó játékrendszer, mert ez az idióta mindig variál...

JuventusFanatikus 2019.04.18. 19:08:12

Igaza van, mint szinte mindig. A középpálya a csapat lelke, e csapatrész nélkül nincs se normális támadás, se normális védekezés. Ennek lehetünk szemtanúi hétről-hétre.

Direct_01 2019.04.18. 19:16:21

Pjanic az egyetlen,persze.Csak Pjanic is egy kalap szzzzzrral egyenlő.Inkàbb Cant emeltem volna ki,csak ne lenne az a sok sérülés.

NagyonJuve 2019.04.18. 19:22:15

@Direct_01: egész más a két játékos. Szerintem is pjanic sokkal teknikásabb játékos can nál. Can simán egy közepes szintű kp. Talán még fejlődhet de sosem lessz klasszis.

Shyr Kahn 2019.04.18. 19:22:42

@ZED!: A "jatek strukturaja" nem egyenlo a "varialasaval". Sokan a varialhatosagot es a flexibilis keretet pozitivumkent emlitik es sztem nem is erre celzott Pirlo, hanem a JATEK strukturajara (szvsz a formaciotol fuggetlenul). Bar nem olvastam (es nem is ertenem) olaszul a pontos idezetet. Mi tagadas sztem is a kp es csatarok kozti kapocs tunik a leggyengebb lancszemnek, de sztem ezzel tisztaban van Allegri is. Csak ugye ideny kozben nehez igazolni.

Rikoo 2019.04.18. 19:40:55

Kicsit nyers, de teljesen jogos kritika.

pedronegroo 2019.04.18. 20:15:46

Maestro ez most nem volt elegáns!

Alex8610 2019.04.18. 20:20:38

Jó lenne Allegri mellé segednek mintha anno lett volna erről szó.Amugy teljesen igaza van annyi formáció varialas volt idén is hogy nem csoda hogy nincs semmi összhang a játékosok között és konkrétan játékunk sincsen.Kivalo tamadosorunk van de rengeteg olyan meccs volt az idén hogy félidőket hoztunk le kapuraloves nélkül vagy meccsenkent 1-2t.Ez azért több mint ciki.

MdewC 2019.04.18. 20:46:47

MAESTRO!

Tökéletes nyilatkozat.

Se védekezésben, se támadásban nem erős a kp.

Pont a napokban akartam írni, hogy emlékeztek a Pirlo, Marci, Vidal, Pogba kp mennyi gólt termelt? Konkrétan vitték a csapatot.

Most hol vannak azok a gólok?

Se átlövés, se betörés, se beadás, se gópassz, sehol nincs a kp.

Ennyi.

Nincs miről beszélni.

Juve!

west30 2019.04.18. 21:06:00

Elvileg pirlo meg azt is mondta,nem gondolja hogy Mandzukicnak kellene lennie a kozepcsatarnak abban az esetben,ha a Juventes Bl-t szeretni nyerni jovore.

ZED! 2019.04.18. 21:10:06

@west30: Pirlónak, több elképzelése van, mint Allegrinek..

JuventusFanatikus 2019.04.18. 21:18:15

@west30: Én úgy olvastam, hogy úgy gondolja nem Ő lesz, ha a Juve számára továbbra is a BL győzelem a cél. Így nyerhet kicsit más értelmet is a nyilatkozat.

@Rikoo: @pedronegroo: Ő ilyen, nem szarral gurigázik. Megmondja a frankót.

Grinta 2019.04.18. 22:42:50

@ZED!: Azért legyünk igazságosak.Pirlo esetében is kívülről belepofázni kicsit könnyebb.Igaz Scholes?
Eljön az idő mikor meg kell(ene) majd mutatni edzőként is : /

2019.04.18. 22:45:15

Igaz. Meg az is, hogy színtelen, szagtalan a játék, nincs struktúra, sem identitás, amitől így a középpálya még gyengébb hatást kelt. Viszont a klasszisát Pjanic sem ezen a meccsen bizonyította.

@Rikoo: @pedronegroo: Sokat volt ám Gattuso mellett a középpáylán. ;-)

Bianconero 2019.04.18. 22:50:14

Egyetértek, de mi a javaslat, kik a tkp jelöltek?

JuventusFanatikus 2019.04.18. 22:55:43

@Dr. Grant: Fura, de a Gattuso nyilatkozatok inkább olyan, amit Pirlótól várnánk. Jópofa, őszinte, kellően kultúrált. Pirlo meg inkább olyan Gattusósan nyers, kemény, de rohadtul igaza van mindig. De a könyve elolvasása után nem meglepő ez a nyilatkozat, Ő ilyen, így szeretem:)

2019.04.18. 22:57:57

@Bianconero: Egy mercato alatt ebből a mostaniból nem lehet nagyon erős középpályát csinálni szerintem. Annyi pénzt nem tudnának áldozni rá. Min 2 játékos, 200-300 M között, pl. SMS+Eriksen ráadásul lutri, hogy mennyire lenne sikeres a projekt.

2019.04.18. 22:58:45

@JuventusFanatikus: Tanultak egymástól, na. ;-) Kicsit vettek át egymás identitásából is.

JuventusFanatikus 2019.04.18. 23:01:18

@Dr. Grant: Gattusót tuti elküldték valami illemtanárhoz. Vagy annyit b@szogatták, hogy elment magától:D

Mitya10 2019.04.19. 02:22:46

Most akkor Pirlo is hülye a focihoz mint mi "patkányok" gondolom...

venember83 2019.04.19. 05:50:35

Éles kritika ez a vezetőség (a középpálya minősége) és az edző (jobban kipróbált játékstílus hiánya) számára is. Szép volt, Andrea!

FinoAllaFine 2019.04.19. 06:54:06

Igy igaz Andrea. De biztos Te is csak egy hálátlan, patkány divatdrukker vagy, mint mi akik mernek a jogos(?) kritika eszközével élni...

Btw, ezt Marotta cseszte el 3-4 évvel ezelőtt, amikor elkezdte módszeresen leépíteni a középpályánkat.

del pipi 2019.04.19. 08:01:03

Csak rámutat azokra a dolgokra amiért a csapatunknál a futball elvesztette a lényegét!

babo0410 2019.04.19. 08:47:59

@Grinta: Teljesen egyetértek. Ők nem edzők, nem is voltak. Kívülről teljesen máshogy látják. Szerintem nem Allegri az ok. Sőt Allegri mindig próbálja a lehető legjobb felállást, játékstílust megtalálni.

del pipi 2019.04.19. 09:12:24

@babo0410: Aki azt mondja hogy Allegri a legjobb opció a JUVENTUSNAK , az vagy behazudja magának vagy festi magát! Amúgy meg Pirlo nyers volt de korrekt!

Grinta 2019.04.19. 13:47:55

@del pipi: Miért ne mondhatná ezt valaki anélkül,hogy le lenne hülyézve? : / pl.Én
@babo0410: Allegri is benne van.Ahogy a győzelmekben is,úgy a vereségekben is.Ahogy játékosok,csapatrészek,jó,vagy rossz döntések estén is.
Mert van itt azért igen sok konstruktív gondolat mindenkitől,és iggen,még azoktól is akik valamelyik játékost bőven nem kedvelik.
Vegyük csak példának okáért,Alex Sandro esetét,vagy micro ciklusát tekintve Canceloét!Mert a portugálra még lehet mondani hogy mostanában formaingadozás van,de a Brazil muksóval mi van egy jó ideje?És ezt mondom úgy hogy az utóbbi meccseken szerintem! bőven jól teljesített.Gond van vele
Ennek valami oka van..Lehet Allegri is,benne van a pakliban.Vagy a távozási szándéka nem teljesülése,bérezése..de..játszani csak szeret.Mármint focizni.Vagy valaki kikapcsolta a zenéjét?,és anélkül már nem megy?
Ő se gép,ez idáig rendben is van.Viszont ugyanazt tudom mondani amit nyáron mondtam,és amivel jó keményen be is buktam:Hogy Pjanicnak,és Sandronak kell olyan szinten húznia ezt a Juventust,mint az állat!!Se vébé,se sérülés,minden teljesen optimális volt ahhoz,hogy csúcsra járatva pörögjenek akkor amikor igazán kell.Fizikailag is!Mert minden edzés a lábukban volt,nem augusztusban csatlakoztak a kerethez,az Olaszok szintúgy,és bár Én bírom Allegrit,szívesen megkérdezném hogy ezek a faszik,idevéve Cancelot is-miért nem dübörögtek?Ez több mint a fél kezdőcsapat!!
És nem elfelejtvén azt sem hogy milyen kicsin is múlik/múlhat a továbbjutás-ezt kitárgyaltam rendesen már.Ez most a másik oldala

del pipi 2019.04.19. 15:06:43

@Grinta: Nem mondtam senkire hogy hülye csak hogy festi magát! Nem feltétlen mondom senkire hogy hülye vagy! Viszont azt sem értem amikor valaki változás ellen van és jó a hígfos tengerében lubickolni. Méghogy nincs alternatíva? A többire +1000

Grinta 2019.04.19. 15:10:54

@del pipi: Mi lenne a hígfos?
Európa legjobb nyolc csapatában benne lenni,és bajnoki címet nyerni óriási pontelőnnyel?
Csak hogy tegyük már rendbe a dolgokat.

venember83 2019.04.19. 15:14:02

@Grinta: 180 perc alatt 3 kapuralövés pl. Vagy az Atléti elleni madridi meccs.

del pipi 2019.04.19. 15:25:09

@Grinta: @venember83: Akartam volt mondani! A scudettora büszke vagyok, a pontelőnyt köszönhetjük is hogy idén mindenki nagyon nagyban van, de ha ez a bajnoki cím bevonul a Juve történelmébe hogy a nyolcadik scudettot igazi rákkeltő futballal nyertük... hát azon sem csodálkoznék. És abban is biztos vagyok hogy a mi játékosaink is képesek lennének olyan focit játszani mint az Ajax! Csak hát a Fantázia...most megyek festeni mert az asszony rám szólt pápá

Grinta 2019.04.19. 15:38:59

@venember83: Vagy tíz rossz perc.Srácok egy teljes szezont vizsgálunk alapesetben nagyítóval.Nem kiragadott pillanatokat.Ez így nem vezet sehova,mert lehet vele szembe hozni egy idegenbeli Manchester meccset,vagy az Atleti szuper visszavágóját.Az első csoportmeccs,tudom.Vagy ez nem számít már ilyenkor,mindenképp le van söpörve?
Egyébként melyik párharcra gondolsz,példaként felhozva az oda vissza 180 perc alatti állítólagos kapura lövéssel?
Hozz már egy statisztikát,mert kíváncsi lennék rá!

Grinta 2019.04.19. 15:52:20

@del pipi: Az odáig rendben van,de a bajnoki szezonunk 32 27 win 3d 2v (65-22)-azt azért nem kell nagyon magyarázni!Csak magunknak köszönhetjük!Mondja könnyen a számokbuzája,azt hiszem magamra már csak használhatom a jelzőt ; )
8
Történelemkönyv lesz,ha tetszik egyeseknek,ha nem!!
Kutyulifaxát nem fogja érdekelni teszem azt tizenöt év távlatából,és még sokat is mondtam-hogy jajj milyen gyengén játszottunk három karakter szerint : /
30as évektől az ötös bajnoki sorozat,persze akkor kockával játszottak tudom : /
Vagy a 76/77-es szezon Te milyen pocsék volt!Emlékeztek?Hát bűn gyenge volt.
Elég baj hogy a zinternet korában semmi semmit sem ér jelen pillanatban : /

Grinta 2019.04.19. 15:53:22

@venember83: Böngészem!Az elsőt megtaláltam Én is,másodikat az Istenért se sikerült.Köszi

Grinta 2019.04.19. 16:00:37

@venember83: Esküszöm fogadni mertem volna hogy csak kétszer lőttünk kapura.
Viszont elkezdtem böngészgetni emlék alapján meccseket.Pl Liverpool-Bayern (hirtelen ez jutott eszembe).Az első meccsen a Liverpool otthon kétszer találta el a kaput.A Bayern hazai pályán egyszer.
Tehát van ilyen.Ezt nem mentségként írom,mert nagyon kevés szám,de közel sem példa nélküli.

Grinta 2019.04.19. 16:03:15

*hogy NEM csak kétszer.Rosszul írtam.
Nagyobb számra gondoltam.

Grinta 2019.04.19. 16:08:38

Van olyan oldal ahol négyet Juvésat látok a hat Ajaxal szemben.
Az sem sokkal szebb,de magyarázat a vendégre.
Nem tudom ezt pontosan hogyan számolják különbözőképpen,mert elég egyértelmű kritériumai vannak egy kaput eltaláló lövésnek-definició szerint : D

Gaben Smith 2019.04.19. 18:14:57

@Grinta: es kit erdekel 30 ev mulva a konyvekben leirtak! A jelenben elunk es ezt a higfost latjuk ez a lenyeg ! Nem az a baj hogy kiestunk hanem az a baj ahogx es aki ellen ! Semmi tuz semmi akarat egyszeruen remes nezni a jatekunkat mintha mindenki elfelejtett volna focizni! Ha allva halunk meg tokosen akkor semmi baj nem lenne a kiesessel

2019.04.19. 19:22:45

@Gaben Smith: +1 Pontosan. Nemcsak hogy a játék nem megy. Mert nem megy, hiszen LEISKOLÁZOTT minket a csikó Ajax, de lelkesedés, akarat sincs és látszott, hogy már a játékosok is elvesztették a hitüket. Ez pedig 2 dolgot jelenthet: 1) lélektelen játék (ugyanaz a pénzük úgyis megvan); 2) Értenek annyit hozzá, hogy látták, hogy hiába halnak meg a pályán, az egész fosból úgysem lesz lesz semmi, mert nem hisznek az edzőben (akármit is nyilatkoznak).

alexGicamo 2019.04.19. 19:43:49

@MdewC: Egyetértek ! Kár szépítgetni , szar a középpályánk. De ezt mindenki tudja . Ott nagy tatarozás szükséges a nyáron . A védelem közepéről nem is beszélve, szintén zenész . Ha ezeket sikerül optimálisan végrehajtani,akkor a mesteren a sor . Neki is meg kell újulnia, ha marad .

Grinta 2019.04.19. 20:23:13

@Gaben Smith: Aki a történelm(ünk)et nem becsüli,annak se jelene nincsen,sem jövőre nem lehet.Tisztelet!
Az hogy most mit jelent a Juventus,azt csakis a múltunknak köszönhetjük!Megannyi csodálatos játékosnak volt álma hogy a Juventusban játszhasson,és azt az aranyoldalaknak köszönhetjük!

del pipi 2019.04.20. 06:55:44

@Grinta: Szóval te vagy a számok buzája? Mi az a buza? Már mondtam hogy a számok nem hazudnak, úgyhogy ha nincs túlzásba víve a statisztika minden ok , de van az a pont amikor a szememnek hiszek. Én is feltudom azt a kb 5-6 meccset sorolni amikor piszok jól játszott a csapat, és én nem azt akarom hogy a pár évvel ezelőtti Barca játékát focizzuk de egy jó juventusos, amolyan jó olaszos ,védekezésből támadásos, technikásan, sallangmentesen, fantáziával, koncepcióval, mint a történelem könyvben az elődök tették az jó lenne. Tetszik ahogy véded a JUVENTUS-t de Allegrit már nincs értelme, remélem a történet más edző nevével folytatódik. Te is tudod hogy sok mindenben egyet értünk és iszom a szavaid (bár mindenkit megtisztelek azzal hogy elolvasom amit ír!) néha nüansznyi különbségek azért akadnak, ettől vagyunk különbözőek, de abban is igazad volt a meccs után hogy sok apróságokon ment el a meccs , sok apró döntés határoz meg egy kiesést vagy egy tovább jutást. És ezért várok változást, mert úgy estünk ki hogy már a scudetto zsebben , a teljes csapat pihenhetett és ezek után úgy mozogtak a játékosok mint valami asztmás kovászos uborkák! JUVENTUS SEMPRE SARA!

2019.04.20. 07:56:25

@Grinta: Hát, hogy őszinte legyek én nagyon becsülöm a történelmünket, sőt továbbmegyek, nekem kedves emlékek, amik ráadásul büszkévé is tettek. De ami ezekben az években oda bekerül, arra nem vagyok büszke. Sőt. Szomorú, elkeserítő.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása