Conte a visszatérésre készül

Conte Antonio_3.jpgAntonio Conte, a Juventus és a Chelsea korábbi menedzsere elárulta, hogy hamarosan szeretne újra edzőként tevékenykedni.

Conte azóta nem vállalt komolyabb szerepet a futballban, hogy tavaly nyáron távozott a londoni kékek kispadjáról.

Az utóbbi hónapokban hírbe hozták már az Internazionaléval, az AS Romával, valamint az AC Milannal, és szó volt arról is, hogy visszatérhet a Juventushoz.

A korábbi olasz szövetségi kapitány - aki tavaly ősszel közel volt ahhoz, hogy betöltse a megüresedő vezetőedzői posztot a Real Madridnál - most a jövőjéről beszélt egy olasz televíziós műsorban, az E poi c’è Cattelan-ban.

"Még mindig nem tudom, hogy hová fogok menni" - mondta Conte a talk show-ban, amely csütörtökön este kerül majd a képernyőre Itáliában.

"Bizonyosan azt a csapatot fogom választani, amelyiknek a projektje meggyőz engem."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7714773592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2019.04.18. 16:52:54

Akkor inkább maradjon Allegri. Conte ugyanúgy egydimenziós edző, mint Sarri. Bele van szerelmesedve a 3-5-2-be, nagyon sablonos. Két érv szólhat mellette: jól tud fanatizálni és kötődik a klubhoz.

juve28adam 2019.04.18. 17:13:51

@Juventino86: + képes felépíteni egy csapatot
Ha marad Allegri akkor kíváncsi leszek Ő mire lesz képes egy (majdnem) teljesen új gárdával.

Shyr Kahn 2019.04.18. 17:22:49

@juve28adam: Lesz (majdnem) teljesen uj garda? Tartok tole, hogy ez csak a szurkolok egy reszenek a fejeben letezik. En speciel nem szamitok 3-4 nagyobb valtozasnal tobbre. Es azt kell, hogy mondjam ezzel egyet is ertek. (1 vedo, 2 kp es egy uj csatar, ebbol Ramsey mar le van zsirozva)

Juvegaspy 2019.04.18. 17:24:23

@Juventino86: az a 3-5-2 egesz pofas lehet elol CR el hatul Chielloval Kozepen a Walesi iranyit mellette Emra Can masikon meg 1 nagy nev vagy akar Pjanic.
Ez mar 1 eleg eros gwrinc jovore.
Plusz Conte fanatizmusa nem vagyok biztos benne hogy rossz megoldas lenne ez.
Plusz en csipem ha egy edzo rendelkezik jatekos multal.. Igy barmilyen sztar jon vagy mar eleve itt van akar CR re is gondolhatunk talan jobban tiszteli a szemelyet. Dybala biztosan. De ez mar szubjektiv velemeny

hurbiny3k 2019.04.18. 17:30:37

@Juvegaspy: Amúgy nagyon sajnálom, hogy az Ajax ellen nem 3-5-2 lett.. Az Atma ellen nagyon működött Can hátul, nem értem, miért nem lett újra megjatszva..

ZED! 2019.04.18. 17:36:13

@hurbiny3k: Ami működik és jó, azt Allegri gyorsan elveti...

frenky441 2019.04.18. 17:37:58

@Juventino86: Én is így gondolom, de ha Allegri elmegy igazából ki mást lehetne akivel előrébb lehetne lépni. Zidane, Guardiola, Pochettino, Klopp nem igazán mozdítható.

Il Principino 2019.04.18. 18:00:35

Kedves Antonio te már lemondtál a Juventus projektjéről,most már ide Ne gyere,mert bőven van pénz!

Bianconero 2019.04.18. 18:09:20

Húsvéti kacsa. :-) De hát ilyen lesz a sajtó pár hónapig most.

Én olyan edzőre cserélnék csak, aki nyert már nemzetközi kupákat. Aranyosak és a scudettóhoz elegek ezek a Conte, Maxi, Sarri szintű arcok, de hacsak nem lesz belőlük új Guardiola vagy új Mourinho rögtön 1-2 év alatt, akkor elfogy a tudomány.

Apropó. Nem örülnék neki, de Mourinho ráér, nem? Ronival spanok vajon?

Rikoo 2019.04.18. 18:15:20

@Bianconero: Interhez akar menni, csak Marotta nem akarja őt.:D

Bianconero 2019.04.18. 18:18:47

@Rikoo: nna az éppenséggel jót tenne a bajnokság színvonalának, hátha megizzadnánk picit a 9-10. scudettóért.

Vergilius1897 2019.04.18. 18:20:35

@frenky441: Csak olyan edzőben érdemes gondolkodni aki több 100 milliós vásárlások nélkül is képes az elképzeléseit megvalósítani, tud a kerethez alkalmazkodni. Guardiola a Citynél, Klopp a poolnál szórja a pénzt, Zidane pedig úgy ment vissza a Realhoz, hogy gyakorlatilag annyit költ amennyit akar. Nálunk ez nem megy és egy darabig nem is lesz változás ebben.

Pochettinonak viszont tudnék örülni, ha megy Allegri, benne látom a legnagyobb fantáziát.

2019.04.18. 18:26:52

"C" opció legyen. Az "A" és "B" már volt, mind a 2 hozzátette, amit tudott, ennél többet már egyikük sem tudna.

frenky441 2019.04.18. 18:34:02

@Vergilius1897: Persze hogy kell hozzá pénz, de egy két akár meghatározó játékos is el kellene adni. Meg kell bolygatni a méhkast, és nem 30 éves játékosokban kell gondolkodni
hanem sikerre éhes 20-25 évesekben. Nincs egy 25 év körüli meghatározó játékosunk amiből legalább öt kellene.

DelPiero2 2019.04.18. 18:49:20

@Juventino86: csak BL meg EL nem igazán ment neki.

rockitbaby 2019.04.18. 18:51:29

@Juvegaspy: A fanatizmussal kapcsolatban azért nem szabad elfelejteni, hogy akkor nem pusztán a csapat gerincét, de a keret túlnyomó többségét is olaszok alkották. Temperamentumos népség, nem nehéz őket fanatizálni. Persze kell a megfelelő módszer, de az a mai kvázi nemzetközi keretre vajmi kevés hatással lenne.

Jelen pillanatban több esélyt látok arra, hogy Conte hajszárítózására a játékosok úgy reagálnának, mint annó Krasic. Ez normális?

A játékos múlt sokat segít, de nálunk kanyarban nem ezzel van gond. A keret túlnyomó többsége nem tud egymás után két jó meccset játszani. Míg beépítettünk egy CR-t, addig több játékost pedig le. A korábban működő formaidőzítés is krahácsolt most. Ezeket a hibákat pusztán azzal, hogy játékos volt az edző, és talán ez miatt jobban tisztelik, még nem oldjuk meg.

JuventusFanatikus 2019.04.18. 18:57:41

@rockitbaby: Nem is feltétlen csak mert olaszok voltak többségben, hanem mentálisan erős játékosok alkották a keretet, míg most kevés ilyen játékosunk van.

Juvegaspy 2019.04.18. 19:02:24

@rockitbaby: Bajnok lett a Chelseavel ugy h alig beszelt angolul.. Feltuzelne o itt is a nepet.
De meg mindig nem tudom h o lenne a jo megoldas

jeneiPALI 2019.04.18. 19:14:25

Allegri menjen ,és hozzanak végre valakit aki bl be tud valamit mutatni a scudettokat szerintem behuznánk mostmár bárkivel mert nincs ellenfél lötyögve fél gözzel is, de ez kevés , allegri bebizonyitotta képtelen blt nyerni volt két döntönk ugyan de mindkétszer lefociztak minket föleg az utóbbin megalázóan , mostmár a negyedöntöbe aláz egy ajax minket igaz hogy akár a bl re is esélyesek lehetnek de akkor is , szerinem allegri nem képes motiválni régi modi edzö ami a bl be nem nyerö már mwnjwn vissza amilanhoz oda illene

Juvegaspy 2019.04.18. 19:25:45

@jeneiPALI: Klopp Pochetino evek ota 1kib@szott kupat nem nyertek.
Pep a barca ota semmi
Zidane a Realnal van. Deschamps kb ua mint Allegri sztem bar a jatekosmult mint mar fentebb emlitettem sztem sokat szamit. De o sem hagyja ott a valogatottat. Szoval ismet kerdem. Ki bazmeg?

rockitbaby 2019.04.18. 20:10:16

@Juvegaspy: Közben összebalhézott a csapat gólfelelősével, aki mellesleg még csak nem is klasszis, és kanyarban nem tisztelte. Azóta is azt nyögik a Chelsea-nél. Kidobtak valag pénzt csatárokra - Morata, Batsuayi - és semmi. Amellett, hogy bajnok lett, a jelenlegi problémák legnagyobb felelőse.

Rugani-t talán felépítené karöltve Spinazzola-val, Berna-ból kihozná az állatot. De Benta-t tuti kirakná, nem bítja az ilyen stílusú játékosokat. Lenne előnye, de azt a bizonyos nagyfülűt ő sem hozná haza. HA csapatot akarnánk építeni, fiatalítani, akkor jó döntés lenne.

Shyr Kahn 2019.04.18. 20:21:25

@NagyonJuve: Gasperini kb Luigi Del Neri kategoria szamomra, bar lehet kellemeset csalodnek, de ugy gondolom, hogy ez nem a kiserletezgetes idoszaka, szoval en bizonyosan nem gondolkodnek benne. Szvsz egy olyan edzo kell, aki ismeri az olasz focit es letett mar valamit az asztalra. Ezeknek a kiteteleknek jelenleg nem sok mindenki felel meg... egeszen pontosan Allegri es Conte, akik elerhetoek (valaki emlitette Mourinho-t... Isten orizzen meg tole bennunket!... mas se hianyozna, mint az arrogans stilusa az elavult vilagnezetevel egyetemben)... Gasperini es Inzaghi meg nem tettek le eredmenyeket az asztalra bar utobbi sztem kifejezetten tehetseges fiatal edzo (Gasp mar idos hozza szvsz, hogy jol kezelje a Juvenal uralkodo nyomast). Ettol fuggetlenul en Inzaghi-t sem hoznam (most ellent mondok a korabbi hsz-eimnek), mert ebben az idoszakban a kiserletezgetes nem feltetlenul jo. El vagyunk kenyeztetve a bajnoki cimekkel (en sokakkal ellentetben nem erzem, hogy ezt bmelyik edzovel meg tudtuk volna csinalni) es BL eselyeskent indulunk evek ota. Ha ezek utan egy kiserletbe belebukunk, akkor mit fog a szurkolok tobbsege csinalni? Mar most egy-egy vereseg utan szomoru latni a brutalis elvarasokat es a szurkolok tobbsegenek megnyilvanulasait. Ne akarjuk megnezni mi tortenne, ha egy uj edzo meg ezt sem tudna elerni.

Shyr Kahn 2019.04.18. 20:24:25

@rockitbaby: Azert az eremnek ket oldala van. Ki tudja kezelni normalisan Costa-t? Az a jatekos egy elmebeteg, de legalabb is nagyon ontorvenyu. Hany meccsre is tiltottak el? 8? Nem hibaztatnam Conte-t e miatt. Valojaban sztem jol tette, hogy kitette azt az anyaszomoritot a keretbol anno.

rockitbaby 2019.04.18. 20:35:43

@Shyr Kahn: És onnan indult a kálvária csatárkérdésben. Persze akkor ott ki kellett csapni a brét, de ezzel olyan problémát okozott, aminek mi januárban kifejezetten örültünk Higuain kapcsán.

Nem mellesleg jó képet festett az az időszak arról, hogy mi lenne, ha ő kapná meg a gyeplőt egy az egyben.

Shyr Kahn 2019.04.18. 20:39:28

@rockitbaby: Nem tudjuk mi volt a hatterben, de en speciel Conte-nak adok igazat. Miert? Costa-val azota is csak a baj van... olvasd el a hirt, most az ATMA-val rugja ossze a port. Conte tokos volt, hogy meglepte. Az sztem mas kerdes, hogy utana lejtmenetbe kezdtek. Az szvsz nem csak az O hibaja volt. Nezd meg Sarri mire megy a kerettel/jatekosokkal. Conte fanatikus edzo. Pirlo is jot nyilatkozott vele kapcsolatban (zseninek titulalta), es azota egyebkent sokat tanult a grof. Ki tudja mennyire lenne most jo. Valoszinu nem tudjuk meg.

NagyonJuve 2019.04.18. 21:18:43

@Shyr Kahn: pont fordítva gindolom. Gardiola, klopp, zidan sem volt szár edző, de még conte meg allegri sem voltak sztár edzők mikor ide kerültek. Sztár edzőket hozni minek? Pont inzaghi lett volna a másik edző akit szivesen látnék. Gasperini szerintem egész más mint del neri. Azért mert kicsit öreg? De viszont nem az a régi védekezzünk és ne támadjunk tipus. Halad a korral. Valverde sem sztár edző egy középcsapatból hozták és milyen jól bevállt.

hurbiny3k 2019.04.18. 21:31:48

Gasperininek én is nagyon örülnék, ha nem is lennénk egyből eredményesek, a játékunk levinne a fejünket..

Shyr Kahn 2019.04.18. 22:10:25

@NagyonJuve: Luigi csuda jo volt a Sampdoriaval. Ha jol remlik Marotta-val egy csomagban hozta nekunk Agnelli Ot. Tudjuk mi tortent, amikor a Juvenal volt. Es tudjuk mi tortent, amikor Conte valtotta. A 4. hely a Samppal eleg jo volt es eleg szep focit is jatszatott veluk Delneri, megsem volt alkalmas a Juve elere. Ezt a rizikot latom Gasperini-ben is. Azert emeltem ki a korat, mert idosebben nehezebb alkalmazkodni mondjuk ahhoz a nyomashoz, ami a Juvenal van. En semmikeppen nem szamolnek vele. Inzaghi mas teszta. O fiatal es ezert meg sokat alakulhat, de mar most is nagyon jo amit csinal. Sajnos azonban most az atmeneti rosszabb szereplest Europaban nem dijazna a szurkolok tobbsege (talan en sem) es bizony nala ennek eleg nagy az eselye, hiszen tapasztalatlan nemzetkozi teren.

Grinta 2019.04.18. 22:50:17

@hurbiny3k: Ahogy már írtam tegnap is.Elvágnátok a torkát öt rossz meccs után : /

2019.04.18. 22:53:13

Szerintem mindenki egy kicsit arra van rápörögve, hogy Allegrinél jobb kellen, de nála nincs jobb edző. Főképp nem elérhető. Szerintem nem is kell mindenáron jobb. Más jellemzőkkel rendelkező edző kell. Szerintem pont, hogy ez lenne most az ideális időszak a kísérletezésre, mert a bajnokság nincs veszélyben, de ha csak másodikok leszünk, na bumm. Inkább a kockázta, mint Allegrivel üljünk tovább a langyosban és készüljünk a jövő évi aktuális magyarázkodásra, amikor jobb esetben elbukjuk a döntőt, rosszabb esetben kizúgunk a BL-ből korábban, még rosszabb esetben még meg is aláznak minket, mert az utóbbi években az is kezd ránk erősödni. Akár Carrera, vagy bárki.

2019.04.18. 22:54:51

@Grinta: Azt nyilván nem, de sajnálatos módon a Juventusnak is haladnia kell a korral és - a jelmondatot is alapul véve - ki kell tenni a bőröndöt, ha úgy hozza a helyzet. De azért nem 5 meccs után.

Grinta 2019.04.18. 22:59:17

@Dr. Grant: Az írás eleje nagyon tetszik,mert dicséred is,és közben rávilágítasz a gyengéjére is!Eltudom fogadni hogy más stílusra vágynak egyesek.Az írás utolja pedig csak találgatás,mert nem tudhatjuk hogy magyarázkodnia kell-e jövőre is?!Senki sem tudhatja előre,nem vagyunk jövőbelátók.Szóval ilyet kijelenteni dőreség.Viszont tényleg nem akarom hogy ez elvegye a konstruktív írás(od) élét. : )

Juventino86 2019.04.18. 23:06:23

@DelPiero2: Pontosan,ezért írtam azt már az elején, hogy Conte inkább ne!!! Akkor már inkább Allegri. Az a helyzet, hogy ahogy telik az idő a meccs óta, egyre kevésbé érzem őt hibásnak. Nem bűntelen, bőven megvan az ő felelőssége is, de nyilván nem ő kérte, hogy ne tudjunk hármat pontosan passzolni egymást után. Kreatív és labdabiztos középpályásokra lenne szükség.
Borzalmas volt látni, hogy néhány játékosunk technikai gondokkal küzd. Ennek Matuidi a legeklatánsabb példája, de Alex Sandrónál is dadog néha a labda, Dybalától meg sokszor méterekre elpattan.

NagyonJuve 2019.04.18. 23:12:03

@Shyr Kahn: ezek mind csak klisék. Az más juve volt más bajnokság. Lehet del neri is felzárkózott volna.:) Allegri is mikor megjött elég döcögősen indult. Di matteo is tapasztalat nélkül nyert blt. Lényeg az nem kell sztár edző ha valamit el akarunk érni.

2019.04.18. 23:58:11

@Grinta: Semmi gond. :-) Bár bevallom őszintén ez nem az én véleményem, hogy "nincs jobb", hanem az általános vélekedésből idéztem ezzel a mondattal. Taktikailag szerintem sem rossz edző, de az én véleményem az, hogy ilyen szinten és ilyen jellemzőjű csapattal nem tudja eredményesen alkalmazni az ötleteit. Értékelem, amit elért a klubnál, persze, de ettől függetlenül tovább kell lépnünk. Ahogy mindig azt mondták, hogy egí játékos sem állhat a klub felett, ez az edzőre is érvényes.
A jövőbelátás az 1-1 témában nem túl bonyolult dolog. Bár én inkább részletesen ismert alapokból kiinduló és tapasztalatra/megfigyelésekre épített következtetésnek hívnám.
És így nem is hangzik már annyira "jósnősen". :-P Nem mindenben működik, de elég sok esetben bejön, semmi misztikum nincs benne.
Kérdezd erről @MdewC: kollégát. ;-)

Shyr Kahn 2019.04.19. 00:09:48

@NagyonJuve: Ez nem klisé, hanem egy feluletes kockázatelemzés. A lenyeg, hogy minimalizalni Kell az információ alapján a bukás esélyét.

Bianconero 2019.04.19. 05:19:00

Lippi óta Capello és Ancelotti se nyert nekünk BL-t, hiába jobbak elvileg mint Maxi.

Megnéztem, 1974 óta csak DD volt külföldi. Szerintem nincs most olyan olasz, akivel több esélyünk lenne a serlegre mint Maxival. Hacsak másodjára Ancelotti vagy Capello nem tenne csodát?

Külföldi BL-győztesből ki reális vajon? Pep, Mou, Benitez, Heynckes?

Bianconero 2019.04.19. 05:24:16

@Bianconero: ezt azért írom, mert mindenki más lutri, nem azért, hogy Maxi kapjon még esélyt. :-) Ahogy írtátok, ha jobb nincs, egy másféle is jó lehet, ha közben a keret is javul.

Il Principino 2019.04.19. 06:16:01

@JuventusFanatikus: az egy sikerre éhes társaság volt..a jelenlegi pedig már sokat nyert

rockitbaby 2019.04.19. 07:03:54

@Shyr Kahn: Én pont ellenkezőleg látom. Amióta minket itt hagyott, alig fejlődött, majdhogynem visszafelé. A londoni évek nagyon visszavetették a fejlődésben. Előtte amit a válogatottból kihozott, az megsüvegelendő, de utána valami eltört.

del pipi 2019.04.19. 08:17:04

NE CSAK TOP EDZŐKBEN GONDOLKOZZATOK! HALLOOOO! Igen pl az Atalanta edzője az jó lenne,egy lecserélt csapattal újra építkezni. Vagy Sarri? tudom is én de minden jobb opció mint Allegri. Vazze olyan lettem mint Juventino86 akinek okvetlenül bele kell szőnie Dybalát az összes írásába, csak én ezt Allegrivel teszem....szerintem megbetegedtem...vazze!

krisszvector 2019.04.19. 10:26:15

Jelenleg semmilyen edzőben nem gondolkozom, amíg ez a kp végre nem lesz rendbe rakva.
Igen, ez rohadtul Marotta sara(is), aki képes volt a Pirlo, Vidal, Pogba, Marci(persze ő sérülés miatt) négyest, egy Khedira, Matuidi, Can, Pjanic quartett-tel pótolni.
Felelőtlen az a fószer, képtelen volt a lyukas posztokat betömni. Annyit tett hogy végig cigánykodta az elmúlt két évet az átigazolásoknál, és az ingyen jól csillingelő neveket ide hozta.(már ha tudta, ugye hányszor elzavarták az anyjába?!)
Az már mindegy volt, hogy ezeket az embereket az edző hogyan tudja, már ha tudja beépíteni a csapatba...

Én nem bánnom hogy elhúzott a retkesbe, komolyan.

Van kit kiszórni ebből a keretből, akiért talán még hajlandóak is fizetni egyes klubok.
Kezdjük a nulláról, szórjuk ki a ballasztot...de hogy is fogjuk amíg Roni itt játszik, hülyék lennének, majd jön 2-3 ígéretes név akikkel, megen harcolhatunk a BL-ért!

Azt sem tartom kizártnak, hogy Dybala a kutyának nem fog kelleni, és ezért Kean lesz a vezéráldozat!

Rikoo 2019.04.19. 10:47:10

@Bianconero: Benítez:DD
Na ő kéne még ide.:D

venember83 2019.04.19. 11:39:06

Opciók vannak, ha a vezetőség a váltás mellett dönt, de persze mindegyik magában hordozza a bukás veszélyét. Mindazonáltal Allegri maradása esetén sem zárható ki egy újabb bukás, mert lényegében minden az, ami nem BL-győzelem, nem kell egy Bayern München vagy Real Madrid elleni alapos verés az elkeseredettséghez.

DiFrancesco tavaly bizonyított a BL-ben a Romával, pl. Ez nem jelenti azt, hogy őt kellene kinevezni, de opciók vannak, ha a váltás mellett döntene mégis a vezetőség.

Juventino86 2019.04.19. 12:20:15

@del pipi: :D :D Látom megszólítottál. :D Szerintem mindkettőnknek igaza van. Én sokszor szidom Dybalát, te meg Allegrit. És szerintem mindketten felelősek az idei teljesítményért. Dybala másfél éve pocsék, Allegri meg több rossz döntést hozott. :)

del pipi 2019.04.19. 15:16:33

@Juventino86: Na végre! Persze hogy mindkettőnknek igaza van , már nem is megyek bele ebbe kérdésbe max annyi hogy Dybala rossz formája az szeptembertől számítandó, (nálam) Allegri pedig már szóra sem érdemes ha Juve nem vált edzőt semmi újra nem számíthatunk , és mindegy kik jönnek, és bizony nálam több játékos leépítése ami kiveri a biztosítékot! Ha elmegy Dybusz azért egy kicsit szarban leszel! Igaz? :)

Juventino86 2019.04.19. 15:32:21

@del pipi: :D Én már örülnék, ha Dybala elmenne. Megkönnyebbülnék. Szerintem is lefőtt a kávé Allegrinél. Egy dolog szól mellette: volt idő, amikor szépen játszott a csapat az ő irányítása alatt, csak akkor egy klasszis középpálya volt. Conténak nem örülnék. Ha Allegri marad, akkor komoly igazolások kellenek a középpályára, bár már nekem is komoly fenntartásaim vannak Allegrivel szemben. :(

2019.04.19. 19:13:39

@venember83: Ebben van valami, de azért tegyük hozzá, hogy elkeseredettség és elkeseredettség között is van különbség.

2019.04.19. 19:15:31

@Juventino86: Allegrinek meg már annyira lefőtt, hogy nem is a zaccból, hanem a kávés tasakból próbálnak kévét főzni.

Shyr Kahn 2019.04.19. 21:27:37

@rockitbaby: Hallgattad az angol interjukat Conte-val.ű? Kesz csoda, hogy tudta vezetni a Chelsea-t ilyen angol tudassal. Nyilvan vannak forditok a csapatnal, de ha nem tudod azonnal atadni, amit szeretnel, vagy felreertheto amit mondasz az nem eppen egyszerusiti a dolgot. Sztem pontosan ezert volt jo a valogatottnal is. Olaszul konnyen kifejezi magat. Olaszorszagban bizonyosan nem lenne gondja a kommunikacioval, ami nala igen csak fontos es igy en tovabbra is azt mondom, hogy a nyelvi akadalyok ellenere fejlodott. Ay amit a Chelsea evek ota muvel, kritikan aluli, de legalabb Conte elso eveben latszott valami. Elotte es utana nagyjabol kritikan aluli, amit latunk toluk.

delpi0823 2019.04.19. 23:03:02

@Szabolcs Mészáros: O sztem is jo opcio lehetne ha meg edzoskodne:)

2019.04.18. 15:15 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat